Somogyi Néplap, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-20 / 299. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ära: 1,40 Ft SOMOGYI NÉPLAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA : _____ v- •••________i_______________:____•• f , ■ \ / X XXIX, évfolyam, 299, szám 1983. december 20., kedd m m Illést tartott a megyei pártbizottság Tegnap Tóth Jánosnak, a megyei pártbizottság titkárá­nak elnökletével idei utolsó tanácskozását tartotta a me­gyei vezető testület. KI c no vies Imre, a megyei párbizottság első titkára tá­jékoztatta a résztvevőket a Központi Bizottság december 7-i üléséről, majd kibővített ülésen folytatódott a tanács­kozás. Somogy 1983. évi gazdálkodásának tapasztalatairól, az 1984. évi gazdaságpolitikai feladatokról; később a megye iparának helyzetéről és továbbfejlesztésének feladatairól címmel Kovács Béla, a megyei pártbizottság titkára ter­jesztett elő — szóbeli kiegészítéssel bevezetett — jelentést. Mindkét témát külön-külön cs széles körűen megvitatták a résztvevők, majd a pártbizottság határozati rangra emelte a javaslatokat. Ezután dr. Kovács László vb-tag előterjesztésében a két pártbizottsági ülés között végzett végrehajtó bizottsági munkáról szóló jelentést fogadta el a testület, majd szemé­lyi ügyekben döntött. Szovjet-amerikai konzultatív bizottság Az SZKP KB határozata Az államhatalmi szervek újjáválasztásáról A szovjet—amerikai ál­landó konzultatív bizottság Géniben hétfőn befejezte huszonötödik ülésszakát. ■v -.A—testület - feladata, hogy elősegítse a Szovjetunió és az Egyesült Államok hárpm fegyverzetkorlátozási, illet­ve biztonsági megállapodá­sában Voglalt célok és aján­lások megvalósítását. Az emiitótt megállapodá-* sok: — Szerződés a rakétaelhá- ritó rekétarendszerek korlá­tozásáról; — ideiglenes megállapodás a hadászati támadó rakéta­fegyverek korlátozását cél­zó egyes intézkedésekről (mindkettőt 1972. május 26- án írták alá); — az atomháború veszé­lyének csökkentését célzó intézkedésekről aláirt egyez­mény, amelyet 1971. szep­tember 30-án kötöttek meg. Az SZKP Központi Bi­zottsága határozatot hozott | arról, milyen («ládáitok há- ! ruinalk a pártszervezetekre a j Szovjetunióban t 1984. már- I cius 4-re kitűzött legfelsőbb tanácsi választások előké­szítésében. A határozat hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió legma­gasabb államhatalmi szervé­nek új összetételében törté­nő meg v ál tisztása kiemelke­dő fontosságú társadalmi és politikai jelentőségű ese­mény a szovjet állam éle­tében, s nagy hatásnál van a szocialista demokrácia továbbfejlesztésére, az or­szág valamennyi szovjetjé­nek tevékenységére. Az SZKP KB határozata felhívja a figyelmet arra is, hogy a választások előkészí­tésére olyan időszakban ke­rül sor, amikor az Egyesült Államok hibájából súlyo­san* kiéleződött a nemzetkö­zi helyzet. Ilyen körülmé­nyek között az SZKP és a szovjet állam a testvéri szo­cialista országokkal együtt kitartóan küzd a béke meg­őrzéséért, a nukleáris ka­tasztrófa veszélyének elhá­rításáért. A határozat szerint gon­doskodni kell arról, hogy a megválasztásra javasolt je­löltek között többségben le­gyenek a munkások és a kolhozparaszt otk. A legfel­sőbb tanácsban megfelelő képviselethez kell jutniuk más társadalmi csoportok és szakmák képviselőinek, a nőiknek, a fiataloknak, a ve­teránoknak, a középszintű műszaki értelmiségnek, a szolgáltatásban dolgozóknak. A fudósokat régóta foglalkoztatja a magasabb ren­dű szervezetek „génsebészete”, az egyedek változásainak örökletessé tétele A kutatást két tudomány: az embriológia és a molekuláris genetika határán kezdték meg. A labora­tóriumi körülmények között — génátültetéssel — állatok és növények új fajtáit hozzák létre. Képünkön: két kutató a moszkvai állami egyetem embriológiai laboratóriumában aki génsebészettel foglalkozik. Eszményünk a nevelőiskola Sajtótájékoztató a közoktatási törvénytervezet vitájáról A közoktatási és a felső- oktatási törvénytervezet nemrégiben befejeződött vi­tájáról az oktatásügy fej­lesztésének távlati, elképzelé­seiről tájékoztatta tegnap az újságírókat a Parlamentben Köpeczi Béla művelődési mi. niszter. — Az elmúlt éveket a