Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-27 / 22. szám
Somogybán tegnap délután enyhült a szél, és végre kisütött a nap is. Kovács Béla, a megyei tanács közlekedési osztályának helyettes vezetője délután azt közölte: az utak mindenütt járhatóak a megyében, fokozatosan enyhülnek a havazás okozta gondok. Tegnap reggel Törökkop- pánynál hóátfúvás gátolta még a forgalmat, de néhány óra alatt sikerült utat biztosítani a gépkocsiknak. A távközléssel és az áramszolgáltatással azonban továbbra is gondok vannak. Több helyen nincs még víz, mert az áram hiányában nem dolgoznak a motorok. Sebestény Gyulának, a Dédás? kaposvári üzemigazgatósága vezetőjének asztalán térkép. Percenként cseng a telefon, folyamatosan érkeznek az információk. Ennek ellenére csak egyetlen dolog bizonyos: már harmadik napja megszakítás nélkül dolgoznak a hibák elhárításán. Már „csak” tízezer fogyasztó van áram nélkül. Tegnap a délutáni órákban még mindig nem volt villany Osztopánban, Somogyjádon, Somogygesztiben, Magyaregresen, Ecsenyben, Fel- sőmocsoládon, Polányban, Törökkoppányban, Segesden, Kutason, Mikében, Somogy- szobon és Szabáson. Kapos- füreden és Toponaron — akárcsak a legtöbb légvezetékkel ellátott területen — az okozott gondot, hogy a hó leszakította a drótokat, s a rendkívüli terhelés miatt kidőltek az oszlopok. Az áramszünet miatt nem volt víz, egyes helyeken pedig szünetelt a központi fűtés is. — Százkilencvenöt munkásunk dolgozik a hibák elhárításán — mondta az áram- szolgáltató üzemigazgatója. — Ütőn van hatvanöt gépkocsink. Segítséget kaptunk a honvédségtől is : terepjárókat biztosít a számunkra. A termelőszövetkezetek szintén megadnak minden támogatást. Nélkülük a már harmadik napja talpon levő munkatársaink meg sem tudnák közelíteni a hibák helyszínét. Csütörtök estére minden nagyfeszültségű húsz kilovoltos vezetéket helyreállítottunk. Mától a kisfeszültségű hálózat hibáit javítjuk. Biztató kilátások Terménytisztító épül Böhönyén Ti rr n >i n/m Ír í "Lr q »»» i 1 Q A V7«áll<ala+ r-**» í rvrl föViV» Tíz napon belül kikerül a friss fejes saláta a fólia alól a kaposmérői Latinca Tsz- ben, s a primőrök kedvelői megvásárolhatják a boltokban. A zöldség-, a gyümölcs- és a burgonyaellátásra addig sem panaszkodhatunk, a piacokon és az üzletekben a téli hónapokban sem kell sorbaállni ezekért a cikkekért. Abban, hogy Somogybán a „terítés” egyenletes, az ellátás kiegyensúlyozott, fontos szerepe van a Zöldért vállalat termeltető és kereskedelmi tevékenységének, még akkor is, ha áraikkal és az áru minőségével nem mindig vagyunk kibékülve, s a termelők hellyel-közzel minősítési és árvitákba bocsátkoznak a vállalattal, A Somogybán termett cikkekből nem mindig futja arra, hogy a fogyasztói igényeket maradéktalanul kielégítsék a megyében — különösen így volt ez a tavalyi aszályos esztendőben —, ilyenkor más megyékből szerzi be a Zöldért a hiányzó árút. 1983-ban 1517 tonna zöldséget — vöröshagymát, fejes káposztát, sárgarépát, petrezselymet, paradicsomot, zöldpaprikát, uborkát, fokhagymát, dug- hagymát — és 215 tonna gyümölcsöt — főként őszibarackot és nyári almát — hoztak megyénkbe az orszáe más részeiből A vállalat mind több kertészeti termelvényt szerez be közvetlenül a termőhelyről, s bővül partnereinek köre a megyehatáron belül s azon túl is. Az idei termésre vonatkozó szerződési előirányzatuk teljesítésével november végén 95 százaléknál tartottak, s a vetési, ültetési munkák indulása előtt megvan a remény arra, hogy termeltetési és értékesítési céljaikat teljesítsék. Báli Gyula, a Somogy megyei Zöldért Vállalat igazgatója minderről tegnap tájékoztatta a Somogy megyei Tanács mezőgazdasági bizottságának fejlesztési albizottságát. A testület — Tóth Károlynak, a megyei tanács elnökhelyettesének vezetésével — megvitatta a vállalat tevékenységét és azokat a fejlesztési terveket, melyeket a Zöldért a közeljövőben kíván megvalósítani. Ilyen cél egyebek mellett a böhönyei termény- tisztító felépítése. Miután a kaposvári vállalatot felvették a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Termékértékesítő