Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-26 / 48. szám

Felmondiák-e Kálmán imfe albérletét? Valahol el kell kezdeni Kedvelem a múzeumokat, talán, mert kamaszkorom diákünnepj muzeális kör­nyezetben teltek. Rokokó fotelben, biedermeyér pam- lagon, egykorú festmények­kel, metszetekkel, lábasórák­kal körülvéve ült a kopott könyökű kollégista, s hall­gatta a Kossuth-díjas mes­tert, aki ezúttal (minden második délután és vasár­nap is) csakis neki beszélt az egyetemes és hazai mű­vészettörténetről, melynek nemzetközi szinten ismert és elismert tudósa volt. Hogyis feledhetné immár negyve­nesen az a tizenéves diák annak a múzeumnak a lég­körét, az állandó kiállítások tárgyait, a patrícius-szobát, a római emlékeket, a hely- és kultúrtörténeti dokumen­tumokat, a humanista lite­ré tor-polgármester olaj­portréját, Liszt Ferenc gyer­mekkori zongoráját, Gold- mark Károly kottajegyeit, az egykorú képeket Petőfi laktanyájáról, a Bach hu­szárok hivataláról ; lehetet­len felednie a múzeum vas­rácsos kerítéssel körülvett udvarát az öreg terebélyes fákkal, az egykori Skarban- tia (Sopron) kókoporsódt. A diákváros múzeuma adta a belépőcédulát Budapest, Drezda, Weimar, Róma, Madrid, de Kecskemét, Pécs, Győr és Kaposvár múzeu­maiba is. Akárhol jártam az országban, az állomásról szinte egyenesen a múzeum­ba indultam, s az sem szeg­te kedvem, ha tágas termek, pazar kiállítások helyett egy-egy szerény, de tudo­mányos igénnyel rendezett helytörténeti gyűjteményt' találtam, teszem azt egy kisvárosban. Amikor 1976 decemberé­ben Siófokra érkeztem, szo­kásomhoz híven elindultam, hogy megkeressem a mú­zeumot. A Sió-parton, közel az akkor még egyetlen híd­hoz, meg is pillantottam Beszédes József szoborport- réját, a nevét viselő mú­zeum előtt. Mondhatom, megörültem a reformkor tu­dós mérnökének, Széchenyi István munkatársának (aki a többi között a Siót szabá­lyozta), annál is inkább, mert sok tanulsággal szol­gált számomra a vízgazdál­kodás történetét bemutató kiállítás. Tovább kerestem, érdeklődtem, mert a vízgaz­dálkodással kapcsolatos tud­nivalókon kívül szerettem volna megismerni annak a településnek a történetét is, ahol a következő években élnem s dolgoznom kell. Egyszóval egy állandó hely­történeti kiállításra gondol­tam, amely megkönnyítheti az új lakóhellyel vaió meg­ismerkedést. Őszintén szólva megdöbbentem, miután a helybeliektől megtudtam, hogy Magyarország második legnagyobb idegenforgalmi központjában ilyen nincsen. Továbbá megtudtam azt is, hogy Kálmán Imre szülőhá­zában nyaranta ugyan be­rendeznek egy emlékszobát, de mivel a zeneiskolának a helyiségre szüksége van a tanévben, a berendezés tár­gyai ez idő alatt raktárak­ban porosodnak, s minden szezonban szánalmasabban festenek. Nos, a következő nyáron — nyarakon — erről magam is meggyőződtem . . Siófok világhírű fia a 100. születésnapján végre meg­lehetősen kényelmes albér­letbe költözhetett, mégpe­dig a szigorú arcú Beszédes József előzékenysége révén. A vízgazdálkodási múzeum­ban kapott helyet ugyanis a Kálmán-kiállítás, amelyet most már a kaposvári Rippl Rónai múzeum szakemberei rendeztek magas színvona­lon. Ez a tárlat a siófokiak­nak és a Balaton vendé­geinek egyaránt tetszik, ta­lán azért, mert a komponis­ta életútjának bemutatásán kívül az életmű kultúrhis- tóriai hátterét is felvázolta, dokumentálta a rendező. A Beszédes József múzeum­nak az elmúlt szezonban 31 ezer látogatója volt, s mint ér. Bihari Gyula múzeum- reze lő elmondta, a vendé­geknek mintegy (1(1 százaié ka Kálmán Imre kedvéért lépte át az épület küszöbét, s ha már bement a turis­ta, természetesen a többi látnivalót is megnézte. A mindmáig népszerű zene­szerző tehát megszolgálta az albérletet, nézőket toboroz­va a kevésbé látványos, de annál hasznosabb tudnivaló­kat közlő vízgazdálkodási kiállításnak. Am ennek el­lenére úgy hírlik, hogy a Vízgazdálkodási Intézet ímely a siófoki Beszédes Jó­zsef és az esztergomi Víz­ügyi Múzeum gazdája) fe! akar mondani a könnyed melódiák 'költőjének egy — a Beszédes József habitusá­hoz jobban, illő, személyiség — a tudós Bél Mátyás ked­véért. Ha ez valóban meg­történik, nem kis fejtörést okoz majd a városnak a méltó otthon megteremtése, bár az mindenki előtt nyil­vánvaló, hogy az albérlet nem tekinthető végleges ál­lapotnak. A felmondásról szóló hír annál is inkább foglalkoz­tatja a siófoki lokálpatrió­tákat, mert az utóbbi idő­ben egyre gyakrabban esik szó különböző fórumokon arról, hogy szükség lenne egy Településtörténetet be­mutató állandó kiállításra is. A helytörténetben visz- szatekintők még emlékeznek a dr. Lukács Károly által rendezett s 1951-ben meg­nyitott Halászati Múzeumra (a már lebontott Steindbardt villában volt), s egy-egy szakszerűen megrendezett helytörténeti gyűjteményre a Vak Bottyán, illetve a 2. sz. iskolában. Szmetana Gé­za és Zugor Fái siófoki tör­ténelemtanárok gyűjtemé­nye a megyeszékhelyre ke­rült) ezt az anyagot talán vissza lehet majd szerezni), s azóta sem szünetel a vá­rosban a gyűjtő-, kutató­munka. Hol is lehetne erének a kiállításnak helyet szoríta­ni,?. Persze, javaslat is akad, mégpedig megfontolásra ér­demes. Kezdetnek, mint mondják, nagyon megfelelne például a városfejlesztési ki­állítás épületének egyik he­lyisége is, ahol jelenleg Sió­fok rendezési terve látható térképeken, plaketteken. Ez a tárlat szerkesztőségünk szomszédságában van a Fő utcán, s így nem szükséges az iránt érdeklődnöm, meny­nyien látogatják. Nos, a ke­vésnél is kevesebben . . . Fel­tehető azonban, hogy ha egy színes, színvonalas helytör­téneti kiállítással gazdagíta­nák, mely a régi halászfalut idézné érdekes fotók, írott és tárgyi dokumentumok ál­tal, akkor az épülő, fejlődő idegenforgalmi központ jö­vőjéről szóló tárlat monda­nivalója is (a laikus számá­ra elvon tnak tetsző nyelve­zete ellenére) érthetőbbé válna, s valószínű sokkal többen látogatnák. Sz. A. M iért is nincs nekünk, kaposváriaknak met­rónk? — ezen búsla­kodtam a minap, amikor a fővárosban jártam. A csú­szós utak miatt ugyanis min­den lehetséges utamat igye­keztem a föld enyhet adó mélyében megtenni. No persze, nemcsak a biz­tonságos közlekedési lehe­tőséget irigylem a pestiek­től. Hiszen a metró sokkal több ennél: a társadalmi élet fóruma, hontalan ifjak rejtekadója, s nem, utolsósor­ban a kiskereskedelem küz­dőtere. Az már rég megszo­kott dolog, hogy a pestiek olvasnak a metrón. Mégis megdöbbentem, amikor