Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-14 / 11. szám
KMgMgH«l SOMOGYI TAJAK, EMBEREK Lépjünk be a szatócsboltba. A polcokon petróleumtól a szappanig, kaszakótől a süvegcukorig sok mindent észrevesz a szem. De mindenből csak annyit, amennyi egy eldugott kis faluban elfogyhat. A bolt gazdája tudta/előre fölmérte, hogy Új-Nép lakói mit és mennyiért vehetnek meg. Az üzlet épp csak a megélhetést biztosította a családnak, amelyiknek legifjabb tagjaként 1884 januárjában megszületett Gábor Andor. A szatócsüzletről szinte semmi emléke nem maradt, hiszen apja — a megélhetés gondjaitól űzve — az ország másik végében, Szatmár megyében próbált szerencsét. Kevés sikerrel, mert 1890-ben már a fővátos lehetőségeit igyekeztek megismerni. A sors ott sem volt kegyes. Az apa előbb kávémérő, kishivatalnok, majd alkalmi munkás és végül munkanélküli. A gimnáziumot, sőt az egyetemi tanulmányokat mégis biztosította fiának, akinek számára ezek az élmények meghatározóak voltak. Maga választotta a szabad pályát, az újságírói hivatást, hogy megvívhassa harcát a fényért, és versben hirdethesse messianisztikus forradalomvárá- sát... Ezekkel a líra parnasszusi kapuit nem törhette be. Kívül maradva az életverseny vált a legfontosabbá számára. A fényt kereste mindenütt, de a megélhetés gondjai sokszor eltérítették... Ni agy Endre 1907-ben kabarét alapított A Modem Színpad nyomán előbb évenként, később havonként nyíltak új és új kabarészínpadok. Az Apollo, az Intim, a Fasor, a Muskátli deszkáin a jelenet- és sanzonszerzők egész sora debütált Heltai Jenőtől Szép Ernőig. Sőt a Nyugat nagyjai, Ady, Babits, Kosztolányi is kísérletezett, hogy méltó komponistákkal (Nádor Jenő, Reinitz Béla, Szirmai Albert) sikert arasson. Gábor Andor szinte mindegyik kabarészínpadnak dolgozott, s olykor fergeteges hatást ért el. Mi volt a titka? — kérdezték sokan. Az egyik kétségkívül az aktualitás. Az újságírói lendület hajtotta, hogy frissen, a pesti élet rezdüléseire figyelve írjon. Ebből persze az is következett, hogy versezetei között sok volt a kérészéletű. De azokban az esetekben, amikor az akkori főváros legérdekesebb és legjellemzőbb alakjairól szólt, nem maradt el a taps. Sanzonjaiban szinte körkép és kórkép bontakozott ki, méghozzá nyers életszerűséggel. Köteteinek, valamint A Hét című lapban megjelent kupiéinak a témája a pesti középosztály volt. Szinte semmi nem kerülte el a figyelmét: szólt a pénztelenségről, a divatmajmolásról, a sznobságról, a pesti aranyifjúról és a mániákkal teli úrhölgyek- ról. Oly módon írt, hogy kritikusai csak a „realizmus és józanság” fogalmával beszélhettek róla ... A kabarék, sanzonok, kupiék az első vi- iágháború végéig virágoztak. Talajuk a század eleji Budapest volt. Az ellenforradalmi rendszer teremtette légkörben azonban sorvadásnak indultak. Gábor Andor ekkor már Becsben volt. A hajdani császári székhely sem volt már az a kedélyes város, amilyennek a „békebeli” időkből ismerték. Mégis lehetőséget adott a magyar szellemi emigrációnak, hogy megkísérelje folytatni azt, amit korábban elkezdett. Gábor Andor éle* bírálat tárgyává tette sanzonjait, szatíráit, és csak azt vitte tovább, amit progresszívnak ilyen értelemben nyilatkozott Életharc a fényért korábbi évek alatt mennyire feltöltődött szatirikus élményekkel. A háború alatt ő is a frontnak írt. Taskentben dolgozott a sajtó- központ munkatársaként. Ennek az időnek a terméke az a szatirikus verssorozat, amelyet németül — a rádió és a röpcédulák számára — fogalmázott meg. Leleplező pamfletek ezek a hitleri törekvésekkel szemben. Ilyen a Hitler siráma három szakasza is. (Hegedűs Géza fordításában adjuk közre.) Túl forró nékem Afrika Oroszország meg túl hideg, ott halálra, kell sülni ma, itt holnapig megdermedek. Rosszul fest ez már szerfölött, ördög tudja, hogy magyarázd: itt végül is az üldözött vad űzi sírba a vadászt. Nem is tudom, mi van velem, már torkig jóllaktam vele ... Olyan hadszíntér kell nekem, melynek nincs hőmérséklete. A három strófát lezáró, történelmi pillanathoz kötött csattanó után meg kell áll- , nunk egy pillanatra... A kabaré és a szatíra kétségkívül kedvenc műfaja volt Gábor Az Újság szerkesztőségében is. Sőt, esténként megvárta a feleségét a színház előtt, részt vett a próbákon, összejöveteleken; utazott, olvasott, étkezett és aludt is... S köz1921-ben A dollárpapáról: „A darab, melyen nagyon sokat lehetett nevetni, egyike volt legkomolyabb színházi munkáimnak. Arról szólt, hogy a pénzzel korrumpált világban a pénz híre és szaga is elegendő ahhoz, hogy a leglényegesebb történések okozója legyen: magára a pénzre nincs is szükség az általános kergeségben. Arra, hogy én írtam, én egészen biztosan holtomig büszke leszek.” Ez még nem tagadása korábbi müveinek. Ehhez hasonlóan szerette volna folytatni sanzonírói munkásságát Azt azonban fölmérte, hogy ugyanúgy, mint Pesten — nem lehet. Nagy Endre is belebukott abba, hogy Bécs- ben realista politikai kabarét indított Gábor Andor parodisztikus dalokat szerzett, amelyeket kellemetlen csipkelődés jellemzett. Dalainak tárgya Pest és a megváltozott körülmények. A Proletárka, Az újjáépítés dala, a Vissza és a többi mű a kurzust gúnyolta nagy erővel és indulattal. Ebben az időszakban ugyancsak igyekezett, hogy mondanivalójának megfelelőbb formát alakítson ki. A sanzonköltészet fegyvertárából a gazdag rímelésű strófaszerkezetet kedvelte a legjobban, mert ez tette lehetővé a lírai áradást, és alkalmas volt a témák sokszínű variálására. A hang- és a témaváltás persze nem ment olyan könnyen, mint azt utólag visszatekintve hinnénk. De segítségére volt, hogy Gábor Andor alapos ismereteket szerzett az európai proletárköltészetről. A középkori német parasztdalok nyerseségét csakúgy megtanulta, mint Heine iróniáját vagy Brecht és Wolker céltudatosságát. Különösen ez utóbbiak építettek sokat a hagyományokra, ami Gábor Andor számára sem volt közömbös. A húszas évek Bécse nem volt megfelelő a számára. Egy kis glosszában 1 tükrözte csalódásait: „Nagy Endre irodalmat akart, Párizs szórakozást, Róma tuttifruttit, de mit akar Bées?... Bécs, úgy hisszük, sörözni akar... A bécsi kabaré valutája orfeumi baisse-re csúszik le, irodalmi hausse-t sohasem fog elérni.” Ez a csalódás, valamint az, hogy 1924 végére a szó szoros értelmében hazátlanná vált, nehéz helyzetbe sodorta. Kalandregénybe illő hónapok következtek. 1924 decemberében az osztrák kormány kiutasította az országból. Párizsba ment és bekapcsolódott a Párizsi Magyar Munkás körébe. A francia fővárosból rövidesen a lensi bányavidékre került, ahol szervező munkát végzett. A következmény: pár hét alatt távoznia kellett Franciaországból. Illegálisan tért vissza Bécsbe. Tartózkodási engedélyt kapott, de egy cikke miatt ismét kiutasították. Hová menjen? Csak Bécset látta, azután megint Párizst. Végül Berlin következett, ahol a Rote Fahne című lapnál kapott munkát. Ojabb fordulópont 1927. Ekkor néhány hónapot a Szovjetunióban töltött, az Ogonyok tudósítója lett. Moszkvában fölfigyeltek eleven hangú riportjaira, s erre így emlékezett: — 1928-ban történt, Moszkvába utaztam, és a Hotel Internacionalban laktam, az akkori Tverszkaja utcán. Délelőtt a telefonhoz hívtak, és azt mondták — csak nehezen értettem —, hogy délután háromkor a Pravda szerkesztőségében Maria Iljicsina beszélni szeretne velem. Be kell vallanom, akkor még nem tudtam, hogy ki is voltaképpen Maria Iljicsina. Érdeklődtem a barátaimnál, és nagy meglepetéssel vettem tudomásul, hogy Lenin nővére hívott meg ... Rendkívül kedvesen fogadott, németül beszélt velem," méghozzá a legcsekélyebb idegen akcentus nélkül: „Tudja kérem, jó jelentésekből, nagyszerű helyzetelemzésekből nincs nálunk hiány. De most az emberekre gondolok, akik a jelentés vagy az elemzés mögött állnak, őket kell megláttatni olvasóinkkal. Nem akarna a Pravdának dolgozni?” Természetesen akartam. öt év alatt beutazta egész Németországot, s ez idő alatt kizárólag németül dolgozott. Az utóbbi Berlini levelek címmel összegyűjtött munkái bizonyítják, hogy éles szemmel figyelt minden jelenségre, és pontos helyzet- elemzésekkel, emberi léptékkel számolt be róluk. Később, Moszkvában, az Űj Hang című folyóiratban közölt bökversei jelzik, hogy a Andornak, de vele szemben sem követhető el az a méltatlan egyoldalúság, hogy csak azokra figyeljünk. Annál kevésbé, mert monoklival a szemén és hangsúlyozott raccso- lással megróhat valaki; olyan ember, aki lovász létére arisztokratát játszott.... Aztán egy pincér, kinek legkedvesebb hangszere a nagybőgő volt... Kacsintsunk össze velük — ha színpadra lépnek! Mert ők és szülőatyjuk pontosan tudta, hogy ami a századelő magyar színházaiban folyt, abban volt valami egészségtelen. Például: a munkatempó. A Neuer Wiener Journal egyszer vicces elismeréssel említette, hogy mennyit dolgoznak a magyar írók, s őzt követően a Színház és Divat statisztikákat készített. Ebben Gábor Andor 1916-os teljesítménye alapján, hogy „napi átlagban 32 és háromnegyed óra” munkát végzett, előkelő helyen állt. Ha ezt az esztendőt vesszük, akkor megírta A Palikát, A dollárpapát, a Szépasszonyt, elkészült a Csárdáskirálynő, a Csillagok bolondja, a Csokoládé-katona szövegkönyvének fordításával, a Mágnás Miska, a Gróf Rinaldó, az Aranyfácán verseivel, s naponta megírt egy sanzont, négynaponként egy kabaréjelenetet, havonta kiadott egy könyvet, és dolgozott ben munkál minőségére Is ügyelt. A Vígszínházban bemutatott Ciklámen című darabjáról írta Bárdos Arthur: „Ami pedig ezen túl, e nem írói szándékú darabban foglalkoztat merőben írói kvalitások. Egy egészen jelentős írói kultúra az, aminek Gábor Andor finom, kiegyensúlyozott mondataiban, harmóniát és levegőt teremtő dialógusaiban örülhettünk. Tiszta múhka: eddig tulajdonképpen csak a franciák tudtak ilyet.”' , Mármint vígjátékban. Mert Gábor Andor ebben az időszakban gyors egymásutánban három regényt is írt. Érdekes, hogy a harmadik, a Hét pillangó című volt a legkevésbé sikerült. Pedig ebben középiskolai tanárának, a századvég nagy magyar irodalomkritikusának tragédiáját írta meg. Több elhihető erő volt az Untauglich úrban és a Doktor Senkiben. Senkhy János szatírája szinte sugározta az átéltséget. Gábor Andor kitűnően ismerte a pesti bohémvilágot, s anekdoták, humoros esetek rajzával utalt erre. Persze van benne a detektívregények fordulatosságából is, sziporkázó ötletek viszik előre a cselekményt. Az is igaz, hogy a Doktor Senki egy kétes ízű, happy and-sze- rű megoldással végződött... Jelezvén, hogy Gábor Andor igazi műfaja: a sanzon, a kabaré, a tárca, a novella ... Ezen az úton lépett tovább akkor is, amikor a háború befejezése után hazatért. Nem kerülhette meg a szatírát; a Ludas Matyi főszerkesztőjévé nevezték ki. A felszabadult ország nagy és apró konfliktusaira egyaránt figyelt. Fölényes gúnnyal, iróniával beszélt mindenről, amit tapasztalt. A hit és a vágy mozgatta tollát: Napfényben élni, élni boldogan ... Laczkő Andris
