Somogyi Néplap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-26 / 279. szám
Parcella nézőben O lyan szerencsém van, hogy napokat tölthetők egy leányfalusi házban, ahonnét az egész Duna-kanyart látni. Elöljáróban így szeretném érzékeltetni, hogy a parcelláit ellett semmi kifogásom. Hogy most mégis néhány tejekről beszélek, annak kézzel fogható, egyszerű az oka: a földet az isten sem védi meg az eső és a kutató szem elől. Amikor az imént nevezett házból a Duna-kanyart nézem, látom a folyót — és látom a parcellákat; az emberek négyszögölbe mért életét, s vívódásukat, hogy a darabnyi gyomos földből emberléptékű természelpót- lők legyenek. Nehogy bárki is azt higgye: a parcella tűr, tűri, amit tulajdonosa tesz. Nem, a parcella védekezik. Segít, ha kell; mindenesetre sohasem tétlen szemlélője annak, amit művelnek vele, illetve rajta. A mellettünk fekvő földdarab például ellenkezik gazdájával — makacsul és' magányosan szikkad a tomboló napsütésben, vadon nőtt, szúrós levelű bokrai záporokról álmodnak, átkozottul árva itt minden; sokáig azt hittem, gazdátlan senkiföldje a szép fekvésű telek. Tévedtem. A szomszédtól hallom, hogy a tulajdonos hétvégeken kijár, s lám, már én is észreveszem; csinos, fényespirosra festett vaskerítés készül a parcella határán. Bólogat a szomszéd, jól látom kerítés készül. Milyen ember az, aki állatait nem gondozza, nem eteti (egyébként ő maga is vegetáriánus), egyetlen dolgának azt tekinti, hogy vánnyadt jószágait ellakatolja a többitől, a másétól? A szomszéd továbbra is bólogat, mondja, ő ismeri a telektulajdonost, szorgos, a garast élére rakó az illető, aztán hozzábiggyeszti az utolsó Jellemvonást: olyan ember, aki legszívesebben minden megszerzett tárgyát vitrinbe szorítaná, pecsétet, .plombát ütne rájuk... Első a kerítés? Hiszen maga a parcella különbözteti meg magát a környező telkektől. Kirí gondozatlamsá- gával, szomorúságával... igaz, most már szép pirosra festett kerítésével is. Hadd nevezzem igy: a párcellaártalom üt bélyeget ezen a kéri tésépítőn, akinek a magán- tulajdon szentsége mindennél többet jelent. „Legyen- emfoarek” ők; legyen, mindegy, hogyan, milyen áron és milyen célra, a lényeg a tulajdonérzet szent öröme A „legyenembereket” n.em látom napozni, nem kapálnak — birtokukkal való kapcsolatuk csupán birtokosi. Első a kerítés? Hallok jó kezdeményezésekről, amikor is vállalatok, intézmények teleprendszerben adnak bélbe telkeket dolgozóiknak, ahol aztán ők fölépíthetik hajlékaikat, ki-ki pihenhet kedve szerint. Együtt, közös erővel építenek klubot, teremtenek kertet, nem találkoznak annyi kerítéssel, mégis elvonulhatnak valameny- nyien zugaikba, ha unják már a társasági életet. „Nem jó folyton ugyanazokat az arcokat látni...” — vethetné ellenem az olvasó, bár nincs egészen igaza. Más az ember arca pihenés közben, mint a munkában, nem okvetlenül térhódító a kabarétréfákból ismert vezető-—beosztott viszony az üdülés alatt, s minden bizonnyal a tartós együttiét, az egymásrautaltság sajátos, mással nem helyettesíthétó életet, hangulatot ad egy-egy ilyen telepnek. Mert nem a kerítés az első, nem az a legfontosabb, hogy földdarabkákat vasállványokkal és dróthálókkal elválasszuk a többitől, hanem az, hogy e földdarabkákon megjelöljük azt, amit megszokott otthonunkban hiába keresnénk — a természetet Sakktáblát csinálnak a parcellák a Leányfalu fölötti dombból. Mit adhat a ví- kendtelek a gazdájának? És mit adhat a gazda neki? A telek olyan mint a többi föld, csak jobban kényeztetik. Ez a kényeztetés lehet hasznos a köznek, lehet hasznos az egyénnek; nyújthat pihenést, pihentető munkát, kielégíthet ezermesteri ambíciókat, kertművelő