előt­tem, a mozgólépcsőn állva egy iskolaköpenyes, nyolc­tízéves kislányt láttam az Esti Hírlapba mélyedni. Bár minden sajtótermék ilyen népszerű lenne! — szólalt meg bennem rögtön az új­ságíró. Lent. a föld alatti csarnok­ban, középen, ahol egyik szerelvény sem, fordul meg egy férfi all. zakója alól aru- nyos pici kutya dugja ki or­KiiliinlpflPC fanfprpm Az °rszá«os Közegészségügyi Intézet gyermek- és ifjúságliigié- liUIUIIiCyCd lU.HCIC.ll. nes osztályának kísérleti tanti rmében kisiskolások élettani meg­nyilvánulásait és az oktaíás összefüggéseit kutatják. A laboratórium-tanteremben mérik föl, hogy az oktatási folyamat mennyire fárasztja ki a diákokat, s a különböző tantárgyak .•miként hatnak a tanuló szellemi és élettani állóképességére. Beszélni nehéz Értekezletek, tanácskozá­sok sorát végigülve mindig ugyanaz a kérdés motoszkál a fejemben: miért nem tu­dunk beszélni, miért nem tudjuk gondolatainkat meg­felelő formába önteni. Nehe­zen tudjuk csak elmondani, amit akarunk. Hadilábon ál­lunk az érveléssel is. Lan­gyos ellenvetéseket mormo­lunk csak — ahelyett, hogy keményen vitába szállnánk; zavarba jövünk, ha valami­hez hozzá kell szólni és nincs előttünk az elmaradhatatlan papírlap. Ügy kötődünk az írott szóhoz, mintha csak ol­vasni tanultunk volna, gon­dolkodni nem. Meglepő és üdítő látvány, ha akad egy- egy szónok, aki nem papír­ról olvassa beszédét Vajon mitől ez a görcs, mi bénítja a nyelvünk? — erre próbáltunk választ keresni dr. Király Lajossal, a Ka­posvári Tanítóképző Főiskola docensével. Az intézményben a leendő tanítókat oktatják: azokat, akiknek hivatásuk legfőbb eszköze a beszéd lesz. — Az új általános iskolai tanterv nagy segítséget ad a beszédkészség fejlesztésé­hez. Volt egy régi, rossz gya­korlat, amikor a tudást első­sorban feladatlapokon mér­ték föl a pedagógusok. Gyors módszer, nagyobb tömegben lehet feleltetni; de a gyerek elől elvette a lehetőséget, hogy beszéljen. Felnőtt egy korosztály, amely nem tudja kifejezni magát. A mostani tanterv már az alsó tagozat­ban is célként tűzi ki a kom­munikációs készség fejlesz­tését A tanulók megismer­kednek a beszéd akusztikai oldalával; különböző felada­tokat oldanak meg, stílus­gyakorlatok segítik felkészü­lésüket. Ehhez persze jó pe­dagógus is kell. A fölvételinél valamennyi felsőoktatási intézményben a szaktárgyi tudást nézik első­sorban, a rátermettséget, al­kalmasságot alig vagy egyál­talán nem. Pedig ez is mér­hető, vizsgálható. A tanító­képzőben egy Időben volt alkalmassági vizsga, mostan­ra megszűnt. Milyenek hát a frissen fölvett hallgatók? — A beszédkészségük vál­tozó. Ebben a korban már késő elkezdeni a nevelést, korrigálni azonban lehet. Van olyan beszédhiba, amin ilyenkor nem segíthetünk. Sokuknak szegényes a szó­kincse, gyenge az írásbeli ki­fejezőképessége, a helyesírá­sa. Ezeket olyan szintre kell hoznunk, hogy három év múlva már ők taníthassák a gyerekeket. Ami a beszéd technikai, hangzási oldalát illeti, abban jó eredményt tudunk elérni, míg a tarta­lomban .. . Annak lesz jó a szókincse, aki beszél, és an­nak a beszédére figyelnek fel, akinek van tárgyi tudá­sa, megfelelő ismerete, jó gondolata. Ez ad biztonság- érzetet a beszédhez. Középiskolai