Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-06 / 4. szám

\ Gyászjelentés Ezúton tudatjuk, hogy szere­tett hatottunk BlRÖ FRRBNCN« Ambrus Erzsébet kaposvári IBUSZ-irodavezető hamvasztás utáni búcsúztatása 1984. janyár 13-án, pénteken dél­után fél 3 órakor lesz Kapos­váron, a Keleti temetőben. A gyászoló család. (50) 9 • • Fájó szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik tisztelték és be­csülték, hogy szeretett iroda­vezetőnk, BÍRÖ FERENCNE hamvait 1984. január 13-án 14.30 órakor helyezzük örök nyuga­lomra a kaposvári Keleti teme­tőben. Emlékét kegyelettel meg­őrizzük. Kaposvári IBUSZ-iroda dolgozói. (78373) KSszSnetnylSvánitás Ezúton mondunk köszönetéi mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek, az 503-as ipari Szakmunkásképző Intézet veze­tőinek, volt munkatársainak, akik DERSCHNER SEBESTYÉN temetésén résat vettek, virá­gaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • ♦ • Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonok­nak, barátoknak, ismerősöknek, a kaposvári DÉDASZ üzemigaz­gatóság és pártalapszervezeté- nek, vezetőinek és dolgozóinak, a Sallai u. 7. sz. alatti lakók­nak, akik halottunk, FUISZ JÓZSEF temetésén megjelentek, koszo­rúikkal, virágaikkal fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család. INGAT! AN Zártkert, 500 négy­szögöl eladó, Egye­nes! út, Csillagvizs­gáló mögötti részén. Érdeklődni: 17 óra után, Kaposvár, Bé­ke út 35. 1/3. (359088) Balatonszentgyör­gyien. a Csillagvár u. 23. sz. alatti pa­rasztház sok mel­léképülettel,' ipári arammal, ásott kút­tá!, 1450 n-öl telek­kel eladó. Tuza László. (354995) Háromszobás új családi ház, beköl­tözhetően eladó. Kaposvári kisebb la­kást beszámítok. Ér­deklődni: Kaposvár, Kecelhegyaljai út 15/a, hétvégeken. (359245) Fonyódtól Bala- tonkeresztúrjg viz- papü vagy vízpart­hoz közeli (víz és a vasút közötti) telket vennék 100—120 n* ölig. 7400 Kaposvár, Losonc-köz 8.. Szé­keli. (359248) Zselickisfaludon, a Fő u. 17. sz. alatti 1 családi ház beköl- l tözpetően eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, Szigetvári u. 17. (27J7) Balafons/aradiban (Marosi részen) ház nagy telekkel, süf» gősen eladó. Cím: Balatonszabadi Hon­véd u. 23. (376549) Kaposváron, a Sportcsarnok mel­lett kétszobás, gá­zos, loggiás, II. emeleti szövetke­zeti lakás kész­pénzért, vagy kész­pénz -f- OTP-átvál- lalással, beköltöz­hetően eladó. Ér­deklődni : Mezőcso- konya. József Atti­la üt 10. (359223) Kis területű nya­ralót (fanázat) ven­nék melegvíz mel­lett. Dr. Paál Sán­dor, Veszprém, Be­loiannisz u. 12. (1,94156) Nagy családi ház telekkel, szuterén- nel, műhellyel és garázzsal eladó. Ér­deklődni: Kapos­vár, Szigetvári u. 93. (376519) Egy + két fél­szobás lakás eladó készpénz 4- OTP-át- vallalással. Nagy­atád, Hunyadi u. „4/C. IV. em. 14. (69043) JÁRMŰ Fehér Volkswagen 1300-as, friss mű­szaki vizsgával el­adó. Telefon nap­közben, Kanosvár 11-510. (58) Foxi kölykek el­adók. Toponár, Ga­garin u. 18. (376514) Hajat leszek, vá­gottat, hullottat minden színben. Ba­lázs Béla haj készí­tő, Kaposvár, Ber­zsenyi u. W. 1-es ajtó. (£727) ÜJ állapotban Léyő alfa-lava fejőgép (hordozható) eladó. Csököly, Petőfi ut­ca 33. (2785) KAPHATOK Ï Me­zőgazdasági kisgé­pek, kukorica mor- zsolók, répavágók, kézi és elektromos kivitelben. Házhoz szállítás díjtalan. Tasler Jenő gépla­katos mester, 8799 FakQd, Fő u- 30. (354998) Magánjáró Diesel­motor meghajtású. 600-as szalagfűrész tartalék alkatré­szekkel eladó. Ér­deklődni minden nap, Papp László, Bárdudvarnok, Bárd U. 18. (376501) K—125-ös traktor és Lisz 220-as után­futó eladó. Boglár- leile, Iskola u. 6. (69033) Lucerna és hegyi széna eladó, kb. 50 q. Érdeklődni: Bárdudvarnok, Ka- posszenthenedek 40. Jakó Jánosnál. (359238) Rovácsroűhely-f el­szerelést keresek megvételre. Áraján­latot: Pécs, Rad- nics a. 18., Fábián. (376512) Betegség , miatt Sürgősen eladó 2 db most berakott két­éves magyartarka üsző. irányár: 18 ooo Ft, valamint egy négyéves nagy tej- hozamú, most be­rakott magyartar­ka fejőstehén. Irányár: 24 000 Ft. Érdeklődni : Szent- györgyi Károly, Sió- íok-Töreki. (69065; 50-es Dutra, egy­tengelyes billenőé pótkocsi eladó. Be- csehely, Dózsa u. 11. (Zala). (69041) Üj hegedűvonók és tartozékai, vala­mint hurtartók ju­tányos áron ■besze­rezhetők, kisebb méretekben is. Szenna, Árpád u. 26. (2716) Eladó hathónapos, erős sodrott kanca­csikó. Szólád, Kos­suth u. 70. (69064) Januar 2-ával áru­fuvarozási tevé­kenységemet . meg- hézutem. Kérem a lakosság bizalmát, szaditok tüzelő- es Kenőanyagot 2 ton­nás, buKnopiatos ■vi.aiticarrai. Pav- lovszki Ferenc, Ka­posvár, Szántó i. u. í0/C. II. 111. HL em. (J/boÿV) Kaposváron, bel­városban garazs el­adó. Érdeklődni napközben a 12-426- os tjeiefonszámon. (2706) 600-as szalagfűrész és egy db parketta­csiszoló eladó. Nagyatád, Mező u. 93. (376513) Siófoki kétszobás, összkomfortos, szö­vetkezét! lakáso­mat siófoki családi házra cserélném, vagy eladnám. Ér­deklődni egész nap, Siófok, Blátby O. u. 10. IL em. 7. (69084) Kaposvár legszebb részen építési tefek eladó. Ajánlatokat 2790-es számra, a kiadóba kérek. (2790) Lakatosmester ív­és lánghegesztő vizsgával, hosszú gyakorlattal mun­kahelyet változtat­na. (Intézmépyek- nél karbantartónak is). Ajánlatokat „Univerzális” jeli­gére, a 376583. szám­ra a kaposvári hir­detőbe kérek. (376583) 1200-as Zsiguli friss műszaki vizsgával •ladó. Kadarkát, Kossuth út 69. PH-s Zaporozsec I eladó. Marcali, Sza- E bánság u. 6., Ko­vácsié. (69075) Hízott sertések el­adók. Kaposvár, Magyar u. 13. (376579) 1983. december 23- án elveszett, barna fehérfoltos, 6 hóna­pos német vizsla kutyánk- Kaposvár, Nyár u. 71. sz. alatt jutalom ellenében nagyon várjuk. (376578) 1983. december iá­én elyesztettem a karikagyűrűmet. Ké­rem a becsületes megtalálót, hogy juttassa el hozzám- Cím: Antali Imré­dé, Balatonodé, Jókai u. 20. (69093) Dobermann szuka kölykök. kék és izabella (UßA) szín­változatban rendel­I hetők. Frakkos Me- fiszto, Harkány, Pf. 2Á. (376571) Iroda kialakításá­ra alkalmas helyi­séget. vagy mellék- épületet bérelnénk Kaposváron. Aján­latokat „Ügynök­ség” jeligére, 2770 számra, a kiadóba. , (2770)' Siófok, Foki he­gyen két szoba összkomfortos, szö­vetkezeti lakás ga­rázzsal eladó. Ér­deklődni egész nap, Siófok, 'Blátby O. u. 16. IL em. 8. (690Ä0) Kaposvár, Kinizsi­lakótelep 46. II. 7. kétszobás lakás kp. -F orp-átvállalás- sal. J984 januári be- költozhetóséggel el­adó. Érdeklődni: 16 óra után, minden nap. (376545) TM-es Wartburg de Luxe gépkocsi, utánfutóval. vagy külön is eladó. Ka­posvár. Kaposfüre- Üi u. 1ÜL (376581) Az alábbi szolgáltatásokkal állunk a magánépítők rendelkezésére: B EGYEDI CSALÁDI HAZAK ÉS TARSASHAZAK ENGEDÉLYEZÉSI ÉS KIVITELI TERVEINEK KÉSZÍTÉSE g TÍPUSTERVEK ADAPTÁLÁSA < B ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEK BESZERZÉSE B ÉPÍTÉSI HITELÜGYEKBEN TANÁCSADÁS B KISIPARI SZERZŐDÉSEK, SZÁMLÁK FELÜLVIZSGÁLATA ü KIVITELEZÉS MŰSZAKI IRÁNYÍTÁSA ÉS FELÜGYELETE H KIVITELEZÉS FOLYAMATOS MŰSZAKI ELLENŐRZÉSE Várjuk kedves ügyfeleinket SOMOGY MEGYEI BERUHÁZÁSI VÁLLALAT MAGANÉPÍTÉSI IRODÁJA KAPOSVÁR, NÉMET I. FASOR 2. (78344) 1 MAI 1 MŰSOR Catky Gergely Színház, ,9 őre­kor: HAMLET. Kiss M. bérlet. Kaposvár, Város Csillag. du- S érakor: Misi mókus kaland­jai, este 7 órakor: HOSSZÍT vAGTA. Szabad Ifjúság, de. 1«. dd. 6 és este g órakor: EL­TŰNTNEK NYILVÁNÍTVA (14). du. 4 órakor: NYOM NÉLKÜL. Mozimúzeum. du. fél fl órakor: SZAKADÉK SEFlFn (14). Sió­fok. este 7 órakor: A I)ET ME­RÉSZ KASZKADŐR. Marcali, este 7 órakor: NE SÁPADT. Nagyatád, dm 5 és este fél 8 órakor: E. T. (A FÖRDÖNKI- VÜLI). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.00: Idősebbek is elkezdhe­tik .. . 8.05—9.50: Iskolatévé. 9.50: A mintás selyem szövése. 10.15: Környező világunk. 11.05: Házak sora. 11.15 : Történetek a vonaton. 11.25: Képújság. 15.00— 16.25: Iskolatévé. 16.32: Műsoris­mertetés. 16-35 : Hírek. 16.40: Gvógyszer helyett szauna. 16-55: Képújság. 17.00: Bors. 17.55: Reklám. 18.00: Kalendárium- , B.PO : Reklám. 18.10: Idősebbek is elkezdhetik • • ■ 19-3 5: Esti me­se. 19.30: Tv-híradó. 20:00: Peter es Tillie. Amerikai film. 21.4«: péntek esti randevú. 22.40: A neverp: ifj. Csőri Sándor. 22.50: Tv-híradó, 3. Budapest 2. 17.45: Képújság. 17.50: Nem­zetközi siugró-verseny. 19.00: Keresztkérdés. 19.30: Tania Ma­ris együttese g „Pori Ja*2 1983” fesztiválon. 20.00: A Gior- gione-rejt.ély. 20.50: Álca fel­ügyelő. 21.00: Tv-hlradÓ- 2.21.20: A Volga. 21.40: Reklám. 21-45: Fetiér fal. Jugoszláv tévéfilm. 32.55: Képújság. Jugoszláv tv 17.00: Magyar nyelvű tv-nap­ló. 17.30: Videooldalak. 17.40: Hirek. 17.45: Verselős. 18.15: Tv- naptár. 10.15: Rajzfilm. 19.21 : Reklám. 19.27: Ma este. 18.30: Tv-napló. 18.55: Reklám. 30-00 : A Harmadik Birodalom. 20.55: Reklám. HOO: Zene a műlefepo- bö}. 21.45: Tv-napló. 22.00: Pén­teken Sí-kor. 23.30: Hirek. Osztrák tv I. 10.00: Hogyan ketl ellopni egy­milliót? Amerikai film- 12.8O: Utazás Angliába és Vissza. 14.30: farkasok hívása. Amerikai film. :6.20 : Aladdin es a csodglampa. 17.30: Anna és Sziám királya. IS.00: Huigryck Ewingli, a re­formátor. 18 O0 : Pénteki osztrák képek a burgenlandi körzeti stúdióból. 10.30: Tv-híradó. 19.50: Sportösszefoglaló. 20.15 : 55 nap Pekingben. Amerikai film. 22.40: Gerhard Tritsch. 23.10: Sporthí* rak. 23.30 : Hírösszefoglaló. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.58: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek- 8.20: Mai kulturális prog­ramok. 8.27: Lesz-e tiszta apló? 8.37: Zenekari muzsika. 8.33: Óvodások műsora. 9.33: Lottó- sorsolás. 10.00 : Hirek. 10.05 : Fer­nando Corena operafelvételei- ből. 10.34: Arany-alapra arany­nyal. 10.40: Mozart-műveiből. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Gondolat. 11.45: Lehár Ferenc saját műveit vezényli. 12.00: pé­li krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám. 12.45: Hétvégi panoráma. 14.02: Daloló, muzsi­káló tájak. 14.31 : Fúvószene táncritmusban. 14.44: Magyarán szójva. 15.00: Hirek. 15.05: Rév- kalaűz. 15,35: A Kambodzsai Népköztársaság nemzeti ünne­pén. 16.05: A Kühn-vegyeskar enekel. 16.24: Mit üzen a Ra­dio? 17.B0: Hírek- 17.05: Hely- színrajz. 17.30: Népszerű szim­fonikus muzsika. 18.12: Reklám- kalauz. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánla­tunk. 18.28: Hallgatóink figyel­mébe! 18.30: Esti magazin. 19.16: Régine Crepsin operaáriákat énekel. 10.46: Irodalmi fogadó­nap. 20.35: Operettkedvelőknek. 21.30: Ház áll a ház helyén t 112.09 : Hirek. 22.30: Tíz pere kül­politika. 22.30 : szabó csilla zon­gorázik. Kb. 23.30: Nóták- 24.00: Hírek- Időjárás. 0.10: Melódia­koktél. 1.25; Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.59 : À Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Giovanni Gabrieli müvek. 8.36: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.35: Slágermúzeum-ö.24: Sepsiszentgyörgyi eiganydalok és táncok. 9.36: A szállodaigaz­gató. 9.51; Reklám. 9.53: Lottó­sorsolás. 10.00: Zenedéi előtt. 11.30: Hírek. 11-35: Tánczenei koktél. 12.30: Hirek. 12.35: Édes anyanyelvűnk. 12.40: Népi mu­zsika. 13.15: Gyermekeknek. 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. 14.00: Zenedélután. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 16.35: Popzene sztereóban. 19.30: Sport. 10.37 t Reklám. 19.40: Nó­takedvelőknek. 20. JO : Hírek* 20.35: Embermesék. 21.35: Nóták. 22.00: Ritmus. 22.30: Á szereplők valóságos személyek... 23.00: Hírek. 23,20: Könnyűzene. 24.00: Hírek. 0.10: Magyar és idegen nyelvű vízjelzőszolgáiat. 3. MŰSOR 8.57: A kiállítótermek prog­ramjából. 9.00: A gyermek es világa. 9.34: Magyar fúvósok. 10.34: Új dzsesszfelvételeinkhől. 11.00: Hírek. 11.05: Zenékari mu­zsika. 13.00: Hírek. 13.07: Gou­nod: Rómeó és Julia. 15.56: Ba­rokk kamarazene. 17.05: Opera­házi portrék. 17.38: Mándylván: Átkelés. 17.48: Vincze Ottó és Ambrózy Ágoston zenés játékai­ból. 18.23: Az új magyar zene a rádióban. 19.00: Hírek. 19.05: LatimAmerika irodalma. 10.30: Üj Ii'í -/cinkből. 20.38: A r ..--k- történet nagy előadói. 1H.38! Qí ) a-mű^ észlemezei: 22.41: Li nie;.' .-y/. Hetéfák pűt>’beszé4€i* 23.30—23.33 . Miiek. IdöjaraÄ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom