Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-02 / 27. szám

Tisztelt Szerkesztőség ! Januar 25-e óta a városgazdálkodási vallalat teherautói a házunk előtti útra hordjak a városból a havat. Lnnél: következteben megszűnt a parkolási lehetőség. Az amúgy is nehezen járható út a hó olvadasa miatt még járhatat­lanabbá válik. Kérem, hogy ezt a kb. 50 kocsira való ha­vat legalább tolják felre a mezőre, hogy ne akadályozza a forgalmat. Kicsivel feljebb a Sáév és a Tanép az építkezés során keletkezett szemetet a házunk elé borította. Szerelném, ha valaki ezt is eltakarítaná, mert nem kellemes látvány. Tisztelettel: Müller lózsef Kaposvár, Búzavirág u. 28. fszt. 1. Tisztelt Szerkesztóseg! Azt hiszem, „szakállas” témát feszegetek, amikor a Pa­tyolat bérágynemű-cseréjével kapcsolatban szóvá teszem, hogy az amúgy elfogadható ágyneműkről rendszeresen hi­ányoznak a gombok. Előfordul, hogy a párnahuzaton egy sincs. Aki ilyen ágyneműt használ, az tudja, hogy ez na­gyon csúnya látvány. Javaslom, hogy a Patyolat kíván­ságra adjon cérnagombot az ügyfélnek azzal a kikötéssel, hogy cserekor gombhíányosan nem veszik vissza az ágy­neműt. így tálán lehetne eredményt elérni. Tisztelettel: Koponya Ottó Kaposvár, Marx K. köz 7. ép. 3. e. 1. Filmül tanulnak A kaposvári példát terjeszteni kell kodnak egy. a történelmi is­mereteket elmélyítő soroza­ton, illetve az osztályfőnök; órák tematikájához kapcsolt szérián is. Dr. Klujber László, az if­júsági filmbizotlság elnöke arról beszéli, hogy az ered­ményeket, a tapasztalatokat közkinccsé kell tenni. Barcs, Nagyatád, Marcali és Sió­fok középiskoláira is adap­tálni kell a módszert. Sze­repel a tervekben, hogy a Somogy megyei Pedagógiai intézettel filmesztétikái, klubvezetői tanfolyamot szerveznek tanárok részé­re, akik majd beavatják a tanulókat á film formanyel­vi titkaiba, megismertetik őket a filmtörténettel. .iiön-e a medve? A télbe belefáradt embe­rtó évről évre kíváncsian ▼árják, hogy az állatkertek­ben kijön-e barlangjából a medve. A néphit szerint ugyanis, ha február 2-án elöbújik, és meglátja az ár­nyékát, akkor a tél még Kevesebb vendég, több gond Mit tesz a vendéglátóipar azért, hogy az áremelés után ne csökkenjen nagyon a ke­reslet? Balogh Lajos, a So­mogy megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatója; — A kalkulációk most ké­szülnek, de az bizonyos, hogy nem emeljük jelentősen ára­inkat. Arra törekszünk, hogy csupán a nyersanyag árának emelkedését lehessen észre­venni az étlapokon; nem fo­gunk nagyobb haszonkulcsot alkalmazni. Nagyobb gondot fordítunk a választékra, hogy mindenki megtalálhassa az ízlésének és pénztárcájának megfelelő választékot, ötezer előfizetéses étkezőnk van. Ezért fokozottan ellenőriz- * zük, hogy mi kerül a >á- nyérjukba. Egy hónap múl­va újra felülvizsgáljuk a helyzetet, s ha kell változta­tunk. Csapó István, a kaposvári áfész vendéglátó-osztályának vezetője: '— Megnőtt az üzletvezetők felelősségé, jobban oda kell figyelniük az árképzésre. A kalkulációnál például nem a kaposvári piaci árakkal kell számolni, hanem főként vi­déken — azzal az árral, amennyiért valóban hozzá­jutnak a zöldséghez vagy a köretnek valóhoz. Választé­kosabbá akarjuk tenni az ét­lapokat is, hiszen egyes he­lyekre a specialitások miatt temek be. N. J. hosszú és kemény lesz. A hiedelmet erősen megkérdő­jelezi az a tudományos tény, hogy a medvék az állatker­tekben sohasem, de még a szabad természetben is csali ritkán alusznak téli álmot. Annál is inkább, mert de­cember végén és január ele­jén ellenek, s ilyenkor a bo- csok nevelésének gondja eleve nem sok alvásra hagy időt. Valamennyi azonban még­iscsak igaz a néphitből. Sok évszázados megfigyelés sze­rint telenként szabályosan hullámzik az időjárás. Ha február első felében — per­sze nem épp február 2-án — enyhe az idő, utána rend­szerint még jön egy zord szakasz; viszont, ha ekkor hideg van, utána már eny­hül. A napokban összegezte a múlt évi munkát — megha­tározva az idei feladatokat Is — a kaposvári Mozimú­zeum társadalmi vezetősé­gének ifjúsági bizottsága Szívderítő tényekről szá­moltak be az előadók. Vö- rös Sándor, a Somogy me­gyei Moziüzemi Vállalat osztályvezetője például a kaposvári modellre hívta fel a figyelmet: ez a bevált klubl'orma szinte kiált azért, hogy a megyében másutt is megvalósuljon. Kodak Atti­la, a Mozimúzeum igazga­tója számokat, tényeket so­rolt, alátámasztva az előtte szóló véleményei. A tavalyi év első felében három klub működött: a Táncsics gim­názium tanulói adták a tag­ságukat. Volt egy filmsoro­zat a Damjanich kollégiu­miak részére is. A második félévben már nyolc ifjúsági filmklubot hívhattak letre a szervezők. A környékbeli általános iskolákból is sok gyerek jön — nekik 84 elő­adást tartottak —, sőt óvo­dai vetítéseket is rendeztek, még nyári ovimozi is léte­sült. A Mozimúzeum egyéb. Ilimmel kapcsolatos tevé­kenységek bázisává is vált. Rendeztek szellemi totópá­lyázatot nagy sikerrel": 91 diáknak volt 13+1-ese. Filmtörténeti foglalkozáso­kat is tartottak mozgássé­rülteknek, főiskolásoknak slb. Tavaly júniusban meg­született a videoklub, ennek lehetőségei egyelőre belát- hatatianok. Kiállításokat rendeztek, közönség—alko­tó találkozókat tartottak. Böhm József, a Táncsics gimnázium tanára felszóla­lásában arra hívta lei a ü- gyelmet, hogy meglepően érett íilmkiubközönseg a J szakmunkásképző tanulókö­zösségé. Ez a legjobban ki­használt filmklub, a legtöbb bérletet a szakmunkástanu­lók vették. Bevált az isko­lai munkához kötődő film­sorozat; a lehetőséget kiter­jesztették más középiskolák­ra is, így a diákok a köte­lező olvasmányok filmvál­tozatával ismerkedhetnek. Lassan a Szabad Ifjúság mozi is kicsi lesz e célra Eddig harmadikosoknak- negyedikeseknek vetítettek, de szeretnék első-másodi­kosokra is kiterjeszteni ezt a mozizási formát. Gondol­Formalervezett tárgyak Pécsen A Magyar Kereskedelmi Kamara Ipari Formaterve­zési Tájékoztató Központja és a Baranya Kereskedelmi Vállalat közös üzletet nyi­tott Pécs belvárosában, a Széchenyi téri Nick udvar­ban. Százéves, hangulatos műemléképület utcai üzlet- helyiségét alakították át er­re a célra. A Formatervezett Tár­gyak Boltja mintegy 41H) fé­le cikket kínál. Elsősorban lakásfelszerelési cikkek, töb­bek között főző- és tálaló- edények, kerámia és porce­lán étkészletek, üvegpoha­rak és kiegészítő tárgyak, különféle lakástextiliák, köztük ágyneműk, szövött és nyomott mintás abroszok, konyharuhák, törölközők, függönyök kaphatók. Min­den árucikk magyar gyárt­mány. A formatervezettség az itt kapható áruk haszná­lati értékét növeli csak, árát nem. Az üzemeltetők ugyan­is nem luxuscikkek össze­A farsang előhírnökei járják » kapusvári utcákat trombitálva, doboUa. Do­rottya közelgő ünnepére csalogatják a járókelőket. válogatására törekedtek. A bolt sajnos nem kínálja mind a '400 kiválasztott ter­méket, de mindegyikről nyilvántartó lap található az üzletben a legfontosabb ada­tok feltüntetésével, fotóval vagy mintadarabbal. Ez a nyilvántartás megkönnyít­heti az igényes vásárlók, a tervezők, a