tanárok gyak­ran panaszkodnak, hogy a 15—16 éves diákok nem tud­nak megfelelően olvasni, he­lyesen írni; ez a tapasztalat a főiskolán is. Amikor már a sajátos stílus kimunkálásán kellene dolgozni, még min­dig kénytelen visszatérni a tanár az egyszerű mondat­szerkesztésre. — Beszédművelés tantár­gyunk két félévig van, heti egy órában és kiscsoportos foglalkozáson. Foglalkozunk a hangképzéssel, a kifejezés­sel. Segítséget ad Montag Imre műsorának felvétele és a Fischer-féle könyv. Jókat derülnek a hallgatók saját magukon: ez akkor hasznos, ha felismerik a hibáikat. A regionális sajátosságokat tü­relemmel elfogadjuk, mert nem zavarja a tanári beszéd érthetőségét, ám a motyogás, színtelen hang vagy a patto­gó beszéd, a rossz hangsúlyo­zás annál inkább. Beszélni azonban nemcsak a tanároknak kell: a hallga­tóságra szeretne hatni a vál­lalati vezető, a tömegszerve- zeti aktivista, a propagandis­ta ... A retorika azonban mára kiűzetett a tantárgyak közül, s így marad a mankó­ként szorongatott papírlap. Gondoltam, a főiskola nyel­vészei biztosan sok meghí­vást kapnak továbbképzé­sekre, felkészítésekre, igény­be veszik tudásukat azoknak a képzéséhez, akiknek „mun­kaeszköze” lesz a szó. — Felajánlottuk segítsé­günket a TIT-nek és a Pe­dagógiai Intézetnek is; a KISZ-esek fölkértek bennün­ket néhány előadásra. Szíve­sen segítünk, de a rossz, be- idegződött gyakorlaton ne­héz változtatni. A hivatali zsargonban nagyobb eredmé­nyeket értünk el, mint a mozgalmiban . .. Pedig né­pünk történelmében nagy hagyományai vannak a szó­nokiásnak, a vitáknak. Érde­kes gondolatok, témák ma is léteznek; csak a kifejtés módját kellene megtalálni. Uj kiadványok Vas megyéből Az idén is számos helyi ki­advány lát napvilágot Vas megyében. A megyei tanács kiadásában jelenik meg Pö­dör György Szélmaiomverö és Kapornaky Gyula Ének az Őrségről című válogatott verseskötete. A vasi termelő- szövetkezetek tavalyi gazdál­kodásáról számol majd be a termelőszövetkezeti évkönyv. E kiadvány negyedszázad óta minden évben megjelenik. A tanács idegenforgalmi hiva­tala Szombathelyről, Sárvár­ról és az Őrségről készült útikönyvet ad ki. Celldömölk város tanácsa Kemenesaljái antológia címmel fiatal köl­tők verseiből ad közre köte­tet. A Vas megyei múzeumok igazgatósága a múzeumi év­könyv tizenharmadik köte­tét adja közre. Ezenkívül Bé­res vagyok, béres címmel néprajzi gyűjteményt, vala­mint egy latin nyelvű kéz­iratos kódex magyar fordítá­sát jelenteti meg. Ugyancsak a múzeum kiadásában készül a Savaria lexikon, amely a római kori városról ad tájé­koztatást. A megyei tanács művelő­dési osztálya, a Hazafias Népfront megyei bizottsága és a megyei művelődési és ifjúsági központ közös kiad­ványaként évente kétszer jelenik meg a Vasi honisme­reti közlemények című kiad­vány. Ezekben a honismereti szakemberek, kutatók szök­és módszertani cikkeit olvas­hatják az érdeklődők. Megje­lentet egy kiadványt a me­gyei levéltár is. Az élet meg­indulása s az újjáépítés kez­detei Vas megyében címmel. A könyv eredeti és nehezen hozzáférhető dokumentumo­kat tartalmaz a megye 1945— 1948 közötti időszakáról, olyan anyagot, amely a ku­tatók, a történészek, közmű­velődési és oktatási szakem­berek