Somogyi Néplap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-02 / 259. szám

Nemzetiségi szokásviláq Ecsenyi lakodalmas Nem ám a rezek harsány polkáival, szédítő valcereivei kezdődött a német lagzi! Nem. Máj Péterné, alá min­dent, de mindent tud a szülőhelye szokásairól — nem csoda, hogy küldött lesz a nemzetiségi kongresszuson! — kiokosított engem, hogy az etschingi lakodalom tu­lajdonképpen avval kezdő­dött, hogy a szülők megbe­szélték maguk között, ki len­ne a legalkalmasabb jöven­dőbeli. Mert úgy volt ez itt is, hogy föld a földhöz, a szerelem meg majd meg­jön ... A jegy esség ideje ki­nél évekig, kinél csak hóna­pokig tartott. Két héttel a nagy nap előtt a jegyespár elindult vendég­hívóba. Hívták a lányokat edényt és tejet hordani, az asszonyokat kalácsot sütni, baromfit tisztítani. Egy hét­tel az eskü előtt már a la­kodalom „hivatalos embe­rei”, a keresztapák ismétel­ték meg nyomatékosan a hívást: „Mi megjöttünk és elmondjuk az óhajunkat, ketten vagyunk kiküldve a menyasszonytól és vőlegény­től, és hívunk jiatalt, öre­get, kicsit és nagyot. Min­denki segítsen elfogyasztani, ami a konyhában és pincé­ben vanr Akkor már meg volt beszélve, mennyi szár­nyas és szárnyatlan jószág látja kárát a nagy napnak. Vasárnap volt egy vacsora, mert Ecsenyben kedd és csütörtök: volt a lagzi ideje! A kemencékben kisült a finom mákos, diós, meg a híres piros kalács. Tortát ak­kor még nem készítettek. A lányok a lagzi előtt díszí­tett kosárral járták a ro­konságot edényért; ki any- nyit adott, ahány személlyel hivatalos voll A baromfiak, az üsző levágva, a torma el­készítve. A kocsmánál fűtöt­tek az üstházakba, a kondé- rok alá. Ott gyülekeztek a vendé­gek is, amikor a nagy nap felvirradt. Pörkölt, kalács volt a reggeli; a zenészek fújták a talpalávalót. A ke­resztapák — immár nász­nagyok — először a vőle­gényért mentek. Koszorús- lányok, vőfélyek külön-kü- lön, mégis együtt lépdeltek utánuk. Kettő-kettő volt be­lőlük. A vőlegény búcsúzta­tása után irány a menyasz- szony háza! A vőfély rázen­dített csengő-bongó verssel. Én csak ilyen prózaian tol­mácsolom: „Csöndet, csöndet kérünk, mindenki hallgas­son. Pár héttel ezelőtt egy­másnak ígérte két fiatal a kezét, és rövidesen lakodal­mat tartanak, amelynek egy­Bár egyéni életemben ala­posan megszaporodtak a gon­dok, azt azonban nem enged­tem, hogy ezáltal mozgalmi munkám korlátozódjék. Részt vettem a kispesti végrehajtó bizottság és a 1 apszervezetei n munkájában. Látogattam rendszeresen a Wagner-ve­zette szemináriumi foglalko­zásokat is. Rövidesen — a válság sú­lyosbodása közepette — ta­pasztaltam, hogy mennyire szükséges volt ezeken a sze-. mináriumokon a válságjelen­tések megvitatása. Logikusan azt lehetett volna gondolni, hogy a válság okozta szenve­dések hatására a munkások szorosabbra vonják soraikat. De ez nem így volt. Egy na­pon elképesztő nézetek kap­tak lábra, mindenekelőtt a mechanikai üzemrészben, el­sősorban a szakmunkások körében. A bizalmiak néhány mun­katársunk követelésére a kő­ként örül fiatal és öreg. Hozzák ki a menyasszonyt!” Igen ám, .de egy . kislányt ve­zettek elő. „Mit csináljunk evvel a fiatallal, még keve­set tapasztalt; vigyék vissza, nem tudjuk mihez kezdjünk vele!” -Erre elővezetnek egy öregasszonyt. „Mit csinál­junk evvel, már fogai sin­csenek, még a férjének sem kell. Hozzák ki az igazi menyasszonyt!” S jön végre; a kor divatja szerint feke­tében, de díszes koszorúval. „Igen, igen, az az igazi. Na­gyon szomorúan néz, de vé­ge most a szomorúságnak, mert elmegyünk az isten há­zába ... Zenészek fújjátok, legények, lőjetek egyet!” így történik. Megszólalnak a hangszerek, a legények lő­porral tömött kulccsal dur- rogatnak, és elindul a nász­nép. A kapuban lányok áll­nak, szalagot kötnek a meny­asszony karjára. Szép lehetett. Az esküvő után a kocsmában tánc kez­dődött; a menyasszonnyal mindenki pördült egyet, kop- pantak a pengők a zenészek tányérján. Bőséges ebédet szolgáltak fel a köíényes A Művelődési Miniszté­rium átfogó és a felsőoktatás fejlesztési kérdéseit részlete­sen tárgyaló koncepciót bo­csátott vitára a közelmúlt­ban, amelyet mintegy 200 szakember közreműködésé­vel készítettel,:. Az előkészí­tő munkát a minisztérium­ban létrehozott felsőoktatási bizottság koordinálta. Javas­latuk a felsőoktatás 2000-ig tervezett átfogó, komplex fejlesztésének koncepcióját tartalmazza. A vitára bocsá­tott dokumentum folyamato­san megújulásra kész és ru­galmas felsőoktatási rendszer kialakítását célozza; olyan rendszerét, amely a jelenle­ginél magasabb szintű alapo­zó, s a későbbiek során sza­kosodást biztosító képzést nyújt. A tervezet fontos jel­lemzője, hogy a felsőfokú szakemberképzés ' rendszere átfogja majd a szakmai élet­út egészét. A dokumentum készítői így állást foglalnak a több funkciós továbbképzési rend­szer általánossá tétele mel­lett, mely a felsőoktatás egé­szébe annak szerves része­ként illeszkedik. A felsőok­tatási intézményrendszert az ország tudományos kutató­vetkező javaslatókat továbbí­tották a szakszervezeti cso­port vezetéséhez: A vezető­ség — mármint a szakszer­vezeti — követelje a fő-város­ban és a peremvárosokban lakó munkások nevében, hogy a vidékről bejárókat bo­csássák el, és a megmaradók számára állítsák vissza a normális munkahetet és ke­resetet. A javaslattevők azt hozták fel indokul, hogy a faluról bejárók otthon házzal, kerttel, egyik-másik még egy-két hold termőfölddel és állattartási lehetőségekkel is rendelkezik. Akiket tehát kö­zülük elbocsátanak annak és családjának sem kell nélkü­löznie. A városban lakók azonban a felsorolt adottsá­gokkal nem rendelkeznek, és munkanélkülivé válás esetén azonnal katasztrofális hely­zetbe kerülnek. Egyes szélsőségesen gon­dolkodók — vagy talán pro­vokátorok, nem lehetett föl­asszonyok, borral kínáltak a férfialt. A gyerekek is díszes kötényt kaptak, le ne egyék az ünneplőjüket. Húsleves, pörkölt rizzsel, s hasonló volt az étrend a vacsora ide­jén is. Volt rétes, kalács. Egész éjjel hordták. Még előtte, estefelé a vendégse­reg elvonult a mindenkori ajándékért, a luszterlámpá- ért, s díszvánkosért — eze- ;ket a keresztszülők adták. Zenével hozták a kocsmáig az ajándékot. Vacsora köz­ben a menyasszony cukrot hintett a lánybarátnék poha­rába, úgy rá a bort, és küld­te hozzájuk. Azok meg ki­itták és pengőt csengettek az üres pohárba. Micsoda táncok lehettek! Tíz-tizenöt polkát egyvégtében játszot­tak a zenészek; Máj Péter­né azt mondja, akadt, aki végig bírta. Fújták a sza- kácsnénak — igen híres fő­zőasszony volt Hedrigné is, Beckerné is —, fújták a pincéreknek. Aztán fölzengett a tiszta szívvel dalolt menyasszonyi ének, a tizenkét strófás. In­telmek voltak minden vers­szakában hűségről, tisztes­bázisának egyik alapvető elemévé kívánják tenni, erő­sítve egyben a felsőoktatási intézmények egymás közötti, illetve a kutatóintézetekkel, vállalatokkal, intézmények­kel folytatott kapcsolatait. A dokumenum szerint föl kel! oldani a képzési folyamat merev tanrendi kötöttségét, a „vizsgaközpontú” oktatást. Növelni szükséges a szor­galmi időszak arányát a képzési időn belül. Szélesebb körben válik szükségessé az úgynevezett „átoktatás" és „áthallgatás” — tehát a nem szakhoz szorosan kapcsolódó stúdiumok folytatása — a felsőoktatásban. Szükségesnek látszik a képzési célokat meghatározó oktatásszervezés fokozatos bevezetése annak érdekében, hogy — összhangban a tár­sadalmi követelményekkel — a minőségi fejlesztés kerül­jön a középpontba. A dokumentum központi kérdései közé • tartozik az egész oktatási rendszer szempontjából meghatározó fontosságú pedagógusképzés minőségi fejlesztésének kon­cepciója. A felsőoktatási in­tézmények irányításáról szól­va a javaslat hangsúlyozza, derítem, hogy kik — a kő­vetkezőképpen fogalmaztak: „A parasztokra iák — a falun lakó munkásokra használatos gúnynév volt ez a megjelö­lés — úgyis csak azért jön­nek a gyárba, hogy több jus­son nekik flancra.” Szakszervezeti csoportunk természetesen azonnal fellé­pett a helytelen nézetekkel szemben. Vita köziben kellett felvilágosítani munkatársain­kat e káros nézetekről, bizo­nyítva nekik, hogy az ilyen elképzelések, a munkást a munkással állítja szembe, és a nevető harmadik minden­képpen a tőkés lesz. A válság hatása ne­gatív módon jelentke­zett a szakszervezeti moz­galom életében is. A fel­ső vezetés az egyre elkese­redettebb munkásokat igye­kezett a harcosabb fellépés­től visszatartani, s ennek a hatása a mi gyárunkban is érezhető volt. Az öntöttvas kályhákat ösz- szeszerelő üzemrész dolgozóit majdnem teljes számiban el­bocsátották, hivatkozva a megrendelés hiányára. Alig két hónap alatt ugyanazokat a dolgozóikat újra munkába állították, de most a koráb­binál 20 százalékkal alacso­nyabb munkabér ellenében. A jobboldali vezetéssel va­ló elégedetlenség másban 's kifejezésre jutott: felmerült az osztályharcos alapokra he­lyezett szakszervezetek létre­hozásának szükségessége. (A •égrffl, szeretetrffi, a hatodik parancsolatról, egymás meg­becsüléséről. Ezután a ro­konság ajándékait adták át; a menyasszony ajándéktán­cot járt. Az is külön esemény volt, amikor lekerült fejéről a koszorú, hogy helyébe a gyöngyös fej kötőt illesszék, jelképezve, hogy immár asz- szonyi sorba lépett a lány. „Piros répa, kapor. A mi keresztlányunk menyasszony volt. Félre a koszorút, idea neccet...” Ha hiszik, ha nem, más­nap délig tartott a lakoda­lom, melyben kevesebb, mint kétszáz vendég nem­igen volt! Másnap délelőtt a fiatalok unaloműzőül — így mondják az öregek — tyúk­ütőt játszottak; bekötött sze­mű legénynek kellett csép- hadaróval eltalálnia a ken­dermagost, de a lányok sza­ladtak visítva, nehogy őket érje. Eljátszották a Három liba a zabszalmában című kedvelt énekes mókát is; a kör közepén állónak a stró­fa végéig ki kellett innia a bort, és az utolsó szót, a puff-ot már velük fújta. Kü­lönben még maradhatott a kör közepén! Így mulatták magukat az egykori ecsenyiek. Felidéz­tem, hogy ezzel is jobban ismerjük egymást, egy hazá­ban élők. Leskó László hogy folytatni kell a hatás­körök decentralizálását, az intézmények belső demokra­tizmusának fejlesztését, s meg kell szüntetni a jogi túlszabályozottságot. A felsőoktatás fejlesztési javaslatáról kibontakozott szakmai vita a közeljövőben befejeződik. Már eddig is számos felsőoktatási intéz­mény, szakmai és társadal­mi szervezet, főhatóság, va­lamint nagy tekintélyű ok­tató, tudós mondta el véle­ményét A hozzászólók mindegyike egyetért a doku­mentum alapelveivel, célki­tűzéseivel, a fejlesztés fő irányával. Számos fórumon ugyanakkor szorgalmazták részletesebb — a szakképzé­si ágazatok fejlesztési ter­vét is magába foglaló — dokumentum kidolgozását. A vitából kitűnt: résztvevői nemzeti ügynek tekintik a felsőoktatás ügyét. Ám sok helyütt még nem látják biz­tosítottnak a végrehajtás anyagi, szervezeti és irányí­tásbeli feltételeit. Ezért is ösztönzik arra a Művelődési Minisztériumot, hogy minél előbb fogalmazza meg a konkrét feladatokat. harmincas években még nem isimerhettük — ma persze is­mert —, hogy az osztályhar­cos alapon álló szakszerveze­tek létrehozására a Kommu­nistáik Magyarországi Pártja 1.980. február 27. és március 15. között a szovjetunióbeli Aprilovkában ülésező TI. kongresszusa hozott határo­zatot.) Az új szakszervezeteik lét­rehozásával kapcsolatos vita zavart okozott a baloldali gondolkodású tagság körében is. A kiválást követőkkel szemben jelentős számban • voltaik, akik a meglevő kere­tek között tartották szüksé­gesnek az ellenzéki csoportok kialakítását Követelni kezd­ték a baloldali magatartás miatt kizártak visszavételét, és törekedtek elősegíteni bal­oldaliak beválasztását a ve­zető testületekbe. A Vasmunkás Szövetségem belül is erőre kapott a far-- radalmi ellenzék. Mi, kint a gyárban, annak részleteiről akkor értesültünk, amikor Kruzslák Béla, majd Varga István elvtársak fölkeresték szakszervezeti csoportunkat. Kruzslák; és Varga elvtár­sak látogatása után megbe­szélést tartottunk, hogy mi­lyen módon fékezzük az op­portunista politika romboló hatását munkatársaink gon­dolkodásmódjára. A vita eredményeként megállapítot­tuk, hogy Rozenfeld főműve­zető és Thián Henrik, a he­Harmati Sándor | MUNKÁSEMLÉKEK A munkásegységért Tervezés az ezredfordulóig Vita a felsőoktatás fejlesztéséről Restaurátorok műhelyében Az ókor kincsei között A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum régészei is megha­tározott terv szerint dolgoz­nak. Ez évtől kezdve a le­letmentés a Kis-Balatom környékére összpontosul. A majdan vízzel elárasztandó terület rendkívül gazdag ré­gészeti leletekben: a korai bronzkorból, a kései vaskor­ból, a kelta korból, a XIV—XV. századból, de még a római korból is ma­radtak itt ma már pótolha­tatlan értékek. Dr. Költő László és Hanti Szilvia régészek eddigi fel­táró munkájának eredmé­nyei azok az edény-korsó maradványok, melyek a múzeum restaurátorműhe­lyében két asztalt is bebo­rítanak. Mi lesz a további sorsuk a letisztított cserép- daraboknak? Vámosi Lajosné restaurá­tornak elég egy pillantás a darabra, hogy megállapítsa, melyik korból származik a lelet, milyen anyagból ké­szült, korongolt-e vagy ta­pasztott. — A leletmentés is csa­patmunka — mondja — A lyettese becsületes munkás- emberek, értékes mozgalmi mucikát is végeznek, őket te­hát nem támadni, hanem meggyőzni kell arról, hogy helyük nem az opportunista politikát sugalló szövetségi vezetők mellett van. A meg­győzés feladatát Nyemec és Notny elvtársak kapták. Megállapodtunk abban ks, hogy bírálni kell ugyan a jobboldali, opportunista ma­gatartásit, de olyan régi szer­vezett munkásokat, mint Ro- zerteeld Dezsőt, Thián Henri­ket és a nézeteiket helyes­lő néhány munkatársunk a t méltatlan volna „szociálfa- siszta" jelzővel illetni. (A szociálfasiszrta terminológia használata — amint az ké­sőbb kiderült — nem volt hasznos eszköz az opportu­nizmus elleni küzdelemben. Akadályozta a muh kásegység megteremtését. A Kommunis­ta Imtemacionálé 1934-ben elvetette e jelző használatát) Elhatároztuk a tagtobor­zást is. Ez nem ment köny- nyen, legfőképpen azért, mert a keresetek megcsappantak és a tagsági díjat e kevésből nehezen lehetett lecsipmi. A fő érvünk az volt, hogy a ki­vált esztergályosok is vissza­tértek a nagy vasascsaládba, s velük együtt hatékonyab­ban léphet fel a szakszerve­zet a munkásérdekek védel­mében. (ToXytatjuk) régészek zacskóikban cso­portosítva hozzák be az anyagot, s megmondjak, hogy melyik korban készül­tek az edények. Mi hatan, restaurátorok, anyagtípusok szerint dolgozunk. Kinek az agyag, kinek a fém a spe­ciális területe. — Mit mond a restaurá­tornak egy-egy cserépdarab? — A törésvonalak, a fi­nomság, a vastagság, a szerkezet máir elárulja, hogy a darabka az edény melyik részéből való. Ezeket a da­rabkákat megkeresve kezdő­dik a tulajdonképpeni res­taurálás. A restaurátor és a techni­kai csoport műhelyszobái valóságos vegyszerraktárak. A polcokon különböző fo­lyadékok, tégelyek százai sorakoznak. Az asztalokon az ecsetek, rajzeszközök ar­ról tájékoztatnak, hogy itt művészi alkotó munka is fo­lyik. — Egyik-másik darab összeállítása valóban felér egy alkotással. Például az avar kori sírokból előkerült ruhadíszek, hajékek restau­rálása volt ilyen nehéz fel­adat — mely rendkívül ap­rólékos munkát kívánt. Az agyagedényeknél a hiányzó részeket gipsszel pótoljuk. Ügy dolgozunk rajtuk, akár­csak több száz éve élt létre­hozójuk, hogy az eredeti formát visszaadjuk. — Milyen tudomány-, il­legve művészi ágakban kell tehát jártasnak lennie a restaurátornak ? — Elsősorban a kémiában, a művészettörténetben, a történelemben, a néprajz­ban. S persze szükséges bi­zonyos szántű kézügyesség is. Mint minden más foglalko­zásnál, itt is „a gyakorlat teszi a mestert”. Éneikül nehezen képzelhető el a jó restaurátor. Az előzetes mérések, az ide vonatkozó írásos emlé­kek alapján a régészek a kis-balatoni ásatásaknál rendkívül gazdag lelet fel­tárására számítanak. A kö­vetkező hónapokban a res­taurátorok feladata lesz, hogy ezt a változatos anya­got eredeti szépségében ál­lítsák vissza. Ambrus Agnea SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom