Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-14 / 37. szám

Rádiónapló Vallomás A BETŰRŐL Könyvek igézetében — Elhangzott az a szó, hogy kísérlet Azt hiszem, sok első osztályos gyerek szü­lei felkapják a fejüket, mert kísérletnek fogják föl az ol­vasástanítást. Elég sok szülő pánikba esik az első hőna­pokban, amikor a gyerek ol­vasni tanul az iskolában. Mi is történik? Hallgassunk meg egy budapesti általános isko­lában működő tanítónőt Mi is az az új módszer? — Jelenleg az első osztá­lyokban a Romankovics ol­vasástanítási módszerrel ta­nítunk olvasni. Ennek az a lényege, hogy a gyerekek már a legelső időszakban ,ún. globális módon megtanulnak szavakat olvasni. A kép és a szó egyszerre jelenik meg előttük. Például kiteszik az anyu, apu, Tomi, Agi, nagy­mama képét, és a gyerekek többszöri látás után később már kép nélkül is fölisme­rik ezeket a szavakat, el tud­ják olvasni. Ezek a szóké­pek. Az így megismert sza­vakkal azután mondatokat is tudnak alkotni. — Csakhogy a szülő ta­pasztalja: ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a gyerek ol­vasni tud. — Természetesen nem je­lenti ez a olvasás tudását, de azt mindenképpen, hogy a gyerek óriási sikerélményben részesül, s ezzel megalapozza az olvasás eredményes tanu­lását. Jelenleg ezen a sza­kaszon túlvannak a gyere­kek, akik most kezdték isko­lai tanulmányaikat, novem­berben már a beitűismertetés szakaszában jártak. Igaz, az olvasáskedv fenntartása ér­dekében ebben az időszakban is újabb és újabb szavakat tanulnak meg szóképesen. — Abban különbözik ez a korábbi metodikától, hogy most először a szavakat ta­nulják meg, és utána lebont­ják betűkre, tehát fordítva, mint ahogy korábban taní­tottak? — A régebbi módszer sze­rint először szótagolva tamul­Ezsn a csodálatos kis Ma­gyarországon szinte kimerít­hetetlen bőséggel teremnek a szép hangok, a hivatásos vendég évenként legalább egy olyan énekest fedez föl itt, aki a világ bármelyik operaházában hatalmas si­kerre számíthatna — így nyilatkozott néhány eszten­deje Lamberto Cardelli. A kiváló olasz karmester meg­jegyzését sokan tekinthettük akkor az udvariasság meg­nyilvánulásának — már-már közönyösen vesszük tudomá­sul kincseinket —, a szép­ség újraélésekor azonban rá kell döbbennünk : valóban, énekeseink hangszépségát, tudását tekintve nem va­gyunk gyengébbek egyetlen nemzetnél sem. A Hungaro­ton Magyar előadóművészek sorozatában egyre-másra fe­dezzük föl ismét a múlt nagy művészéit. Svéd Sándort elsősorban: neki már a harmadik leme­ze jelent meg az említett so­rozatban. Az ötvenes-hatva­nas években készített fölvé­teleken Svéd csupán egy-két színből keveri ki a mind- annyiunk számára kedves Verdi-hősök — a szerelem­ittas Luna gróf, a fiat visz- szacsalogató Germont, a ha­lálra készülő Po»a márki és 4 többiek — jenemét. Ter­mészeti tüneménynek számí­tak meg olvasni a gyerekek, s a szótagoló olvasást foly­tatták egész évben. Most amikor olvasnia kell a gye­reknek, akkor nem szótagol­va, hanem egészben olvassa el a szavakat — Az új metodika lénye­gébén azt a célt szolgálja csak, hogy örömtelibbé te­gye az olvasástanulást, vagy van ennek valami más ér­telme is? — Elsősorban ez az értel­me, hogy így gyorsabban ta­nul meg olvasni a gyerek. Év végére már mesekönyveket is tud olvasni. — Sajnos, nem mindig ilyen harmonikus a fejlődés, ezt jól tudjuk. Hallgassuk meg egy anyuka véleményét, akinek első osztályos a kis­fia. Bizonyára sokan ráis­mernek majd Pálos Zsuzsa hangjára. — Meg kell tanulni azt a száképet, hogy kutya. Nem víziló, nem törülköző, ez ku­tya. No, idáig jó. Nos, a gyerek ugye nem tudja. Kér­di hetvenhétszer: mama, mi ez? Ez kutya, ez olvas, ez óvoda. A gyerek kicsit fá­radtabb, és itt kezdődnek a problémák. Míg mondjuk há­rom szóról vám szó, addig meg is jegyzi a szóképet De ami például olvas, óvoda vagy hasonló szó, és van az elején egy kerek jel, tehát egy kicsit ,átverós” a feladat, ha nem fáradt a gyerek, föl­ismeri. De ha belefárad, vagy olyan hosszú szóval találko­zik, mint a törülköző, a fog­kefe, akkor keveri. A kutya szó négy hangból, öt betű­ből áll. A házi feladat: je­löljön annyi karikát a kutya szó alá, ahány hangból áll. ö alájelöl ötöt, mivel meg­nézte, hogy hány jel van ott. Rossz pontot kapott, lévén, hogy ez négy hangból áll. A következő alkalommal azt tanulja a gyerek, hogy az öt jel. össze ván zavarva. — Én azt hittem, a gye­rek előtt kinyílik a világ, tó hatalmas, érces baritonja, énekének természetes áradá­sa azonban nem tűr lelki el­lenállást. Amint Székely Mi­hály kormos, puha basszusa sem a sorozat másik új le­mezén. Beülni be! canto-já- ban, Glinka ősorosz népiessé­gében, Muszorgszkij hátbor­zongató naturalizmusában, a Wagner-zenadrámák földön­túli átszellemültségében éppoly jártas volt az a fe­ledhetetlen művész, mint Mozart vagy Verdi világá­ban — bizonyítja a lemez. Nemzeti kincsként tartjuk számon Héti József fénylő­igéző tenorját. Ezúttal több­nyire francia áriafelvételeit adta közre a Hungaroton — egy remek válogatása pedig azt igazolja: akadt az elmúlt évtizedekben több kitűnő Wágner-énekesünk is, a köz­hiedelemmel ellentétben. Ám a mai nemzedék sem marad el a nagy elődöktől. Íme bi­zonyítékként Melis György új árialemeze — Verdi-fei- fogása érdekes összehasonlí­tás lehetőségét kínálja Svéd Sándoréval —, valamint a Giaruii Schicchi új felveteie. Szörnydseges és megható ténye a zenetörté­netnek: Puccini akkor vette elő Dante pokoljárásának e tragikomikus epizódját, ami­kor már tudta: testében a sejtek burjánzása megállítha­tatlan, s gyönyörű, 'fölemelő ténye mai zenei életünknek. amikor elkezd iskolába jár­ni, mint nekünk. Egyszer csak fölismertük az utcán az üzletek feliratát, hogy tej, kenyér stb. Mivel rengeteg betűtípust használnak Ma­gyarországon, még nehezebb felismerni nekik a betűket, számokat. Ak a baj, hogy a gyerek számára nem nyílik ki a világ, hanem egyre job­ban becsukódik. Sok félelme van a tévedés miatt. Egyik nap fölismerte, hogy Esti mese. Olyan boldog volt, hogy nem lehetett bírni ve­le. A tájékoztató füzetébe be van írva, hogy szóképfelis- merése 75 százalékos. Felis­merte a képernyőn, hogy Esti mese. Mondom: kisfiam, melyik az e betű? Azt nem tudom — válaszolta .. . Nem tudom, hogyan fog olvasni, mert szóképes módom nemle- het. A másik az, hogy ta­nulnak ugyan betűket, de az u betűt például úgy, hogy alsó ívelés. Visszatérek a ku­tya szóra, mert ebben elég könnyű betűk vannak. A k betűt ismeri, de ott van az u betű. — Az nem n betű, az alsó ívelés — mondja. — Képtelen vagyok így segíte­ni. Naponta hetvenhétszer elmondom, olvassunk együtt, de nem ismeri a betűket. A másik, amire harmadik, negyedik osztályos gyerekek szülei hívták föl a figyel­met, hogy nem tudnak tisz­tességesen elválasztani, tisz­tességesen olvasni, és bor­zasztó nyelvtana problémáik vannak. Szerintem a mi ma­gyar nyelvünk, főleg nyelv­tani felépítése miatt alkal­matlan arra, hogy jelszerő- en tanuljanak a gyerekek. Úgy tudom, Amerikában is alkalmazták a módszert, az­tán olyan gyorsan kivonták a forgalomból, amilyen gyor­san csak lehetett Ügy lát­szik, az angol nyelv sem al­kalmas rá. A férjem egyszer humorizált hogy ezzel a lendülettel japánul is meg­tanulhatna a gyerek. hogy a 77 esztendős, sokadik művészi virágkorát élő Fe- rencsik János éppen ezt a fa­nyarul szellemes, az elmúlás tudatában is hallatlan de­rűvel komponált alkotást di­rigálta lemezre az Állami Operaház zenekarának élén. Nincs az az árnyalata a hangszerelésnek, nincs az a visszafojtott nevetést imitáló fafúvósfutam, vagy a halál tényének és veszélyének sza­kadatlan jelenlétére figyel­meztető gordonkadallam, mely ne bomlana ki. maku­látlan tisztasággal Ferencslk keze alatt. A címszereplő Melis György a hamisítatlan reneszánsz tálján tréfacsiná- ló: a gazdagok réme és a sze­gények oltalmazója. Hol már-már hasszusba hajló ko­mor hósbaritonnal fenyíti meg az elhunyt nagypolgár örökségére áhítozó rokono­kat — a lelt altjával ki­— Kisdiák ko­rom óta könyvek igézetében élek ... Harmadikos le­hettem, amikor az első könyvet kap­tam szüleimtől, azóta jócskáin megszaporodtak. Ma már csaknem négyezer kötetet számolhatnánk össze feleségem­mel, ha ugyan lenne rá időnk ... Az olvasásra min­dig jut, bár újab­ban kevesebb ver­set, regényt olva­sok, inkább a po­litikai és a szak- irodalmat böngé­szem, elvégre ma­gyar—történelem szakos tanár va­gyok ... Rendszeres olvasás nélkül a mi szakmánkban nem lehetne megélni ; a könyv a mi munkaeszközünk. Óráimra szinte egy 'kisebb könyvtárat viszek be, mert meggyőződésem, hogy a könyvek iránti vonzalmat a gyermekkorban kell föléb- neszteni. ŰmáHó véleményű, egyéni gondolkodású felnőttekké csakis úgy válhatunk, ha megtanulunk olvasni; ha az információk tömegéből ki tudjuk választani a lényege­set, a hasznosíthatók Nem könnyű, hiszen olyan sok könyv jelenik meg, köztük olyanok is, amelyeket kár volt kiadni, de a kiválasztás munkáját senki sem vállalja helyettünk. Csak az idő len­ne több! Más jellegű gond­jaim mellett a legfőbb az, hogy a nap csak 24 árából áll... Ne higgye, hogy sznob vagyok; jól tudom, hogy az élet nemcsak könyvekből, ol­vasásból áll, de úgy gondo­lom, korántsem olyan nagy „bűn” az, ha valaki nem ter­mészetes érdeklődésből, ha­nem pusztán divatból vásá­rol vagy iratkozik be a könyvtárba. Jómagam is hal­lottam olyan esetről, amikor valaki 25x12 centiméteres, kék színű könyvet kórt. Ne­vetséges, persze, hogy az, de az is bizonyos, hogy az első lépést megtette ... emelkedő Bar lay Zsuzsát, a íékezhetetlen humorral és simogatóan szép basszussal áldott Gregor Józsefet, s a többieket — hol buffo tenor­hangon kacagja ki őket: íme, a győztes csak én lehetek, íme, hoppon maradtatok, el­csaltam az örökségeteket! A pénz fülig szerelmes haszon- élvezői Lauretta és Rinuccio — Kalmár Magda és Gulyás Dénes — gyönyörű dallam­formálással, átszellemült szopránkantilénákkal, illetve robbanó tenorfortékkal hálál­ják meg a vagány Gianni óriási 'trükkjét. Ha egyálta­lán létezhet az elismerésnek olyan formája, mely méltó a hatvanadik születésnapját nemrég ünnepelt Mehs György dramaturgiai és ze­nei szempontból egyaránt tnagasrendú alakításához, Lengyei András Ma már a legtöbb család­ban természetes a könyv, ha olvasásra nem is mindig szánnak időt. Könyvterjesz­tői tapasztalataim igazolják ezt. Ha a könyvet nem be­csülnék, nem tudtam volna például eladni tavaly negy­venezer forint értékű köny­vet... Holott kijelenthetem: a legcsekélyebb kereskedői érzékem sincs. Terjesztői si­kereim ' másutt keresendők. Arról van szó, hogy a köny­vek nyújtotta élményt nem tartom magamban, szeretek olvasmányaimról beszélni, s Hazánkban minden 100 alsó tagozatos közül 41, a felsősök közül 82 tanul ott­hon. A félévi értesítők azt is mutatják, mennyire volt eredményes a gyermékek tanulása. A gyengébb ered­mények javítása, a jó ered­mények megtartása érdeke­ben szükséges a szülők to­vábbi részvétele a tanulás segítésében. Ennek egyik eszköze az ellenőrzés. A szülők érdeklődése, törődése fontos motiváció a tanulás­ban. A gyermek, aki tudja, hogy ellenőrzik és dicséretet kap a jó munkájáért, szíve­sebben, eredményesebben tanul. A másik pozitív kö­vetkezmény: a rendszeres ellenőrzés segíti kialakítani a jó szokásokat, amelyek gyermekünket előbb a tanu­lásban, később munkában segítik jó eredményhez. Meggyőződésem, hogy minden felnőtt szülő képes eredményes ellenőrzésre — tudása, élettapasztalata ré­vén. A „hogyan?" kérdésre válaszolva először az álta­lános ellenőrzésről szólok. Először azt nézzük meg, hogy mennyi feladat vár aznap a gyermekre, milyen szóbeli és írásbeli feladata van. A füzetekből vagy az órarendből (némely iskolá­ban leckefüzetből) tudhat­juk meg ezt. Az új rehd, az ötnapos tanítási hét általános elter­jedése új gondot vet fel az otthoni tanulásban. A jelen­legi követelmények mel­lett az iskola nem mondhat le a két pihenőnapróL A legfontosabb az legyen, hogy a gyermek tanuljon ezen a két napon is. Általában kísérjük fi­gyelemmel gyermekünket; időben hozzákezd-e én kel­lő érdeklődéssel, figyelem­mel tanul-e. Nem helyen, ha közben zenét hallgat vagy gépiesen olvassa a leckét Ügyelnünk kell arra is, hegy az otthoni tanulás késben tartson szünetet (V0—15 per­cet), s ezt roozgássel, pfl*?- néssel töltse kL A œegàeSek> fény, a keiióea estísg «$ szellőztetéssel biztosított friss levegő szanáén fegfaéMSe az eredményes taJMÉásnak, A szóbeli feladatok «Benői - zésében az efe>ő lépés meg­tudni grwmefcftaktffl. ho­gyan szekta tSHí számon úgy látszik, ez másokra is hatással van... Kérik a könyvet, amelyet olyan lel­kesülten dicsértem. Egyéb­ként is: a terjesztői munka alfája és ómegája az, hogy az ember csakis olyan köny­vet ajánljon, amelyet Ismer. Az igazi kereskedőnek az a célja, hogy eladja áruját, akármilyen minőségű is az. Nos, én, mint utaltam rá, nem vagyok igazi kereskedő. Természetesen adtam már el olyan könyvet is, amelyet nem olvastam végig, de tá­jékozódtam a könyv tartal­máról, ismertem a róla szóló kritikákat, tudtam, hogy mi­lyen ízlésű olvasónak ajánl­hatom. Elsősorban a Kossuth' könyvkiadó munkáit isme­rem és terjesztem, de szinte valamennyi kiadó újdonsá­gait figyelemmel kísérem. Hogy miért épp a Kossuth? Középiskolás korom óta mozgalmi ember vagyok, ahogy mondani szokás, így természetes, hogy a politikai könyvek kiadójával korán kapcsolatba kerültem. Előbb a KISZ-ben tevékenykedtem, tíz éve pedig már párttag vagyok. Amikor tavaly no­vember 7-én megkaptam a „Kiváló terjesztő” plakettet,1 éreztem, hogy nem a „vigéc* kapta a kitüntetést... Elmondta : Kacsa Antal nagyatádi pedagógus. Lejegyezte: Sárközi Gábor kérni a leckét a pedagógus. (Mit keli tudni szu szerint, könyv nélkül? Ki kéri tő­lük a lecke elmondását saját szavaikkal, hogyan emelik ki a lényeget?) A szóbeli otthoni felmondásakor a szülők hagyják nyugodtan beszélni a gyermeket; ne állítsák meg állandóan kér­déseikkel, s ha elakad, se­gítsenek neki. Az írásbeli feladatok el­lenőrzése során többnyire eredményes, ha elmondatjuk gyermekünkkel: mi a fel­adata, hogyan kell elvégez­nie, az iskolában hogyan csinálták a hasonló felada­tot. Mondja el nekünk a feladatmegoldás lépéseit — ez a matematika, de az anyanyelvi, a környezetis­mereti feladatok során is al­kalmazható —, s utána kezdje el az írásbeli megol­dását. Minden szülő képes az írásbeli feladatok meny- nyiségének ellenőrzésére. A tanulás otthoni ellenőr­zésében is nagyon fontos feladat o tanulók önállóság­ra nevelése. Hosszú ideig tartó, rendszeres ellenőrzés során kialakítjuk a tanuló­ban a tanulásért a felelős­ségtudatot és a helyes ta­nulási szokásokat. Megér­tetjük vele a közben törté­nő önellenőrzés szerepet. Csak akkor mondja fel ne­künk a leckét, ha már ön­magát ellenőrizte. Ha látjuk, hogy jól tanul és eredmé­nyesen ellenőrzi magát, ak­kor már nem kell nekünk állandóan ellenőriznünk, csak általában törődni a tanulásával. A bizalomért nagyon hálásak a gyerme­kek, már a kisgyermek is büszke arra, hogy valamit önállóan végezhet, ez jobb munkára sarkallja. Ha szí­vesen és eredményesen ta­na*. akkor meg ő kéri a szüMt, faagy hallgassa meg a megcÉdáeáát a beszámolóját. Aa otthoni tanulás segíté­sében és ellenőrzésében tá- wwb nimgA kell az iskola osfaéaewe, m ellenőrző Ifcájéfasztatásokra, Ptt Bacéöadl Gábor SOMOGYI ► .^PLAP (Folytatjuk.) Ul HANGLEMEZEK Szép hangok ü ■ Bl ozone MAGÖá tok Nevelésről Az otthoni tanulás ellenőrzése

Next

/
Oldalképek
Tartalom