érdeklődésére egyaránt számot tarthat. Országos fotópályázat Országos fotópályzatot hir­detett a Népművelési Intézet védnökségével Nagykanizsa tanácsának végrehajtó bi­zottsága és a helyi Hevesi Sándor Művelődési Központ: a résztvevőktől hazánk életé­nek a fotóművészet eszközei­vel történő bemutatását vár­ják. Pályázati feltétel: öt fe­kete-fehér, három évnél nem régebbi felvétel; a képek hosszabb oldala 40 centimé­teres legyen. A beküldési ha­táridő: 1984. április 21-e. Cím: Hevesi Sándor Műve­lődési Központ, 8800 Nagyka­nizsa, Széchenyi tér 5—9. A zsűri értékes díjakkal jutal­mazza a legjobbakat. METRÓ rocskáját. Csak egy villanás az agyamban, hogy megszólí­tom, de rögtön győzedelmes­kedik bennem a jólneveltség — utcán (még a föld mélyén sem) nem illik ismerkedni. Továbbsodor a tömeg, de még most is foglalkoztat, mit alcarhatott az az ember a kutyájával. Merthogy nem levegőzni hozta ide, az való­színű. Talán árulta? Akkor miért dugta a kabátja alá? Lehet, hogy csempészáru a kutya? Nem érek rá tovább töp­rengeni, mert újabb furcsa jelenségre figyelek föl. Már megint ugyanazon az állomá­son vagyunk? Hiszen ezt a pádon összebújó, nagykabátos fiút es lányt most láttam. Aztán, rájövök: a kép min­den megállóban ugyanaz. A föld alatt nem esik a hó és nem fúj a szél. S jobb htján ide vonulnak vissza # meg­hitt. cgyütllétre vágyók. A Vidám szobrocskák tömeg kétpercenként cseré­lődik körülöttünk, csak ők maradnak pádon. A Deák téri aluljáróban nagy a csődület. Már-már valami rosszat sejtek. Pedig nem baleset vonzotta oda az embereket, csupán egy fiatal férfi — karján nagy köteg körkötötűvel. Ami évek óta hiánycikk. S a találékony if­jú percek alatt eladja ... Bevallom, én is vettem, s csak itthon derült ki, hogy nem lehet használni... A leleményes kereskedő jól választotta meg a helyet, a két lépcső közötti kis zugban, egyik vo- T italról a másikra rohanva az I ember nem gondolkozik, nem mérlegel, csak cselekszik. Úgy kell neki, ha ilyen le­hetetlen vágyai vannak, hogy körkötötűvel akar kölni. Szinte sajnálom, amikor fel kell jönnöm a felszínre. S ezúttal felhívom a Pestre utazók figyelmét: ha nincs pénzük és szórakozni akar­nak, üljenek föl a metróra, Egy főt int csupán, s igazán megéri, T, K. Igazi őstehetség Nyikolaj Puskarj, a belorussziai kis­város, Mozirj lakója. A mes­ter agyaggal dolgozik, amely­ből jellegzetes népi figurákat ábrázoló szobrocskákat min­táz. Témája a belorusz nép mindennapi élete, történel­me, népművészete — mindez egyéni, szinte utánozhatatlan groteszk-vidám stílusban. Az élettelen anyag a mes­ter kezeben életre kel. Hu­morosan megmintázott figu­rái különböző jellemű falusi embereket ábrázolnak, vagy a népmesék, népdalok, legen­dák, hősköltemények alak­jait elevenítik meg. A mo- zirjí mester szobrocskái oly­annyira népszerűek, hogy sokfelé használják őket nyil­vános szórakozóhelyek — mozi, presszó vagy például üzlethelyiség — belső díszí­tésére is. Az agyagszobrocs­kák rendszeresen bemutat­koznak a hazai és külföldi kiállításokon. Nyikolaj Puskarj most azt tervezi, hogy a belorusz me­sevilág alakjaival népesíti be a városi park egyik sétányát.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom