Somogyi Néplap, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-17 / 220. szám
Irodalmi hősök ma #• Eleteszmények újabb prózánkban „Míg írtam, jó volt. Hőseim közé, / mert bennük látok, vakon is eltalálnék. / Róluk, magamról ezt-azt megtanultam, / csak azt nem tudom, miről szól e játék” — vall bensőségesein irodalmi hős és megteremtőjének különös viszonyáról Spiró György a Kőszegőik című (Jurisics Miklós és kora történelmi gyötrelmeit megelevenítő) drámájának Prológusában. Pontos és izgalmas ez a néhány sor. Kifejezi, hogy a hős, a kigondolt (bár így vagy úgy mindig az életből ellesetti alak valamiképpen az író szócsöve, ám gyakran szinte önállósodik, meglepi létrehozóját cselekedeteinek váratlan fordulataival, s majdhogynem eltávolítja őt eredeti szándékaitól. A mű ilyenkor legyűri alkotóját Alkat kérdése, hogy ki mennyire engedi maga fölé nőni saját hőseit, figuráit. Remeklés, fércmű egyaránt születhetik az alapgondolat következetes, egyenes vonalú kifejtéséből, s hasonlóképpen : az alkotómunka során bekövetkezett. jelentékeny változások eredményeként is. .... . „ Egy adott korra fölöttébb jellemzőek irodalmi hősei, még akkor is, ha a szerepeltetett figurákat nem azonosíthatjuk közvetlenül az író eszményeivel (előfordul például, hogy több hősben elosztva tárja föl nézetet az író). Kortárs magyar prózánkban — általános kritikai tapasztalat szerint — csökkent a mozdulni, változni-változr tatni akaró hősök száma. Ezért érdemel figyelmet — például — Kertész Ákos Családi ház manzárddal című regényének hőse, Burián Károly főművezető. Negyvenes évei végét tapossa, állandó cselekvésvágy űzi. Forradalmár típus, akiben a régi nevelés pozitív eszményei kaptak új tartalmat. Magához vesz egy cigánynak vélt fiatalembert, a munkatársát, s amikor ebből családi bonyodalmak végtelen sora, szerelmi három-, sőt négyszög támad, azzal áltatja magát, hogy a XXI. század embereként, egy eljövendő erkölcsiség jegyében él és cselekszik. Kertész Ákos pompás szatírája korántsem pusztán görbetükröt tart elénk. Egy percig sem kétséges, hogy szereti tiszta szívű, jó szándékú hősét (mintha Makra mai változatát festené), csak hát dogmatikus és merev, az élet eleven mozgásaitól elszakadó gondolkodásmódot tulajdonít neki, s emiatt leckézteti meg. Hogyan él egy zsarnokölő békeidőben? Erről, tehát nagyon nagy kérdésről szól ez a regény, a filozofikus hajlandóság, a stílus szándékos csavaraival, túlzásaival, kiélezéseivel. Ugyanez a gondolat van Moldova György Napló című könyvének hátterében. Manapság, nosztalgiák idején, hatvanas éveink nagy- i abecsült, bár sokat vitatott hősét, Che Guevarát idézi meg. Mégpedig oly módon, hogy a legendás partizánvezér bolíviai naplójából merít, megőrizve a napló formát. S ebből számos művészi-eszmei probléma származik. Moldova dokumentumként fogadtatja el anyagát, mely valami furcsa leleplezéssé, mítoszrombolássá, le- gendaoszlatássá válik az ő kezében. Kiderül: ez a Guevara hibázott a partizánharc, a forradalmi ideológia, magatartás alapkérdéseiben. Csakhogy az eredeti Guevara ennél jóval több, s mindenképpen más volt. Értjük persze Moldovát: ő ezzel a könyvével az aprólékosabb, kevésbé látványos munka iránti készségei, nagy türelmet, szakértelmet követelő mai forradalmiság jelentőségére, társadalmi igényére hívta föl a figyelmet. Csakhogy a módszere több mint vitatható. Vannak aztán más hősök is. Teles Elek, Vámos Mikulás teremtménye (az Errrily néni szakálla című kisregényben) riadt, csetlő-botló, szerencsétlen figura, aki aztán egy rövid, bentlakásos angoltanfolyamon mint Arthur Parker azonosul nyelvleckebeli szerepével. Balázs József új novelláinak állandó hőse Hamala Henrik, a festő. Kallódó tehetség (bár tehetségének fokáról nem győződhetünk meg), mindenesetre fölöttébb zavarosan gondolkodik. Elvis Presley nyomorúságos pusztulása őt a halál, az öngyilkosság magasrendűségére döbbenti rá; örökösen a nagy mü létrehozásának igézetében él, de az csak nem akar megszületni, s helyette megrendelt giccsek, dobozdíszítmények kerülnek ki a keze alól. Hős továbbá Esterházy Péter Fuharosok (nem tévedés, így!) című kisregényének egyes szám első személyben veretesen, irodal- miasan beszélő-visszaemlé- kezö hőse (hősnője?), aki egy kissé Weöres Sándor Psyché- jére emlékeztet. Hogy ezek közül melyik is korunk igazi hőse? Az olvasó ne felejtse egybevetni az irodalom hőseit, szereplőit, figuráit azokkal, akik a valóságos életben, a társadalom legkülönfélébb szféráiban mozognak, léteznek. Hiszen művészi képmásuk is ilyen egybevetés eredményeképpen született meg az írók tollán, képzeletében. Kőháti Zsolt /ordan Popov A mi udvarunk nyújtóztathassák tagjaikat a pihenés óráiban? Van-e szebb dolog, mint a szőlő, amely az élet szimbóluma? Ez aztán az igazi, hamisítatlan dísz! — Igaz, igaz — harsan föl az egyetértés. — Jólesik hallanom, hogy egy véleményen vagyunk — folytatja Arcsarov —; a pi- henőlugas azonban még messze nem a legsikerültebb megoldás. Szőlő és pad helyett hintát és homokozót! A gyermek az első számú gondunk, örömünk, reménységünk. — Igaz, igaz — harsan föl az egyetértés. — De miért áltatjuk magunkat, lakótársak? — folytatja Arcsarov, — A hinta és a homokozó még nem mutatja meg a bennünk rejlő erőt. Mindenkinek be kell látnia, ha nem létesítünk egy igazi viváriumot az udvar közepén kis szökőkúttal és faiskolával, semmit sem csináltunk. Ha viszont megcsináljuk, a szomszédok meg fognak pukkadni az irigységtől. Erre van most szükségünk: vivárium, vízesés és faiskola! — Igaz, igaz — harsan föl az egyetértés. — Igaz hát — folytatja Arcsarov. — De tegyék a szivükre a kezüket, és vallják be: vajon nem hűbele- balázskodunk némely dologban!? Nem lenne jobb, ha meghagynánk az udvart ebben a mostani természetes, egyszerű, emberi kéztől érintetlen állapotában? Aki akar, porol, a másik paprikát süt, a harmadik kompótot tesz el, a negyedik paradicsomot főz be, az ötödik lustálkodik a takaró alatt, a hatodik serpenyőt ónoz, a hetedik nyújtózkodik, a nyolcadik szerel, a kilencedik hagymát ültet... Vajon nem ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy mi vagyunk az udvar gazdái? — Igaz, igaz — harsan föl az egyetértés. Arcsarov ivott egy pohár vizet, s homlokát ráncolva így szólt. — Lakótársak, egy kicsit elszomorít engem a maguk hozzáállása. Először virágoskertet javasoltam, és beleegyeztek .., Utána a virágok helyett fölvetettem a lugas ültetésének gondolatát, és hozzájárultak. Beleegyeztek a viváriumba, a vízesésbe és a faiskolába is, továbbá abba is, hogy egyáltalán ne csináljunk semmit... Hogyan magyarázzam mindezt? — Minek itt annyit szaporítani a szót? — szólalt meg egy hang hátul. — Végül úgyis autóparkoló lesz... Es ismét fölharsan es egyetértés: „igaz, Igaz". Fordította. Adajnecz Kálmáa Bencze la.. Vérpiros virágú . Vérpiros virágú földimogyoró, bűnbánó szívemre kötött lobogó. Drága húsz évednek nyíló rózsaága, vállamra hajoljon világ csodájára. Siess, csónak... ■alogli András festményei Siess, csónak, szaladj felém, hullámolj a kék vizen, nagy tükör az én hitem. Ifjúságom benned viszem, partod köve, akaratom. Ágyad vára a vas-nyugalom. Kuruttyol a béka-malom, Szitakötő szitál habot, vakond dagaszt pillanatot, csaláncsípett alkonyaiban susognák a sás-sóhajok, úsznak fehér sirályhajók evr a vizek Alma VAGYOK, hidlámok közt éttankadok, csillapulok, s elporladok ... Vúbí vágyak virítsatok, csónakaim csobbanjatok ... H-O, H20, H20. Kovács József Zebra házak Vörös és kék zebra házak vasinak a kispesti lakótelepen. Ezek nem olyanok mint az igazi zebrák, mert félig vörösek, és félig kékek. EöHil olyanok mint régen, szomorú színűek, csak alul vörösek, és csak alul kékek. _ Magávabragadó • art ™ házunk — a hozzá tartozó udvar is lenyűgöző, akár csak a lakók, a lakóbizottság és Arcsarov, a lakóbizottság elnöke. Általában véve nagyszerűen mennek nálunk a dolgok. Időről időre összejövünk, Arcsarov pedig beszédet intéz hozzánk. — Elvtársak, tegyük rendbe az udvart! Ültessünk pipitért, ibolyát, hajnalkát, jácintot és más dekoratív virágot! Nincs szebb, mint néhány ágyás virág! — Igaz, igaz — harson föl az egyetértés. —r Ha azonban egy kicsit