Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-21 / 17. szám
Varga Imre állandó gyűjteménye ¥ Uj arculatot adott a szobrászatnak Minden bizonnyal a művész számára is érdekes és tanulságos találkozás lehet, ha saját múzeumában látja viszont műveit. Az utóbbi években jónéhány alkotót ért az a kitüntetés s most, hatvanadik születésnapján sorukba lép Varga Imre is. A XX. századi magyar szobrászat legnagyobb formátumú tehetségének állandó gyűjteménye Óbudán, a Laktanya utcában nyílt meg. Varga az elmúlt másfél évtizedben új fogantatású, a legkülönbözőbb modern fakorlátot, mint az ábrázolt költő alakját. Varga legtöbb * köztéri alkotása kompozí- ciós egész. A mesterségesen kialakított tér a plasztika részévé válik, fokozva annak hatását. A Rad- nóti-kompozí- cióba valóságos tárgyak lépnek be, a fakorlát és a baLenin Prometheus plasztikai szemléletet és megoldásokat egyesítő munkáival új arculatot adott a magyar köztéri szobrászatnak. 1965-ben komponált, vihart kavart Prométheus című szobra óta nagy utat járt be. A művész nem egymásután próbál ki különböző stüusokat, irányzatokat, technológiákat, anyagokat, hanem egymás mellett, együtt és egyszerre. Nincsenek korszakai, csak alkotói folyamata, amely hol ezt, hol azt a megoldást igényli. Varga a tartalomból indul el, és a szobrok maguk találják meg formájukat, anyagukat. Radnóti Miklósról készített szobrát sokan pop-arlí -alkotásnak látták, fontosabbnak vélve a figura mögötti zaltkő a maga mindennapi- sága miatt váiik a harmonikusan megformált, átszellemült bronzfigura ellentétévé, befogadó közegévé. A lehajtott fej különösen szép formájú. Az arc nyugalma, át- szellemültsége némiképpen ellentétben van a pihenésben megfeszülő testtel Varga nem a menetelő, a szenvedő, társaiba kapaszkodó, erőltetett menet költőjét mutatja, hanem az egy pillanatra megpihenőt, az elgyötörtén is emberarányait őrző, az összegző verseiben magát és minden humánus értéket mentő költőt és embert. Varga Imrének jószerivel nincs egyetlen olyan köztéri szobra sem, ahol az ábrázolt figura magasra állítva nézőjétől elszakadva létezne. Mohácson felállított Lenin-kom- pozíciója és Budapesten a Parlament észak: oldalánál látható, Károlyi Mihályt ábrázoló alkotása is e törekvésnek megfelelően készült. A művész két forradalmárt mutat be, de két alapvetően más indíttatású és külde- tésű forradalmárt Károlyi gróf pedáns, kimért, okos, alakja szertartásosan merev, s egész megjelenésében hangsúlyozottan „grófi”. Ez a jólnevelt úr hosszú utat tett meg, amíg a vesztes forradalom után, a harmincas években eljutott a kommunistákkal való politikai morális együttműködésig. A Mohácson fölállított Lenin emlékmű az eszmét és a létező, cselekvő embert fogja össze egyetlen hatalmas kompozícióba. A szobor szokatlan, mert Varga nem az eszménnyé nemesedett, idealizált Lenint mutatja, hanem az élő, töprengő, gondoktól gyötört forradalmár egyik pillanatát. A lépcsőn lefelé tartó Leninhez bárki odalép- - hét, találkozhat vele, átélheti azt a különös helyzetet, hogy itt van egy ember, aki immár eszme, lobogó is. Találkozást kínál a művész Bartók-szobra is, amely Budapesten a zeneszerző egykori otthonának kertjében és Párizsban az Eiffel-torony szomszédságában levő parkban „sétál”. A törékeny testű figurát hihetçtlenül egyszerű eszközökkel formálta meg az alkotó. Ez a finoman, az impresszionista klasszika titkait is