Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-25 / 20. szám
BETÖRT A TÉL Visszajött a fonyódi vonat Meglepően csendes a kaposvári vasútállomás. Hatalmas hórakásokat látni a vágányok között, s a forgalmi iroda előtt népes csoportot. Héijas Károly állomásfőnök rádióval a kezében épp egy indulásra váró motorkocsihoz igyekszik, ö mondja el röviden, hogy a hó milyen rendkívüli állapotokat teremtett. — Leállítottunk minden mozgást, az állomás valamennyi dolgozóját a váltók, a le- és felszállóhelyek tisztításával bíztuk meg. A 10 óra 10 perckor Fonyódra induló személyvonat Kaposfü- redről visszatolatott, mert a hó súlyától kidőlt telefonoszlopok, vezetékek állták el az útját. A Fonyódról érkező ellenvonat sem tudott bejönni Kaposvárra ... Most indulunk, hogy eltávolítsuk a pályatestről az akadályokat. Lapáttal, fűrésszel, különböző szerszámokkal ellátott emberek mentek vele. A szakadó hóesésben rendkívül nehéz feladat volt ez a munka. Az állomásfőnöktől a délután kapott tájékoztatás szerint a sínekre zuhant telefonoszlopok, vezetékek eltávolításával több órai megfeszített munkával végeztek. Mindez megnyugtató hír lett volna, ha estig nem kapunk még szomorúbb értesítéseiket. A vasutasok azonban ezúttal becsülettel helytálltak. Traktor vitte a kenyeret, kocsin maradt a tej A kaposvári tejüzemhez vezető úton egy — Székes- fehérvárra induló — darabos vajjal, valamint karamellás tejjel megrakott kamion képtelen volt feljutni az emelkedőn. A kocsit toló emberek közt találtuk a tejipari vállalat igazgatóját, Horváth Lászlót is. — A tejet a boltokba szállító kocsik közül délután egy óráig csak négy tért vissza, így annyit tudunk csupán, hogy a napi tejnek mintegy a harmada került az üzletekbe. A boltokig föltehetőleg a többi is elérkezett, kérdés azonban, hogy a göngyöleggel hazaérnek-e. Ebből ugyani« kétna- pi tartalékra van szükség a folyamatos termeléshez. A gazdaságokból délutánig 52 ezer liter tej érkezettbe: ez a szokásos naps szállítás 40 százaléka. Biztosra^ vehető már, hogy a tejnek mintegy a fele a gazdaságokban marad. Az üzem termelését egyelőre nem nehezíti ez, hiszen van tartalékjuk is, a gazdaságokban azonban az újabb fejes elhelyezése gondot okoz. Tab, Szülök és Beleg térségéből még egyetlen kocsi sem jött meg. Lukácsa Béla gépkocsivezető Balatonszárszóról érkezett fóliával megrakott kamionjával. — Idáig még csak eljöttem, de itt, a kapunál végképp megrekedt a kocsi. Kispörös János délben tért vissza Osztopánból, s egy órakor újabb városi fuvarba indult. — A déli városrész boltjaiba vinném a tejet, de 20 perce már itt, a kaptatón sem jutok föl. — Tartok tőle, hogy holnap sok tejeszacskót kell felbontanunk és a tartalmát újra földolgoznunk — vélte az üzem főmérnöke. Az biztos, hogy a következő 24 órára rendelt árut le tudjuk gyártani, de hogy eljut-e a boltokba, az az utaktól függ. A kaposvári kenyérgyárból tegnap reggel még menetrend szerint elindult 6-1 szállítókocsi a megye 1140 üzlete felé. Az első vészjelzés fél egy után érkezett Kiskorpádról. Az elakadt kenyérszállító mentésére azonnal egy másik kocsit küldtek. Közben beért a telepre Prukner József a FU 81—61-es kocsival. — Hajnali négykor még vizes úton indultam: Ka- poskeresztúrra és Kercseli- getre is el tudtam juttatni a friss kenyeret. 22 mázsát vittem a környék 36 üzletébe. Taszártól hazáig már csak egyórás motomyú zással tur^tasn beernd, Banga János főmérnök azt mondta: ha az idő nem javul, a községi tanácsok segítségével szánon viszik majd a kenyeret a kisebb településekre, s ha kell, a honvédségtől is kérnek segítséget; a kenyérnek mindenképpen el kel’ jutni valamennyi községbe. Délután a vállalat CB-rá- daóján egymást követték az aggodalmas jelzések : Barcs, Csurgó, Nagyatád, Marcali, valamint Tab térségében megszűnt az áramszolgáltatás, kényszerpihenőre kárhoztatva a sütőüzemeket. S megszakadt a telefonösszeköttetés is. Tabon két kenyérszállító kocsi is elakadt, így több, Tab környéki településre késő délutánig nem érkezett meg a friss kenyér. Hasonlóképp elakadt a Nagybajomba tartó járat is. Ga- máson csupán traktor segítségével sikerült a bolthoz vinni a kenyeret. Fonyód és Kaposvár környékén 2—3 órás késéssel ért célba a pékáru. b. r. Van megoldás ! Deleiért tíz óra. Szolunk a fotóriporternek: ölj hóekére; fényképezd, ahogy takarítják a megyeszékhely útjait.., — De hiszen egyetlen egy sem működik — mondja kétségbeesetten. — Szervezd meg! Talán a mi kérésünkre elindulnak ... Az utak járhatatlanok. A szerkesztőség erkélyéről fényképezzük a gépkocsik kínlódását, s közben arra gondolunk: mindenki fölkészült a télre. Csak akkor áll be a krach, amikor megjön ... És megjött. Nem érdekelte, hogy vannak-e hóekék, sebtében megszervezett hómunkások, házmesterek és ház- tulajdonosok. Egyszerűen csak be akarta borítani a várost. Megtette. És az emberek ezrével tárták szét a kezüket... (Mások a lábukat, merthogy közlekedni még gyalogosan sem lehetett a városban, ez szentigaz ... ) Volna megoldás? Valaki a harmincas évek tapasztalatát recsegte el délelőtt fél tizenegykor a telefonba, mert akkorra kapott vonalat másfél őrás erőfeszítés után: — Kérem, én kinn laktam a Donner ban Ha esett a ho, reggel hatkor arra ébredtem, hogy valaki bezörget az ablakon. Ápám kinézett, s a rendőr azt mondta neki: — Mire visszafelé jövök, tiszta legyen a járda! Értjük egymást? Különben „kiutalom” a büntetést. S mire visszajött, a családok sorra letakarították a járdát... Tegnap — esővel kezdődött ugyan — fél kilenckor már sűrűn esett a hó. Délután háromkor sem lehetett — gyalogosan — közlekedni a város belső (0 területén. Meglehet, az a baj, hogy manapság senki sem kocog- tat az ablakon, ha a „felelősök” megfeledkeznek kötelességükről ... Mercedes toiólappal Két megálló kimaradt... 12 óra 5 perc. Csordás István, a Volán 13. sz. Vállalat 18-as helyi járatának pilótája jelzi az indulást. Az utasok föllélegeznek: féltek, hogy a járat kimarad. Többen temetésre, mások a keleti iparvidékre munkába mentek vagy haza, toponári otthonukba. Örömük nem tartott sokáig. Alig hagytuk el a kaposvári vasútállomást, a csuklós fékezett. A színházpark melletti meredek úton egy teherautó, mögötte egy csuklós busz fordult keresztbe. Utánuk újabb teher- és személyautók vártak, reménykedve a csodában, ami nem akart bekövetkezni. Allünk, és várunk, jó 10 percig. Mellettünk mindkét oldalon gépkocsik óvatoskodnak el, s azután a pilóta dönt : — Kihagyok két megállót bár tudom, hogy sok utasom a szikvízüzemnél szállna föl, hogy eljusson az üzembe vagy Toponárra, de bizonytalan ideig nem várhatok. Megyünk a Zalka Máté utcán, ám de csak néhány száz métert. Hosszú gépkocsioszlop, teher- és személygépkocsik, már korábban elindult autóbuszok sorakoznak. Ismét állunk, s várakozunk. A sor azonban nem fogy, sót növekszik. A Hársfa utcai kereszteződésben a városgazdálkodás hóekével ellátott tehergépkocsija derékba kapott egy Zsigulit. A rendőrök mérnek, vizsgálódnak, tanúkat hallgatnak meg. Közben a Gorkij, a Hársfa és a Zalka utcáhan már végét sem lehet látni a gépkocsioszlopnak. Többen a 18-as utasai közül leszállnak, s gyalog indulnak el __ É n is elköszönök a pilótától, bár szerettem volna az útvonalon végigmenni a csuklóssal. Később telefonon értesített: az oda és vissza alig félórás utat végül is íó perc alatt tette meg. Homlokán csurog a veríték. Csak akkor látom meg, amikor leveszi a sapkáját, hogy a haja is csurom víz. Órák óta ül a tolólapos Mercedes volánjánál. — Hát akkor induljunk! — mondja, de szeme megakad a kapuval szemben elakadt kék Ladán. — No, nem! Ezt előbb kihúzzuk ... Bácsi Lajos, a Pécsi Közúti Igazgatóság koordinációs üzemmérnökségének kapós - vári gépkocsivezetője kilencedik éve dolgozik itt e munkakörben. Mondja, hogy ilyen telet rég nem látott. Talán hatvankilenc és hetven fordulóján eshetett eny- nyire; igaz, akkor még a S2él is besegített... — Az előbb Szílvásszent- márton felől jöttem. Hogy arra mi van!... A buszokat traktorokkal vontatják. A szennai tetőn meg egy naposcsibét szállító kocsi süllyedt meg. Sopánkodott a vezető: most meg mi lesz. Hát mi lett volna? Kihúztam. Ne hulljon el az a sok állat. .. Bácsi Lajos a tizenkettedik vagy a tizennegyedik órát tölti a gépen. Nem beszél róla. Még azért sem panaszkodik, hogy a túlmunkáért nem jár túlóra. Azt tartja, ezért szegődött. A 61-es és a 66-os út fordulójánál nagyot döccen a hetvenlóerös motorú kocsi. Hó és hó mindenfelé. Senki sem bátorkodik kocsival > az útra. A türelmetlenebb utazók — mert hát ki tudja, mi jöhet még — gyalog vágnak neki a fasor mentén. A tanya felől fiatalasz- szony apró gyermekeit hozza az ölében. Látom, a vezető megállna, de hát nincs hely az apró fülkében. Mögöttünk egy ZIL tolja a havat. Szentbalázsnál megcsúszik, aztán le is marad. — Visszafelé majd megnézzük. Most nem tudok - megállni ... A Pécs felé vezető 66- oson a negyvenhatodik és a negyvennegyedik kilométerjelző között kidőlt fák, leszakadt telefonvezetékek. A vezető arca elkomorul, pedig azt mondta, hogy szereti a havas tájat. Igaz, ez jnost már más... Ilyenkor nincs idő rácsodálkozni a szép rajzú hókristályokra. Menni kell, és segíteni! N. J. SZENVEDTEK Á FÁK Volt, aki büszke fölénnyel megrázta magát, és leszórta irtózatos terhét igáiról. Fenyőnek hívták. Mások — mint a szépségesen szép nyírfa — görnyedten roskad- tak a vizes hó iszonyú terhétől. Meghajoltak a természet akarata előtt, de aztán kényszerűségből feladták, és reccsenve kínálták fel ágaikat az enyészetnek ... Impozáns látvány volt, amikor tegnap délután — éppen Gábor Andor születésének századik évfordulóját mentünk ünnepelni (és nyilvánvaló tévedésből gyászzenét bömbölt a hangszóró!) — a természet erőivel viaskodtak a természet teremtményei. A Szabadság park mellett tapogattunk utat a hó- függönyben, és néztük a fák kínlódását, gyötrelmét. Csodáltam a fenyőt: súlyos vattapamacsok térhették szabályosan kinyúló ágait. Egy ideig tűrte: meghajolt az iszonyú súly alatt, de aztán megsokallta a terhet, mintha azt mondta volna: Elég! Ennyit elbírtam még, de nem tűröm tovább. S bár szél sem rebbent, megrázta magát, es úgy szórta le testéről a kölöncöt, mint más fák ősszel az elsárgult levelet... Erős volt! Önmagába vetett hitét becsültem; azt a fenn költ erőt, amellyel újra kinyújtóztatta tűlevelű ágait, és azt mondta a rendíthetetlenül szakadó hónak. „Gyere csak, gyere ... Újra lerázlak magamról, mert én évtizedekig élek, de te elolvadsz holnap; vízzé, párává, semmivé válsz, átalakulsz. En maradok az, aki voltam: a fenyő...” A nyírfák jobban szenvedtek. Gerincük meghajlott a tehertől, hétrét görnyedtek a túlsúly alatt. Szépségüket, hófehér törzsüket mutatták a hónak, de az nem törődött vele. Csak hullott, iiullon vézna ágaikra; megadásra késztette őket, s mert nem volt, nem lehetett elég erejük az ellenállásra, inukat vesztetten szakadtak le törzsükről. Recsegett, ropogott a park jajveszékelő hangjuktól. Ki figyelt oda ... ? Földig hajoltak a tuják, a díszbokrok; s a piatanok sem tudták megőrizni kecses gu- bacsaikat, leejtették őket a túlerő nyomására, és elszór maródiak... Recsegtek, ropogtak a fák; erőviszonyok csaptak össze a természet és a természet között. S miközben csaknem térdig tapodtam a letis^títat- lan utak, járdák hórengetegét, a fák szikár elszántságát éltettem magamban; a kitartást, a hűséget önmagukhoz. A hitet, amely ellenáll a váratlan támadásoknak, s tartson bár napokig, hetekig, hónapokig a hózuhatag, ők állni fogják a havat, mert tiszták és jobb sorsra érdemesek ... Szenvedtek a fák. Néhá- nyan — mint a gyenge nyírfák — elvesztették erejüket, s néhány véznább águkat. Nem őket hibáztatom. Az igazi fák gyökere <iSon- ban mélyre hatol; rendíthetetlenül kapaszkodik a földbe, az élet anyjába, s úgy tartja magát,, hogy egyetlen átmeneti hózivatar sem tudja megrendíteni vagy kifordítani bölcsőjéből... —ri— SOMOGYI NÉPLAP
