Somogyi Néplap, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-06 / 287. szám

Négymilliárd — fe/feszfésre Számvetés az általános Iskolai hálózatról JOVAN CIRILOV KAPOSVÁRON az útipoggyászban Az általános iskolákban az osztályteremként használt helyiségek száma — hatodik ötéves terv időarányos telje­sítését tekintve — a terve­zettet meghaladóan növeke­dett. Az év végéig az elő­irányzott 3100-zal szemben — az előző két év növeke­dését is figyelembe véve — várhatóan 4500—4700 tante­remmel gyarapodnak az alsó fokú oktatási intézmények — állapította meg az a kö­zelmúltban elkészült jelen­tés, amelyet a Művelődési Minisztérium az általános is­kolai ellátás hatodik ötéves terve eddigi teljesítéséről készített. A tervidőszak első három évében a tanácsok az álta­lános iskolák hálózatának növelésére a kulturális ága­zat fejlesztési előirányzatá­nak több mint 60 százalékát használták föl: 1981-ben 2,9, 1982-ben 3,8 milliárd forin­tot költöttek e óéira. Ez az összeg 1983-ban várhatóan meghaladja a négymiHiírd forintot. Ez csaknem 700 millió forinttal több, mint a hatodik ötéves terv idei elő­irányzata. A tanácsok minden tanév előkészítésekor áttekintették körzetükben a tanulólétszám alakulását, hogy időben meg­tehessék a szükséges intéz­kedéseket. összességében si­került az oktatási feltétele­ket a korábbi szinten tarta­ni, néhány területen javítani is. Például az 1982 '83-as tan­évben az osztályok átlagos létszáma — az emelkedő de­mográfiai hullám ellenére — változatlanul 27 fő, a vál­takozó • tanítás aránya 23,9 százalékról 20,5 százalékra javult Elsősorban a váro­sokban keletkeztek újabb feszültségek, sok helyütt kényszerülnek átmeneti meg­oldásokra. A megnövekedett tanulólétszám miatt helyen­ként csak az iskolák más rendeltetésű helyiségeinek felhasználásával, valamint művelődési házak, párthelyi­ségek, lakások igénybevéte­lével tudnak tanítani. A különböző kényszermeg­oldások, valamint az általá­nos iskolákban a könyvtári helyiségek, úttörőszobák, napköziotthonos foglalkozta­tótermek tanteremként való TTyen nevű mezőrész so­ka nem eolt e falu határá­ban; nem szerepelt az Átok- dűlő a lajstromokban, a régi és újkeletű térképeken. Hogy néhányon mégis így emlegették azt a szántókkal körülölelt, mindössze öt- ven-hatvan hektárnyi terü­letet néhány kilométernyire a településtől, ahol most vadszőlő burjánzik, kóró- dzsungel terpeszkedik az ottfelejtett vénséges-vén gyümölcsfák, a présház- és pinceromok között, ez akkor derült ki, amikor Sosztorics Józsi bácsi az öregek nap­közi otthonában (— Hogy ta­núk legyenek rá: úgy csele­kedtem, ahogyan azt a tisz­tesség megkívánja!) megkér­te Jákói Erzsi néni kezét. .. Ködös, őszi délután volt; az öregek már szedelőzköd- tek, hogy ki-ki hazainduljon a saját otthonába, begyújta­ni a tűzhelybe, a cserépkály- hába — ekkor állt oda az idős férfi az özvegy elé és előadta szándékát. Az „ese­mény” — még ha nem is számított váratlannak, hiszen a két öreg sulve-főve együtt volt, amikor csak tehette, s csupán idő kérdése volt, mi­kor szánják rá magukat az egybekelésre — maradasra késztette a már útra készü­lőket: ismét kialakultak az asztaltársaságok. Nevetgélés, sutyorgás, a szomszédok ösz- szekacsintása után