Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-24 / 46. szám

Sorsdöntő mérkőzés előtt Sorsdöntő, s rendkívül ne­héznek ígérkező mérkőzés előtt áll a Kaposvári Vasas Izzó NB I-es női röplabda­együttese. Ma délután a Ha­ladás látogat Somogyba, hogy megszerezze a két baj­noki pontot, s ezzel biztosít­sa a saját bentmaradásához szükséges újabb győzelmet. Jelenleg mindkét együttes kiesőhelyen áll. A szombat- helyieknek hat, az Izzónak négy győzelme van. Az élvo­nalban való megkapaszko­dásra tehát a kaposváriak­nak van kevesebb esélyük, mégis ... az utóbbi időszak biztató játéka némi remény­kedésre adhat okot. Az ed­digi mérleg a két csapat ta­lálkozóiról a vasdaiknak ked­vez, hiszen valamennyi ta- 1 átkozót nagy küzdelemben, 3:2 airányhan ők nyerték. A kaposváriakat most fütheti a bizonyítási, a visszavágási vágy, no meg az a tudat, hogy nyerniük kell, ha to­vábbra is versenyben akar­nak maradni a bentmaradá- sért. A ma 16 órakor kezdődő összecsapáson a kaposvári sportcsarnokban a somogyi közönség is vizsgázhat: tud-e olyan hangulatot teremteni, képes-e olyan szurkolásra, amellyel segítséget ad a csa­patnak. TANÁCS-KUPA ELŐDÖNTŐK NAGYATÁD—TAB 6:2 Nagyatád, 300 néző V.: Po- lecsák. BOGLÁRLELLE— TÁNCSICS 2:2 Bogiárlelle, 100 néző. V.: Fáliy. 11-esekkel 8:7 arányban b Táncsics jutott döntőbe. K lencsár Gábor a sakkbajnok A megye saikkozóinak évenkénti nagy seregszemlé­je az egyéni bajnokság, az idén január 16. és február 18. között zajlott le. Jó mun­kát végeztek a szervezők a verseny formájának kidolgo­zásakor. A benevezett 36 versenyzőt három kisebb csoportra osztották, ezáltal sikerült biztosítani az egysé­gesebb színvonalat és az igazságosabb körmérkőzéses formát. Az A csoportba a legma­gasabb értékszámmal rendel­kező 10 versenyzőt osztották be, minősítés szempontjából egy mesterjelöltet és kilenc első osztályú játékost, akik­nek átlagértékszáma 2026 pont volt. Közülük az első helyezett szerezhette meg a bajnoki címet. Ez végül is Klencsár Gábornak sikerült, aki 7,5 pontot gyűjtött, há­rom döntetlennel, veretlenül fejezte be a versenyt. Há­rom (!) ponttal teljesítette túl az elvárható pontszámot. A Táncsics gimnázium ne­gyedikes tanulója régóta is­mert tehetség, jó szereplése nem meglepetés. Kitűnő po- zíoióéraékkel rendelkezik, magabiztosan használ ja Id az ellenfelek hibáit. Sokáig em­lékezetes marad Saiekovics elleni nagv küzdelme, az utolsó fordulóban. A második helyen ifj. Miovecz János (mj.) végzett 7 ponttal. Az esélyesség terhével indult: értékszám 139-cel haladta meg az átlagot, s persze mindenki ellene koncentrált. Az első fordulóban rontott Klencsár ellen, s utána hiá­ba győzött hatszor is, ez ke­vésnek bizonyult. A harma­dik helyre Kele János ke­rült, 6 ponttal. Nagyon jól kezdett, sokáig az élen állt. Ügy látszott, megnyeri a ver. senyt, amikor Miovecz ellen B DRTspS(§RTSPORTssfêRTaSPOR jp^sDorii^ ?PQRTs^Bs5Qrt7Sggr"acQrtSPQ Meitner a városi tekebajnok A városi szövetség rende­zésében lebonyolított, Kapos­vár városi tekebajnokságon egyéniben harminckét induló volt. A győzelmet nagy fö­lénnyel a Kaposmérőben ver­senyző Mettner Tibor szerez­te meg 481 fával. A mögötte végző Lőczi (Köziút) 450-et dobott. A harmadik-negyedik helyen a kaposmérői Hor­váth és Hász végzett 448, il­letve 446 fával. Szilágyi (Közút) lett az ötödik 442-es dobásával. Párosban is kaposmérőö sikerek születtek. Az első két helyet Mettner és Schledning, illetve Horváth—Hász révén ők szerezték meg 910, illet­ve 894-es dobásokkal. Lőczi Szilágyival került a harma­dik helyre. Ok 892 fát dob­tak. veszített. Lénye­gében a műit évi sikerét hozta, ez­zel is bizonyítva játékának maga­sabb színvonalát. A negyedik he­lyen dr. Illés At­tila végzett, 5 ponttal. Kivéte­les taktikai adott­ságait némely partiban felvil­lantotta. Máskor nem sikerült elő­nyét fokoznia, s döntetlenjei szü­lettek. Az 5. he­lyen a rendkívül bátor, élvezetes támadó stílusban játszó Horváth Miklós végzett, 5 ponttal. Hatodik: Heinrich 4,5, 7. Erdélyi 3,5 pont­tal. A 8. Saieko­vics mindössze 3,5 pontot gyűj­tött A többszörös megyebaj­nok gyengébb teljesítményé­re egyéni problémái adnak magyarázatot. Rendkívül spe-tszerűen küzdött az utol­só fordulóban, amely e ver­seny végső kimenetele szem­pontjából fontos volt. 9 Csí­ki 3, 13. dr. Táltos 0 pont­tal. A B csoportban 12 sakkozó versenyzett Atlagértékiszá- muk 1806 volt. Az első he­lyet több esélyesnek látszó versenyző előtt a tavalyi ser- dülőbajnoik, Percze János (Volán SE) szerezte meg 9 ponttal. A Veress mester ed­zéseit szorgalmasan látogató versenyző óriási fejlődésről tett tanúságot. Elvárható pontszámát 4,5 ponttal telje­sítette túl! A 2. Fehér (Ka- posgép) 7,5 ponttal. Érték­számát sikerült gyarapítania, de az első helyre volt esé­lyes. A további sorrend: 3. Raab 7, 4. Ferencz M. 6,5; 5. B. Bállá 5,5; 6. Krüller 5; 7. Bollán 5; 8. Miovecz 5; 9. Parragi 4,5; 10. Hajdú 4,5*; 11. dr. Gyöke 3,5; 12. Szoták 3 ponttal. A C csoportban 14 ver­senyző küzdött, átlagérték­számuk 1541 volt. Az első helyezett Kozmári Andrea (Volán SE), a megye legjobb — Teremlabdarúgó-tornát rendezett a megyei általános iskolai sportbizottság a III. korcsoportos tanulók részére. Hét csapat indult a megyé­ből. Az első helyet a kapos­vári gyakorló iskola csapata szerezte meg a kaposvári Petőfi iskola előtt. A harma­dik helyen a barcsi I. sz. is­kola kispályás csapata vég­zésit. PENTEK Röplabda NB 1 női: KV. Izzó—Hala­dás VSE. Városi sportcsar­nok 16 ó. Kosárlabda NB II női: Barcs—Sziget­vár. Barcs 17.30 ó. Labdarúgás Edzőmérkőzés : Rákóczi ifi —Táncsics. Cseri pálya, 15 ó. (Fogta). Rákóczi—Vasas. Rá- kóczi-pálya 15 ó. (dr. Csapó) SZOMBAT Kosárlabda NB II: Táncsics—OSC. Vá­rosi sportcsarnok 16 ó. K. Gazdász—Pét Munkácsy gimn. 15 ó. Nők: Tanítóképző—Pét. Ta­nítóképző tornaterme 15 ó. Asztalitenisz Tízek bajnoksága. Tab, műv. központ 9 ó. NB III: Somogysárd—Tol­na. Somogysárd ált. isk. 11 ó. Marcali—Nagymányok. Mar­cali Mikszáth isk. 11 ó. Ökölvívás K. Dózsa—Csepel. Dózsa csarnok 16 ó. Teke NB II: Kaposmérő—Szóm- haühélyi Styl Spartacus. Köz­út pálya 9.30 ó. Sport­műsor Üszás „Arany üst” verseny me­gyei selejtezői. Csík Ferenc uszoda 10 ó. Sakk Megyei ifjúsági és seirdülő fiú—leány sakkbajnokság. 1 —2. forduló, megyei sporthi­vatal 9 és 15 ó. Röplabda Fiú úttörő és mini kupa Kaposvár, Gépészeti szakkö­zépiskola 13 ó. Résztvevők: Ú. Dózsa, Tungsram, ZTE, Kcmép, KASI. Labdarúgás Nemzetközi mérkőzés: Rá­kóczi—Belovár. Rákóczi pá­lya 14 ó. (Pálfy). Serdülő labdarúgók váloga­tója. Rákóczi pálya 10 ó. VASÁRNAP Kosárlabda NB 1: SAÉV—Alföldi Olaj­bányász. Városi sportcsarnok 16 ó, Ifjúsági mérkőzés 14.30 ó. Téka Megyei férfi es női ifjúsá­gi bajnokság. Közút-pálya 8.30 0. Asztalitenisz Mégÿei ifjúsági és serdüLő esb III. fordulója. Helyszí. nék: Bogiárlelle, művelődési ház, Fonyód Sportcsarnok, Somogysárd, ált isk., Kapos­vár, Kisfaludy ált. isk. Kez­dési idő mindenütt 9 ó. Üszás Szakmai alapkövetelmény vizsga. Csík Ferenc uszoda 8 ó. összevont megyei baj­nokság II. fordulója Csík Fe­renc uszoda 10 ó. Sakk Megyei ifjúsági és serdülő fiú—leány egyéni bajnokság III:—IV. fordulója. Megyei sporthivatal 9 és 15 ó. Röplabda Fiú úttörő és mini kupa. Gépészeti szakközépiskola 8 órától. Kézilabda Megyei teremkupa és MNK első fordulója. Fonyód 8 órá­tól. labdarúgás MNK: Siófoki B.—Video­ton. Siófok, 13.30 ó. Tanács kupa döntői. Az el­ső helyért Táncsics—Nagya­tád. Rákóczi pálya 15 ó. (Palíy). 111. helyért: Tab— Bogiárlelle. Tab 15 ó. (Lan­kai). Tömegsport, Marcali körzeti apartakiád Sakk: városi tanács, amrtali- tenísz Mikszáth ált, isk Kezdési idő: 9 ó. női versenyzője, a tavalyi serdülőbajr.ok lett 8,5 pont­tal. A további sorrend: 2. Torma (K. Spartacus) 8,5; 3. Fekete (Volán SE) 8,5; 4. Fenyvesi 8,5; Király Tünde 7,5; 6. Mohai 7,5 ponttal. A versenyt, Czebei Gyula, Horváth József, Molnár Lász­ló és Petz Ferenc vezette le köimege.égodésre. Várnai Károly Atádi hírek A Gábor Andor művelő­dési házban bonyolították le a városi sakkbajnokságot' Egyéniben tizennyolcán, csapatversenyben heten in­dultak. A győzelmet Tálos László szerezte meg hét ponttal. 2. Pallai László, 3 Steiner Ferenc. Csapatban a Dél-somogyi A- G., első és második csapata került az élre, illetve a harmadik helyre, míg közöttük a Da- nuvia szerezte meg a má­sodik helyet. Az idei újonc, serdülő és ifjúsági asztalitenisz-baj­nokságnak negyven résztve­vője volt. Az ifiknél Herr kottán (Nagyatád) győzött, és párosban ugyanő Pájer- rel harcolta ki az aranyér­met. A serdülőknél Verk- mann (Nagyatád), Horváth (Beleg) sorrend alakult ki, az újoncoknál az ugyancsak atádi Landi győzött' A lá­nyok mezőnyében Benedek (Háromfa), Landi (Nagy­atád) Kutnyák (Nagyatád) volt a sorrend. A városi csónakázó tavon már egy ideje kellő minősé­gű jég csalogatja a téli sportok kedvelőit. A legki­sebbektől a nyugdíjasokig sokan látogatnak ki a tóhoz. Egy-egy hétvégén csaknem háromszázan korcsolyáznak. A Nagyatádi VSE idén is megrendezte a Csoki-kupa teremtornát az általános is­kolásoknak- Összesen két­száz úttörőkorú diák játszott a mérkőzéseken. A legtehet­ségesebbeket a VSE serdülő csapatába leigazolják­Népszerű Atádon a kara­te sport is. Az )■ sz. általá­nos iskolában heti három alkalommal hatvan fő rész­vételével folyik a gyakor­lás. A munkát szakképzett edzők irányítják. *UAVHL> A RAVILL KERESKEDELMI VÁLLALAT 14. sz. zalaegerszegi Elektron boltjába felvételre keres szakképzett férfi eladókat Jelentkezni lehet a bolt­vezetőnél, Zalaegerszeg, Kossuth u, 19—23. (241453) FEBRUÁR A nap 6.36 óra kor kel, s n.3« órakor nyugszik! a hold 1.40 órakor kél, s 10.30 órakor nyugszik, [24 PÉNTEK Szökőnap A várható időjárás; Átmenetileg keleten és északkeleten is erő­sen megnövekszik a felhőzet, és sok he­lyen kell számítani eleinte havazásra, ha- vasesörc, később esőre. A keleti, délkeleti szél időnként megélénkül, a Dunántúlon helyenként erős széllökések is lehetnek. A várható legmagasabb nappali hőmérsék­let pénteken 3, 8 fok között valószínű. — Tizenkétmillió forint bevételt hozott a babócsai termelőszövetkezetben a ház­táji gazdálkodás a nagyüzem tagságának. Többek között csaknem háromezer-három­száz hízósertést, 81 hízómar- hé.t és 271 ezer liter tejet ér­tékesítettek. Mohácsi busójárás Március 4-én rendezik meg az idei mohácsi busójárást, a baranyai sokácok országos hírű farsangi vigasságát. A délszláv eredetű tavaszváró ünnep időpontját hagyomány rögzíti, minden évben a hús­vét előtti hetedik vasárnapon tartják meg. A természetet megújító évszak köszöntésé­nek — horvát nevén a „pok. ladának” — a főszereplői már elővették a ládafiából a télűzés féltve őrzött ősi kel­lékeit, a torzonborz busóbun­dákat, a félelmetes faragott faá'arcokat, a rettentő buzo­gányokat és a fülsiketítő ke­replőket. A jeles esemény részleteinek megbeszélésére még e héten összehívják a szokásos titkos tanácskozásu­kat is. — Színház az Ezüst Kan­oséban. Takáts Gyula regé­nyének rádióváltozatát sugá­rozza kedden este a Kos­suth adó. Az eredeti művet rádióra alkalmazta és a mű­sort rendezte: Turián György. — Kiállítás nyílik Szir. mayné Bayer Erzsébet fest­ményeiből pénteken Gálos- fán. A Surjánvölgye Terme­lőszövetkezet rendezte tárla­ton huszonnégy képet láthat a közönség. — A magyarországi erdők élőfa készlete 125 millióról 265 millió köbméterre nőtt az utóbbi három évtizedben. Harminc évvel ezelőtt a ha­zai igényeknek 40—45, ma 65 százalékát a hazai erdők fájából elégítik ki. Népművészeti vásározás A hatodik békéscsabai nemzetközi bábfesztivál két utolsó napján — június 29 —30-án — országos népmű­vészeti vásárt szerveznek a ' bábos találkozó rendezői. A bábfesztivál szervező bizott­sága és a népművészeti egye­sület felhívja a népművésze­ket, a népművészet mestereit és ifjú mestereit, a népi iparművészeket, a kismeste­reket, hogy a vásár jellegé­nek megfelelő alkotásaikkal vegyenek részt a csabai vá­sáron. — Óriás keresztrejtvény. A világ legnagyobb, több mint 25 ezer fogalmat tar­talmazó keresztrejtvényével