Somogyi Néplap, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-30 / 257. szám
Tudomány- óa teohmkatörténet Műszaki képzés a mezőgazdaság szolgálatéban Somogy a XIX. század végén a mezőgazdasági gépi technika alkalmazásában mór viszonylag fejlett vidéknek számított. Az új technika, a gépekhez értő szakemberek tudásának gyarapodása a megye társadalmában jól érzékelhető változásokat indított el: iparának és ipari népességének mai szerkezete a múlt századba nyúló gyökerek ismeretében könnyebben és pontosabban megérthető. A mezőgazdasági gépi technika fejlődésének velejárója lett az ilyen irányú szakoktatás igénye és kibontakozása. Ez máig ható tényező megyénk történetében. Érdekes megtekinteni a korabeli felfogást tükröző hirdetéseket. A múlt század végén például egy gőzeke- készlet kezeléséhez a gyakorlott ekevezetőn kívül vizsgázott gépfűtőt és vizsgázott okleveles gépészt is alkalmazni kellett. Ez utóbbi munkakörben gyakran a kazánkovács szakképesítést is előírták. Az üzemeltetés több körülményét szabályrendeletekben rögzítették. A szükséges ismereteket a szakirányú alapképzésben is el lehetett sajátítani, de létezett tanfolyam rendszerű továbbképzés is. Kaposváron a gazdasági géptanból vizsgázni szándékozók közül többen Pozsgay Sándor okleveles gépész magántanfolyamain készültek fel. A gazdaság gépek és eszközök legelemibb tudnivalóit a szentimrei iskolában is oktatták, de az ottani munka célja elsősorban nem a gépészeti szaktudás megszerzése, hanem inkább a műszaki-technikai szemlélet- formálás volt. A századfordulóra a továbbképzés vált viszonylag jól működő és hagyományos oktatási formává. Gazdasági gépészek számára mór a XIX. század utolsó évtizedeiben is voltak szervezett tanfolyamok. A kiegyezés utáni években ezeket jórészt a fővárosban rendezték meg. Somogybán az ilyen intenzív gépészeti tanfolyamok szakmai feltételei az 1870-esévek elején még hiányoztak. Budapesten 1873-tol az elméleti képzés főleg a műszaki rajzi, a természettana és a kémiai (vegytani) ismeretekre terjedt ki. A gyakorlati oktatást pedig Vidats István gazdasági gépgyárában végezték. A Somogy című hetilap 1873. évi (IX. évf. 9. szám) egyik híradásából az tűnik ki, hogy az elméleti (döntően természettudományos) képzés a teljes képzési időtartamnak kevesebb mint egyötödét töltötte ki. Előképzettségként azonban már ebben az időszakban is megkövetelték a hallgatóktól a rokon szakmák valamelyikéből az iparos végzettséget. A század végére a fejlődés során a mezőgazdasági gőzgépkezelők és kazánfűtők vizsgabizottsága időnként Kaposváron is összeült. A szükséges szakképesítés megszerzésére törekvő tudásának ellenőrzése és értékelése csakhamar több vidéki városban is meghonosodott. A mezőgazdasági gépi technika alapismereteinek és szakmai elméletének rendszeres iskolai szervezésű tanítása már a tanoncoktatás körébe tartozik. A XIX. század végére — nem utolsósorban az 1884. évi ipartörvény hatására — Somogybán is megszilárdult ez az oktatási forma. A kaposvári „Iparos tanoncziskola” a gazdasági gépekhez értő szakemberek utánpótlásában is fontos szerepet játszott. Rippl-Rónai József igazgatói munkássága nyomán, majd az 1896'97-es tanévtől Csukly Gyula ipariskolai tanító vezetésével, a sok hátráltató tényező ellenére is végre szervezett iskoláztatást kaphatott a somogyi iparos ifjúság. Az 1898. június 19-én megtartott vizsgáról I^encz Sándor. Kaposvár iparosköreínek egyik befolyásos személyisége a Somogy című hetilap hasábjain azt tudósította, hogy az iparo6-utánpótlás oktatása általában véve kedvező képet fest. Nem hallgatott azonban a nehézségekről sem. Az előkészítő osztályról pl. a következőket Irta. „Voltak ezen osztályban 13 évestől 30 éves tanonczok is: tessék most már ezek közt fegyelmet tartani és őket a tudás legelemibb szükségleteivel megismertetni.” Az itt felsorolt panaszok a század- forduló körüli iparoktatás legalsó szintjének tipikus jelenségeiről árulkodnak. A mezőgazdasági gépészet tudományosabb igénnyű, szakiskolai és felsőipariskolai oktatásának kiteljesedése már a XX. századra esik, ez azonban más megyék (pl. Baranya) iparoktatásával függ össze. (Vasárnap folytatjuk.) Or. Rosta István Egy mezőgazdasági gőzgép kazánja és tápszivattyúja Harmati Sándor MUNKÓSEMLÉKEK Bode úr mosolya A radiátorgyárban hosz- szabb időre gyökeret eresztetteim. Keresetem rendszeressé vált Néhány hónap után biztos talajt éreztem a lábam alatt, önbizalmam megerősödött Feleségemmel egy kispesti özvegyasszonynál szobát béreltünk, és kialakítottuk életvitelünket. A legsúlyosabb gondoktól megszabadulva mind aktívabban kapcsolódtam a mozgalmi munkába. Első lépésként a lakásomhoz legközelebb működő pár talapszervezethez jelentkeztem át, és a taggyűléseknek, pártna- poűcnak szorgalmas és aktív látogatója lettem. Néhány hónap után a párta lapszer- veziet agitációs felelőse tisztségével bíztak meg, beválasztottak az alapszervezet vezetőségébe is. Az agitációs munka irányítójaként az alapszervezet tagjaival napi kapcsolatom alakult ki El SOMOGYI EPLAP és a házi agitációk során fokozatosan megismerkedtem a környéken lakó munkásesa- ládok életével. A pártszervezetben végzett mozgalmi munkámra felfigyeltek, és ennek folytán két megtiszte- lés ért. A Kispesti Városi Párt-végrehajtóbizottság beválasztott tagjai sorába és meghívott a pártnapi előadók gárdájába is. Az 1930-as esztendőben a gazdasági válság tovább mélyült. A munkáselbocsátások szünet nélkül tartottak. Én sem lepődtem volna meg, ha valamelyik szombaton a végelszámolással együtt kezembe nyomják a munkakönyvemet. Így ment ez szombatról szombatra. A gyárakat romboló válság minket, radiátorgyárbe- lieket is aggasztott. A nyugtalanság hétről hétre fokozódott. Egy napon mindany- nyiunk szíve megremegett Üzemrészenként összehívták a munkásokat. Mindenki meg volt győződve arról, hogy perceken belül közölni fogjak a gyár bezárását, halálra ítéltetését. Szótlanul, néma csendben csoportosultunk a megadott műhelysarkokban és vártuk, mi fog történni. Hogy a gyülekezés perceiben mi játszódott le a fejekben, és milyen szorongás fészkelt a szívekben, az elképzelhető. De ezúttal csoda történt. A főművezető arról tájékoztatott, hogy a gyár részvényeinek többségét a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság és a mögötte álló pénzcsoport felvásárolta. és a gyár további működtetését határozta el. Bejelentették, hogy a gyár eddigi adminisztratív és műszaki vezetésén belüli személyi változás nem lesz, a termelés profilja nem változik és egyelőre nagyobb arányú munkáselbocsátásokra sem kerül sor. A megnyugtató bejelentést követő két hét elteltével azonban rendelés visszaesésre hivatkozva csaknem minden gyárrészleg létszámát csökkentették. Reményem újra megingott, de Kutor főművezető megsúgta, hogy elégedett szakismereteimmel, szorgalmammal, s ezért a létszámapasztásra vonatkozó megbeszélésen javasolta további foglalkoztatásomat. Ez> azt jelentette, hogy műszaki elöljáróm beépített a jól használható szakmunkásgárda kollektívájába, és ez a szakmai elismerés büszkévé tett. Erősítette helyzetemet egy sajátos, gyáron belüli lehetőség kihasználása. Bede úr ugyanis, a felvételi és bérelszámoló hivatal vezetője, az egyik gyártulajdono* rokona, „mellékfoglalkozásként* Áz utókor „emlékezete" Kezemben Kisfaludy Atala kötete. Száz éve is elmúlt nemrég, hogy Rajzok címmel kiadták összes költeményeit szűkebb hazájában, Kaposváron. A költő kora irodalmi életének ismert alakja volt, lágy, ihletett verseit gyakran közölték a lapok. „Oh, ha én ma künn lehetnék / A szép temetőben! / Édes, békés pihenésben, / Csendes föld ölében! / Sírom fölött ezer virág, / Öröme a fénynek...” — írja Halottak napján című versében. Sírját keresem a kaposvári Keleti temetőben. Túlságosan is későn érkeztem azonban. A hatvanas években rátemettek, mondja egy régi kaposvári. Ugyanígy járt leánya. Szalay Fruzina is, aki szintén verselt, 1894-ben megjelenő kötetében például a tízrészes Madame Reale című poémája alatt ezt olvashatjuk: „A pozsonyi Tol- dy-kör által 200 frankkal jutalmazott pályamű”. Megye- székhelyünk két múlt századi jeles alakjának emlékét hiába keressük. A hálátlan utókor A fenti .esetek, sajnos, folytathatók. Nem találjuk már a századelő híres tanárának, Priliszauer Adolfnak a sírját sem. Hajdan ő alapította a Szent Imre-templomot, ee ő ügynökösködéssel is foglalkozott. Eladásra kínálta a Szénasi és Társa Petőfi Sándor utcai készruha és fehérnemű nagykereskedelmi vállalat cikkeit a munkásoknak heti részletfizetés ellenében. Fáradozásaiért jutalékot kapott A Bede-féle lehetőséget magam is kénytelen voltam igénybe venni, hiszen családom és a magam ruhaállománya már alapos felújításra szorult. Ilyen módon a nagy munkáselbocsátások idején eléggé „sáros” voltam. De Bede úr nyugalomra intett, titokzatosan mosolygott, és izgalom nélkül vonta le fizetésemből az esedékes részletet Egyébként a részlet ügyletből jelentős hasznot húzott a Szénást cég, az ügynökölő Bede úr, sőt a gyár tulajdonosa is. Az ő számára az is előnyt jelentett, hogy a részletre vásárló munkások a szokásosnál szorgalmasabban dolgoztak, nehogy munkájuk kifogásolható legyen es hogy a részlettartozásaikat ki tudják fizetni. A részletvásárláskor aláírt kötelezvény ugyanis tartalmazta, hogy egyetlen részletfizetés elmulasztása esetén a vásárolt árut vissza kell szolgáltatni, és a már kifizetett részletösszegek használati díj címén az eladót illetik. Bede úr titokzatos mosolyára gondolva remélr tem, hogy az elbocsátás veszélye elhárult. Részlettartozásom ugyanis meghaladta kéthavi keresetejji összegét. (Folytatjuk..) rendezte a megyei könyvtárt meg a Somsöieh gimnázium könyvtárát is. Ügy látszik, mindez kevés volt ahhoz, ogy emlékét megőrizze az utókor. A romos kápolna mellett néhány évtizeddel ezelőtt még díszsírhelyen nyugodtak a Folly család leszármazottai. A néhai polgármester, a megyei főorvos nyughelye ma inkább szemétdombra emlékeztet. Vagy talán akkor járunk közelebb az igazsághoz, ha elhagyjuk a körülírást, és azt mondjuk: szemétdomb. A hozzátartozók, kiknek tiszte volna a sírgondozás, elhaltak, messzi tájakra vetődtek. Vajon hitte volna-e Folly József királyi tanácsos, hogy gazer dó nő majd a sírján? . híven őrzi... Németh István nevét városunk egyik legszebb utcája és egy szobor is őrzi. Az ö esetében nem beszélhetünk az utókor feledékenységéről. Addig tart azonban ez, m)g nem látjuk síremléke elü’-t azt a szemétkupacot, amit — bizonyára ideglenesen •— ott tárolnak. Mellette Scholcz Gyula sírja- Az első városszépítő egyesület megalapítója volt. A míves vaskerítést már ellopták; talán a MÉH- be vitték, a súlya miatt bizonyára megérte. A kaposvári Műkedvelő Társulat valaha úgy gondolta, hogy a múlt század híres somogyi egyéniségének, egykori elnökének, Tar Csatárnak érdemei elégségesek arra — színész, költő, műfordító volt egy személyijén —, hogy köbe vésettessenek. A valamikori kisdedóvó építésekor tanúsított jótékonyság« kevésnek bizonyult ah- hoz. hogy emlékét méltóképpen megőrizzék. S ez áll a század első felének múzeum- igazgatójára, a somogyi folklór halhatatlan kutatójára, Gönczi Ferencre is. Sírhalmok közt hatalmas bokor, mintha őserdei dzsungelt törnék át, úgy jutok csak az emlékoszlophoz. Három nevet olvasok rajta; életében valamenyi a megyei főorvosi tisiztet töltötte be. Alatta fölirat: „Somogyvár- megye közössége híven őrzi érdemes főorvosainak emlékét.” Hárman fogjuk az ágakat, hogy fényképet készíthessünk róla. Vagy ki emlékszik már SzimpUcius Bar- cza Józsefre, a világhírű cigányzenészre? 1871-bem született az utánozhatatlan kezű prímás, és pályafutása sorén Viktória, angol királj-nő udvarába is eljutott, hogy valami fájdalmas magyar nótát húzzon a fülébe. Simplicius bandájában játsizott veje. Rigó Jancsi is, akinek emlékét a sors iróniája folytán legalább egy sütemény őrzi. Rippl-Rónai annak idején szobrot akart állítani kedvenc zenészének, akinek muzsikájára Ady Endre is mulatott, ma azonban hiaba járná be a Nyugati-temetőt, egykönnyen nem lelné meg a sírt. A kedvéért virrasztó barna művészember — így jellemezte Simpliciust Gruber János, a Morzsák a negyvenéves asztalról című könyv szerzője. Ez a mű viss<zaem- lékezés a régi Kaposvárra, ugyanúgy, mint a párja, A „Morzsák az ötvenéves asztalról” című. Gruber János sírját néhány év óta a Kinizsi turistaegyesület tagjai gondozzák. Talán megmenekül. Múlt és jelen A Kinizsi luristaegyesület példája szerencsére nem egyedi. Rippl-Rónai Ödön sírját — a festő testvére volt, maga is kitűnő ak varéi lista és műgyűjtő — a MÁV Há- mán Kató szocialista brigádja gondozza, dr. Kovács Sebestyén Gyula emlékét a La- káshivatal szocialista brigádja. Erejéhez mérten a Városszépítő Egyesület is részt vesz a munkában. Hiányaik azonban továbbra is a múltnak, szűkebb hazánk múltjának tervszerű, átgondolt ápolása, megőrzése. Elképzelem a helyzetet: ha egy úttörőőrs, mondjuk, úgy határozna, és az sem volna nagy baj, ha erre pedagógus hívná föl a figyelmet, hogy fölváltva havonta két-két tagja rendbe tesz egy ilyen sirt, a dicsőségen kívül haszon is származna: megismernék a személy életét, munkáját, bepillanthatnának lakóhelyük múltjába. Ennek használ nevelésben betöltött szerepét fölösleges ecsetelni. Am rajtuk kívül szükség volna azoknak a szervezeteknek a támogatására is, akik régi vezetőik, kiemelkedő alakjainak emlékét szeretnék megőrizni. Mert a föliratot, hogy Somogy vármegye híven őrzi érdemes embereinek emlékét, helyettünk is, a mi nevünkben ia írták. Varga István A Somogy—Zala megyei Téglaipari Vállalat kaposvári műhelye fölvesz lakatos, hegesztő, kovács, motorszerelő és mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés a műhely vezetőjénél (Szigetvári u. 117.) , mm)
