Somogyi Néplap, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-21 / 223. szám
Olimpiai ötpróba Jegyzetek a Latinka-kupáról Üjabb állomásához érkezett az olimpiai Ötpróba sorozat. Szombaton az ország valamennyi megyéjében nyeregbe szállnak a kerékpárospróbát teljesíteni kívánók, s lekerekezik a nők a hatvan, a férfiak pedig a száz kilométert. A somogyi próbázók szombaton Kaposváron, az MSZMP Oktatási Központ előtt gyülekeznek fél nyolc és fél kilenc között (Lenin u. 16.), s a rajtra a tüskevári sorompó után. a Nyugati temetőnél kerül sor, kilenc órakor. A résztvételi föltételek ugyanazok, mint a korábbi próbáknál, jelentkezni pedig előzetesen ás a helyszínen is lehet. Kerékpárról mindenkinek saját magának kell gondoskodnia. A férfiak Nagybajomon, Böhönyén, Segesden át öt- vöskónyiig haladnak, majd vissza. A nők csak Böhö- nyéig kerekeznek, s onnan, indulnak visszafelé. A rendezők teáról és citromról gondoskodnak, tisztálkodási lehetőség pedig a próbá- zás végén a K. Dózsa edző- csarnokánál lesz. Péntektől vasárnapig jubilált Kaposváron a kosárlabdázók Lastínka-ku- pája. Most került sor erre 115. alkalommal. Az idén olyan vetélytársai voltak, mint a női kosárlaibda-EB vagy a Szegeden zajló nemzetközi férfitorna. A mi Katinka-kupánkon ugyan csak magyar csapatok indultak^, de így sem volt akármályea a mezőny. A két káemelS együttes rangjaihoz méltóan játszott a selejtezőkiben és a döntőben egyaránt. A pécsi vasutascsapat erőtől duzzadó játékkal lett kupagyőztes. A kosárlabda kaposvári barátai arra voltak legk.íván- csibbak, hogy az újonc SÁÉV mire képes jó ellenfelek ellen, hisz már itt az NB I. rajtja. Nos, a jelek azt mutatták, hogy a SÁÉV szurkolód jobban készek a rajtja, mint kedvenc csapatuk. Nincs még együtt Simon Károly edző legénysége, s ez szinte természetes is. Össze kell ötvöződnie a régieknek és az újaiknak. Az olyan rövidzárlat, mint a szombati — a Videoton elleni — mérkőzés első W) percéiben jelentkezett vagy kiütközött a Táncsics elleni második félidőben a bajnokságban, sorsdöntő pontok elvesztéséhez vezethet Viszont voltak olyan percek, amikor a nyurga lengyel Kostencki és a régi SÁÉV-esek már jegy nyelven beszéltek”... A hajdan szebb napokat Teke NB II A hétvégi bajnoki fordulóban az NB II újonca, a Kaposmérői Spartacus hazai pályán fogadta a Magnezit SK együttesét, s a somogyi csapat megszerezte első győzelmét. Kaposmérő—Magnezit SK 63 (2580:2378) Alkomyi 384 — Duró 363 Székely 350 — Nyúl 353 Horváth 449 — Trybon 414 Schiebung 479 — Kaszás 431 Nezdei 423 — Varga 384 Hász 496 — Bozsik 430 Első hazai mérkőzésén a vártnál kissé nehezebben győzött; a mérői csapat, amelyben különösen Nezdei és Alkonyt játszott ezúttal formája alatt. Rajtuk kívül még az ifjúsági korú Székely gurított gyengén. Padragkúti Bányász—KKSE 5:3 (2380:2363) Hirt 404 .— Tamás 421 Takács 406 — Szilágyi 419 Bajmon 372 — Lőczi 407 Szigeti 375 — Ládonyi 378 Bakos 401 — Bekker 353 Kőműves 422 — Illyés 385 Ajkán játszották az összecsapást, amelyen a kapósA Kaposmérő első győzelme Bár Alkonyi ezúttal nem remekelt, csapata mégis megszerezte első győzelmét váriak vezetést szereztek, de előnyüket végül mégsem sikerült megtartani. Minimális különbségű, 17 fás vereséget szenvedtek- Csak Tamás, Szilágyi és Lőczi teljesítménye dicsérhető. Monok (SÁÉV SC, fehérben) elleni mérkőzésen. látó H. Táncsics SE a jelenlegi helyzetben természetesen csak a másodhegedűs, szerepéit tölti be a somogyi ko- sárlabdasportiban. Miként a labdarúgóknál, a kosarasoknál is évről évre új csapatot kell kialakítania az edzőnek; Stettner Jánosnak. A La Unka -kupába n felvonuló Táncsics kosarasok kitettek magukért, hiszen például az N© I-es Aliba Regiát. megelőzve végeztek a tornán. A kupa valamennyi csapata a fölkészülés utolsó előtti áhomásának tekintette a háromnapos tornát (így volt ez a múltban is). Az edzők árgus szemmel figyelték, hogy a kidolgozott variációkat a csapat miként tudja már alkalmazni. No, meg azt is, hogy a rajtig mi az, ami még csiszolásra, javításra szorul. Biztos, hogy a kaposvári szakvezetők is így tekintették a Latinka-kupát. Ezzel kapcsolatban a kívülállók szóba hozták, hogy az NB Il-es Gazdásznafc nem kellett volna-e indulniakosarat dob a Kandó SC A Latinka-kupa „szintjén” élvezetes, látványos játék a kosárlabda. Három nap. alatt mintegy ezer sportbarát győződhetett meg errőlt. Hogy .ezt tehették, abban szerepe volt a sportcsarnoknak is. Arról nem a rendezők tehettek, hogy a látványos kosaras-eredményjelző tábla — miként — Budapesten az EB-® is — csak egy ideig működött hibátlanul. Kiderült, hogy az egésznapos megterhelés sók a. szerkezetnek. A rendezők úgy segítettek ezen, ahogy tudtak. Vasárnapra is csak részben sikerült elhárítani a hibát. A száimjelzők működtek, az időmérő szerkezet nem. E hiányt az állandó tájékoztatás igyekezett pótolni. A bajnokság kezdetéig — két hét alatt — nemcsak az edzőknek lesz dolguk, hanem a szerelő szakembereknek is A csapatbajnokságon ugyanis kínos volna egy újabb „meghibásodás”. K. S. Kézilabda NB II Idegenben nyert a Nagyatád Mosonmagyaróvár—Nagyatád 22:29 (11:17) Nagyatad: Bernáth — Húros, Takács, Mód, Balas- kő, Végh, Jüngling. Csere: Béli, Kardinál, Karaja, Dévai, Mayer. Edző: Simon István. Mosonmagyaróváron is nyerni tudott a feljavuló Nagyatád, amely minden tekintetből felülmúlta a hazaiakat, s így győzelmét teljesen megérdemelte. Góldobók: Takács 9, Húros 7, Végh 4, Jüngling, Kardinál 3—3, Dévai 2, Balaskó. Jók: Huros, Takács, Jüngling. Siófok—Nagykanizsai Olajbányász 22:17 (10$) Siófok: Juhász — Kiss, Szappanos, Czétényi, Fodor, Schuck, Papp. Csere: Kollár, Varga, Kulimár, Lukács. Edző: Gerbely Ferenc. Siófokon mintegy kétszáz néző előtt helyenként már javuló játékkal, biztosan nyerte az olajbányász-rangadót a hazai csapat. Góllövők: Czétényi, Kulimár 6— 6, Szappanos, Fodor 5—5- Jók: Juhász, Szappanos, Kulimár. Az akarat próbája Kijevben Nem a legjobb előjelekkel várja a magyar kötöttfogású birkózóválogatott a 24. világbajnokságot. Az ukrán fővárosban szeptember 22—25. között egyik magyar világbajnok Rácz, Tóth és Kocsis sem indul. Rácz már csak az olimpián versenyez jövőre, Tóthot könyökével műtötték, Kocsis pedig edzésen súlyos bordasérülést szenvedett. Az „aranycsapat” mindössze hét tagot számlál, és az olimpiára jelöltek közül mindössze Vadász (48 kg), Sipos (57), Péter (68) és Növényi (90) utazott kedden reggel Kijev- be. A további három birkózó (Bódi, Miholek, Nagy J.) korántsem lehet biztos a Los Angeles-i szereplésben, ők főként a kiserletezés jegyében, vagy kényszer folytán kerültek a VB-csapatba. A szövetségi kapitány 52, 74 és 82 kg-ban nem látott olyan „második embert”, akivel érdemes lenne kísérletezni ... Pedig a magyar ketöttfogásúak 1921 óta sok szép eredményt értek el a VB-ken. A nemzetek összesített éremversenyében a 3. hely a magyaroké. Toronymagas éllovas a Szovjetunió — 99 arany-, 34 ezüst-, 17 bronzérem —, mely hazai környezetben minden bizonnyal jóval 100 aranyérem felett zárja majd a 24. világbajnokságot. Magyarország eddig 17 világbajnoki címet gyűjtött, 20 ezüst- és 15 bronzéremmel. — Kajak-kennversenyi rendeztek Gemenc-kupa néven Fadd—Domboriban. A Kaposvári'Vízügyi SC sportolói közül Csima Ferenc és Prisztács Éva első, Vucskics Hajnalka és Békéi János második, Tapaszti Péter pedig harmadik helyezést ért aL Röplabda-EB Van még hely a dobogón... A magyar női röplabda- válogatott rajtja a XIII. EB-n a régi szép idők dicsőséges hagyományait idézte és már-már vérmes reményeket ébresztett a sportág szurkolói körében. Szombaton és vasárnap nagyon biztosan megverte a csapat a svédeket és az olaszokat, sokkal meggyőzőbben, mint a csoportbeli nagy rivális, az NDK- így aztán a helyszínen tartózkodó külföldi szakemberek a hétfői rangadó előtt legalábbis egyenlő esélyt adtak a magyar nőknek a házigazdákkal szemben. Ilyen előzmények után a 0:3 (-10, -10, -10) hideg zuhannyal ért föl, s a találkozó 68 perce rávilágított az együttes gyengéire. Bizonytalan nyitás-fogadás, ennek következtében kiismerhető támadójáték, és rengeteg rossz szei'va jellemezte a csapat játékát. A dobogós helyezésről mégsem kell lemondaniuk, persze az olimpiai kvalifikációt jelentő Szovjetunió mögötti ezüstéremhez már bravúrsorozatra lenne szükség. Gázszünet! Értesítjük Tisztelt Gázfogyasztóinkat, hogy Kaposváron 1983. szeptember 21-én, szerdán 12—16 óráig GÁZSZÜNETET TARTUNK a kisnyomású vezetékrendszeren. A gázszünet nem érinti a Kinizsi lakótelep gázfogyasztóit. A gázszünet ideje alatt kérjük, szíveskedjenek gázkészülékeiket zárva tartant KÖGÁZ ÜZEME f2349011 KAPOSVÁR SZEPTEMBER A niap 6.28 ónaJcor kél, 6 1S.45 órakor nyugszik; a hóid 18«77 órakor kel, s S.11 órakor nyugszik. 21 SZERDA A várható időjárás: Általában kevés feShő lesz, esőtől nem keH tartanunk. Napköziben megélénkül az északi, északkeleti szél. Kora reggel sok felé erősen párás lesz a levegő, és átmenetileg ködíoltok is káaüiakU'lbaitn.Hk, Máté A legmagasabb nappali hómérsékiet ma, szer. dán 20 és 25 fok között alakok Forradalmasított palacsintasütő Elektromos palacsintasütőt dobott piacra s Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet. Az újdonság forradalmasította a régi-régi műveletet, abszolút fordított világot teremtve a palacsintasütésben. Míg ugyanis hagyományosan s tészta-anyagot kell a sütőbe önteni, addig az elektromos szerkezetnek a sütöla.pját kell a tésztába mártani, A lapra ezután épp megfelelő mennyiségű massza ragad föl. A kész palacsintát pedig nem földobni kell ezután, hanem lepotp- tyantani a sütőről. A végtermék, állítólag változatlan. — A gyermekek világnapja alkalmából bekenagygyü- lést rendezett a DRW és a siófoki áfész KlSZ-bizottsá- ga Siófokon a DRW székházában. A két cég dolgozói és gyermekeik voltak ott, s Bárd András, az Országos Béketanács ifjúsági és diák- bizottságának elnöke tartott beszédet, majd Múzsái András polbeat-énekes, valamint a Sió úti általános iskola bábegyüttese adott műsort. Magyar siker Hamburgban A hamburgi nemzetközi Brahms-versenytrió kategóriájában magyar—osztrák siker született: az első díjat a zsűri Zempléni Tamás kürtművésznek, a Magyar Állami Operaház tagjának és az 5t kísérő bécsi Mo- zart-duónak ítélte. — Jelentősen fejlődött Somogybán az utóbbi öt évben a termelőszövetkezetek kiegészítő tevékenysége. A melléküzemágakból származó bevétel a téeszekben 1977-hez viszonyítva több mint kétszeresére növekedett — Gyarkovics Tibor József Attila-dijas költő találkozott olvasóival tegnap délután a siófoki városi— járási könyvtárban. Autósorszámok Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 1105 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 71 Trabant Lim. (Bp.) 18 193 Trabant Lim. (Debr.) 13 543 Trabant Lim. (Győr) 17 849 Trabant Combi Spec. (Bp.) 7 458 Trabant Combi Spec. (Győr) 3 612 Wartburg Lim. (Bp.) 9 975 Wartburg Lim. (Győr) 5 838 Wartburg de Luxe (Bp.) 13 870 Wartburg de Luxe (Győr) 7 898 Wartburg de Luxe tt. (Bp.) 3 085 Wartburg Tour. (Bp.) 5 520 Wartburg Tour. (Győr) 1 736 Skoda. 10-5 (Bp.) 7 044 Skoda 105 (Debr.) 5.352 Skoda 105 (Győr) 5 832 Skoda 120 (Bp.) 13 796 Skoda 100 (Debr.) 8 588 Skoda 120 (Győr) ,9 891 Skoda 130 GLS (Bp.) 304 Lada 1200 (Bp.) 24 506 Lada 1000 (Debr.) 15 671 Lada 1200 (Győr) 8 464 Lada 1300 (Bp.) 10 267 Lada 1300 (Debr.) 6 822 Lada 1300 (Győr) 2 662 Lada 1500 (Bp.) 9 413 Lada 1500 (Debr.) 6 172 Lada i5O0 (Győr) 2 812 Lada Combi (Bp.) 4 742 Lada Combi (Debr 4 2 'f-H Moszkvics (Bp.) 12 226 Polski Fiat 126 (Bp.) 16 587 Polski Fiat 126 (Győr) 4 926 Polski Fiat 1500 (Bp.) 3 559 Dácia (Bp.) 15 590 Dácia (Debr.) 7 15? Zastava llOO GTL (Bp.) 3 119 Szerkesztőség! ügyelet este 8-ig Telefon: * 11-510 130 évvet ezelőtt, 1 1853. szeptember 21-én született, és 73 éves koriban, 1926- bam halt meg Heike Kamer- ling-Onnes, a Nobel-díjas holland fizikus. A többi között Heidelbergibcn tanult; doktori értekezése már teljes, egéűzében a newtoni fizika körébe tartozott, s a Föld forgására vonatkozó újabb bizony ítékoikkal foglalkozott, de kísérletező munkásságának eredményei tula j ci nk éppen az ötvenes évek modern fizikájában értek be. Hosszú évekig próbálkozott szilárd hélium előállításával, s bár ez élete végeik nem sikerült neki, útmutatásai nyomán — alig néhány hónappal halála után — egyik munkatársa már célhoz érkezett. Tüzetesen tanulmányozta a különböző anyagok tulajdonságait a folyékony hélium hőmérsékleténél, s a többi között fölfedezte a szupravezetés jelenségét, kimutatva, hogy az — változatlan hőmérséklet mellett — mágneses térrel megszüntethető. A fizikai Nobel-díjat 1913- ban kapta, az alacsony hőmérsékletű anyagokra vonatkozó eredményes munkálataiért. — ÉDES ANYANYELVŰNK. A szakközépiskolások és gimnazisták anyanyelvi versenysorozatának megyei döntőjét tegnap tartották a kaposvári Munkácsy gimnáziumban. Bánáti Diána, a kaposvári Táncsics gimnázium, harmadikos tanulója győzött. Molnár Beáta, a marcali Lady János gimnáziumból második lett. Ök jutottak tovább az országos döntőbe. — Üj kirendeltséget nyitott tegnap — egy régebbi épület átalakítása után Szennán a Nagyberki és Vidéke Takarékszövetkezet. — Különautóbusz indult tegnap Debrecenből Grácba; a Medicor Müvek debreceni gyárának közreműködésével szervezett különjáraton a múlt heti balesetek sérültjeinek családtagjai utaztak Ausztriába, a kórházban fekvők meglátogatására. •— Tizenhat halottja van a Kína déli részén átsöprő Helén ciklonnak. A jelenté-^ sok szerint 92 ember megsebesült, 16 pedig eltűnt. — Elmarad Haraszty Miklós zongoraestje, amelyet a kiadott program szerint ma tartottak volna meg Kaposváron a Somogyi Képtárban. — Gyorsított gépíród tanfolyam indul kezdők részére novemberben az Ifjúsági és Üttörő Művelődési Központban. A tanfolyam időtartama: 12 hét (kedden és pénteken 17—1«.30-ig). Tanfolyami díj: 400 Ft/fő. Jelentkezni lehet az ifjúsági házban szeptember 30-i-g (Kaposvár, Csookmai ti. 1. Telefon: lß-537. 14-538, 14-539). Minden érdeklődőt szeretettel várunk. (81583) — IBUSZ HÍREK! Társasutazást indítunk autóbusszal Kaposvárról a Magastátrába november 18—29-ig, félpanziós ellátással, szállodai elhelyezéssel. Részvételi díj: 1450 Ft. Jelentkezést még korlátozott s-zamban szept. 30-ig elfogadunk. IBUSZ Utazási Iroda, Kaposvár, Tanácsülés u,- I— s. lek; m-m. (SIÄ4J)