kereskedők, a gyártók munkáját, mert egy helyen tekinthetik meg a magyar lakásfelszerelési áru­kínálat legjavát. Bíztunk a szerencséken Minden korábbinál több, 800 millió totó- és lottószel­vény kelt el tavaly országo­san. A fogadók csaknem két­milliárd forint nyeremény­hez jutottak, a szerencsejá­tékokból származó költség- vetési bevétel ugyanakkor 1,8 milliárd volt. Mindebből könnyű kiszámítani, hogy a balszerencsés szerencse játé­kosok föltételezésével ellen­tétben a nyereményeknek korántsem többszöröse az ál­lami bevétel. Mint Pék Györgytől, az OTP megyei igazgatóhelyet­tesétől megtudtuk, 1983-ban a somogyiak is jobban bíz­tak a szerencséjükben. Lottó- és totószelvényből összesen több mint 22,3 millió dara­bot adtak el. Az utóbbi for­galma — totóbotrány ide vagy oda — különösen nagy mértékben: 30 százalékkal növekedett. A főnyereményt egyik játékban sem sikerült elnyerniük a fogadóknak, volt viszont 104 négylalála- tos. A lottónyeremények összege megközelítette a 10 millió forintot. A totóban 92 12-es, illetve 13-as volt. Itt csaknem 4 millió volt a nye­remény. Kevesebb szeren­csénk volt a borítékos sors­jegyekkel. Itt az eladott — négyezer híján — 1 millió sorsjegy vásárlói közül mind­össze hatan értek el na­gyobb nyereményt. 50 ezer forintos sorsjegyből kettő volt a megyében. Tarka SOROK Kiegyezés — Nézd, Klári, unom már ezt az állandó vitat­kozást! Azt ajánlom, hogy egyezzünk ki. Neked tíz­szer legyen igazad egymás után, aztán nekem is egy­szer. .. Befolyás — A sajtó olyan befo­lyást gyakorol az életünk­re, hogy nem is hinnénk! — Nekem mondja? Én hirdetésre nősültem! Dicsekvés — A kutyáin éppen olyan okos, mint en ! — Igazán? Ilyet is rit­kán hallani! Az emberek általában dicsekedni szok­tak a kutyájukkal! A hét vicce A férj hazajön a vadá­szatról. — No, hol van, amit lőttél? A konyhában? — Nem. A kórházban... Költők Az ifjú költő fájdalma­san panaszkodik. — Majd ha nem élek már, akkor fogja a világ megérteni, hogy ki voltam én, mit alkottam. — Igen — bólint helyes­lőén a kollégája. — De akkor már biztonságban vagy... Ismeri a feleségét — Ügy gondoltam, ta­lán mégsem akarsz eljön­ni a régi ruhádban szín­házba — mondja a férj. — Igazad van. Vettél egy új ruhát nekem? — Nem, hanem csak egy színházjegyet vettem. Áruházban Böhönyei ruhát vásárol a feleségének. Az asz- szony már a huszadikat veszi fel, az sem tetszik neki. — Drágám, már bele­őrülök ebbe a próbálga­tásba. Mondd meg már végre, milyen ruhát akarsz. — Az a ruha legyen olyan, amilyet minden modern nő hord, de csak­is olyan lehet, amilyen nincs senkinek sem! Sürgős — Sürgősen meg kell tanulnom úszni. — Minek ? — Hogy meg ne ful­ladjak, ha a vízfejű bará­tomnak az eszébe jutok. SOMOGYI'™ Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JAVUK) BELA Főszerkesztő-h. : rir. Kcrczn Imr« Szerkesztőség : Kaposvár, Latines Sándor u 2 Postacím: Kaposvár PL: 31. 7101. Telefon; 11-51*. 11-511* D-jli Kiadja a Somogy megye) Lapkiadó Vállalat Kaposvár, Lalimra Sándof ft. & Telefon: U-áli. Postacím: Kaposvár, Pf.í 51. títl Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszt) a Magyar Posta. Előfizethető a hiriapkézbesltft postuhivamioknáJ és kézbesítőknél. Előfizetés) dij egy hőn a pia 34 Ft. negyedévre 102 Ft, fel é\rp jq# Ft, egy évre Wő Fu Index: 25 9S7 ISSN: *133 —<*<* Készült a Somogy megyol Nyomdaipari Vállalat kaposvári tizemében. Kaposvár. Máius i. a. ISI, Felelős vezető: Klsdeák József mb. igazgató Kéziratot nem órcünk meg, és sem kuidúuit •/

Next

/
Oldalképek
Tartalom