hamaro­san kiderült, hogy Józsi bá- ast nem kapott kosarat, igy •ten a napon tovább ma­radiak a napköziben az ott­felhasználása nem emeh a nevelőmunka szín vonalát, A problémát súlyosbítja, ha az új iskolák építésekor pénz­szűke miatt vagy az átadás meggyorsítása érdekében tor­natermek, éttermek, konyhák építésé marad ei, illetve eze­ket a munkákat későbbre halasztják. Az utóbbi években a Mű­velődési Minisztérium, illet­ve az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium meg­vizsgálta, hogy a típus- és sorozattervek alapján, kor­szerű építési technológiával készült iskolák funkcionális, építészeti és műszaki szem­pontból miként felelnek meg a követelményeknek. Az ada­tok feldolgozását most vég­zik. A tapasztalatok felhasz­nálásával — a megváltozott nevelési-oktatási feltételeket figyelembe véve — az ed­dig alkalmazott műszaki­technológiai megoldások kor­szerűsítését tervezik. Tavaly több megyei tanács is intéz­kedett: meggyorsítják a fej­lesztéseket, előbbre hoznak későbbre tervezett beruhá­zásokat Visszatérő gond azonban az építési költségek folyamatos emelkedése, a kapacitáshiány, a késedelmes tervezés, az anyaghiány. A beruházások általában tervszerűen haladnak, ám a felújítások helyzete már nem kedvező. Ennek legfőbb oka, hogy kevés az anyagi fede­zet Sokszor jelent azonban gondot az építőipari kapaci­tás hiánya is, különösen a kisebb felújításoknál. A fej­lesztési források szűkössége is arra készteti a tanácso­kat, hogy a társadalmi ösz- szefogás minden lehetséges eszközét igénybe vegyék. Sűrűsödő csapatokban ér­keznek az északi vidékek madárlakói az alföldi termé­szetvédelmi területekre. A pusztaszeri tájvédelmi kör­zetben megjelentek a lúd nagyságú jegesbúvárok és a valamivel kisebb sarkibúvá­rok. A messzi tájakról jött tengeri madarak csak a köl­tési, illetve a vonulási idő­hon lakói: Józsi bácsi ven­dégei voltak mindahanyan, inni- és ennivaló a közeli bisztróból került a társalgó aszta.aira. — Hót, most mar elmond­hatom, honnan, mióta ismer­jük egymást — mondta az öreg. s hogy biztos legyen a dolgában, a mellette ülő öz­vegyhez fordult: — Ugye, te is így gondo­lod, Erzsi? Az asszony bólintott, s Jó­zsi bácsi folytatta: — Negyvennégyben kerül­tem ebbe a faluba. Ponto­sabban szólva, nem is ide, hanem a közeli szőlőhegybe. Biztosan emlékeznek ra: ősz volt, szebb, derűsebb, mint ez a mostani, csak éppen há­ború dúlt. . . Mi Jugoszláviá­ból jöttünk: rokonok„ szom­szédok sátras kocsikra vetet­tük mozdítható értékeinket, összekapkodható javainkat. Menekültünk a háború elől. A legtöbben Németországba igyekeztek — hány jó isme­rősöm, kenyeres pajtásom ve­szett oda az úton, hiszen a bombázások akkor már na­ponta többször ismétlődtek, és az úton kígyózó kocsika­ravánokat bizony nem kí­mélték . .. — Szóval, ide értünk, eb­be a faluba — sóhajtott na­gyot az öreg. — A Jákói Jani bácsinál kaptunk szállást rö­vid pihenőre a pajtában, a dohányzsinórok alatt. Befo­gadott bennünket: az asz- szonyt a két gyerekkel, a be­teg apámat és engem, s a lo­Bitef-díjak Vasárnap délután a János vitéz előadása előtt ünnep­ségre került sor a Csiky Gergely Színházban. A ma­gyar színházak történetében elért legnagyobb sikert — nemzetközi fesztiválon