szenvedélyt. Aid re az utóbbi jellemző, vár is valamit földjétől — munkájáért cserébe pedig megkapja. A terményt. Manapság — a zöldség- és gyümölcsellátás mostphasá- gát emlegetve — nevezhetnénk akár árunak is. Eladhatja terményét bárki, ha akarja; de ha úgy tetszik, berendezkedhet önellátásra — közvetve így is segít a hiány enyhítésén, kímélve közben saját pénztárcáját. A megtermesztett zöldség, gyümölcs amolyan .rejtett tartalék — a parcellák, összevetve nem is olyan kicsiny muníciója. Közvetlenül faházunk alatt húzódik a másik telek, amelynek tulajdonosa a hegyoldalból teraszt vájt, kiirtotta a gyomot, fát ültetett. Kertté varázsolta a gid- res-gödrös néhány négyszögölet, s hogy a maga termesztett hagymát vágja kenyerére, az önellátás —. mindenkiben megbújó — örömét érzi. A munka ebben az esetben szövetségesre lel a szórakozásban, nevezhetnénk úgy, a szabad idő hasznos eltöltésében. Való persze másra is a hétvégi telek — így nevezik már nemcsak a házakat, hanem a parcellákat is —; pázsit, virág való oda, kerti széle és kerti asztal, esetleg sziklakért, ahová a mindezt megteremtő vagy megfizető tulajdonos kiül és magáénak érzi a természetet. Érthető az a vágy, hogy az ember, ki jelölvén egy darabka földet, magának rendezze be a természetet, úgy, ahogyan ő képzeli, ő szereti. Hasonlíthatjuk e cselekedetét akár lakásának bebútorozásához is — ízlésen, fantáziájának röghözkötöttségén, fonákságain ékelődhetünk, bár sok értelme nincs, mivel jól tudjuk, ha sokszor meg is feledkezünk róla, hogy helyzete, hétköznapjai határozzák még ezeket, nem pedig ettől független valamik. A kerttulajdonos szalonnát süt, gulyást főz bográcsban, valami játékos nomadizálás incselkedik vele, grimaszt mutat összkomfortos másik lakásának, fityiszt otthoni tunya kényelemszeretetének — honfoglaló lesz, telkén a szó legszorosabb értelmében. Átéli egy csipetnyit Robinson kalandjait, vesz magának egy kiskanálnyit a fölfedezők vállalkozókedvéből, ad hozzá a hajdani kubikosok erejéből — úgy áll össze az egész, akár egy ételrecept. Egyszerre lehet valaki kőműves, falfestő, víz- és villanyszerelő, kertész és szakács— Bár akad, aki egy idő után sutba vágja nomád, bár huszadik századira szabott „hétvégi” életét, s — a szociológusok zsargonjában — megjelenik kom- fortigénye. Mi jellemezzük inkább e folyamatot — életközeiben maradván — a faszéntüzelésű grillsütő meg-, jelenésével. ' A szombathelyi szövetkezet terméke átmenetet biztosít a nomadizálás é- a komfortélet között, talán ezért is oly népszerű. Tulajdonosa szabadban süthet anélkül, hogy izzadó homlokkal ügyeskedne a zsírban lángolt szalonnával, anélkül, hogy füstben párolódott szemmel piszkálja a parázsló farakást. A faszén- tüzelésű grillsütőt tehát választhatjuk szimbólumnak is, mely csokorba köt . néhány pillanatot: azt a percet, amikor a vikendező megunja kútját és vízcsapra vágyik, amikor gyűlölni kezdi a petróleumlámpa szagát vagy mérgelődik azon, hogy sehogyan sem képes kellően lehűteni Kinizsijét. A közművesített parcellák ilyenkor lassan, de menthetetlenül — és nem kis pénzzel — — otthonba fulladnak, tulajdonosaik egyre-másra szerzik be azon portékákat, amelyekből már odahaza is rendelkeznek eggyel; kialakítják lakásuk indigómásolatát, megtoldva persze a természettel, amely mégis más örömet, más pihenést nyújt mint városbali -társa. E gy dolgot azért jó megjegyezni: a föld értékesebb annál, hogy parlagon heverjen. Pártoljuk hát a kiskert művelőit, ne élcelődjünk a sziikla- kertben pihenőn, legyen elég faszén minden grillsütőhöz — de ne hagyjuk sorsára azt a telket, amely gazdájának csak arra kellett, hogy legyen mit bekerítenie. Tamás Ervin Párbeszéd