mű­velődési irányítás mindenek­előtt arra fordította, hogy ja­vaslatokat dolgozzon ki az alap-, közép- és felsőfokú oktatás reformjára — így kezdte beszámolóját Köpeczi Béla. A tudományos tanács­adó testületek, a szakszerve­zet és a pedagógustársada­lom elfogadta az MSZMP Központi Bizottságának 1982. évi határozatát és a többség Meddő hajsza játékok után Aranyvasárnap az üzletekben Ami nem sikerűit vasár­nap, a hátra levő néhány napon még sikerülhet — bi­zakodnak, akik az aranyva­sárnapi tervezett vásárlása­ikkal hoppon maradtak, mert épp az hiányzott a polcról, a pultról, amit sze­rettek volna megvenni ka­rácsonyra. A legtöbben nem távoztak üres kézzel — ezt tanúsítja a boltok forgalma... Kaposváron a Somogy Áruházban 1,2 millió forin­tot hagytak ott a vásárlók különböző cikkekért. Ruhá­zati áruból valamivel több keit el, mint a múlt évi aranyvasárnapon, s ez pó­tolta azt a kiesést, hogy az áruház az idén nem árusí­tott olyan nagy értékű tartós fogyasztási cikkeket, példá­ul hűtőszekrényt, tévét, rá­diót, mosógépet A férfi- és a nőidivatáru-osztályon a forgalom százezer forinttal volt több, mint tavaly ilyen­kor. Ebben közrejátszott, hogy a pénteki importszállít­mányt is bevetették a vá­laszték növelésére; sok ér­deklődőt vonzott a vasárnap zárult engedményes kesztyű- vásár is ... Amit viszont hiába kerestek a szülők: a játékok gazdag választéka Bizony, szegényes volt a kí­nálat; babán, hagyományos társasjátékon, építőkocká­kon kívül úgyszólván sem­mivel sem szolgáltak. Az Islet vezetőitől hallottuk; amióta a Somogy Áruházat megnyitották, még soha nem volt olyan gyenge az ellátás játékból, mint most.. S mit mondanak a be­lieben ? Ezüstvasárnap ke­vesebb vásárló több pénzt költött az áruházban: arany- vasárnap a csaknem 700 ezer forintot több mint 6ömi vevő fizette be a pénztárak­ba. Egy héttel ezelőtt ugyan­ekkora összeget mintegy fél­ezerrel kevesebben költöttek el a Zselicben. Persze köl­töttek volna többet is, ha kapták volna például gye­reknek való olcsóbb mik­roszkópot, diavetítőt, kiíes- tőt, ajándéknak szánt tef­lonbevonatú es zománc­edényt, autoszifont, jénai edényeket, egyes háztartási kisgépeket, lemezjátszókat, színes és hordazható tévét Elégedett volt viszont, aki automata fényképezőgépet, villanókat, illatszereket, mo­sógépet, bojlert, magyar és külföldi gyártmányú hűtő­gépet, varrógépet, japán le­mezjátszót, fekete-fehér tv- készüléket keresett; ezekből és sok más ajándékcikkből bő volt a választék. Húsz Százalékkal felülmúl­ta a tavalyi forgalmát f Má­jus 1 utcai sportszer- és já­tékbolt is, de itt sem cáfol­tak rá a Somogy Áruházban hallott véleményre: ebből az összegből ugyanis csak 20 SSÉzaÜkkal restesednek a játékok, a többi sportszerért folyt be... A Domusban fő­ként szőnyegeket, kerámiá­kat, villamossági cikkeket vásároltak vasárnap, a Má­jus 1. utcai villamossági boltban pédig különösen a háztartási gépeknek, hír­adástechnikai áruknak volt keletje. Az Óra- és Ékszer­kereskedelmi Vállalat Ady Endre utcai üzletében sok kvarcórát, indái csontgyön­gyöt és ezüstláncot, öngyúj­tót, bizsuárut vásároltak; keresték az aranyból készült ajándéktárgyakat is. E téren azonban csak a házasulan­dók találták meg a számítá­sukat, a kínálat ugyanis ki­merült a karikagyűrűkkel. A bolt forgalma így is mintegy húsz százalékkal meghaladta a tavalyit. Ezen az aranyvasárnapon a múlt évi 35 ezer helyett 45 ezer forintot hagytak a vevők a Dózsa György utcai könyvesboltban könyvekért, hanglemezekért, kazettákért. Gyorsan elfogytak az István király rock opera szamai le­mezen (viszont szombaton ugyanezt megkapta a bolt magnókazettákon is). A könyvek közül főként Ne- meskürty István Diák, írj magyar éneket! című iroda­lomtörténeti munkáját, il­letve a Régiségek könyvét és a Régi idők1 receptjeit keres­tek. Dél-Somogyban is sokan keresték vasárnap a színes televíziót, ám hiába nyitott márkaboltot a Kaposvill Nagyatádon, a Hild sétá­nyon, vasárnapra valameny- nyi színes készülék'elfogyott. Hasonló gondokról szólt a nagyatádi Atád Áruház ve­zetője is. Tegnap délelőtt ezért telefonáltak Székesfe­hérvárra; csupán ígéretet kaptak, hogy esetleg érkezik még az ünnep előtt.. Egyébként az áruház több mint tízmilliós árukészlettel fogadta vasárnap az érdek­lődőket. A férjek örömére akadt megannyi külföldi parfüm és más kozmetikai szer. Sok női csizma és bun­da kelt el. egyetértett a törvényjavasla­tok leglényegesebb pontjai­val; heves viták alakultak ki azonban az irányelvek alkal­mazásának lehetőségeiről. Az ifjúság és a pedagógustár­sadalom többsége a tervezett­nél gyorsabb ,és hatásosabb reformok mellett tört lánd­zsát. Sokan kételkednek ab­ban, hogy elérkezett az ide­je a radikális reformoknak. — Mi a folyamatos kor­szerűsítés hívei vagyunk — mondta a miniszter —; nem azért, mert félünk a reform szótól, hanem azért,, mert nem lehet egyik napról a má­sikra „nagy ugrásokkal” át­alakítani az oktatás rendsze­rét. Az ilyen változtatások csak rendkívül lassan való­síthatók meg, ha azt szeret­nénk, hogy eredményük is legyen. Le kell vonnunk a következtetést: az elmúlt évek számos reformelképze­lése azért futott zátonyra, mert nem voltak meg a meg­valósításhoz a személyi és tárgyi feltételek. Ezért az ok­tatási irányítás — egyeztetve álláspontját az Országos Tervhivatallal és a Pénzügy­minisztériummal — 1990-ig tartja érvényesnek a jelen­legi elképzeléseket; néhány év múlva tehát ismét meg kell vizsgálnunk a célok és a lehetőségek viszonyát. A nehézségek természete­sen nem jelentik az oktatási beruházások „befagyasztá­sát” — folytatta a miniszter. — Az évtized végéig éven­ként 1500 tanterem épül, sze­retnék felújítani az iskolák gép- és műszerkészletét, fej­leszteni a diákszociális léte­sítményeket. Amint a koráb­bi években, 1990-ig is a nem­zeti jövedelem négy százalé­kát fordítják majd közokta­tási célokra. Lapunk munka­társának kérdésére válaszol­va Köpeczi Béla kifejtette; ez az arány megfelel a ke­let-európai szocialista orszá­gok átlagának. A törvényjavaslat vitájá­nak további értékelésekor a miniszter részletesen elemez­te az oktatás tartalmi kor­szerűsítésének irányait A kormányzat alacsonynak tartja az általános iskolai képzés színvonalát, ezért azt mindenképpen emelni szeretné. — Eszményünk a nevelő iskola — jelentette ki Kö­peczi Béla —; ezert szeret­nénk, ha a művészetek, a testnevelés, a sport nagyobb szerephez jutna benne. Jo­gosnak érezzük azt a szem­rehányást, hogy a mai ma­gyar iskola túlságosan intel­lektuális. • A középiskoláknak mind­három típusa megmarad az évtized végéig; de közelíteni kell egymáshoz a szakközép- iskolák és a szakmunkáskép­ző intézetek, illetőleg a szak- középiskolák és a gimnáziu­mok tantervét A szakközép- iskolákban növelni szeretnék az úgynevezett közismereti tárgyak súlyát Szólt a miniszter á peda­gógusképzés gondjairól is. A pedagóguspálya súlyos vál­ságban van, az idén végzett tanárok, tanítók 25 százalé­ka nem az oktatást válasz­totta hivatásul részint a kép­zés csekély hatásfoka, részint az erkölcsi és anyagi meg­becsülés hiánya miatt. Ezért a kormányzat a következő tanévtől a korábbinál na­gyobb mértékben szeretné érvényesíteni az anyagi ér­dekeltség elvét. Javítani kell — később kidolgozandó mód­szerekkel — a pedagógusok tudományos felkészültségét, ösztönözni kell őket arra, hogy kutassanak és publikál* janak. A közoktatás és a felsőok­tatás közügy — ezt bizonyí­tották a nemrég befejeződött heves viták is — összegezte mondanivalóját a miniszter. A Minisztertanács ezért csak akkor hozza meg határozatát az oktatás fejlesztésére, ha a Művelődési Minisztérium ál­tal a viták szempontjainak figyelembevételével módosí­tott és bővített javaslatokat az országgyűlés elfogadja. Lengyel András Légtornász csatornaszerelők Látványos és egyúttal kü­lönleges felkészültséget igénylő munkát fejeztek be az almásfüzítői timföldgyár­ban az Aero nevű technikai munkaközösség fiatal szak­emberei. Az alpinistákból, barlangkutatókból alakított csapat több mint egy kilo­méteres hosszúságú elörege­dett .... ■fftséfmí,tnnasz»kaml bontott le és cserit H Űj­jaL A csatornákat nyolc-tíz emeletnyi magasságban kel­lett fel-, illetve leszerelniük, A hegymászó technikával „ég és föld között” dolgozó társaság a szóban forgó munka elvállalásával tete­mes költség megtakarítását tette lehetővé a timföld gyár fűtőmön I

Next

/
Oldalképek
Tartalom