készült el a napokban egy 52 éves belga fegyőr. A tizenkét és fél méter széles, félmé­ter magas keresztrejtvény hónapokon át tartott összeál­lításához több száz könyvet használt fel a Brugge-ben élő börtönőr. Szerkesztőség? ügyelet este 84g Telefon: 11-510 160 évvel ezelőtt, 1824. február 24-én született, és 77 éves korában, 1901- ben hunyt el Szentgyörgyi József orvos, a hazai me­teorológiai kutatások egyik úttörője. Fiatalon részt vett az 1848—49-es forradalomban és szabadságharcban, majd később az abrudbánya-ve- rcsr^ataki bányák főorvosa »en. Nagy jelentőséget tu­lajdonított az időjárásnak, 5 ő hívta fel a figyelmet az időjárási hírszolgálat rend­kívüli mezőgazdasági jelen­tőségére. Hosszabb külföldi tanulmányutat tettj haza­térve, 1880-ban kineveztek az Ideiglenes Országos Idő­jelző Állomás vezetőjévé. Időjárási térképei naponta megjelentek; ezeket utóbb a Magyar Nemzeti Múzeum­nak ajándékozta. Nyilván érdekli az olvasót, hogyan készítette ezeket a bizonyos előrejelzéseit? Azzal a mód­szerrel, hogy hónapról hó­napra táblázatba foglalta a légnyomás napi értekeit és a változási hajlam szerint adta meg az időjárási prog­nózist. (Az általa vezetett időjelző állomás egyébként 1887 végén megszűnt. Gaz­dag tapasztalatai alapján mcgü’ta és 1895-ben publi­kálta munkáját, Az orszá­gos első magyar időjelzés es a népies időjelző cím- mel. Hímzett újdonságok A Paszományárugyar a Budapesti Harisnyagyárnak olyan hímzett kis virágokat készít, amelyeket varrás he­lyett vasalással az anyagra ragaszthatnak. Ezeket egyelő­re a gyermekzoknikhoz és harisnyákhoz használják. A bokánál díszített hazai női harisnya még várat magára, ezzel most kísérleteznek a gyártók. — Félszáz nyugdíjas jár rendszeresen Balatonföldvá- ron a Művelődési Házban működő nyugdíjasklub fog­lalkozásaira. Programjukban többek között vidám yetélke. dők, filmvetítés, élménybe­számolók, kertészeti és egész­ségügyi előadások szerepel­nek. — Karikatúrák tárlata. Szombattól a mosdósi tüdő­gyógyintézetben az érdeklő­dők Takács Éva karikatúráit tekinthetik meg. — Figyelmetlenül és nem az útviszonyoknak megfele­lően vezette gépkocsiját teg­nap délelőtt Keposváron a Beloiannisz és Kossuth La­jos utca kereszteződésénél Zatykó Jenő 26 éves alkal­mazott, kaposvári lakos, és elütötte a kijieiölt gyalogát­kelőhelyen gyalogosan átha­ladó dr. Gyócsi János 76 éves nyugdíjas, kaposvári la­kost, aki 8 napon túl gyó­gyuló sérülést szenvedett. — Kigyulladt egy Skoda személygépkocsi szerdán dél­után Csurgó és Berzence kö­zött. A jármű a berzencei Dergecz István tulajdona. Személyi sérülés nem tör­tént, a becsült kár 10—15 ezer forint. — Polyglol ANGOL NYELV­VIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ Lanfo­lyamok kezdődnek a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán már­cius 4-től, heti háromszor 4 órában. Jelentkezés a i4-844-es telefonon. (78734) — Sítalp, sikö^és, női mű­korcsolya 40 ° o engedménnyé! Kapható az úttörőboltban. (2351Ä7)

Next

/
Oldalképek
Tartalom