a világpolitikáról Jó eszmecsere kezdődőit a napokban a pártszervezetek és a dolgozók között. Az cm berek fokozott érdeklődésének megfelelően most az időszerű nemzetközi kérdésekről esik szó. Olyan téma ez, amely minden somogyit érint. Valahogy jobban megszoktuk, hogy a párt napokon jobbára a gazdasági helyzetről és a tervezett intézkedésekről esik szó. Most azonban a járási és a városi pártbizottságok olyan párbeszédre teremtenek lehetőséget, amelyen elsősorban a világpolitika legfontosabb kérdéseire adnak választ fölkészült előadók. A december közepéig tartó szabad pártnapokat elsősorban ott szervezik meg, ahol a gyárak, a szövetkezetek, az intézmények dolgozói igénylik. A televízió, a rádió, a sajtó ma már egyre gyorsabban, pontosabban és átfogóbban tájékoztatja hazánk, a megye lakosságát mindenről, így a nemzetközi helyzetről is. A legtöbben rendszeresen ott ülnek a tévé előtt, amikor kezdődik a híradó, A hét, a Panoráma, mert azt várják a műsoroktól, hogy még többet megtudjanak, még árnyaltabban ismertessék velük a jelenlegi nemzetközi helyzetet. Az amerikaiak reális tárgyalási készségének hiánya, aztán a rakétatelepítés megszavazása a nyugatnémet parlamentben, a genfi tárgyalások megszakadása most még fokozza is az érdeklődést — sőt az aggodalmat is. Sok a nyitott kérdés, és a hírekben való eligazodáshoz továbbra is nélkülözhetetlen az élő beszéd, ennek hatását nem pótolja semmi. Bármennyire elterjedt a televízió, a rádió, bármennyire megnőtt a lapok példányszámai kommentárunk mú. sem a képernyő, sem az újság nem pótolhatja a párt és a tömegek élő kapcsolatát. A szabad pártnapok jól bevált rendszere mindenképpen elősegíti az okok és az ösz- szefüggesek féltírását.. Ahogy mondani szólták: a képernyőtől nem lehet kérdezni, az előadótól viszont igen, sőt még vitatkozni is lehet vele. Csütörtökön délután például a Kemikál barcsi gyárának tanácstermében tartottak szabad pártnapot. Az U alakban elhelyezett asztalokat a gyár, a város párt- és tö- . megszervezeti tisztségviselői, szocialistabrigád-vezetők, propagandisták, ülték körül, valamint azok, akik szintén tartanak ilyen pártnapokat a közeli napokban. Mindenki nagy érdeklődéssel hallgatta a meghívott központi előadót, aki felhasználva az írásban előre megadott kérdéseket is, elsősorban a világpolitika, legfontosabb kérdéseire irányította a figyelmet. S ami kimaradt, arra a tájékoztató végén válaszolt. Az ezután megtartandó nemzetközi témájú pártnapokon is hasznosítható ez a megközelítés. A pártnapok előadói nyilván arra törekszenek majd, hogy felvázoljanak egy rendet, egy rendszert, amelybe belehelyezve mindenki pontosan megérti, mi történik a világban, minek mi az oka, a célja. Akkor a híreket, az eseményeket is értőbben fogadják be később, tudják, hogy mit hová tegyenek. L. G. Nem mondtak le a sikerről Lelassult gépkarrier Egy kistelepülés nagy lépései Az , ablakon függöny, az asztalokon színes terítő, a tányérokban olyan „tiaztessé- ges” adag tejfölös-paprikás csirke, hogy kevés olyan jó étvágyú gyerek akad, aki meg» tud birkózni vele. Nem tartottak látványos avató ünnepséget, de a somogyi kis település, Gamás életében mégis kiemelkedő esemény volt az új étterem és üzemi konyha elkészülte. Az iskolához csatlakozó tíz és félszer hannincötméteres épületet két évvel eze! őt t kezdték építeni, s bár a hivatalos átadás Október harmincegyedikén volt, az itt tanuló alsótagozatos diákok, már szeptember közepe óta itt étkeznek. Természetesen nemcsak ők, hanem a tanács és a szövetkezet dolgozói is. A korszerű konyhában naponta száznyolcvan személynek főznek, innen szállítják az ebédet az öregek napközi otthonába is. A kétmillió-kétszázezer forintos létesítmény megvalósítását jelentős összeggel segítette a megyei tanács, de nem kis szerepe volt a gazdálkodó egységeknek, a "községi tanácsnak, a termelőszövetkezetnek és az át észnak sem. Az ő összefogásuknak újabb szép bizonyítéka a most épülő ABC-áruház. A félkész falak, az állványerdők korszerű, szép létesítményt sejtetnek. Maguk a gamásiak sem tudják megmondani, hogy az étteremnek vagy az. új üzletnek örülnek-e jobban. Hiszen végsősonon mindkettőre nagy szükség van — rég kinőtte már a község azt a Károm' elavult kis 'üzletet, amely az itt élők ellátását szolgálja. Valaki azt mondta a közelmúltban, a legutóbbi évek új -korszakot jelentenek itt. Fiatalodik a község, nem elvándorlók, hanem újabb és újabb ide települök jelentkeznek. Különös titok nincs. A somogyba-bod i termelőszövetkezet munkaalkalmat teremt az itt élőknek, s a többi gazdálkodó egységgel jó együttműködésben azon van, hogy szüntelenül emelkedjék az ellátás, a szolgáltatás színvonala. S valójában „csak” ennyi szükséges ahhoz, hogy egy településen lakó igazán otthon érezze magát, ne vágyakozzon más vidékekre. V. M. Tavaly írtunk arról, hogy a marcali építőipari szövetkezet ' gépgyártó részlegében elkészítették egy olyan aszfaltvágó gép első példányát, amilyet eddig csupán tőkés importból lehetett beszerezni Akkor sorozatgyártást ígértek és szövetkezeti hasznot, valamint népgazdasági szántén is jelentős import- mog takarít ást. De a gépből azóta is csak néhány darab .készült el. A várt gyors siker elmaradt. A szövetkezetiek azonban nem mondtak le a gép karrierjéről; csupán lelassult a folyamat. Vajon miért? — erről kérdeztük Kálmán Lászlót, a szövetkezet elnökét — A gazdasági helyzet azóta sem lett jobb, és nyugati import alkatrészeket egyre nehezebb beszerezni, felárat kell fizetni értük. A mi aszfaltvágónkat pedig japán motor hajtotta. Ha ezeket a motorokat megvesszük, az időközben életbe lépett szabályozók miatt elúszott volna a nyereségünk, így az a fura helyzet állt elő, hogy a mi gépünk ösz- szességében ugyan jelentett volna néhány ezer dollár megtakarítást darabonként, de a néhány száz dollár megspórolása miatt nem tudtunk motort venni hozzá, így azok a hazai cégek, amelyek aszfaltvágót akarnak venni, továbbra is Nyugatról veszik, mert ilyen gépre szükség van, muszáj valahonnan előteremteni... Mi meg több száz darabos rendelésállományt voltunk kénytelenek visszautasítani. Ne menjünk bele a szabályozóik útvesztőjébe. Elég az hozzá: ez esetben mintha az egyik — sportnyelven szólva — keresztbe vemé a másikat... Valamelyes haszna azonban mégiscsak van ennek, ugyanis az elnök így folytatta: Próbálják a kísérleti példányt. — Nem mondtunk le a sikerről. A gép feltalálójával együtt kísérletezünk, s önjáró változat készült Trabant-moborral. Ebben már egy darab tőké-si m por tál kát - rész sincsen. Viszont valamivel nagyobb és nehézkesebb, mint az őspéldány. De remélhetőleg ezt már valóban sorozatban tudjuk készíteni. — Végsősoron a szabályozók csak elérték céljukat. Önök tovább gondolkodtak, s megszületett a dodlárkímé- lő megoldás. — így is fölfoghatjuk. De úgy is: elveszett egy év, s ezalatt kevés dollárimporttal sok dollárimportot lehetett volna helyettesíteni, ha... És am «.aert sorozatta1 arias közben is kísérleteztünk volna a még takarékosabb megoldásokkal. Valamint mi történne altkor, ha nem találnánk • a KGST-ből beszerezhető motort a gépünkhöz? Akkor elúszik az egész? Nem válaszolhatunk a föltett kérdésekre. Most egy kicsit a szerencse is segített. De ez nem jelenti azt, hogy ne gondolkodjanak azt arra hivatottak a szabályozók némely furcsaságain. L. F. SOMOGYI NÉPLAP