fölidéző arc — maga a zene. Különleges a Budai Várban fölállított Kodály-emlékmű is. Az arcban pontosan felismerhetők Kodály Zoltán vonásai. A szobrász mégsem valamiféle realista hűségre törekedett. Nagyvonalúbban, a részletek elhagyásával jelenítette meg az arc karakterét, arra törekedvén hogy a zeneszerző szellemét mutassa föl. Varga Imre eddigi, művészi pályájának legjelentősebo vállalkozása és összefoglaló értékű alkotása a római Szent Péter bazilika altemplomában fölállított kompozíció. A magyar kápolna oltár mögötti főfalát beborító hatalmas arany dombormű — a nomádvilág szarvasaival és a pogányság szimbólumával: az életfával — a magyarság ázsiai eredetét, történelem előtti létezését idézi fel. E fal előtt áll, szinte lebeg a kunarcú, gyermekét tartó Madonna. A kompozíció harmadik része a kápolnába lépő István király. A koronáját a Madonnának, a magyarok nagyasszonyának fölajánló István a múltat nem suhanó aranyszarvasok és szimbolikus életfák képében, vonzásában, hanem térítőteremtő harcosként élte át. E múlt előtt fényként és biztatásként jelenik meg a Madonna, vagyis az eszme, az Európában megtalált hazában a megmaradás lehetősége, a már tovább élhetetlen múlt túlélésének ígérete. Varga Imre életműve eleven, folyamatos és folyamatosan változó. Gazdag teremtő képzelete, plasztikai ötletessége, önmagát kihívó munkakedve kimeríthetet- lennek tűnik. Munkássága alapvetően meghatározza a XX. századi magyar plasztika arculatát és — hódító útját látva — minden bizonnyal hozzájárul az izmusok útjain és útvesztőjén értelmét és feladatát kereső modern szobrászat önmagára találásához is. H. M. Szépség és emberség Káldi jános: A hosszú esők ideje Költőről csak megilletődöt- ten tudok írni. Különösen akkor, ha . vele élem át azt, amit ő itt a szomszédban él meg — évtizedek óta. Ha egy örömön, egy bánaton osztozunk. Ha cselekedeteink és szándékaink legfőbb mértéke az a humánum, amely életünknek értelmet ad. Káldi János „A hosszú esők idején” is hűséges maradt önmagához. Az érzékeny, míves, meleg hangú, gondolatébresztő költészethez. Mert ez az ő világa, otthona. Legújabb — ötödik — önálló versgyűjteményében fele részben új verseket mutat be, másrészt válogat régebbi köteteiből, összegez — és új távlatokat nyit meg. Számadásra készül — terveket kovácsol. Új versei azt tanúsítják, hogy témavilága egyre gazdagodik, mondanivalója egyre árnyaltabb. A táj, az emlékek, a lélek villódzása, a töprengő ember most is jelen van költészetében — de színesebben, teljesebben, bensőségesebben, mint előbb. Korunk gondjai nyugtalanítják, ' „Van-e joga a homo sapiensnek, hogy reméljen?” S tovább kérdez: „El tudunk-e oda jutni, / ... Ahol az Irigység és a Butaság / nem mérgezi az életet, pokoli módszerekkel?” (Szilveszteri irkalap) Káldi úgy dunántúli, hogy egyúttal európai is. Otthon van Kámban, Szombathelyen — meg Wismarban s a jugoszláv tengerparton. Vállalja századunk minden gondját azonosuló lélekkel. Elhisszük neki, hogy „ ... él még bennem egy kisfiú, / aki a tavaszt imádja”. (Égmagas hegyen.) Együtt érzünk békevágyával, amely azt hirdeti, hogy „Áldott, aki irgalmaz, / s minden szép- szíyű ácsolója, ./■ a békességnek,” (Karácsonyi ének). ÉS hiteit adunk vallomásának, mely szerint: „Ez a vers ... / A szenny ellen feltámadt're- mény / mindenkori hadüzenete” (Kecskeméti Vég Mihály). Helytállásra, erkölcsi felelősségvállalásra buzdít — moralizálás nélkül. „Tedd a dolgod te is, / Ahogy ez a fa; 7 ... Ahogy adatott: / hintáztass holdat, csillagot.” (Tedd a dolgod.) Alkotásaiban rendre megnyilatkozik költői világának belső gazdagodása, mondanivalójának súlyosulása. Belső határai tágulnak, kifejezésmódja mégis egyszerűsödik. „A Mindenség titkát, igen, azt kellene megfejtenem. De: hogyan fejthetné meg a véges azt — ami végtelen ?” (Szélfútta papírlap) Tiszteli hazáját, a hagyományt, az ősök üzenetét éppen úgy, mint modern korunk vívmányait. Jellemzi szemléletét, hogy a hagyományokkal vívódva Goethéhez is szívesen visszanyúlik, mint Tótfalusi Kis Miklóshoz, Mikes Kelemenhez, Derkovits Gyulához — vagy éppen Sinka Istvánhoz. A sorokban fel-felvillan a szülőföld, a családtagok — különösen az édesanya — az ismerősök vagy Pográcz tanár úr képe. Némelyik verse drámaian tömör, expresszív erejű. Pl. a Pillanatkép c. nyolcsoros így indul: „Óriás-kötény az alkony. Vérfoltok itt is, ott is a kötényen. Fújni kezd egy-egy kései álmom, mint csontos, hideg síkon a szél.” Egyenletes színvonalú alkotásaira változatlanul jellemző a légies finomság, az áttetsző rajzolat, az égő-lobogó tűnékenység. Az álomképek, a sejtések olyan légiesek, hogy néha szárnyra kél a vers. Olykor az az érzése az olvasónak, hogy némelyik alkotást egy megelevenedő Krúdy Gyula sugallta. Ez a hangvétel meggyőzően jellemzi Káldi egész költészetét. Garmadával sorolhatnánk azokat a szóképeket, szószerkezeteket, amelyek jellegzetesen az ő alkotásai. Egymást követik a versben: a „jegenye-dallamú versek”, „az ibolya-alkonyok”, „a tűnődés gyalogútjai”, a „Hold — a sárga irgalom”, „a nyár-bájú, kék idő” — a „farkas-vad nacionalizmus” stb. Formavilága igen változatos. Használ magyar felező nyolcast, fél- vagy páros rímmel; különféle klasszikus formákat. Olykor a prózaversig egyszerűsít — de mindig eleven, belső lüktetéssel. A kötetre azonban leginkább jellemző a Káldi-fé- lé, klasszikus formákból levezetett, laza versmondat- építés. Az egyszavas sortól a 8—10—12 szavasig sokféle variánst ismerhetünk meg. A sorokat, a mondatokat a gondolati és a zenei lüktetés szervezi egységgé, s 3—4 sort is átnyalábol messzire visszanyúló vagy tömbösítő rímeivel. A szerző fölényesen kezeli a maga teremtette formarendszert. A kötet egyik legszebb verse „A kámoni arborétumban” című. Ezt az alkotását ars poeticának tekinthetjük. Benne vallja és vállalja a költő az értelmes cselekedetet, a Szépség, a Bűvölet, a Gyönyörűség hatalmát, a Varázslat, a Káp- rázat, a Csoda művészi hitelét. Ez Káldi János summázott, egyéni világa. Az erővonalak egyre gazdagodó, színesedő horizont felé mutatnak, amelynek minél teljesebb kibontakozását várjuk és reméljük. A borítólap művészi és gyermeki figyelmességgel ad igényes formát az apa verseinek gondosan szerkesztett ■ együtteséhez. (Vas megye Tanácsa, Szombathely, 1983) Szirmay Endre /by András Kis, suta ének Hull ma a köd, nagy a pára, csúf ez a téli világ. Jöjj közelembe, te drága! Csak veled szép a világ. Fürtidre tél hava hullt már, két szemed mégis a nyár, s tűnt tavaszunk dala bujkál, ha mosolyod muzsikál. Lépteid gyors kopogása szívemnek ritmusa rég, hát ne figyelj csak a mára, búból és gyászból elég! Lásd ez a kis, suta ének csak a tiéd egyedül. Hullhat a köd meg a pára, szíved e csúf januárban megmelegíti belül. , I 51 SOMOGYI fii NÉPLAP Az 1984-es magyar idegenforgalmi szezon már most sok meglepetést ígér. Annak érdekében, hogy határainkon túl és határainkon belül senkit se érjen váratlan meglepetés, egy idegen) orgalmi tesztet közlünk, amelynek kitöltéséből mindenki okulhat. Az elért pontszámok az idegenforgalmi szakembereknél duplán számítanak! 1. Mit csinál, ha kopog az éhségtől a szeme? a) Beülök egy balatoni szálloda drága éttermébe, és a fogamhoz vetem az utolsó garasomat. (0 pont) b) Bemegyek egy ABC-be, és gondolatban végigcszem öt gondolát. (1 pont) c) Kifekszem a napra, és lehunyorrt a szemem, mert akkor nem kopog. (2 pont) 2. Mit mond a faluvégén a házinéninek, ha fejenként 200 forintot kér egy szobáért? a) Édesanyám, kössön kendőt a nyakára. (2 pont) b) Én vagyok az ellenőr. ( 1 pont) Idegenforgalmi teszt c) Az én nevem Kukorica János. (0 pont) 3. Mivel tölti idejét az üdülőhelyen, ha esik az eső? a) Keresek néhány balekot, akitől sokat lehet nyerni a kártyán. (1 pont) b) Keresek néhány gilisztát, és betanítom őket a horog végén táncolni. (0 pont) c) Addig keresgélek a környéken egy üdülőhelyi klubot, amíg eláll az cső. (2 pont) r 4. Milyen szempont szerint választ a különböző programajánlatok közül? a) Összeveszek a házastársammal a programajánlatokon, az a legolcsóbb. (2 pont) b) Csakis oda megyek, ahol a pénzemért a táncosnők vetkőznek, nem engem vetkőztetnek. (1 pont) c) Az ajánlat előtt megiszom néhány féldecit, aztan mindegy mi a program. (0 pont) 5. Mit tesz, ha az utolsó ötszázasa is faképnél hagyja? a) Kimegyek a feketepiacra, és mutogatom a dollárjaimat,, (1 pont) b) Tanulmányozom a hivatalos valutaárfolyamot, s örülök, hogy nincs mit beváltanom. (2 pont) c) Addig lebegtetek 100 forintot, amig 110 forintot ér. (0 pont) 6. Mikor távozik el előbb az előre kifizetett szálláshelyéről? a) Ha a szállásadó bogaras, (1 pont) b) Ha a szobaasszony beleiszik a pálinkásüvegembe. (2 pont) c) Ha fáj a vakbelem. (0 pont) 7. Hányszor kirándul 'Mii- lét közben? a) Ahányszor kiürül a de- mizson. (1 pont) b) Egyszer sem, mert jobb egy helyben csókolódzni, mint a csatlakozásra várni. (0 pont) c) Ahányszor eljön velem az erdőbe valaki, (2 pont) 8. Hogyan befolyásolják a benzinárak a szabadságát? a) Sehogy, mert a szabadságom előtt mindig bedöglik a kocsim. (0 pont) b) Kedvezően, mert röhögök azokon, akik egy benzinkútnál isszák el a szabadságra félretett pénzüket. (1 pont) c) Vállalati kocsival megyek szabadságra. (2 pont) Értékelés 0—5 pontig: önnek a pihenés alatt is máson jár az esze. Ügy indul el hazulról, hogy a felét otthon hagyja. A másik felére pedig ráül, nehogy eltűnjön. A sült halban megszámolfa a szálkákat, a kákán a csomót. A pénze és a percei magának is meg vannak számolva. 5—10 pontig: ön csak az idegenforgalmi szezonban virágzik ki, aztán becsukódik. Kedveli a váratlan helyzeteket, ha hurkapálcikát talál a kolbászban, nem küld üdvözlőlapot a munkahelyére. Keresi a veszélyt, de az üdülőhelyen nem iszik vizet. 10—15 pontig: ön turistának termett, ott is felállítja a sátrát, ahol nem terem fű. A tömegben könnyen feltalálja magát, mert este se mos lábat. Szívesen fogyaszt káposztás rétest, de ha kell, átmászik a kerítésen is. 15—20 pontig: Önnek nagy a képzelöereje, gyakran van ott, ahova el sem utazik. Szeret álmodozni, de az értekezleteken a kollégái mindig felkeltik. Ilyenkor kinyitja a szemét, és azt mondja a főnökének: „fizetek, főúr, volt egy feketem!" tonna Láaafá