Somogyi Néplap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-12 / 163. szám
Felháborító manipulációk A lánckereskedelem és az árak HÍREK A nap t,5S érakor kél, s 20.41 érakor nyugszik; a hold 6.57 árakor kél, s 22.33 órakor nyugszik. A várható időjárás: Többször lesz erősen felhős az ég, és mindenütt előforduflhat zápor, sokfelé zivatar. Az északias szél több helyen megélénkül, zivatar idején még erősödhet. A hőmérséklet ma délután 23 és 28 fok között alakul, a nagy meleg tehát némileg mérséklődik. A héten időnként megnövekszik a felhőzet, záporok, zivatarok lesznek. A hét végén egyre több napsütés várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 13, 18 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 29 fok között alakni. Jelentős mennyiségű csapadék az ország területének 40 százalékán várható. A Balaton vize tegnap 11 órakor Siófoknál 25 fokos volt. Frontátvonulás Fejünk fölött átvonul a front — mondja a fehér köpenyes elárusító a pultnál, s megtörli homlokát, ki tudja hányadszor már a nap folyamán. A lefüggönyözött irodákban a párás levegő megszorul, ingerlékenyek az ügyfelek, de a hivatalok asztalai mögül is szokatlan türelmetlenség tapasztalható. A beborult égboltból mindenki várja a megváltó esőt, egy hatalmas csattanáét máir mennydörgésnek vél, ám csak kát autó rendellenes találkozását követte a zaj. Aztán esni kezd az eső, de néhány csepp után el te áll. Ma sem lett csapadékos a lapzárta. V. L JÚLIUS Í12 i i — KEDD Izabella Meghökkentően nagy azoknak a módszereknek a száma, amelyekkel már eleve a termelés szférájában, vagy később, a forgalmazás területén, tehát a kereskedelemben megkárosítják a vásárlókat. Ez volt az első benyomásom, amikor elolvastam az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség legfrissebb jelentését, amelyet a Belkereskedelmi Mi rüsztéri mm vezető testületé elé terjesztett néhány héttel ezelőtt. Pedig ez a jelentés csupán az élelmiszerek termelésének, szállításának, értékesítésének vizsgalati tapasztalatait gyűjti egybe. Az 1983 első negyedévében folytatott vizsgálatnak vannak pozitív tapasztalatai is — általában javult az áruellátás élelmiszerekből, a magánkereskedők gondosabban kezelik az árut —, de az ellenőrzések természetesen elsősorban a hiányosságokra hívják föl a figyelmet. Érdemes talán egy kicsit részletesebben megismerkedni a lánckereskedelem árfelhajtó szerepével, amely nemcsak a vásárlóknak káros, hanem a termelőket is irritálja. E cselekmény színhelye többnyire a Bosnyák téri nagybani piac, ahol mezőgazdasági nagyüzemek csupán azért vesznek meg zöldséget, gyümölcsöt, hogy nyomban, akár a helyszínen, magasabb áron adják tovább viszonteladóknak. Négyszer drágább lett az alma A fóti Béke Tsz például 579 kiló almát vett 3 forintos kilónkénti áron, ezt eladta a Békéscsabai TszKER- nek kilónként 5,80-ért, amely az almát a Teleki téri Zöld- ért-boltnak továbbította 9 forintos áron. A Zöldért is felszámította a maga hasznát, így az eredetileg 3 forintos jonatánt a vásárló 12 forintért kaphatat meg. Hasonló manipuláció révén nőtt egy tétel cékla ára 5 forintról 12-re, természeValutaárfolyam Érvénybe* július 12-tol. Véteti 1 (Hadán Pénznem ért.. 100 egységre Ft-ban Angol font 6 561,95 6 967,85 Ausztrál dollár 3 736,98 3 968,14 Belga frank 82,79 87,91 Dán korona 462,67 491,29 Finn márka a) 768,56 816,10 Franeia frank 554,49 588,79 Görög drachma b) 49,83 52,91 Holland forint 1 489,59 1 581,73 Japán yen (1000) 177,54 188,52 Jugoszláv dinár i a) 48,72 51,74 Kanadai dollár 3 475,70 3 690,70 Kuvaiti dinár 14 590,82 15 493.34 Norvég korona 586,68 632,96 NSZK márka 1 666,06 1 769,12 Olasz líra (1000) 28,18 29,92 Osztrák schilling 236,72 251,36 Pontugál escudo 36,46 38,72 Spanyol peseta 29,14 30,94 Svájci frank 2 010,87 2 135,25 Svéd korona a) 559,13 593,71 USA dollár 4 275,11 4 539,55 a) A vásárolható legmagasabb bankjegycimlet 100-as. b) A vásárolható legmagasabb bankjegycimlet 500-as. Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul a szeptember 21-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. A Képes Újság békefesztiválja Pusztavacson 1983. augusztus 8—7-én Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a Rendezőség. Jegyek a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat hirdetésfel ve vő jenéi kaphatók délelőtt. TeL: 11-S1*. »1215) tesen kilónként; eat az árut a Ceglédi TszKER vette meg, adta tovább a Békéscsabai TszKER-nek, s a lánc utolsó szeme ismét a Teleki téri Zöldért volt. De hasonlóan járt el a gombával a Duna menti Tsz, amely a Galga menti Tsz újpesti árudájának adott el 18 kilót, onnan az áru még drágábban jutott el a Pest-Budái Vendéglátó Vállalat konyhájára. Ez a lánckereskedelem tulajdonképpen nem ütközik a törvénybe annyiban, hogy az említett mezőgazdasági üzemeknek joguk van, nagykereskedelmi tevékenységet folytatni — tehát venni és viszonteladónak eladni — ám ha az áru több kézen megy keresztül az indokoltnál, az szükségtelenül növeli az árat. Ezért a Belkereskedelmi Minisztérium vezetői keresik a módját annak, hogy az ilyen tevékenységet visszaszorítsák. Amint újból kezdeményezik, hogy jobb minőségű tejeszacskót gyártson az ipar, mert ' jelenleg igen nagy mennyiségű tej vész kárba; folyik ki a rossz fóliákból. Ez elsősorban népgazdasági kár — a gondosan, termelt tej egy része a csatornába kerül —, ugyanakkor a vevő is károsodik, ha a literes zacskóban csak mondjuk kilenc deci tejet visz haza. Régi, visszatérő gond, hogy az üzletek gyakran átveszik a nem kifogástalan minőségű élelmiszereket is a gyártóktól, és azokat teljes áron adják el a vevőknek. Tulajdonképpen a kereskedő hibáztatható, hiszen az ilyen húst, tejterméket, pékárut vissza kellene küldenie, de akkor egyes cikkek — amelyek éppen hibásan érkeztek — hiányoznának a bolt választékából. Ezért a megoldást az élelmiszeriparban kellene megtalálni; magyarán az üzemekből, a vágóhidakról csak kifogástalan minőségű árut szabadna kiszállítani. Egyébként tőkehúsból jelentős mennyiségeket rendre nem vesz át a kereskedelem, ugyanakkor átvesz szabálytalanul bontott húst is úgynevezett ellátási érdekből, vagyis azért, nehogy a boltokban hiány keletkezzék. Ezt a tényt jegyzőkönyvben is rögzítik, vagyis a húsipar és a kereskedelem közötti viszonyra sok reklamáció jellemző, ám a tőkehús iparí megmunkálása hosszú ideje alig javul. Minden negyedik próbavásárlásnál Az említett vizsgálat során a kereskedelmi felügyelők 2600 próbavásárlást végeztek az ország különböző részein, és az esetek 24 százalékánál tapasztaltak valamilyen, a vásárlót megkárosító hibát. Sovány vigasz, hogy ez az arány kedvező, mert az előző három évben a próbavásárlások magasabb arányban — 26—31 százalékban — jártak ilyen negatív tapasztalattal. Végső soron azt állapíthatjuk meg, hogy a fogyasztó érdeke — bár sok szervezet, intézmény, tanács is védi — igen gyakran szenved sérelmet. Ha nagyon szerény mértékben, de hibáztathatók vagyunk ezért mi, fogyasztók is. Gyakran úgy járunk, mint a boltosok; szemet hunyunk a pontatlan mérés, számolás felett, megvesszük a lejárt szavatosságú élelmiszereket is, és nem vagy csak nagyon ritkán visszük vissza a boltba a hibás árut. A bajokat természetesen nem nekünk kell orvosolnunk, hanem az iparnak és a kereskedelemnek, de arról se feledkezzünk meg, hogy ha a fogyasztók szigorúbb ellenőrök, jobban védik a maguk érdekeit, akkor rákényszerítik a boltost a tisztességesebb munkára, sőt arra is, hogy visszautasítsa a termelők rossz minőségű áruinak átvételét. Itt is kialakulhat tehát egy lánc — egy jó ügyet szolgáló lánc —, amely a fogyasztótól a termelő felé, lépésről lépésre igényesebb magatartást közvetít. 728 ezer forint pénzbírság Emellett természetesen a vizsgálat nyomán megtették a hivatalos lépéseket is: tájékoztatták aZ érintett kereskedelmi vállalatok központjait, a termelőket, azok főhatóságát az észlelt hibákról, és a vétkeseket megbüntették. A bolti szabálysértések esetében 452 pénzbírságot szabtak ki, összesen 728 000 forint összegben, az iparban tapasztalt szabálytalanságokért pedig különféle felelősségre vonásokat kezdeményeztek. Rádióműsorok a magyar—szovjet kapcsaiatokról A magyar—szovjet kapcsolatokról ezen a héten három műsort sugároz a Magyar Rádió. Szerdán a Kossuth adón 21.30 órai kezdettel a Háttérbeszélgetés vendége Szűrös Mátyás, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára és Kovács Gyula, az Országos Tervhivatal elnök- helyettese. (E műsort pénteken a Petőfi rádió 9.21 órakor megismétli.) Július 14-én, csütörtökön — a kiadott műsortól eltérően — a Kossuth adón 17.05 órai kezdettel beszélgetés hallható a két ország kulturális kapcsolatairól. Vasárnap, ugyancsak a Kossuthon 17.05 órakor a Je- lertidőben című sorozat a nyugat-szibériai Urengojtól a Kárpátokig megépült gázvezeték menten kalauzolja a hallgatót — Fesztiválsorozattal emlékeznek meg Esztergomban július 15-e és 18-a között a város törököktől való visszafoglalásának 300. évfordulójáról. A programban Balassi Bálint műveit, valamint Bartók törökországi gyűjtéseit neves előadóművészek tolmácsolják, és föllép a székelyudvarhelyi Venyige együttes. — Ötösikreket hozott a világra vasárnap egy 31 éves görög asszony Thesszaloniki- ben. A három fiú és a két lány súlya 1 és másfél kiló között van. Az anya előzőleg hormonkezelést kapott. — Telt ház előtt nagy sikerű koncnertet adott a Ben- kó Dixieland Band a Siotour siófoki üdülőhelyi klubjában vasárnap. — Szép Ernő egyfelvoná- sos színművéből háromnak a megrendezését tervezi Kol- tai Róbert, a Csiky Gergely Színház Jászai-díjas művésze a jövő évadban a dunaújvárosi bemutatószínpadon. A produkciót a kaposvári stúdióban is látjuk majd. — Vízbe fulladt Siófokon a tizennyolc éves Nagy György szegedi téeszdolgozó. Az orvosi vizsgálat szerint a fiatalember szívritmuszavarai okozták a szerencsétlenséget. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: * 11-510 — 18 500-an sátoroztak a hét végén a Siotour kempingjeiben. A legtöbb vendéget a szemesi Vadvirág és a sóstói Ifjúság fogadta. — A debreceni Csokonai Színház művészei léptek föl tegnap Siófokon. Délelőtt a gyerekek részére mesejátékot mutattak be, este pedig Peter Schaffer: Black Comedy. című vígjátékával szórakoztatták az üdülőket. — Pedagóguslakás és a volt tamácsház-épületből egy KISZ-klub kialakítását tervezik még ebben az évben Hajmáson. A munkákat a Szentbalázsi Községi Közös Tanács költségvetési üzeme végzi. A lakosság jelentős társadalmi munkával támogatja az építkezést. — Falragaszokon jelentette meg a kaposvári városi tanács az állattartással kapcsolatos rendeletét. A megyeszékhely minden részében ott vannak a plakátok a lakosság gyors tájékoztatására. — Először forgattak filmet Kemény Zsigmond alkotásaiból a televízióban. Horváth Z. Gergely és Lehel Judit dramaturg terve alapján Görgey Gábor és a rendező készítette el 4 részben „Az özvegy és a lánya” című forgatókönyvet. A Czabarka György operatőrrel kiegészült stáb a festői szépségű csehországi tájakon, valamint a Bakonyban forgatta az egyes epizódokat. A főszerepet Dobos Ildikó alakítja. A sorozatot a tervek szerint karácsony táján tekinthetik meg a nézők. — Régész építőtábor Lengyelben. A Tolna megyei Lengyelben másodszor kezdte meg működését az a KISZ-epi tótábor, amelynek résztvevői a Wosinszky által feltárt neolit sánc munkálatainál segédkeznek a régészeknek. 80 évvel ezelőtt, 1903. július 12-én született, és 53 éves korában, 1956 decemberében halt meg Sántha Kálmán Kossuth-díjas elme- és ideggyógyász, kiváló idegsebész, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte; 1927-től az itteni elme- és idegklinika agyszövettani osztályán működött. 1936—37- ben a Rockefeller alapítvány ösztöndíjával a montreali neurológiai intézetben dolgozott, s hazatérése után a debreceni ideg- és eilmekli- nikán lett tanársegéd, majd két évvel később professzor. 1951-ben Rákosiék — zokon véve tőle egy orvosi szakmai véleményét — méltatlanul megfosztották katedrájától, akadémiai tagságátóa, s Balassagyarmatra helyezték át. 1956 elején rehabilitálták, és visszakapta akadémiai tagságát is. Jelentősek a kisagyra, továbbá — többek közt — az epilepsziára vonatkozó tudományos kutatásai. A felszabadulás után élénk társadalmi tevékenységet te kifejtett; 1944—45-ben a debreceni ideiglenes nemzetgyűlés alelneke volt. I Pénzügyminisztérium és az MNB közleménye A konvertibilis devizák forintárfolyamainak váltó-' zásával összefüggésben 1983; július 12-től a külföldre utazó magyar állampolgárok részére forintban meghatározott valutavásárlási keretek emelkednek. Így például a konvertibilis elszámolású országokba utazó egyéni turisták az eddigi 13 600 forint helyett 14 000 forintért vásárolhatnak valutát. Emelkednek továbbá a látogató útlevéllel utazók, valamint a szervezett turista- utazáson részt vevők valutavásárlás; forintkeretei is. A további részletekről az utazási irodák adnak felvilágosítást. • % ‘ — Az építőanyag-ellátás javítására tettek felajánlást két Komárom megyei üzem, a Nyergesújfalui Eternitgyár és a Lábatlani Vas beton gyár dolgozói. Az eternitgyáriak arra vállalkoztak, hogy tervükön fplül 1,5 millió négyzetméter tetőfedő palát készítenek, a munkaidő jobb kihasználásával. A lábatlannak az idén 70 ezer méter födémgerendát és 30 ezer méter áthidaló vasbetongerendát gyártanak tervükön felül. — SOMOGYI MŰVÉSZ SIKERE. Pécs város tanácsának díját kapta Bors István kaposvári szobrászművész a VIII. országos kisplasztikái kiállításon. A tárlat a Pécsi Galériában látható. — Több mint 31 ezren utaztak a hét végén a Ma- hart balatoni hajóin. A kompok 32 500 utast és 9300 gépkocsit szállítottak. — \ Somogy megyei Tana** Autóközlekedési Tanintézete személy gépkocsi-vezetői tanfolyamot indít júliusban Kaposváron. Jelentkezés: Kaposvár, Berzsenyi u. 2., f. hó 25-ig. Telefon : m-147. (81212) — A Munkásőrség 1983. év július hó i3-an ö.OO óra lói 24.00 óráig, 1983. július 14-én 6.00 órától 24.00 óráig, 1983. július 15-é* 6.00 órától 24.00 óráig a nagy bajomi lőtéren éles lőgyaJcarlatot hajt végre. (ftlfS) Gál Zsuzsa Elveszett Magyar Rádió és a Magyar Televízió Arany-parti üdülőjének Siófok, Beszédes József sétány, alábbi feliratú bélyegzője: MAGYAR RÁDIÓ RTV ÜDÜLŐ, 1. sz. áruátvevő, Siófok. Fenti bélyegző használata 1983. július 1-től érvénytelen. (67318) A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat azonnali kezdéssel vákuumos ta la jvízs zint-söllyeszlést vállal Somogy megye területén. Érdeklődni: Kaposvár, Május 1. u. 52. sz„ gépgazdálkodási osztály. Telefon: 11-224/46, 49. (81147) A Somogy megyei Településtisztasági és Kertészeti Vállalat, Siófok beruházási osztályvezetői munkakörbe beruházási gyakorlattal rendelkező építészmérnököt, vagy nagy gyakorlattal rendelkező építésztechnikust keres. Fizetés: megegyezés szerint prémium. Jelentkezni a vállalat központjában, Siófok, Fő u. 37., vagy a 10-344-es telefonszámon lehet. (67282) Rekordáron, 900 ezer fontért (1377 000 dollár) kelt el Londonban a Sotheby aukcióján XVI. Lajos francia király arannyal díszített ébenfa szekrénye. Az 1184-ből származó díszes bútort egy amerikai gyűjtő vásárolta meg. (Telefotó — AP—MTI—KS)