Közös Vállalata tagjainak sorába, lehetőség nyílt Böhö- nyén egy közösen létesítendő magtisztító és osztályozó felállítására. Az évi 2500 tonna különféle termény tisztítására, exportra való előkészítésére alkalmas beruházáshoz a gépegység már a helyszínen van. II. F. A hírközlésben is fennakadás van még. A posta nem vállalta a dél-somogyi telefonhívásokat. A megye északi részén — mint telexen beszámolt róla — javult a helyzet: minden üzletbe megérkezett a tej és a kenyér. A buszok tíz-húsz perces késéssel közlekedtek. A Nágocs- ról Andocson és Miklósin keresztül érkező járat viszont több mint száztíz percet késett az éjszakai hófúvás okozta gépkocsitorlódás miatt. Negyedórás késésük volt a vonatoknak is. A Kaposvárról reggel öt órakor induló vonat azonban a Bonnya és Kisbárapáti között összetorlódott hó miatt Tabig három órát késett. Az autóbusz-közlekedés tegnap reggel még mindig gondokat Okozott. Reggel nem tudták megközelíteni Kaposvárról Kistótvárost, Kaposdadát, Kisasszondot. Nem ért célba a reggel hétkor induló siófoki járat sem: az igali tetőn elakadt, a győri busz pedig csak Veszprémig jutott el, Gölle és Cserepespuszta között szünetelt a forgalom. Délutánig huszonhat kocsi hatszáznyolcvan perces késését jegyezték fel. Estefelé már csak egy-két percesek voltak a késések. Meglepő híreket is kaptunk: veszélybe került a kadarkúti mikrohullámú átjátszó állomás működése, mert kimerülőfélben voltak az akkumulátorai, szerencsére időben kaptak villanyt. Kedden a lábodi orvos csak a rendőrség segítségével tudott mentőt hívni egy súlyos beteghez. A rendőrök ezekben a napokban sok segítséget nyújtottak a bajba jutottaknak, s nem egyszer vállalták át sürgős esetekben a posta szerepét. A posta az erőfeszítések ellenére sem tudta helyreállítani a hírközlést. Gyöngy Endre, a kaposvári távbeszélő üzemigazgatóság helyettes vezetője mondja: — A megye déli részén a honvédség közreműködésével száznegyvenen dolgoztak a károk helyreállításán. Kaposvár és Gyékényes között több mint száz oszlop dőlt ki: három kilométer hosszan ideiglenes kábelt kellett lefektetnünk. Osztopán és a megyeszékhely között negyven oszlop került a földre. Tegnap helyreállt a megye- székhely és a Dombóvár közötti útvonal mellett levő falvak telefonösszeköttetése. A többi helyen változatlan erőfeszítéssel dolgozunk. A rendkívüli állapot következtében keletkezett károk felmérését mindeddig nem tudták megkezdeni. Az ideiglenesen helyreállított hálózatok végleges javítása az idő enyhülése után valószínűleg hónapokat vesz igénybe. Lesz elég méhkaptór Mér készülnek a csigaszezonra Kellemes időtöltés, hasznos foglalatosság a méhészkedés. A kívülálló számára persze igen egyszerű a „mézcsiná- lás”; nem kell hozzá más, mint egy kis akácerdő, néhány kaptár betelepítve méncsaládokkal, s a többi már a méhek dolga. Pedig nem ilyen egyszerű a dolog. — Termékeik nagy részét a méhészeknek készítik. Hogy jutnak hozzá ők a kaptárak- hoz? — kérdeztük Szabó Istvántól, a Hungaronektár tabi méhkaptárüzemének vezetőjétől. — Az itt készült termékeket budapesti központunk értékesíti. Az áfészok és a méhészboltok megrendelései alapján, a Volán tehergépkocsijaival szállítjuk a kap- tárakat és az egyéb méhészeti eszközöket a megrendelőkhöz. A gyorsabb lebonyolítás érdekében lehetőség van saját szállításra is. — Hányféle kaptárt készítenek? — Kétféle méretben keretes kaptárt és egy négyfiókos rakodókaptárt. Ez utóbbit elemenként is értékesítjük. Ezenkívül egyéb méhészeti eszközt is gyártunk, többek között anyazárkát, fedelező- állványt és etetőt, vagyis valamennyi, a méhészkedéshez szükséges eszközt. A fémeszközöket a vállalat két éve alakult gazdasági munkaközössége készíti. — Honnan vásárolják az alapanyagot ? — Az Érdért vállalattól. Többségében fenyőt. Évente mintegy 2500 köbméter fát dolgozunk föl. — Úgy tudom, a méhészeti eszközökön kívül csigásládákat is gyártanak. — Ezeket a ládakai a gazdaságosabb anyagfelhasználással készítjük, így a rövi- debb faanyagot is hasznosítani tudjuk. A múlt