Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-15 / 38. szám
I Tanács-kupa forduló Ma délután újabb Tanács-kupa mérkőzésekre kerül sor a megye labdarúgó- pályáin. Az összecsapások hivatalos kezdési ideje 14 óra, a párosítás a következő (elöl állók a pályaválasztók) : Zimány—Szőnyi SE (Král), Tab—Kaposgép VL (Szabó T.), Nagyatád—Csurgó (Vuk- man), Somogytarnóca—Barcs (dr. Csapó). A K. Gazdász—VBKM Vasas találkozóra csütörtökön, a Vasas-pályán kerül sor 15 órakor. Játékvezető: Bodnár. A szovjet hokisok aranyra pályáznak S P ORTspprt S POR »OfttSPORTSPORl rt»sport»spóE ortSPORTsi POR^spori Hatodik olimpiai győzelme megszerzését tervezi a szovjet jégkorong-válogatott. A hétfő esti negyedik selejtező fordulót követően már biztosították helyüket a legjobb négy között, és az eddigi öt ötkarikás elsőség után már nem kell tartaniuk Szarajevóban a címvédő Egyesült Államok kihívásától Viktor Tyihomav, a világbajnok szovjet együttes mestere, így nyilatkozott: — A négy évvel ezelőtti, lake placidi csalódás, az ottani ezüstérem megszerzése egyértelművé tette feladatunkat: új utakat keresve visszaszerezni a bajnoki címet. Az eddigi selejtezők eredményei, tanulsága szerint munkánk e gyümölcsét leszüretelhetjük. Olimpiai bajnoki címet tervezünk. Úttörő öklözök Kaposváron Az éttörőolimpia területi ökölvívódöntői kezdődtek meg a hét végén Kaposváron, a Dó;asa-ed- zőcsarnokban. Szombaton és vasárnap tizenöt egyesület hetvenegy fiatal sportolója lépett szorítóba. Néhány súlycsoportban — ahol kevesebb volt az indulók száma — már a végeredmény is kialakult, más súlycsoportokban viszont csak két hét múlva következnek a döntő összecsapások. A házigazda kaposváriak nyolc úttörővel indultak az erőpróbán. Közülük Nagy Lajos (Zrínyi iskola) és Mészáros István (Petőfi) veszített, s így elbúcsúzott a további küzdelmektől. Az 55 kg-os súlycsoportban mindössze ketten indultak, így Hellmann Róbertnek (Petőfi) egy győzelem is elég volt az első helyhez. Az 59 kg- ban négyen léptek szoritóba, Heilmann István (Petőfi) két győzelemmel végzett az Kovács (sötét mezben) a füredi Zsom- bok ellen mérkőzik, és győz élen. Szintén a legjobbnak bizonyult a három induló közül a 71 kg-os Orsós József (Gárdonyi). Két-kéi győzelmet aratott a 36 kg- ban Mecseki László (Gárdonyi) és Bogdán Péter (Kisegítő), s két hét múlva ők ketten vívhatják majd a döntőt a súlycsoport-elsőségért A 43 kg-os Kovács János (Vörös Hadsereg úti isk.) a 12 induló közül két győzelmével a legjobb négy közé került. Félbeszakadt egy mérkőzés A Tanács-kupa hétvégi fordulójában a Csurgó—So- mogytarnóoa mérkőzés eddig még nem tisztázott körülmények miatt az első félidő negyvenedik percében félbeszakadt. Az ügyet fegyelmi bizottság tárgyalja. A további eredmények: Fonyód— Boglárlelte 0:2, Marcali—La- tinca SE 2:0, Somogysárd— Táncsics SE 0:4, Kadarkút— Barcs 1;2, Tab—Rákóczi 1:1 (tizenegyesekkel 2:3), Szőnyi SE—Kaposgép VL 0:0 (tizenegyesekkel 3:4). • • » Az első fordulóban „minden külön értesítés helyett” elmaradt a VBKM Vasas— Táncsics találkozó, most a hét végén pedig hasonló körülmények folytán a K. Gazdász—Vasas mérkőzést halasztottak későbbre. Lapunk sportműsorában mindkét alkalommal annak rendje és módja szerint közöltük a mérkőzések helyét is idejét. A rendező egyesületek pénteken már ezt olvashatták is, mégsem tűnt fel nekik, hogy saját szurkolóikkal a bolondját járatják. Hogy szerkesztőségünk hány bosszús telefonhívást kapott emiatt, most nemtudjuk megmondani, holott ebben az ügyben nem 6 SOMOGYI I NÉPLAP minket terhel a felelősség. Hogy a Gazdász-pálya játékra alkalmatlan, és a „tartaléknak” kijelölt toponári pályán sem lehet futballozni, az már a hét közepén is nyilvánvaló volt. De hát akkor miért csak hétfőn jelentette be a rendező egyesület, hogy mikor kívánja lejátszani az elmaradt mérkőzést. Ezúttal is, akárcsak egy héttel korábban, több, labdarúgásra éhes szurkoló kereste fel hiába a sporttelepeket. Talán érdemesebb volna jobban megbecsülni őket, mert aki ilyen időben is mérkőzésre megy, arra mindig „számíthat” a szurkolókra áhítozó egyesület. A szövetségnek is határozottabban kellene fellépni t feledékeny sportkörökkel szemben. A Tanácskupa rangja a ezt követeli. J.R. Keddi versen yszámok eredményei : Biatlon, 10 km, olimpiai bajnok: Eirik Kvalfoss (Norvégia) 30:53.8 p., 2. Peter Ärgerer (NSZK) 31:02.4 3. Matthias Jacob (NDK) 31 : 10.5. Férfi gyorskorcsolyázás, 1000 m, olimpiai bajnok: Gaetam Boucher (Kanada) 1:15.80 p., 2. Szergej Hleb- nyikov (Szovjetunió) 1:16.63, 3. Kai Arne Engeistad (Norvégia) 1:16.75. • • • Kedden délután folytatták a férfi műkorcsolyázó bajnokságot, a 23 résztvevő ezúttal a rövid programot mutatta be. Meglepetésre a legjobb produkciót nem az amerikai Hamilton adta elő, hanem a kanadai Orser, aki jelenleg az 5. helyen áll. Hamilton vezet, második a francia Simond, a harmadik a nyugatnémet Ceme. A verseny állása a kötelező gyakorlatok és a rövid program után: pont 1. Hamilton (amerikai) 1,4 2. Simond (francia) 2,8 3. Cerne (nyugatnémet) 4,2 Siófoki Bányász— Kaposvári Rákóczi 2:1 (2:0) Siófok, 200 néző. V.: Szabó Tamás. Siófok : Horváth II Má- Mcs) Brettner, Pardavi, Oriha- us-z, Virágh, Szajcz (Belényesi), Bódt (Petykó), Olajos (Takács), Szabó (Rup- pert), Horváth II. (Mihalics), Pieder (Csáti). K. Rákóczi: Oláh, Urbán, Kurdi, Pandur, Zatykó, Balázs (Gyurira I.). Gilics, Hanusz, Gyurkó (Gyurics II.), Bíró, Hosszú (Pintér). A mérkőzést végig a Bányász irányította, a tartalékos Rákóczi szervezetten védekezett. Az edzőmérkőzés jól szolgálta a felkészülést Góllövők: Horváth I, Pieder, ÜL Bíró. Ma MNK-mérköxések Egyedül a Táncsics csapata maradt állva a kosárlabda Magyar Népköztársasági Kupában. Az együttes ma újabb mérkőzést vív idehaza a legjobb nyolc közé kerülésért. Ellenfele a SÁÉV csoportjában tizenharmadik helyen tanyázó NB I-es Kecskemét. Kíváncsian várjuk, hogy a honvédcsapat meg tudja-e Ismételni a TF elleni játékát, mert ez esetben újabb meglepetést szerezhet. A mérkőzés 14 órakor kezdődik a városi sport- csarnokban. , A Kaposvári Vasas Izzó női röplabdaegyüttese is pályára lép ma, 16 órakor, MNK-forduió keretében. Ellenfele a sportcsarnokban a Tungsram SC lesz. Váratlan Gazdász-győzelem Szombathelyen A Kosárlabda NB lí-ben a hét végi bajnoki forduló során a somogyiak közül a K. Gazdász két mérkőzést Is játszott, mindkettőt Szombathelyen. A Sabaria ellen reményeik nem váltak valóra, s veszítettek, a tanárképző ellen viszont váratlanul sikerült nyerniük. Sabaria—K. Gazdász 80.-75 (42:39) Gazdász: Déri (12), Kőszegi (5), Bodor (24), Hantal, Dunajetz. Csere: Szita (8), Borovszky (6), Zsigmond (10). Edző: Klenovics Endre. Végig fej-fej mellett haladt a pontszerzésben a ’rét együttes, de néhány kaposvári játékos mérsékelt teljesítménye miatt elmaradt a várt somogyi siker. Jók: Bodor, Szita. K Gazdász—Szombathelyi TK 77:66 (50:35) Gazdász: Hantal (22), Dunajetz (14), Borovszky (11), Bodor (17), Kőszegi (8). Csere: Zsigmond (5), Műdig. A vasárnapi összecsapáson már csak hét játékossal lépett pályára a kaposvári együttes, s az esélytelenek nyugalmával szerepelt. Fegyelmezett teljesítménnyel éne el nem várt győzelmét. Jók: Bodor, Hantal, Borovszky. BEAC—Siófoki AG Medosz 80:59 (30.3S) Siófok: Antal (25), Po- mucz (15), Kersak (7), Horváth L. (6), Daróczi (4), Csere: Varga Cs. (2), Horváth T., Balogh A., Csorba. Edző: Vásárhelyi Tibor. Az első félidőben jól játszott a Siófok, s a második játékrész egyes időszakaiban is vezetett 7—10 ponttal. A BEAC az utolsó másodpercekben érte el a győzelmet jelentő kosarat. Nők: Sabaria—ff. Tanítóképző 94:34 (56:16) Tanítóképző: Pajor (2), Vis- nyei, Schreck (8), Maráz (12), Miklai (2). Csere: Olsovszky (4), Hajdú, Velez, Lóczi (2- 2). Edző: Ekés Tamás. Az idény leggyengébb játékával veszített Szombathelyen a kaposvári együttes. Ü. PEAC—Barcsi SC 100:28 (42:14) Barcs: Obliánné (4), Szere- dyné (4), Tischlér (8), Solti (8), Delibeli (4). Csere: Odri, Tomaskó. Edző: Gál Ferenc. A magassági és gyorsasági fölényben levő egyetemista csapat ilyen arányban is megérdemelten győzött. A hazaiaknál Obliánné és Solti játszott jóL Értesítjük tisztelt Gázfogyasztóinkat, hogy 1984. február 18-án (csütörtökön) 12.88—18.88 óráig SIÓFOK egész területén gázszünetet tartunk. Kérjük szíveskedjenek gázkészülékeiket á gázszünet idejére aart ájíapotban tartani. (235496) KtJGAZ CBernt- Raposvát — Bállal egybekötött évadzáró-évadnyitó értekezletet tartott Kaposváron a Dorottya -&zá 11 óban a SLASZ játékvezető bizottsága. Részt vett az ülésen dr. Páncsics Miklós, az MLSZ főtitkára, Szlávok András, a JB elnöke is. Értékeitek az őszi szerep- lest, es meghatároztak a tavaszi feladatokat. Ezután társadalmi aktívákat jutalmaztak meg. Az egyik legrégebb: somogyi sípost, a 78 éves Horváth ' Gézát, a JB tiszteletbeli örökös elnökévé választották. Az ismert sportember, aki már birtokosa az aranysipnak, több mint fél í ^vszúzada U-A bírói vizsgát. HÍREK FEBRUÁR A naP *'a ínkoT ké,> * r,M érák®1 uyngszlfcí a hold 14.33 órakor kél, ■ (.11 órakor nyugszik. A várható időjárás: A nyugati, délnyugati megyékben gyakorta lesz felhős az ég, gyenge havazás többfelé valószínű. Másutt csak néha növekszik meg SZERDA a felhőzet, számottevő havazás nem várható. A keleti, északkeleti szél többnyire mérsékelt, Nyngat-Dunántűlon időnként élénk szél lesz. Kolos A legmagasabb nappalt hőmérséklet ma, szerdán mínusz 4, plusz 1 fok között alakul. Tv-lottó nyerőszámok A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott tv- lottósorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki. 7, 10, 35, 45, 62 — ötven informaciofelelős felkészítését tartják pénteken a KISZ Politikai Képzési Központjában. A dolgozó és tanuló fiatalok a pontos, gyors tájékoztatás fontosságáról, a kapcsolattartás módjairól hallgatnak meg előadást. — A Videoton termékeiben (displayk, terminálok) használt mikroprocesszorokról szerveztek tanfolyamot a tahi gyáregységben, A továbbképzésen a 15 szakember megismerkedett a mikroprocesszoros technikával, valamint az LSI technológiai alapon készült integrált áramkörökkel, majd tegnap vizsgáztak. — Magyar—mongol barátsági nagygyűlés lesz 14 óra 15 perckor Kaposváron a húskombinát kultúrtermében. A nagygyűlésen felszólal Baldo Badamtarin, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövete. — _ Ismét meghirdette a Népművelési Intézet a hagyományos Kis Jankó Bori országos himzőpalyázatot. Két kategóriában írták ki a pályázatot: az egyikben kü* lónböző tájegységek viseleti hagyományainak, hímzésstílusainak felhasználásával készült blúzokat, ruhákat kell beküldeni, a másik kategóriában lakberendezési textíliákkal lehet pályázni március 30-ig. A Merkur sorszámai Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 1 272 Trabant Hyc. Combi (Bp.) Í05 Trabant Lim. (Bp.) 19 580 Trabant Lim. (Debr.) 13 738 Trabant Lim. (Győr) 18 687 Trabant Combi Spec. (Bp.) 7 569 Trabant Combi Spec. (Győr) 3 612 Wartburg Lim. (Bp.) 10 147 Wartburg Lim. (Győr) 6 339 Wartburg de Luxe (Bp.) 15 398 Wartburg de Luxe (Győr) 8 518 Wartburg de Luxe tt. (Bp.) 3 129 Wartburg Tourist (Bp.) 6 133 W artburg Tourist (Győr) 2 500 Skoda 105 (Bp.) 8 276 Skoda 105 (Debr.) 6 315 Skoda 105 (Győr) « 522 Skoda 120 (Bp.) 15 189 Skoda 120 (Debr-) * 9 267 Skoda 120 (Győr) 10 676 Skoda 120 gls (Bp.) 550 Lada 1200 (Bp.) » 574 Lada 1200 (Debt.) 16 646 Lada 1200 (Győr) 8 780 Lada 1300 (Bp.) 10 529 Lada 1300 (Debr.) 7 523 Lada 1300 (Győr) 3 142 Lada 150« (Bp.) 1« 291 Lada 1500 (Debr.) 6 836 Lada 1500 (Győr) 3 041 Lada Combi (Bp.) 5 671 Lada Combi (Debr4 3 116 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat 126 (Bp.) 17 306 Polski Fiat 126 (Győr) 5 706 Polski Fiat 1560 (Bp.) 4 526 Dácia (Bp.) 18 611 Dácia (Debr.) 9 574 Zaslava IHM gtt (BpJ 4 161 ügyelet este 8-ig Telefons 11-510 J 420 évvel ezelőtt, 1564. február 15-én születeti, és 78 éves korában, 1642-ben halt meg Galileo Galilei olasz csillagász, matematikus, a materiaJista világnézet egyik előfutára, aki nemcsak a tudományok — elsősorban a fizika és a csillagászat történetében, hanem a világról alkotott felfogásunkban is új korszakot nyitott meg. Pisában született; apja matematikus és kiváló zenetudós volt. O maga orvosi tanulmányokat folytatott, de érdeklődése hamarosan a fizika és a matematika felé fordult. Huszonöt éves korában már a pisai egyetem professzora. A fizika rengeteget köszönhet neki ; többek közt a tehetetlenség elvét, a szabadesés törvényét. Legjelentősebb mégis az a fizikai és filozófiai érvelése, amellyel a Föld mozgására vonatkozó kopernikuszi rendszer igazat alátámasztotta. Az egyházi inkvizíció kikényszerítette belőle, hogy nyilvánosan, esküvel megtagadja a kopernikuszi tanokat; így is csaknem tízesztendős háziőrizet lett a sorsa. A történelem azonban az ó tudományosan megalapozott nézetét igazolta, s 1968- ban (!) végre egy nemzetközi fizikus kongresszuson a római katolikus egyház jelenlevő bíborosa kénytelen volt bejelenteni: a pápa felülvizsgáltatja a Galilei elleni pert.. . — A Somogy megyei kis településeken ez évben tovább nő a korszerű értékesítési formák aránya. Az 1-2 személyes élelmiszerüzletekben a részleges ön k iszod - gálás bevezetésével, az elö- jegyzéses rendszer elterjesztésével és az alkalomszerű diszkont értékesítéssel kívánják javítani az ellátást. — ÉRDEKES SOROZAT KEZDŐDIK holnaptól a televízió 1-es műsorában. Március 3-ig tíz alkalommal olyan munkavédelmi témájú filmeket vetítenek az esti érákban, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot nemcsak a szakemberek, de a háziasszonyok körében is. A sorozatot a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intezete készítette. — Fém, fa- és műanyagok megmunkálására egyaránt alkalmas szerszámgep-csa- lad prototípusa készült el Nyíregyházán. A „Dávid” márkanevet viselő szerszámokat a szakemberek a hobbiból barkácsolóknak ajánlják. A gyártó garantálja a folyamatos alkatrészellátást. A gép átalakítható fúró- vagy marógéppé, szerszámköszörűgéppé és revolver esztergává. — A január 28-án megjelent gyermekrejtvény helyes megfejtése: Számháború. Mákosrétes című mese- gyűjteményt nyert: Hollósi Erzsébet (Nyim), Kovács Zsolt (Tab), Kovács Gábor (Somogy jád), Keller Krisztina (Barcs). A könyveket postán küldjük eL — A Zsefte Araivá* híreiből ; Kérjük vásárlóinkat, hogy tekintsék meg új férfiing-választékánkat. (235492) — Most érkezett az Ezermester vállalat, Kaposvár, Rákóczi téri üzietházába 6—12 méteres pvc -fólia 53,60 Ft, kg-os egységáron, valamint többféle 3 méteres PVC padlóbuj-koló M9 250 Ft/m—es egységáron.