Somogyi Néplap, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-02 / 207. szám

Úi tantárgy Bevezetés a filozófiába Az idei tanévtől Beveze­tés a filozófiába címmel új tantárgy oktatását kezdik meg a középiskolákban. A tananyag két különböző úton közelíti meg a marxizmus alapkérdéseit. Az „A” vál­tozat a filozófia fejlődéstör­ténetének útján juttat el a mai valósághoz, míg a „B” változat a mindennapi ta­pasztalatok összefüggésein keresztül vezet el a filozó­fia alapkérdéséig. A tan­tárgy bemutatja és kifejti az ember és a ' társadalom, a tudás és a tudomány, az életmód és erkölcs témakö­reit. A két új változat mellett az idei tanévben még oktat­ható az 1978-ban bevezetett, „Világnézetünk alapjai” is. A három tananyag közötti választhatóság lehetővé te­szi, hogy az oktatás rugal­masan igazodjék a tanár egyéni elképzeléséhez és a tanulócsoport érdeklődésé­hez. Az új tantárgy oktatá­sához szükséges „Panoráma” jellegű tankönyveket, vala­mint a tanári segédleteket mar minden középiskolában megkapták. Az új tantárgy oktatását az Országos Pedagógiai In­tézet munkatársai és a szak­felügyelők az egész tanév­ben figyelemmel kísérik és folyamatosan segítik. A Vi­lágosság című folyóirat pe­dig a tantárgy oktatását se­gítő tanulmányokat jelentet meg. Az oktatásügy szakembe­reinek szándéka szerint az új tantárgy is segítséget ad majd ahhoz, hogy az ifjúsá­got nyitottá és fogékonnyá neveljék a pedagógusok, olyan fiatalok kerüljenek ki az iskolapadokból, akik al­kotó módon gondolkodnak a világról. Emlékezés Fadrusz Dánosra Fadrusz János százhuszon­öt esztendővel ezelőtt, 1858. szeptember 2-án * született Pozsonyban. Üstökösként ér­kezett, úgy is távozott. Na­gyot és gyorsan emelkedett a zsellérszülők gyermeke, aki mindig büszke maradt arra, hogy lakatosinas volt. Georg Raphael Donner Szent Márton oltárát cso­dálta meg először a pozso­nyi dómban, később Tilgner Viktor és Edmund Hellmer tanítványa lett a bécsi Aka­démián 1888 és 1891 között. 1890-ben elkészítette len­dületes vonalvezetésű Per­seus és Medusa szobrát. Stróbl Alajosnál már kiik­tatódik a másik test, a hős diadalában már a fejet mu­tatja fel csupán, Fadrusz a küzdelem hevében ábrá­zolja őket. Kész szobrász­ként, hiánytalan felkészült­séggel. Nem Rodin eszmé­nyeit folytatja, hanem a magyar szobrászat sodrában alkot, Ferenczy István, Izsó Miklós hagyományait követi Stróbl Alajos társaként, s győzelemre viszi a Mátyás ábrázolását, ami még Fe- renczynek nem sikerült. A teljesítményre hiány­talanul felkészült, lelkileg és szakmailag egyaránt. Fe- szület-ére úgy, hogy önma­gát kötöztette fel, s a fény­képek alapján vizsgálta elő­tanulmányként az izmok megfeszülését. Első emlékműve márvány­ból készült, Mária Teréziát ábrázolta, s 1896-ban avat­ták fel Pozsonyban. Kétség­telen, hogy a szerkesztés vi­lágossága és nagyvonalúsága messze a bécsi, Zumbusch által komponált Mária Te- rézia-emlékmü elé helyezi, sajnos 1928 októberében le- döntőtték, a megmentett két fej a budapesti Szépművé­szeti Múzeumba került. Főműve az 1902-ben fel­avatott kolozsvári Mátyás- szobor — az európai emlék­Egy korong, három grácia HÉTVÉGI / TÁJOLÓ Katikerámiák Azt hiszem, álmokat simí­tanak gömfoölydedre fürge ujjai; agyagba formázza ér­zelmeit, meg azokat az ár­nyakat, melyeket az ember az ablaknak háttal, a falon lát megelevenedni. Mire tár­gyakká szelídülnek ujjai kö­zött a testet öltött álmok, vágyak, képzetek — már nem felejteni valók többé, ha­nem ember szolgái: vázák, virágtartó formák, fali fű- Sízertartók, teóskészletek. Katikerámiák — adok nevet nekik befelé, hangtalanul. Nem tud. nem is akar Spo­rnes Kata olyan — csak a szemet gyönyörködtető tár­gyakat készíteni —, melyek funkció nélküliek, tehát „ha­szontalanok”. Takáts Gyula „hasznos szép” elmélete íme a gyakorlatban így valósul meg a Kácsmóna partján. — Amíg az ember nincs tisztában avval, mit nem tud, addig bekötött szemmel jár, nem jut messzire... Keskeny arcú, fekete ha­jú, diószemű, fiatal nő. A somogyszobi Kálvin utca — valamikor csak reformátu­sok laktalk itt — utolsó, tág­ra, lakályosra bővített házá­ban beszélgetünk vele. Ügy emlegetik ezt az épületet a környékbeliek: a három grá­cia otthona, mert anya lak­ja két lányával, és egyik lá­nya — éppen Kata — két is­kolás gyerekével. A tetőtér- beépítéssel nyert Kata-lakból leereszkedünk a műhelybe. Pörög a korong, de hangja nincs. A kemenceszáj nyers agyagformákra áhítozik ... A polcok rookadásig. — Kétfelé él —állapítom meg. „Árulód" a polcok átmene­ti vendégei: időszámítás előt­ti korokat idéző edények és vonalaikkal a jövőt Ígérő tárgyak. műszobrászat egyik remeke. Verrocchio Colleoni-ja je­lentette az egyik mintát. A méltóságteljesen meghajló paripa humánus tartalmat hordoz, kifejezi hódolatun­kat Mátyás történelmi tette iránt. A századforduló ma­gyar köztéri szobrászata Stróbl Alajos, Fadrusz Já­nos, Róna József, Zala György révén tekintélyes erőt képvisel a téralkotás­ban, meghaladja az európai átlagot. Fadrusz János mindössze negyvenöt évet élt — szob- rász-életútja zenitjén távo­zott. Valamit azonban vég­legesen itthagyott, művésze­tének emlékezetes alkotása­it: a zilahi Wesselényi Mik­lós és a Tuhutum-emlékmű- vet, a kisbéri Wenckheim- lovasszobrot, kapuőrző oroszlányjait, a szegedi Ti­sza Lajos-emlékmű főalak­ját és a Magyar Nemzeti Galériába:} látható remek kisplasztikáját, mely Toldit ábrázolja a farkasokkal. Sorsát, küldetését teljesí­tette, s nemcsak nyomot ha­gyott maga után, hanem az emberi, azobrászi becsület üzenetét romolhatátlan érté­kű mesterműveiben, melyet nem rongál, hanem növel az idő. L. M. — Időben visszafelé élek a vaskori, bronzkori edénymó- solatok készítésével — fedi fel titkár. — Műtárgyakat másolok a Központi Múzeu­mi Igazgatóságnak, ez a fog­lalkozásom. Ugyanakkor a saját elképzeléseimet igyere­szem megvalósítani, amikor a szerződésnek eleget tettem. Saját munkáimnál Is az egy­szerű formákra törekszem. Frank Eszter sokat segített nekem. Hogy, hogy nem, elterjedt a híre, hogy Spanics Kata itt él, s valami különlegesbe kezdett. Megnézték munkáit, kezdték hívogatni: mutatkoz­zon be Atádon a konzerv­gyárban, a helyőrségi műve­lődési otthonban, Segesden, Két helyen. — Hipp-hopp, egyszer csak megszülettek a Kati- kerámiák? Derű vibrál át arcán. — Dehogy, ötéves korom­ban vette észre anyám, hogy gyúrogatom az agyagot. Nem itt laktunk, hanem a malom melletti cselédházban. Aztán az általános iskolában fölfi­gyelt rám Juhász tanár úr, feladatokat adott. Pécsen el­végeztem a művészeti gim­náziumot, majd bejártam a A polcokon só, étolaj, liszt, cigaretta, néhány zsebrádió, méz, kendő, bugyi, kolbász, szalámi, zokni, szalonna, tá­nyérok, fazekak, harisnya- nadrág, gyerekjátékok kínál­ták magukat. A pultra jellegtelen férfiú támaszkodott, előtte egy rőt hajzatú leányzó állt, akinek testi felépítéséről a grafikus­nak az jutott az eszébe, hogy csak tankelhárító ágyúval ér­demes tüzelni rá. — Tessék szíves adni ne­kem, főnök úr, négy góliát elemet — mondta. Hangjá­nak dördülése Mikében meg­erősítette az előbbi benyo­mást. Jó negyedóra múlva, ami­kor már a sört meg is itták, masszív árnyék vetődött rá­juk — a leányzó indult visz- szafelé, kezében két nylon­szatyorral. Jó darabig mö­götte haladtak. Egyszerre csak lekanyarodott a gyalog­úiról egy másik, a terület belsejébe vezető ösvényre. Követték példáját. A lány észrevette, és meggyorsította lépteit. ~ Hé. kislány! — kiáltott utána Mike. — Álljon meg! A hajadon megfordult. fél országot. Képzeletbeli tarsolyomban Rétfalvi Sán­dor és Bérezés Gábor taní­tásának élményével. Vas megyében, a nyolcszáz éves kis Magyarszombatfán dol­goztam a kerámiagyárban. Azután Pesten a Mütexnél, majd férjhezmenetelem után Miskolc mellett, Megyaszón. Négy éve jöttem haza a két gyerekkel, Katával és öcsi­vel. így építgettem önma­gam. — Öröklődik-e a kéz kész­sége? — Kata lányom siép gye­rek, de nincs hajlama Ilyes­mire. Kornél ötévesen verset írt, nyílt gyerek. Talán ... Virágot ígérnek a vázák. Az ősz csöndes követeit. Há­tul, a kert fái mintha már szunnyadni készülnének. — Ott folyik el a Kács­móna. A Kovács molnárról elnevezett patak. Amellé szeretnék egy fafütéses Ke­mencét, hogy kipróbálhassam az ősi fogásokat. Tervhalmozó? — Még az idén szeretnék újra emberek elé kiállni a munkáimmal. Hogy meg­méressek. — Azt nem lehet. — Miért nem lehet? — kérdezte már közelebbről Mike. — Mert vadászokkal nem lehet szóbaállnom. — Miért nem? — folytatta a faggatást már egészen kö­zelről Mike. — Az ártatlanságom miatt. A vadászok elveszik a haja­don ártatlanságát. — Ki mondta ezt? — Juli mama — hangziott a tekintélyi érv. — Csibi úgy vélte, hogy el kell terelni figyelmét a ve­szélyről. — Nálunk is így ran ez Pesten — kezdett el másról csevegni —, munkaidő után zárva vannak az üzletek. Ezért aki teheti, munkaidő­ben vásárol. —■ Nekem nincs munka­időm — tiltakozott az ágyú­dörgés. — Hova megy? — vette vissza a szót Mike. — A ra- dászházba? — A világ minden pénzé­ért sem. Ott is lehet vadász A Síházba megyek, de azt senkinek sem szabad meg­mondanom. — Ahá! — vette tudomá­Bár szeptember első nap­jával beköszönt a meteoro­lógiai ősz, az idő még ra­gyogó. Ám a kiránduláson, túrán kívül a hétvége prog­ramjába érdemes beiktatni tárlatlétogatást vagy mozi­előadást is. Ehhez szeret­nénk segítséget adni. Fonyódon Deák Ilona fes­tőművész és Lóránt Zsuzsa Munkácsy-díjas szobrász- művész munkáit láthatjuk a Nyári Galériában. Lellén, a művelődési házban a Ka­pod Antal-emlékkiállítást huszadik alkalommal ren­dezték meg követőinek munkáiból. Szántódpusztán a helytörténeti és a kőrös­hegyi szőlőtermesztési és borászati kiállítás nyújt látnivalót. Siófokon, a Dél­balatoni Kulturális Köz­pontban. az emeleti galériá­ban Somogyi Győző grafi­káit mutatják be, Bogláron, a Kék kápolnában pedig Karátsony„ Gábor festőmű­vész képeit. Marcaliban a művelődési központ kisgalériájában az Észak-Mazowsze népmű­vészete című kiállftás nyújt érdekes látnivalót. A Világi művészét olyan tárgyait mutatják be, melyek jellem­zőek Közép-Lengyelország északi részére. A kiállítás ízelítőt ad a népi fazekasok munkáiból, a tojásfestésből, a horgolásból és a tűvel va­ló mintázásból. Bemutatnak itt a népszokásokkal és a népi játékokkal kapcsolatos álarcokat, különféle zajkeltő eszközöket, valamint üveg­re festett képeket, melyek falusi asszonyok alkotásai. A bőrdíflzmüüzemben Régi képek Marcaliról címmel nyílik fotókiállítás. A Ber­zsenyi parkban hétfőnként látcsöve* csillagászati bemu­tatót tartanak. A Tabl Galériában a Ka- poli-emlékkiállításon első díjat nyert Nagy Ferenc fa­faragásai láthatók. A barcsi Dráva Múzeumban a hét vé­gén még nyitva tart Rafael Jungabel és Zlalko Kovace- vic jugoszláv képzőművész közös tárlata. Ugyanitt nép­rajzi és helytörténeti kiállí­tást is láthatnak a Dráva- parti várossal ismerkedők. Csurgón szeptember 14-ig Ungvári Károly festművész kiállítása látható. A kaposváriakat a hét végén két érdekes kiállítás is várja. A Somogyi Képtár­ban ma délután öt órakor nyílik a Graphus elnevezésű sül a helyzetet Mike. és egy jó tréfa lehetősége ötlött az eszébe. — Hogy hívják ma­gát? — Mónikának. Olyan ko­moly név. — Én Szöszinek fogom ne­vezni! — jelentette ki a sza­kállas. —i Dehát vörös vagyok. — Mégis jól illik magához a Szösz! — erőltette a dol­got Mike. És mert a lányok is helyeseltek, a keresztelő megtörtént. Közben haladtak előre. Olyan ártatlanul, hogy az ágyúdörgés kétkedőén meg­szólalt : — Maguk vadászok? — Csak félig-meddig. Ki­zárólag pesti hajadonok ár­tatlanságát vesszük el — nyugtatta meg Mike. — Pest az innen 138 ki­lométer — jegyezte meg a lány, akire átragadt a helyi műveltség. Kánikula ide, forróság oda, az erdőben hűs volt és friss a levegő. Az ösvény egyik kanyarulata után szembeta­lálkoztak egy muflonnal. Megálltak, rámeredtek, az meg nedves szemeivel vissza- bámult rájuk, szarvai ártat­lanul díszítették. Nehéz lett volna elhinni róla, hogy va­dul felrohan a közeli vadász­lesre, és a stüszlnad rágós va­dászt, aki onnan távcsövezte a vidéket, kegyetlenül Öklei­vé a mélységbe taszítja. Hanem mégis ijedségbe« volt részük. A mellettük le­vő bokorból gallyakat recseg­tetve. szárnyaival csapkodva fölrebbent egy fogoly. A muflon erre lassan leflgete;' a lejtőn, ők megindultak a francia grafikai csoport tár­lata. Ez év februárjáig a párizsi Musée de l’Affiehe- ben volt kiállításuk, majd az ott látható anyag európai vándorútra indult. A kapos­vári bemutatóhoz a Pécsi Galéria tulajdonát képező alkotásokból válogatták ösz- sze az anyagot. A finnorszá­gi Lahtiban most megnyílt nemzetközi plakátbiennálén a csoport a kulturális szek­ció egyik diját kapta. Nem­zetközi szintű kiállítást lát­hatunk tehát mától Kapos­váron. A bemutatót Pince­helyi Sándor grafikusmű­vész. a Pécsi Galéria vezető­je nyitja .meg. A Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban Dargay Lafos fényszobrász munkáiból nyílt bemutató. A kiállítás szeptember 11-ig tekinthető meg, naponta 10 —20 óráig. Igazi hátborzongató látvá­nyosságot ígér a hét végére a floridai cápashow. Már eddig is érdeklődök ezreit vonzották a Zsebe Aruház melletti parkolóhoz a tenge­ri vérengzők. A cápashow vasárnap estig látható. A Mozimúzeumban ma délután fél hatkor és este fél nyolckor a flmmúzeumi hetek keretében a Nosferatu, a vámpír című Werner Her- zog-fllmet vétóik,' 18 éven felülieknek. A vámpír: Kla­us Kinski. A szombati mű­sor: délután fél négykor A fekete paripa című filmet mutatják be, majd fél hat­kor és fél nyolckor a Nos­feratu, a vámpírt. Politikai karikatúrák kiállítása Torz képek címmel az 1848 —1919 közötti időszak ma­gyar politikai karikatúráit felvonultató kiállítás nyílt csütörtökön a Magyar Mun­kásmozgalmi Múzeumban, egy három részes tárlat-eoro- zat nyitányaként. A kiállításra a kor szá­mos vicc- és élclapját, kiad­ványát dolgozták fel a mú­zeum szakemberei, a legjel­lemzőbb „torz képeket” válo­gatva össze. Egyebek között a Herkópáter, a Borsszem Jankó, a Charivari szolgált forrásként a 400 karikatúra kiválasztásához. tirolinadrágos egyén pedig hasravágta magát. Távcsöve­zett és figyelt. — Innen nem lehet to­vábbjönni — hallott egy erő­teljes hágót. — Rendben van. A vi­szontlátásra Szöszi. Ez meg Mike hangja volt. Fél perc múlva a látcsőnek is hasznát vette. — Barnásvörös haja van. Akkor a fedőnévé Szöszi — állapította meg. A lány útját még hosszan figyelemmel kísérte, irányát megjegyezte, de a felderítést máskorra halasztotta. 28. König nem tartott Tibor­tól, nem is számolt vele. Kö­nig általában csak szervéze- . tektől tartott, legfőképpen szolgálatoktól. így hát sem­mi akadályát nem látta/ hogy a délutáni szieszta órái­ra, amikor mindenki lepi­hent, felhívja magához Klá­rit. — Kettőkor nálam — súg­ta a fülébe egy megfelelő pillanatban. — Ja — felelte Klári, hasz. nosítva német tudását. Pontban két órakor a va­dászlak Loreleye ziláltra fé­sülte hosszú aranyhaját, és dacolva házassági tervei ha- jótörésével, megindult a né­met gentleman szobája felé. (Folytatjuk.) I.cskó I,ászló GOMBÓ PÁL to tlliliu tum

Next

/
Oldalképek
Tartalom