évben 22 ezer garnitúrát szállítottunk a megrendelőinknek. Jelenleg is készülnek a ládák, hogy amikor kezdődik a csiga- gyűjtés, ne legyen fennakadás. — A hulladék fának mi lesz a sorsa? "— Az egész üzemet központi fűtésre állítjuk át, s így hasznosítjuk a hulladékot is. Számításaink szerint fűtési költségeink mintegy 75 százalékkal csökkennek az idén. A többi hulladék fát dolgozóinknak adjuk el kedvezményes áron, illetve a tüzép-telepeken értékesítjük. — Milyen feladataik vannak erre az évre? — Szeretnénk tovább javítani termékeink minőségét és jobb ellátást biztosítani a méhészeknek. A méhészkedéshez szükséges eszközökből nem lesz hiány, a megrendelők igényei szerint gondoskodunk a folyamatos szállításról. N. Zs. Gyorsítsák meg a rendelőintézet építését Az SZMT elnökségének javaslatai Állást foglalt a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége Somogy VI. ótéves területfejlesztési tervének időarányos végrehajtásáról tegnap délelőtt. Ezt az indokolta: amióta a szak- szervezetek véleményezték a tervet, azóta változtak az előirányzatok, át csoportosítottak, újra rangsoroltak a pénzeszközök csökkenése miatt. Sarudi Csaba, a megyei tanács általános elnökhelyettese az írásos anyagban, az ülésen pedig szóban is megerősítette, hogy nehezebbé váltak a terv megvalósításának föltételei. Három év alatt csaknem ötszázmillió forinttal csökkent a fejlesztési lehetőség a megyében. Ugyanakkor nagy feladatok hárultak Somogyra s Balaton vízminőségének javításában és másban. Minderre nem lehetett előre szá mitani. Már most látható hogy a mennyiségi előirányzatokat sok tekintetben nem tudják teljesíteni. Kedvező viszont hogv az alapvető célokat sikerül elérni. Ezeket az SZMT egyetértésével alakították ki annak idején. Dr. Egerszegi László, az SZMT titkára ismeltette a titkárság állásfoglalását, elismerve, hogy a nehéz föltételek között alapvetően eredményesen valósul meg az ötéves terv. Különösen vonatkozik ez a kiemelt társadalmi programokra. A titkárság kérte, oldják meg a profilgondokkal, rendelési nehézségekkel küzdő vállalatok problémáját, a gyáregységek, telepek pedig minél előbb kapják meg a valóságos önállóságot. Aggasztó a lemaradás az építőiparban, különösen bosszantó a késedelmes átadás, a felújítások körüli huzavona. Ebben intézkedést várnak a tanácstól. Kérjék ki az SZMT véleményét a jövőben, ha pénzeszközöket csoportosítanál: át a települések között, új rangsorolás készül. Szorgalmazták a kistelepülések jobb ellátását, az üzemek, a szövetkezetek nagyobb részvételét a belföldi ellátásban, a szolgáltatás javítását. Az egyik javaslat szerint a megyei tanács vizsgálja felül a kaposvári rendelőintézet bővítésének 1986-os befejezését Sarudi Csaba — figyelembe véve a hozzászólásokat is — azt kérte, hogy tegyék pontosabbá az állásfoglalást, hiszen nem minden függ a megyei tanácstól. Az elnökség egyetértett ezzel. A lakossági szolgáltatást sok minden hátráltatja, így az is — mint Kaposváron —, hogy nehéz partnert találni. Szerinte a Tanép a rendelőintézetet nem képes előbb megépíteni. Dr. Szerényt János, az SZMT vezető titkára foglalta össze a vitát. Azt javasolta, hogy a vállalatok anyagi eszközeit is használják fel a fiatalok lakáshelyzetének javítására. Erre ösztönzik majd a szakszervezeti szerveket a tanács 3 eves programjának sikere érdekében. Az .elnökség méltánytalanul hátrányosnak tartotta a somogyi telefonhelyzetet. Nem fogadható el, hogy a kaposvári telefonközpont 1988 első félévében készül el. Éppen ezért jelzik a SZOT-nak, az ágazati központnak is. Javaslatára az elnökség változatlanul kitartott amellett, hogy hamarabb készüljön cl a kaposvári rendelőintézet bővítése. A megyei tanács vizsgálja meg ennek a lehetőségét. Azi is szorgalmazta, hogy a Fészek Áruház megépítéséig is javítsák az építőanyag-eliá- tást és, körülményeit Kaposváron és környékén. A testület egy év múlva ismét visszatér a terv megvalósulására, s akkor már o következő ötéves terv elképzeléseit is számba veszi. L. G. Nagy erőkkel folyik a hó okozta károk elhárítása Járhatóak az utak