jobban belegondol az ember — folytatja Arcsarov —, rájön: minek nekünk virág, lakótársak ... Senki sincs, aki gondozná, a gyerekek pedig már harmadnapra letaposnák. Nem lenne jobb, ha szőlőlugas borítaná be az udvart egyik végétöl a másikig? Ha padokat állítanánk a lugas alá, hogy a kisma- I mák és a nyugdíjasok kiMartonvásári Beethoven-gyűjlemény 1799 májusában díszes hintó állt meg Bécsben a St. Peter Platzon. A járműből egy idősebb és két ifjabb hölgy lépett ki: az előkelő öltözetű anya és a szintén drága kelmékbe burkolózott kisasszonylányai. Némi kér- dezősködés után megálltak az Ezüst Madárháznak nevezett épület előtt, majd nekivágtak, hogy fölkaptassanak az egyáltalán nem ezüstös tisztaságú épület harmadik emeletére. Becsöngettek az egyik vedlett festésű ajtón. Bozontos üstökű férfiú jelent meg, aki zavartan invitálta be rendetlen szobájába a hívatlan vendégeket. Az anya, a gróf Brunsz- vik Antal özvegye, és Teréz, valamint Jozefin nevű leányai azért tették tiszteletüket az Ezüst Madárház alkalmi lakójánál, Ludwig van Beethoven úrnál, hogy vállalja el a két grófkisasz- szony zenei oktatását. Az akkor már híres zeneköltő és zongoramester némi szabó- dás után igent mondott. A látogatás napjától kezdve’ majd három héten át rendszeresein átsétált az Arany Griff fogadóba, Brunszvikék bécsi szálláshelyébe, és ott délutánonként órákon át mutogatta, hogyan kell bánni a billentyűkkel. Nos, így szól ez a kétségkívül anekdotikus ízű, de minden mozzanatában igaz história arról, hogyan került ismeretségbe a martonvásári Rrunszvik család a világ zenetörténetének egyik legnagyobb alakjával. A kapcsolat aztán barátsággá, sőt Teréz és Beethoven között ennél többé, titokzatos szerelemmé mélyült. De tartsunk sort, s ott folytassuk a történetet, hogy amikor Mária Terézia egykori udvarhölgye, mármint az özvegy úgy döntött, hogy elég volt a bécsi időtöltésből, búcsúzáskor azzal vált éi leányainak zenetanárától, hogy martonvásári kastélyuk kapuja nyitva áll előtte. Ügy látszik, Beethovenben mélyebb nyomokat hagytak a zongorázással s persze mindenféle kedves csevegésekkel eltöltött órák, mert már a rákövetkező évben, 1800-ban megjelent Brunsz- vivéknál. Aztán jött, amikor csak tudott. Elsősorban egy csodálatos szépségű olasz leány, Giulietta Guicciardi kedvéért, akibe Beethoven beleszeretett. Giulietta rokona volt Brunszvikéknak, s náluk vendégeskedett. Hogy a komponista zseni mennyire lángolt ezért a jóformán még kamaszkorú leánykáért — alig tizenhat éves volt a hölgy, amikor összeismar- kedtek —, azt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy neki ajánlotta a Holdfány- szonátát. De hiába, mert a csalfa leány már akkoriban is kacérkodott azzal a dilettáns balettkomponistával, nevezetesen Gallenberg gróffal, akinek aztán hamarosan a felesége lett. A mélyen lesújtott zeneköltő kapcsolata azonban nem szakadt meg a Brunsz- vik családdal. Mind a kedves háziak, mind pedig barátja, Brunszvik Ferenc — az elhalálozott Brunszvik Antal öccse — kedvéért újból és újból elkocsizott Martonvásárra, ahol az angolos stílusú kastély egyik toronyszobájában lakott. Később pedig egyre inkább Brunszvik Teréz ottléte csábítgatta, akivel — lévén a hölgy zeneileg igen művelt, s járatos a művészetek világában — igen jól megértették egymást. / Negyedszázada merült föl az a gondolat, hogy Marton- vásáron Beethoven-gyűjte- mény nyíljon. 1958. június 22-ón Ortutay Gyula akadémikus nyitotta meg az állandó kiállítást. A kastély két termét töltik meg az első kiadású kották, korai és riFká Beethoven-kiadvá- nyok, a zeneköltő magyar- országi kapcsolataira vonatkozó dokumentumok. A tárgyak között pedig azt a zongorát kell elsőként említeni, amelyen hajdan Beethoven is játszott, valamint azokat a képeket, szobrokat, amelyek az Apassio-nata szerzőjét ábrázolják. (Az egyik márvány portrét állítólag Mestrovic faragta.) A gyűjtemény megnyitásával együtt hangverseny- sorozat is kezdődött, amelyet azóta is megrendeznek a kastély parkjában nyaranta Joggal mondhatni, Marton- vásár zened életünkben fogalommá vált. A. L_