ugyan­is ennyi dijat még nem ka­pott magyar társulat — ko­ronázta meg ez az esemény, melynek alkalmából Jovan Cirilov, a belgrádi nemzet­közi színházi találkozó mű­vészeti titkára, az ismert író személyesen adta át a há­rom díjat a Marat halála című előadásért. Csak emlékeztetőül: pon­tosan két évvei a mostani ban keresik föl az édesvize­ket. Ugyancsak megjelentek a tájvédelmi körzetben a nagy testű viharsirályok, amelyek szintén északról vándorolnak délre. A télies idő megrövidítet­te a vadlibák hazánkban va­ló tartózkodását, gyors to- vabbvonulásra kényszerítet­te őket. vaknak is akadt hely ez is­tállóban. Ennivalót hoztunk magunkkal — kolbász, son­ka, szalonna, zsír meg krumpli volt a kocsiderékban —, de nem engedte, hogy hozzá nyúljunk, az 6 aszta­lánál ettünk reggel, délben este. Annál az asztalnál ült Erzsi is: akkor már özvegy volt, az ura odalett ■ fron­ton. Jani bácsi, segített raj­tunk, mi is tettük, ami tő­lünk telt: hordtuk a kukori­cát, a cukorrépát a mezőről, itthon aztán cipeltük a ter­ményt a padlásra, a pincé­be ... Egyre több hírt hal­lottunk a menekültek pusz­tulásáról, arról, hogy a Né­metországba igyekvők közül sokat agyonbombáznak, le- géppuskáznak a repülők az úton. Ügy döntöttünk: nem megyünk tovább, kivárjuk itt a háború végét, aztán majd meglátjuk, hogy s mint lesz. Erre Jani bácsi is biztatott bennünket. Ott a lakóházban ugyan nem férünk el velük, mondta, de tud erre is meg­oldást: a szőlőhegyen, a prés­házban ellakhattunk addig, amig valahogy alakulnak a dolgok. Hát igy kerültünk a szőlőhegyre, ahol már akkor is öreg présházak álltak. Többségüknek zsúpszalmából volt a teteje, tömésfalból az oldala. De a Jani bácsi prés­háza még jól tartotta magát. Nem élt akkor ott rajtunk kívül senki. Borért nem jár­tak ki a hegybe, mert azt hazavitték, otthon duglak el a gazdák. — A kocsikaraván más­díjátadó ünnepség előtt mu­tatta be színházunk Peter Weiss remekét, a Marat/Sade- d rá mát A produkció tavaly szeptember végén részt vett azon a nagyszínházi találko­zón, amelyet rövidítve Bitet nek neveznek világszer­te. Miután a társulat haza­utazott, jött a szívet melen­gető hír: a kaposváriak mind a három díjat megkapták szereplésükért Ezeket ott már nem tudták átvenni. A fogadtatás milyenségéről csak egy címidézet a legrégibb jugoszláv újságból, a Politi­kából: „Tegnap este minden­ki sírt!” A vasárnapi díjátadó ün­nepségen Babarczy László igazgató tájékoztatta a kö­zönséget a rendhagyó ese­ményről. Ezután Jovan Ciri- kiv lépett a mikrofonhoz, hogy köszöntse a közönséget és a társulatot. Rövid beszé­dében elmondta, hogy elő­ször jár városunkban. Eddig díjátadó út jai Párizsba, New Yorkba. Moszkvába vezettek, s hogy most e metropolisok­hoz képest egy ilyen kis vá­rosban vesz részt ilyen ün­nepségen, azt bizonyítja, hogy a Csiky Gergely Szin­ti hét málvta továbbment a faluból, s mielőtt a többi­ek indultak volna, mi az egyik éjszaka kimentünk a hegyre. Az öreg vitt bennün­ket a mi szekerünkkel, lo­vainkkal, ott aztán lepakol­tunk, s 6 visszakocsizott a faluba, bekötötte a lovakat a sajátja mellé. Hetente egy­szer kijött, hozott enni- és innivalót. Előfordult, hogy Erzsit küldte maga helyett. Erzsi szép, szomorú menyecs­ke volt akkoriban... — Azután elromlott az idő. Közeledett a tél — és a front. Az ágyúzás már olyan közelről hallatszott, hogy ál­landó rettegés volt a nappal, az éjszaka. Az élelem fo­gyott. Nem mertünk tüzet rakni a kályhában, féltünk, fáztunk és éheztünk, főképp a gyerekek vészelték át ne­hezen ezt az időt. Apámhoz orvost kellett volna hívni, de ki menjen be a faluba? Apám meg a feleségem azt mond­ta: én ne próbálkozzam, mert ha ott katonák vannak, elfognak és visznek a front­ra, vagy szökevénynek vél­nek és mindjárt lelőnek. Hát akkor hogyan legyen? Kell az ennivaló, a gyógyszer — rajon mi lehet a faluban, biztonságosan bejuthatunk-e? A feleségem útnak eredt a térdig érő hóban, a fagyos szélben. A faluban még tar­tották magukat a németek, de már nagyon égett a talaj a lábuk alatt, az oroszok bár­mikor áttörhették a frontot — ezt később Jani bácsitól hallottam, mindenre és min­denkire lőttek, ha mocorgást láttak. Szegény feleségem ott járt a kertek alatt, Jani bá­csiék portája közelében egyik kukoricaszár-halomtól a má­sikig bukdácsolt, s akkor egy há? minden bizonnyal Ma­gyarország legjobb színháza. S miután tiszténél fogva jól ismeri Európa színházművé­szetét, úgy vélekedik, konti­nensünk társulatai között is az élvonalban kell számon tartani a kaposvári együt­test Elmondta, hogy másfél évvel ezelőtt még nem tud­ta ezt a Bitef rendezősége, de amikor Varasdon — Ka­posvár jugoszláviai testvér­színházában — megnézték a Marat halálát, ez már nem volt kétséges számukra. Így került Belgrádba a produk­ció. A tapsból és az ováció­ból a múlt szeptemberben az is kitűnt hogy az erős mezőnyben a kaposvári elő­adás a csúcs. A zsűri mind­össze tíz percig ülésezett, hogy meghozza a döntést a Csiky Gergely Színház ja­vára. Jovan Cirilov ezután át­nyújtotta a díjakat. Egy na­gyon szép plasztikát az elő­adás egészéért. A közönség díját — egy diplomát — és a rendezői díjat, a Politika című lap szavazatának ered­ményét Ács Jánosnak, a Marat halála rendezőjének. L. L. bői. A falu temetőjében hántoltuk el a feleségemet, két hétre rá az apámat, s olt maradtam a két gyerekkel a présházban. Jani bácsi hívott, menjek be hozzájuk, elhá- német lelőtte ... Két nap múlva találtak rá a holttes­tére, amikor a katonák to- vábbálltak, s a lakók már ki mertek mozdulni a házaik- lunk náluk, a faluban akkor már csönd volt... — Ahogy a gyerekek nőt­tek, kezdtek érdeklődni, mi­képp történtek ezek a dol­gok. Elmondtam nekik. Át­kozott hely az, mondták. s így akasztottuk arra a szőlő­hegyi részre az Atokdülö ne­vet. Később a megüresedett pásztorházban laktunk, s megragadtunk a faluban. A két fiú iskolába került, én meg éltem az özvegyember életét. Egy valakit elvettem volna, de az háború után hamarosan- fejhez ment — máshoz. Így történt, Erzsi? — IffV — bólintott az idős asszony. — Férjhez mentél a sógo­rodhoz, aki akkor még le­gényember volt, és épségben hazatért a hadifogságból — toldotta meg az öreg. — Mert apám így akarta. De ezt te jól tudod, hány­szor is beszéltünk már ró­la ... — Hányszor? Bizony sok­szor, mióta itt vagyunk az otthonban. De hát most már, hogy egybekelünk, minek hánylorgassuk azt, ami volt? Igaz Erzsi? — Igaz — mondta az ase­szony, és eres-bütykös