Somogyi Néplap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-10 / 265. szám
Nem lehet elég korán kezdeni — Mi a feladata az úttöró-vöröákeresztesnek ? — A tanfolyamon elsajátítjuk az alapvető életműködéseket, megtanuljuk az elsősegélynyújtás módjait, és gyakoroljuk, hogyan kell ellátni a sérülteket. Ezekből az ismeretekből a tanfolyam végén szakpróbát teszünk. Évente házi versenyeket rendezünk, s az első helyezett csoport részt vesz a városi vetélkedőn. A Gárdonyi Géza iskolában hagyománya van az úttörő-vöröskeresztnek. Az előző tanévben például második helyezést értek el a városi egészségnevelési vetélkedőin. — Kiktől kapnak segítséget a gyerekek? — Sok helyről támogatnak minket — mondja az iskola eddigi vöröakeresztes tanár elnöke, Marisné Tóth Katalin, aki három évig végezte ezt a munkát. — A mentőállomás például lehetővé tette számunkra, hogy kihelyezett órát tartsunk náluk. Ott szakemberek irányításával gyakorolhatták a pajtások a sebellátást.' Ugyancsak rendszeresen együttműködünk a helyi vöröskeresztes alapszervezettel, hasznos propagandaanyagokat bocsátanak a rendelkezésünkre. Cserébe a gyerekek társadalmi munkát végeznek, ünnepségeinken műsorral lépnek föl. Ax iskolások valóban ügyesen készítik el a legbonyolultabb kötéseket, szakszerűen ellátják a képzelt sérülteket, a csonttörést, a zúzódást. De vajon milyen gyakorlati haszna van mindannak, amit itt tanulnak? — A legnagyobb, közvetlen feladatnak azt tartjuk, hogy diák társainkat a tisztaság szeretetére, az egészséges életre neveljük. A „Tiszta, rendes osztályú- mozgalomban rendszeresen tartunk tisztasági őrjáratokat, házi továbbképzést szervezünk az úttörő és kisdobos rajok egészségőreinek. Így azokat is bevonjuk a munkába, akik nem tagjai a vöröskeresztes-szakkör- nefc. Rendszeresen megoldunk környezetvédelmi feladatokat is. Osztályonként más-más területet tartunk rendben. — Néha arra is sor kerül, hogy tényleg elsősegélyt kell nyújtani valakinek. Ünnepélyek alkalmával például, amikor nagy a tömeg és gyakoriak a rosz- szullétek, az egyik tante- | rém ben ügyeletet tartunk. Oda készítjük az elsősegélyládát, a szükséges kellékeket. A vöröskeresztes tagok cirkálnak a gyerekek között és ha látják, hogy valakinek segítségre van szüksége, megfelelő ellátásban részesítik. Tes-tnevelési órán is rájuk lehet bízni a köny- nyebb sérülések, horzsolások bekötését. Életmentő vér A vöröskeresztes munka elsődleges feladata a vér- adámozgalom szervezése. Sok ember életét mentette már meg, adta vissza egészségét az idejében kapott vér. Megyénkben a lakosság többsége már hozzájárult véradásával az életmentéshez. A somogyi városok, községek részvételével a Vöröskereszt megyei szervezete az idén a hétezer liter vér adását tervezi — térítésmentesen, A véradónapok szervezésére elsősorban az őszi—téli hónapokban, kerül sor. Barcson például az idén még hat alfca Iámmal lesz vérr adás, de az ez évi 350 literes tervet már eddig is túlteljesítették. A közeli Csoko- nyavisontán, a gépjavítóállo- másra nyolc—tíz községből járnak be a dolgozók. 0b is ezen a héten segítették * mozgalmat: a munkásoknak csaknem 70 százaléka adott vért A tabäak véradásszervezése egyedülálló. A BaLaton-part közelsége miatt itt nyáron vonják be a dolgozókat » véradásba. ' Hosszan sorolhatnánk a so-' mogyi városok, községek negyét, melyek hozzájárultak az életmentéshez. Hogy megyénk országosan is figyelemre méltó eredményt ér el a véradómoagalombaiL, azt az idei városiké resztes-kátünteté- sek is bizonyítják Most a Kiváló Véradó elismerés ezüst fokozatában heten részesültek, bronzot tizenegyen kaptak. A kitüntetettek között volt több máit negyvenszeres donor is. A barcsi gyermekotthonért Egészségügy — közösségszervezéssel Toldi La jóm é nyugdíjasta- námő a somogyacsai vörös- keresztes-alapszervezet vezetője. Mikor a vöröskeresztesf- munkáról kérdezem, harmadik mondatából káderül: a tanács, iskola, óvoda nélkül maradt kisközségekben a falu életéért is felelősnek érzi magát — Természetesen ml Is megrendezzük évenként a véradást, körzeti orvosunk által előadásokat szerveztünk s erre szép számmal gyűltek össze eddig az emberek. A községben több mint harminc vöröskeresztes-újságot adunkéi; szervezzük a tüdő- szűrést, a taggyűléseket, a beszámolókat... Minden rendben van, valahogy mégis kevésnek tartjuk a munkát — Elégedetlenek önmagukkal? — Inkáit#) azzal, hogy mennyire nem használjuk ki a lehetőségeket Ácsán van megfelelő művelődési ház, de kevés a műsor. Pedig az emberek igénylik az összejöveteleket. Először az öregek- naipi rendezvényünk sikerén felbuzdulva figyeltünk föl erre. Volt színi előadás: mi magunk szerepeltünk, és szerény ajándékozási Nemcsak az öregek jöttek el, hanem mások is. Telt ház volt — Milyen rendezvényeket terveztek erre az évre? — A felsoroltakon kívül a* idén negyven vörösk eresztes- tagunk közül tizenhat elvégezte az elsősegélynyújtó- tanfolyamot Szakály Ferenc- nével, a helyi Vöröskereszt- szervezet titkárával és a szereplők bevonásával már most szervezzük az öregek karácsony előtti napjának előkészületeit. De ne kérdezze milyen műsorszámok lesznek, milyen ajándékokkal! Az lesz a meglepetés ... Szép múltja van a vöröskeresztes munkának Barcson. A város tiszta utcái, virágos parkjai is az alapszervezetek jó munkáját dicsérik. — Segítséget kapunk a párt, az állami, a társadalmi és a tömegszervezetektől — mondja Csonka Zoltánná városi vöröskeresztes-titkár, — Ez a támogatás is lelkesíti aktivistáinkat. A szociális gondoskodás szempontjából a tagok jelző-patroaáló tevékenységének van nagy jelentősége. Ax üzemek aktívái ebben is nagyot léptek előre; most a kisközségekben kell az időseket, egyedülállókat támogató munkát elvégezni. — Rajtuk kívül kikre számíthat elsősorban a Vörös- kereszt barcsi szervezete? — Mindenekelőtt az általános és középiskolai alapszervezetekre. Működésük része a mi munkánknak. Közülük később sokan egészségügyi pályán helyezkednek eL — Az idén az egészségnevelési hónapokban milyen rendezvényekkel járulnak hozzá a lakosság egészségügyének fejlesztéséhez? — Korosztályonként szerveztünk előadásokat, lesz áru. és könyvbemutató, illetve plakátfciállítás. Babó- csán most kezdődik az öregek hete. A fogászati hónap alkalmából az óvodásoknak rajzpályázatot írtunk ki. A cigányfiatalok egészségnevelési ankét ja keretében már meghirdettük a következő fásítási-környezetvédelmi akciói is. Barcsét és a Vöröskeresztet említve sok embernek elsősorban az épülő egészségügyi gyermekotthon jut eszébe Az intézet azonban nem helyi, hanem megyei irányítással épüL Tájékoztatásul dr. Vjsághy Erzsébet megyei főorvos elmondta, hogy az otthon három pavilonból álló épületrendszeréből kettő állami, egy pedig vöröskeresztes-támogatás- sal készül. Ez utóbbihoz eddig öt és fS millió forinttal járultak hozzá a megyei vállalatok, intézmények, szervezetek. A jövő év végére elkészülő építkezéssel kapcsolatban Csonka Zoltánná arról beszélt, hogy a Vörös- kereszt barcsi szervezetének elsősorban az otthon elkészültekor lesznek feladatai. — Jelenleg a segélybélyeget terjesztjük. Ebben is sokat segítenek az üzemek. Fölkészítés a nyugdíjra 1863-ban egy svájci állampolgár, Henri Durrant kezdeményezésére nemzetközi társadalmi szervezetet alakítottak, s ez azóta is működik: segélyezi a háborúk áldozatait, támogatja természeti csapások sújtottjait. A Nemzetközi Vöröskereszt mozgalomhoz csatlakozva hazánkban 1881-ben alakult meg a magyar szervezet. összeállításunk célja, hogy mai munkájáról adjunk képet, ezúttal a tevékenységet érzékeltetve, s lehetőséget biztosítunk arra is, hogy e fontos, az embert a segítségnyújtás szintjén szolgáló szervezet kisebb-nagyobb közösségei cikkeink révén tapasztalataikat h kicseréljék, a jó módszereket honosítsák meg saját településükön. At. utóbbi években növekszik az idősek száma. A Vöröskereszt a családvédelmi munkán belül épp ezért kiemelkedő fontosságú feladatnak tartja az idős emberek életkörülményeinek javítását. — Melyek a gondoskodás főbb területei — kérdeztük dr. Sótonyi Tibornét, a Vöröskereszt megyei titkárhelyettesét. — Első feladatunk a rászorulók felmérése. A listát a hetvenes évek eleje óta rendszeresen kiegészítjük. Munkánk fontos része az egészségügyi felvilágosítás; több éve tart már Az idős kor problémái című sorozat, ennek keretében előadásokat, filmvetítéseket tartunk a helyes életmódról, a balesetek és betegségek megelőzésének lehetőségeiről. Az ismereti erjesztő programok látogatottsága 3300-ról 4600-ra nőtt megyénkben az elmúlt néhány év alatt Az is a vöröskeresztre aktívák feladata, hogy jelezzék a tanácsnak, kik azok a Iris jövedelmű nyugdíjasok, akik a lakókörzetben anyagi támogatásra szorulnak. A tanács szívesen veszi ezeket a javaslatokat, hiszen az aktívák, az emberek között járva, őket közelről ismerve hamarabb felismerik a problémákat — Legfontosabb tevékenységünk a patronálna, illetve a gondozás. A patronált idŐ6 korúak száma 1977 óta több mint kétszeresére nőtt Nekik ebédhordással, a gyógyszerük kiváltásával, szükség esetén felolvasással segítenek az aktívák, Illetve ifjúsági vöröskeresztesa lapszervezetek, úttörőőrsök. Arra törekszünk, hogy egy-egy idős bácsihoz, nénihez mindig ugyanaz a személy vagy csoport menjen segíteni, hogy személyes kapcsolat alakulhasson ki közöttük. — Milyen rendezvényeket kínálnak az időseknek? — Több helyen van nyugdíjasklubunk, különösen a nagyatádi működik sikeresen. Rendszeresen hallgatnak előadásokat ünnepségeket tartanak, kirándulni járnak. Igen jól sikerült kezdeményezés volt a szeptemberi Őszi napfény tábor; mintegy száz idős ember töltött egy kellemes hetet a Balaton partján. Nagy volt az érdeklődés, jól érezték magukat a résztvevők. Mindent elkövetünk, hogy ismét rendezhessünk hasonló tábort — Mit terveznek? Hogyan lehet bővíteni a gondoskodást? — Mint a márciusban közre adott Fiatalok az idősekért tóhívásunk is mutatja, igyekszünk az ifjúságot még jobban bevonni a munkába. Ugyancsak szeretnénk aktivizálni azokat a nyugdíjasokat, akik testileg és szellemileg frissek. Azzal, hogy csekély tiszteletdíj ellenében elvállalják előadások tartását Ületve beteg kortársadk ápolását mindkét fél jól jár, hiszen az idős ember elfoglaltsághoz és mellék jövedelemhez jut * nekünk is hasznos a munkája. Egyelőre azt szeretnénk elérni, hogy a nyugdíj előtt álló dolgozók ne keseredjenek el a visszavonulás gondolatától, hanem szakemberek és már nyugdíjba vonult de aktívan tevékenykedő társaik segítségével hasznos elfoglaltságot találjanak maguknak. VÖRÖSKERESZTES HÉTKÖZNAPOK