Somogyi Néplap, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-04 / 183. szám
Ura: 1,40 Fl XI LA© PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SOMOGYI NÉPLAP AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BÍZOTT ÁG Á N Ä K LAPJA | XXXIX. évfolyam, 183. szám * 1983. augusztus 4,, csütörtök Hazánkkal ismerkedtek a kongresszusi küldöttek Tegnap Magyarország ne- veseteseegeavel ismerkedtek a. 68. eszperantó világkongresszus küldöttei. Az eszpe- «entísták egyik csoportja Veszprémbe és Herendre látogatott, mások Kecskeméttel és Butg&cca!, Egerrel és Szilvásváraddal, illetve Szentendrével, Visegráddal és Esztergommal ismerkedtek. Hajókirándulást tettek a Dunakanyarba, Illetve ellátogattak a Bor sód - Abaúj-Zempién megyei Abaújszántóra, Ka- locsay, Kálmán neves esxpe- rantista költő és műfordító szülőfalujába. A 2í0. nemzetközi eszperantó gyermek- kongresszus résztvevői ugyancsak kirándultak: Szentendre városával ismerkedtek. A világkongresszus színhelyén, a Budapest Sportcsarnokban együttes ülést tartott az Eszperantó Világszövetség elnöksége és a Lengyel Eszperantó Szövetség elnöksége. A tanácskozáson az 1987-ben — az eszperantó nyel v létrehozásának HM), évfordulóján — Varsóban megrendezendő jubileumi világ- kongresszus előkészítésével kapcsolatos feladatokat vitatták. meg. A Budapesti Sportcsarnokban mintegy 30 különböző nemzetiségű eszperanfista felsői okú vizsgát tett a nemzetközi nyelvből: a nemzetközi vizsgabizottság előtt nemcsak e nyelv alapos *»- meretéről adtak számot, hanem válaszolniuk kellett az eszperantó történetével kapcsolatos kérdésekre is. Timmer József, a Szak- szervezetek Országos Tanácsának titkára hivatalában fogadta az Eszperantó Világ- szövetség' elnökségét. A szakszervezeti és eszperantó mozgalom együttműködésének lehetőségeiről, kapcsolataik bővítéséről folytattak eszmecserét. Romes Csornára, a Béke-Vi- láglanács főtitkára levélben köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Az üzenet hangsúlyozza: a BVT nagyra becsüli az eszperantó világbé- ke-mozgalom munkáját és kifejezi szándékát, hogy együttműködését az eddiginél is szorosabbra fűzze vele. Este a Budapest Sportcsarnokban ifjúsági estet rendeztek fiatal amatőr művészek részvételével, a Pataky Isí- ván Művelődési Központban pedig Shakespeare Vízkereszt című darabját mutatta be a bolgár eszperantó színház. VÉGE A SZÁRAZSÁGNAK Fél órán át zengett az ég Folyamszabályozás a Tiszán ..A Tisza rendkívül alacsony vízállása kedvez a [olya m- szabaiyozási és partbiztositá- 6i. muaikáknaik: a Közép-Ti- szavidéki Vízügyi Igazgatóság brigádjai Tiszafüredtől' Cson.gr ad ig a folyó több pontján dolgoznak, erősítik a védvonalat. Szolnokon a városi felszíni vízmű védelmére . — több éves munka részeként — kősarkantyúkat építenék; eddig két ilyen, terméskőiből kiépített védanű készült el. A megyeszékhely belvárosi folyószakaszán egy százötven méter hosszú partszakaszt is rendeznek, rézsűt, szivárgókat építenek ki. A munkálatok eredményeként biztonságosabb és szebb is lesz a Város felőli Tisza-part. Martfűn a Tisza Cipőgyár térségében gyakran okozott veszélyt a folyó áradása. Itt másfél millió forintos költséggel vezetőművet, keresztgátat építettek, és ezzel megakadályozták a partomlást, Uj határátkelő Új határátkelő épül Győr közelében Vamosözabadinál a magyar—csehszlovák határom; a munkák a beiejező szakaszba érkeztek. A tájba jól illő épületegységet a Duna töltésének közelében építették fel; félezer négyzetméter alapterületű tágas utasteréhez mindkét oldalon ötszáz—ötszáz négyzetméter fedett térség tartozik, ahol a (személygépkocsikat fogadják. Étek mellett — mindkét oldalon — külön sávban közlekedhetnek a kamionok és az autóbuszok. Áz új átkelőhely körzetében korscerüsitik az úthálózatot; megnyitására a tervek túEérmt novemberben kerül növelték az árvízi biztonságot, Nagyrév felső részén az úgynevezett sápi szakaszom is folyamszabalyozással vetnek véget a víz partrombolásának; a tiszavárkonyi folyótkanyarban tetemes meny- nyiségű terméskőből emelt vezetőművel szelídítik meg a folyót, és erősítik meg a gátat. Tovább folytatódik a munka Tiszakécskémél is, a település alsó szakaszán kotrókkal szabályozzák a folyó medrét, a part-oldalakat pedig műanyag szűrőszövettel, illetve betonelemekkel erősítik meg. A vízügyi brigádok a kedvező munkafeltételek kihasználásával a tervezettnél előbbre tartanak a munkákkal. Szerdára virradóra megérkezett a várva-várt csapadék, napközben is országszerte esett. Ilyen jelentős mennyiségű csapadék május eleje óta nem hullott — erről adtak tájékoztatást a meteorológiai intézet munkatársai. Az eső igencsak , jól jött a növényeknek,, bár nem pótolhatta az elmúlt hónapokban kiszáradt föld vízhiányát. Különösen a kukoricának kedvezett, áj« nincs is olyan növény, amely ne nélkülözte volna a csapadékot. Viharos volt a szerdára virradó éjszaka Kaposváron is. Több mint fél órán át zengett az ég, szünet nélkül dörgött, villámlott, s esett az eső. Sok helyen a fák ágait tépte le az erős szék Somogybán egyébként csak szórványosan volt kiadós csapadék. Míg Barcs, Nagyatád térségében alig öt-hat milliméternyi, porverő eső volt, Kaposváron és attól északra, valamint nyugatra már kiadósabb eső hullott A Balatonboglári Állami Gazdaságban és Siófok térségében húsz-huszonöt milliméternyi csapadék áztatta a szomjazó földeket és növényeket. A siófoki meteorológiai obszervatórium tájékoztatása szerint a hidegfront „előhírnöke” kedden éjjel tizenegy órakor ért a Balaton fölé égiháború kíséretében, óránként nyolcvansat, kilométeres, széllel, kiadós,, tizenhat-húsz milliméteres csapadékkal. Mivel újabb zivatarhullámok várhatók, a tónál a piros jelzés van érvényben. Az időjárás változása egy csapásra megváltoztatta a Balaton-parti nyaralóidé-1 pék képét. Negyedére csökkent a korábban túlzsúfolt strandok forgalma, bár az enyhén lehűlt víz valójában most vált igazán frissítővé. A tópart 600—700 ezer vendégéből szérdán legalább félmillióan kirándulásra indultak. Felbolydult méhkashoz hasonlított valamennyi üdülőtelep. A több mint 250 kilométeres tóparti útgyürűt a 10—15 kilométeres autókaravánok sorozata népesítette be. Siófok, amely valószínűleg szerdán Budapest és Miskolc után az ország harmadik legnépesebb városává lépett elő, teljesen »megtelt” gépkocsikkal. Zala megyében a kedd éjszakai záport szerdáin a hajnali órákban — ugyancsak égzengés kíséretében — újabb ■ kiadós eső követte. Zalaegerszeg térségében 22,8, a megye déli részén 17,2 milliméter csapadékot mértek. A reggeli jelentések szerint viharkárok nem voltak. Felüdültek a szántóföldi és kertészeti növények, bár ahhoz kevés volt ez az eső, hogy a vetésellőkészítő szántást el tudják végezni. Az elkövetkező napok időjárása várhatóan kedvez a mezőgazdaságnak. Az előrejelzések szerint ma országszerte csapadék várható, csendes, tartós eső. Péntekre még mindig esőt ígérnek a meteorológusok. Négy helyett egy csap. Sok szó esik a kontinenseket átszelő, nagy átmérőjű, hatalmas szállítóképességű, hegyen-völgyön át kígyózó csőtávvezetékekről, annál kevesebb azok szerelvényeiről — tolózárakról, csapokról, szelepekről stb. —, pedig az előbbiek aligha működnének az utóbbiak nélkül. A Vegyépszer Vállalat egyik új konstrukciója az ST típusú négyútú csap, amely olyan fütővezeté- kekbe, olajipari csőrendszerekbe építhető be, ahol a semleges, illetve tűz- és robbanásveszélyes folyadék gyakori áram - lási irányváltására van szükség. Képünkön a BNV-nagydi- jas, négyútú csap legnagyobb példányát láthatjuk. Kereskedelmi ellenőrzések a Balaton-parfon Kevesebb a szabálysértés A Balaton-parti megyék tanácsainak kereskedelmi ■ felügyelőségei július végével összesítették az üdülővidé- ken tartott kereskedelmi ellenőrzések tapasztalatait. A Balatonnal a kereskedelmi ép a vendéglátóipar! egységek sok ezer dolgozója jól bírja az idegenforgalom megsokszorozódott terheit. Túlnyomó többségük, becsülettel dolgozik, es vállalja a napi 12—16 órás szolgálatot is. A szerződéses egységek dolgozói és a magán- vállalkozók — anyagi érdekeltségtől is ösztönözve' — enyhítettek a főidény csúcs- forgalmú napjaiban szokásos gondokon. Előfordult azonban, például Keszthely és Hévíz térségében, hogy a szerződéses vendéglátóhelyen nem fordítottak kellő gondot a déli étkeztetésre, s inkább a kevesebb munkával több jövedelmet hozó esti szórakoztatásra készültek föl. A zalai parton azt is megállapították, hogy a keHelikopterpálya a raktárházhoz Egymilliárdos határmenti árucsere-forgalom Csirkéből készült hüspás- tétom, Vegeta, sör, cipő, sportfelszerelések — még összeszámolni is nehéz lenne, hogy hányféle portéka keiül üzleteinkbe a szomszédos Jugoszláviából. Ugyancsak tetemes azoknak a termékeknek a száma, amelyeket mi viszünk a Dráva túlsó partjára. Tavaly egymil- liárd-száznyolcmililió forint értékű élelmiszer, illetve tartós fogyasztási cikk cserélt gazdát a határmenti árucsere-forgalomban. Az üzletek létrejöttében jelentős szerepet játszott a két évvel ezelőtt alakult Somogy-Ba- ranya megyei határmenti árucsere-forgalmi társaság is. Közreműködésével több mint hetven 1 száza'ékkai nőtt a két ország kereskedelmi forgalma. Minderről tegnap délelőtt hatífeattunk a tarsasag tanacskozásan. Dévényi Zoltán, a Balaton Főszert igazgatója, a társaság elnöke el-, mondta, hogy egyre jobban fejlődik Somogy és Bjelovár testvérmegyei kapcsolata, így a két terület kereskedelmi csereforgalma is. Jövőre Kaposváron, majd egy évvel később Bjelováron az egymás életét, iparát bemutató kiállítást rendeznek. A jugoszláv vásárlók legközelebb a Szlovéniában levő radgo- nai vásáron láthatják kínálatunkat. Az augusztus 19— 29-e közötti termékbemutatón augusztus 26-án magyar napot tartanak, ahol a Kon- sumex több megállapodás aláírására készül. Mi műbőrt, sertésfejet és ampullákat szállítunk többek között, amiért cipót, sört és sport- felszereleseket kapunk. A, radgcni vásáron ott lesz a Balaton rtágasct m. a Sala megyei Élelmiszer - és Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalattal közösen állít ki. A Jugoszláviából érkező élelmiszerek zömmel a Balaton Fűszért kaposvári -raktárházába kerülnek, így a tegnapi értekezlet vendégei ellátogattak oda is. Dévényi Zoltán bemutatta a már csaknem teljesen kész, új létesítményüket. A tízezer négyzetméter alapterületű raktárházuk százhuszonhárom- nailiiö. forintba került. Korszerű körülmények között tarthatják áruikat, laboratóriumot rendeznek be, kiállítótermet nyitnak, külön vasúti iparvágányt, sót heh kopier-leszállópályát is építettek. Számítógepek mutatják ki, hogy miből mennyi van a polcokon. Ha a lehetőségek engedik, akkor valamennyi raktárukat bekapcsolják a számítógépes rendreskedők egy része kevésbé bírja a túlterhelést, ingerülten viselkedik a vendégekkel, és néhol elhanyagolnak alapvétő szolgáltatásokat is. Az ellenőrzéseken az is ki- tupt, hogy mindhárom megyében számos olyan ember kapóit iparigazoíványt,.'' aki alkalmatlan erre a pályára, és rontja az általánosságban már javulónak tekinthető színvonalat. A kereskedelmi felügyelőségek szakemberei a szak- szervezeti társadalmi ellenőrökkel és az alsóbb fokú tanácsok előadóival együtt az előszezonban és a főidény első felében több száz bolt, étterem működését vizsgálták felül. Veszprém megyében például a közelmúltban egy összpontosított, néhány napos ellenőrzés során hatvan helyein tizenhat embert súlytottak 48 000 forint bírsággal. A somogyi parton, ahol legutóbb negyven- nyolc élelmiszer-kereskedelmi és vendéglátó egységet ellenőriztek, mindössze 35 000 forint bírságot szabtak ki, a zalai parton pedig tizenhat vizsgálat' alkalmával 12 600 forint helyszíni bírságot vetettek ki. Néhány súlyosabb esetben jegyzőkönyvet vettek föl. és megindítják a szabálysértési eljárást A défi parton figyeltek föl az ellenőrök arra — például a szerződéses fenntartású fonyódi Présház étteremben is —, hogy több vendéglőben a szolgáltatás színvonala nem éri el az osztály besorolást. Elmarasztalták a baíaton- földvári Neptun étterem vezetőjét, mert a panziós vacsoránál súlyoson ki-tást égsí leltek, továbbá a balaton* földvári Kemping étterem szerződéses vezetőjét, mert egy-egy adag sertésítekke«- nél 5 forint 76 fillérrel számoltak többet. Az északi' parton, ahod három egymásután; koht- rolléllenőraések -egységes megállapításra vezettek, suY lyosabb szankciókhoz ís fo-í- lyamodlak. Ringhoff er ' Ferencet, a tihanyi Rege büfé szerződéses vezetőjét ■—*- főleg árdrágításért és súly-* csonkításért — 12 000 forint bírsággal sújtották, és felszólították a Hungarhotej* vállalatot, hogy függessze föl boltvezetői tevékenységében. Kustos Laiosnéra, ' a badacsonyi büfé-falatozó szerződéses vezetőjére árdrágításért és minőségrontásért ugyancsak három ellenőrzés egyértelmű tapasztalatai után 9000 forint bírságot róttak ki. Barácsi Pált, a veszprémi Fenyves presz- szó szerződéses vezetőjét a fogyasztók rendszeres megkárosításáért a Veszprém megyei Tanács kereskedelmi felügyelője 3600, a városi tanács termelési-ellátási osztálya 4000, a bíróság pedig további 8000 forint bír-: ság fizetésére kötelezte. Az ellenőrök az esete* többségében árdrágításért, súlycsonkításért, a kötelező kalkuláció elmulasztásáért, idegen áru értékesítéséért, minőségrontásért és egészségügyi gondokért, például romlandó étel későbbi értékesítéséért, néhol pedig — a szabad árak esetében — tisztességtelen haszonszerzésért marasztalták el a sza^ bálysértőket. flezél György és Sarlós István az Operaház építkezésénél Aczél György, as MSZMP Központi Bizottságának titkára, Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyettese a Politikai Bizottság tagjai szerdán Köpeczi Béla mű- •ekktei miniszter társasaga ban látogatást tettek as AU larná Operaháziban. Megtekintettek az épület folyamatban lévő rekonstrukcióját, majd pedig tájékoztatót hallgattak meg a tervszerűen haladó munkaiatoknál.