ujjat közé csípett egy sütemény! az asztalra tett édességek kö­zül. Hernem Ferenc f3“---------------------------­k önyvespolc Munkácsy Gyerekkoromból őrzött emlékeim között rangos hely illeti Az 1952-es buda­pesti, felutazást. Ennek a ki­rándulásnak a fő program­ja a Műcsarnokban rende­zett Munkácsy-emlékkiállí- tás megtekintése volt. Az első pesti úton két csodát láthattam: újdonság volt a város' — egyenesen a fővá­ros! — (abban az időben egy kis falucskában lak­tunk itt, Somogybán); s a lélekemelő találkozás az or­szág legnagyobb festőjének a képeivel. Megjegyeztem magamnak Munkácsy ne­vét, képeiből az Ásító inas, az Ecce homo, a Köpüló asszony, a R özsehordó nő, a Siralomház címűeket. Ha­marosan megkaptam az első festékkészletemet, és gyűj­teni kezdtem a reproduk­ciókat. Munkácsy 1886-ban festett Fasor című képe olyannak látszott, hogy könnyen követhetem ecse­temmel. A szomszédok nagy lelkesen meg is vásárolták tőlem. Munkácsy a legnépsze­rűbb magyar festők egyike. Bár az idő meghaladta mű­vészetének stílusát, képeit ma is különös bűvkör öve­zi. Szociális témájú képé­vel találkozunk az általános iskolai tankönyvekben, csendéletei közül az 1881- ben festett Virágcsendélet dísztáviratként sok ember­hez jut el. Dallas két élet­rajzi regénye, az Arany­ecset és a Nap szerelmese az ötvenes évektől hódít a szentimentális olvasók köré­ben. A Képzőművészeti Kiadó gondozásában a napokban jelent meg — a karácsonyi könyvvásáron bízvást az egyik legkeresettebb album lesz — Végvari Lajos tollá­ból a Munkácsy életét és munkásságát kritikai meg­világításban bemutató kö­tet. A tanulmányra a kriti­kai hang a legjellemzőbb, ám mire az olvasó kezében becsukódik az album, a megtisztult Munkácsy-kép még mindig ragyog. A té­nyék — a kritikus minősí­tés — is arról győzik meg az olvasót, hogy Munkácsy, aki Párizsban elő magyar festő volt és sok dicsőséget szerzett a magyarságnak, művészete rendkívüli érté­kekben gazdag. 1873 tava­szán a párizsi és a londoni világkiállítás példájára Becsben is világkiállítást szerveztek. Az előzőeken a magyar képzőművészetet a német vagy az osztrák kör­be sorolták. Az első bécsi világkiállításon tört meg a hagyomány, ezen Munkácsy magyarként szerepelt, töb­bek között az Éjjeli csavar­gókkal. Sztaszov orosz kriti­kus méltatta a legalaposab­ban festészetét: „Magyarországon ma már egészen önálló iskola van, mely igen jelentős, élén olyan művésszel, aki a leg­eredetibb és legtehetsége­sebb európai művészek kö­zé tartozik. Neve: Munká­csy ... Merész, heves, sza­bálytalan, szeszélyes, de mélységesen igazmondó és kifejező ...” Munkácsy élete bővelke­dik fordulatokban. Az egy­kori asztalosinasból a mű­vészvilág, a párizsi szalon- világ népszerű „hőse” lett, leginkább dicsőítik, de a belső nyugalom művészetet érlelő csodáját sosem élhet­te át Magányos csillagként futott át a művészet egén. üstökös volt. És hogy szem­be lehet nézni fényével úgy, hogy vakságba ne essünk, bebizonyítja nekünk, olva­sóknak Végvári Lajos. Az album harminckét színes oldallal, ötvennégy kataló­gusképpel örvendezteti meg a képzőművészet barátait. H. B. SOMOGYI . NÉPLAP ÁTOKDÜLŐ Sarkibúvárok, viharsirályok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom