Somogyi Néplap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-03 / 156. szám

Az iszonyat föloldója Levél egy horgászpadról M.Novák András festőművésznek Alighogy elmentetek, a helyértékre Öltem a horgász- padra, mivel nines fönntart­va senkinek, az használja, akinek jólesik rajta megpi­henni. Pogány Gáborral olyan kedvesen ültetek és beszélgettetek ott, később magam is kedvet kaptam a láblógatásra és arra, hogy semmittevőén nézzem a tá­jat, elmerüljek benne. Ez a táj, ami itt körülvesz a So­mogyi Képtárban, a te mű­ved: az első igazón fontos ónálló kiállításod, s ezt épp szülővárosodnak hoztad el. Körülvesz rtt a teremben a Balaton, a nagy kékség, amely téged elsősorban mo­di táláéra késztet. A fölcsalizott horgokat nem rángatják oly sűrűn a tó halai, hogy minduntalan megzavarnák gondolataidat. Néha ugye jólesne, ha ki­zökkentene gondolataidból egy-egy érdemes ponty. Hiába, kevés a hal manap­ság, annál több a bosszúság. A szúnyogok ellen te mivel védekezel? A hínár, a vízen úszó szemét is folyton za­varja a nyugalmat. t Andris! Megvallom, na­gyon irigylem szép sárgára festett bőröndödet. Ilyen csak egy festőnek leheti Af­féle cégér, hiszen ha én sé­tálnék végig veié a kaposi főutcán, bizonyára kinevet­nének. Más a te kezedben; te festő vagy. És nemcsak a sárga bő­röndöt vállalod, hanem azo­kat a gondolataidat is, ame­lyeket képeiden elénk társz. Pogány Gábor7 azt mondta rólad, nem vagy elvont fes­tő, csupán másképp látod, illetve láttatod a világot, mint ahogy megszoktuk. Sa­játos naturalizmust képvi­selsz te. Kombinatív fantá­ziádat — művészi képzele­tedet — egyáltalán nem megszokott festőt anyagok­kal fejezed ki. Ezek az anyagok csak a hétköznapi életben mindennaposak, a festői vásznon szokatlanok, bár nem te találtad föl a spanyolviaszt. Nagyon tet­szik nekem az a képed, amelyiket pisztolytokokból raktál ki annak kifejezésé­re, hogy milyen iszonyú harcba kerül, hogy nincs to­tális háború, s mi békében élünk. Letetted te is a vok- sodat a leszerelés mellett azzal a másik képpel, ame­lyiken ugyancsak ezek a pisztolytokok jelennek meg, de ügyesen fölszabdaltad őket cipőtalpnak... Vannak alattomos esz­közök is, amelyek tönkrete­hetik a környezetünket. A betonjárdán halálra ítélt fa nevében rólunk is be­szélsz, akik nem létező ár­nyékától szegényebbek let­tünk. Andris! Voltak pillanatok. amikor teljesen elkedvetle­nedtem itt, a horgászpadon attól, hogy túl borús körü­löttem a világ, amit elém tártál. Szerencsére volt bőven időm kivárni azt az alkalmat, amikor képeid fö­lött űzőbe vette a nap a fe­kete foltokat... Lassan el kell mennem, meg egyébként Is, lehet, alig várja valaki, hogy elfoglal­hassa ezt a kis padot itt, a képtárban. Üdvözlettel: Korányi Barna A SZÁZÉVES KAFKA Negyven év« még a nevét sem hatottuk. Csak a máso­dik világháború után ismer­tük meg, midőn már úgy gondolhattuk, hogy az az emberiség Jobbik fele végleg leszámolt mindazzal az iszo­nyattal, amit Franz Kafka életműve kifejezett. Leszá­molt a fasizmussal, amit 6 mintegy előre megérzett, s mikor végre elolvashattuk, mégis időszerűnek éreztük elbeszéléseit és regényeit. Nem ellentmondásos ez? Az addig el sem képzelhető bor­zalom előrejelzése, amiért Kafkát becsültük, becsüljük? Aligha! A „jóstehetség” nem igazán minősítő írói erény. Kafka ennél sokkal többet mondott és mond még ma is, egy-két éve éppenséggel új­ból fokozott aktualitással. Nemcsak a végsőkig vitt el- embertelenedés kifejezője volt, hanem a polgárság min­den dekadenciájáé, amely ko­rántsem szűnt meg — nem U fog, ameddig van (lesz) pol­gári osztály. Mindannak a dekadenciának legnagyobb, példátlanul érzékeny kifeje­zője, ami talán Heinénél je­lent meg élóazör, csakhogy ő még (a történelemben messze előre nézve) remény­nyel tudta azt föloldanl, hogy Baudelalre-rel a teljes kllá- tástalanság, pontosabban az érzéki szépnek mint egyetlen vigasznak belátása következ­zék s legyen uralkodóvá az egész szépirodalomban, egé­szen a szocialista irodalmak kialakulásáig. Máig is csak egypér zseni tud igazán meg­győzően szembeszegülni a Baudlaire-ek, Prou&t-ok, Kafkák megejtóen szép ha- lélhangulatával. Vajon miért? Mert nemcsak a polgárság dekadenciájáról, kiútttalan- ságáróL, hi perérzékeny Bégé­ről van szó, nemcsak a tőkés viszonyok okozta elidegene­dés leküzdése a szocializmus győzelmével sem történt meg „automatikusan”, sőt szinte a nagyipari termelés szük­ségszerű velejárójának lát­szik. Ráadásul a sztálini Idő­szak minden hurráoptimista hivatalossága és irodalma el­lenére önmagában is épp elág okot adott a szorongásra, a második világháború után pedig az addig általában tárgynélküli szorongást mint­egy — napjainkig — tár- gyiasította az emberiség új háborús atomferiyegetettsé- ge. A ma kisemberének te­hát épp elég oka van átélnie azt a létbizonytalanságot és reménytelenséget, amit Kaf­ka kifejezett. Föl lehet tenni a kérdést, hogy nem „leszerelő”-e az ef­féle irodalom, amelyet azóta is zseniális (persze polgári) alkotók folytatnak, például Beckett vagy Borges, hogy csak két nevet említsek az ábécé elejéről,'1 ’ Ez hajlam es Ideológiai fölkészültség dolga. Ettől függetlenül azon­ban a (noha föl nem ismert) dolgokkal való puszta szem­benézés is könnyebbség — a katartikus hatás nem vélet­lenül esztétikai közhely: amit megmutatunk, azt félig már le is győztünk. Persze a fé- lig-legyőzés mégiscsak fél­munka s korántsem elegen­dő, további szellemi, eszmei, filozófiai tevékenységet, mi több, minden téren munkát ki vén. Vulgáris politizálás lenne itt, Kafka kapcsán, a békeharc követelményeire utalni. A száz éve született prágai német alkotó legfőbb példája azonban épp erre az emberi beavatkozásra, a munkára utal. Arra, hogy hiába élte át egész életében az akkor elképzelhető ösz- szes iszonyatot, hiába deter­minálta az eleve hátrányos helyzetet hozó zsidó szárma­zás s megannyi hagyomány, a szigorú atya, az — okkal — ellenséges cseh környezet­ben német nyelvű, ém hata­lommal élő, sőt visszaélő oeztrák kultúrához és állami­sághoz való tartozás, a sze­relmi kudarc, az írói alkotás­sal való elégedetlenség, az egész emberiséget fenyegető háború, a személyes létet megpecsételő tüdőbaj, a szin­te pszichopata érzékenység — és ezt a szorongást kiváltó és szorongató listát még folytat­hatnák —, Kafkában mégis az alkotás ereje volt a legna­gyobb: az elhivatottságé, a kifejezés kényszere, amely­ben nemcsak egyszerű ambí­ció ösztökélte, hanem az is, hogy a kimondás által vala­mi mégis megváltozhat, hogy az Irodalom valamelyest se­gíthet az életen; nemcsak az alkotónak nyújthat megköny- nyebbülést, hanem — és ezért forgatjuk ma Is szivesemi — az olvasó számára is. Nem, Kafka nem kacsin­tott az őt majdan elismerő utókorra, nem is hitt benne, mint ahogy a kortársak ré­széről is csak meg nem ér­tést tapasztalt, hiszen komor művein az íróbarátok is csak nevettek — de szíve mélyén tisztában volt saját, irodal­mi tekintetben korszakalkotó nagyságával. S ennek nem mond ellent, hogy Írásait meg akarta semmisíttetnl. Ügy érezte, ha nem kell a vi­lágnak, miért erőltesse e be sem fejezett regények meg­maradását. Hiszen a pusztu­lás jön vagy az az Amerika, melynek szabadversenyes embertelenségét, az amerika­nizmus tömegkorlátoltságá­nak teljes kibontakozása előtt szintén mindenkinél jobban érzékeltette. Születésének századik év­fordulóján memdhatunk-e többet, mint azt, hogy ma élőbb mint valaha: modern klasszikus, a század legna­gyobbjainak egyike, aki épp nekünk, Közép-Európa kis né­peinek, a hajdani monarchia részeseinek és áldozatainak erről a határhelyzetről külö­nösen sokat mond, s kifejezi békét sóvárgó mai szorongá­sunkat is. Nem U szólva ar­ról, hogy mintegy megszok­va szörnyű iróniáját, iszonyat helyett ma már hajlamosak vagyunk műveit — humoros oldalukról is nézni... Utó- végre a múltat akarta leküz­deni, s nekünk is a múlt fan­tomjaival kell megbirkóz­nunk. Kristá Nagy István Júdás­passió Már a némafilm korszaká­ban megszületett az első messiásmitoazt feldolgozó al­kotás; a filmtörténet azóta számtalan variánst tart szá­mon, köztük olyan mérföld­kő-filmeket, mint Pasolini Máté evangéliumából forga­tott „csodáját” vagy Zefírelli művét. A Jézus Krisztus Szupersztár oratorikus és pasöióformákat elevenít föl — források: Európa népei­nek pasaiójátékai, Bach és Händel — a rockópéra mű­fajában, szinte újjáteremtve kultúrtörténetünk e fontos, végsősoron kollektív alkotá­sát, Andrew Lloyd Webber, az Evita és a Macskák című világhírű musicalek kompo­nistája olyan eklektikus ze­nét alkotott, mely szabadon kezeli, a spirituálékincséit, a húszas évek divatzenéjét, a beat irányzatait, a rockot, mégis egységes egésszé szel­ve* ül, hiszen egy-egy figura vagy egy-egy érdekszféra jel­lemzésére is használja őket. Tim Rice, a szövegíró se­Falusi jegyzet a betűről A nap életet adó rop­pant tűz. Az ókor embere leborulva imádta, mint az örök vilá­gosság monumentális szim­bólumát. Az örök világos­ság embervágyból fogant jelképe később más és más értelemmel telítődött. Az­után eljött a felvilágosodás, mely a betű fényével bon­totta meg a sötétben tapo­gató, de örök világosságért esengö ember ősi jelkép- rendszerét; 4 Valaha (ma már frázís- szerűen hat e megállapítás) bizonyos társadalmi osztá­lyok kiváltsága volt a betű­ismeret, s mindaz, amit az írás-, az olvasni tudás ad­hat a szomjas agyú ember­nek. Évszázadok gyökerez- tették meg a parasztember tudatában azt a rosszindula­tú előítéletet is, melytől a betű iránt fogékony ivadé­kok oly sokat szenvedtek hajdanán. Égy paraszt szár­mazású egyetemi tanár ba­rátom mesélte, hogy gyerek­korában rendszeresen meg­rótták, ha könyvet láttak a kezében. „Vigyázzon erre a gyerekre, figyelmeztette a szomszédasszony a fiú édes­anyját, ha tisztességes em­bert akar belőle nevelni, lay vélekedett a lalu cgy-egy ol­vasó gyermekei'öl, s ma mar tudjuk, hogy kik és miért plántálták el a népben e2t a szemléletet, A nemrég lezajlott ünne­pi könyvhét adta az ötle­tet, de nem kizárólag az ak­tualitásból adódik a né­hány hevenyészett kérdés: korunk szintjéhez, köve­telményeihez mérve beszél­hetünk-e valóban olvasó fa­luról? Most, a nyolcvanas években elmondhatjuk-e már, hogy van becsülete a könyvnek, a szépirodalom­nak, az olvasó embernek? Mely müvek népszerűek és miért? Még sok kérdés adód. na s a válagzok elmélyült vizsgálódást kívánnának. Minderjekelőtt megállapít­hatjuk: az elmúlt három és fél évtized, akárcsak váro­son, falun is jelentős ered­ményeket hozott. A betű igazának. terjesztői nem dolgoztak hiába, A visszate­kintés élvezete azonban csak a habáraikon pihenő, a ha­mar fáradó, a kor követel­ményeit ködösen látók, viga­sza. Sikereinket., feladatain­kat vizsgáljuk tüzetesen, mégpedig a jelen pontos mérlegére helyezve, illetve a jövőről alkotott józan el­képzeléseinket szemmel tart­va. Így már kevésbé „tombo­ló” a siker, s bizony látnunk kell, hogy jócskán vannak még „fehér foltok”, ahol szinte emberfölötti munkát kívánna a könyv misszioná­riusaitól a társadalom. Az újságokban számtalan hír, cikk jelenik meg az irodal­mi művek falusi hódításai­ról, számadatok tömkelegét zúdítják, hogy hol hányán iratkoztak be a könyvtár rendszeres olvasói közé, kik azok az írók, akiket kedvel­nek, s egy egy család hány . könyvet olvas el évente. Nos, nem akarom elvitatni a kedvező hírek igaz tartal­mát, bár tapasztalataim szerint néhol a szépséghibás valóságot egy kis adminiszt­rációval ügyesen leplezik a szervező munkájuk kudarcá­ért is elismerésre áhítozók. Ha már a betű falusi hó­dításáról beszélünk, említést érdemel a mezőgazdasági szakirodalom népszerűsége. A szépirodalmi statisztikák esetenként túl mutate* seanv adatai ellenére érthető, hogy jelenleg a szakkönyvek sok­kal keresettebbek falun a szépirodalmi müveknél. A szakkönyvek közül is a sző­lő-, a gyümölcs, és a zöld­ségtermesztéshez segítséget adó műveket vásárolják a legszívesebben, mert a ház­táji gazdálkodás, a kertmű­velés, tehát az egyén jó jö­vedelmét szolgálják. Baj ez? Szó sincs róla. A betű (még ha ez esetben egyéni hasz­not hajt is) egyúttal a nép­gazdaságnak, a közösségnek is gyümölcsöt hoz. Nos, a szépirodalmat olvasók sta­tisztikája, s az ezzel kapcso­latos bizalomgerjesztő be­számolók mögött Is az emlí­tettekhez mérhető tartal­mat — a* igazi irodalmat felismerő olvasótábort — kívánná tudni a kor. A technika századában élünk, s mi sem természete­sebb, hogy kortársaink nagy érdeklődéssel olvassak — esetenként a szépirodalom rovására is — a technika irodalmát. E* n sokak által megállapított tény a váro­si d^sa, falusiakra egyaránt érvényes. Főként a fiatotok érdeklődnek szenvedélyesen a technika iránt, s különö­sen a járművek technikai alapismeretét és a KRESZ-t tanulják igencsak érthető okból. Néha azonban a gép­kocsi Iránti tisztelet már­mér kórokozóként hat né­mely fiatal szellemi fejlődé­sében. Erre vonatkozóan egyszer Fekete Gyulától ol­vastam egy1 meghökkentő példát. A jómódú falusi csa­ládnál szépirodalmi mgvek iránt érdeklődött a közmű­velő, mire hosszas keresgé­lés után a ház egyetlen könyve, a KRESZ került elő. A gazda irodista lánya és értelmiségi (!) veje ugyanis éppen autót vásárolt. (Vala­ha a biblia vagy a kalendá­rium volt a falusi otthonok egyetlen föllelhető könyve. Most talán a KRESZ kíván­kozik örökébe?) A példa nem általános érvényű, de elgondolkodtató. Akárcsak az a makacs közöny, mely mondjuk Móricz Zaigmond, Veres Péter, Szabó Pál és más nagy faluismerők mű­veit porosítja a könyvtárak­ban. Közhely, de nem árt hangsúlyozni: a betű első­sorban nem anyag) javak­ban gazdagító. De aki álta­la gazdag, az gazdag igazán. Sz. A, Politikai gondolkodók ÜJ sorozatot indított a Gondolat kiadó. A Politikai gondolkodók első kötete, Ro­sa Luxemburg írása Mar­xizmus, szocializmus, de­mokrácia címmel most ke­rült a könyvesboltokba. Az új könyvfűzérben kü­lönböző történelmi korok gondolkodóinak munkáit je­lentetik meg. Ennek megfe­lelően a görög és a római antikvitásból, az európai es az iszlám-középkorból, a polgári forradalmak és a klasszikus kapitalizmus idő­szakából, valamint a XlX-r- XX. századi munkásmozgal­mi és nemzeti függetlenségi harcokból származó, klasz- szlkus értékű, jelentős mű­vek kiadása szerepel a soro­zat terveiben. A szerkesztők törekvése, hogy napjaink politikai kérdései is helyet kapjanak. Az egyetlen ter­jedelmesebb müvet vagy a több, rövidebb írást tartal­mazó kiadványok közös vo­nása lesz, hogy bennük • olyan politikai gondolato­kat adnak közre, amelyek általános elméleti igénnyel fogalmazódtak meg. A kiadó a tervek szerint még az idén közreadja Ale­xis de Tocquevllle A de­mokrácia Amerikában című kötetét. Az 1805 és 1859 kö­zött élő francia szerző, törté­netíró és politikus volf, élő- ször 1835-ben tette közzé művét (néhány év múlva magyarul is megjelent), de a több mint 100 évvel ez­előtti kiadás ma rpár nehe­zen lelhető föl. FILMJEGYZET játoe szemszöget választott: Júdás aapefktusából meséli el az ismert történetet Az la- kariót azonban nem hitvány besúgó, hanem a Krisztus örök leijtiismerete, élő kont­rollja valami „szürke emi­nenciás”, aki egyre kétség­beesettebben figyeli, mint erőtlenedik a Mester sztáro­lásával maga az ügy. Krisz­tus Norman Jewison pazar filmjében egyértelműén em­ber, ezért fogy a hite, meg­győződése egyre, egészen n megalikuvásrjg: kijelenti, hogy a szegénység örök, megvál­toztathatatlan kategória. Sze­mélyének sugárzása — hogy úgy mondjam: bája — még mindig szúggesztív erejű, az ösztönlény magdolnákra, az együgyű Péterekre erősen hat. Júdás fölismeri, hogy az Ügy a halott Jézussal nyer, az, elevennel veszít: ezért vállalkozik az árulásra. Is­merős a képlet Ördögh Szil­veszter egyik regényéből, amely néhány évvel a rock­opera után született Ezt a fergeteges rockope­rát — amely nem szukáiko- dik a lírai betétekben — egy, az eredeti helyszínre busszal érkező azínéaztrupp adja elő. A szelíd messiás (Ted Nee­ley) mellett —, » ez nagy rendezői ötlet — Júdást fe­ketebőrű színész-énekes (Carl Anderton) személyesíti meg, a kitűnő Magdolna (Yvonne Ellimann) feltehetően fél vér. A farizeusok, főpapok, a ró­mai helytartó környezetében — Bet Guvrtn üregei és he­gye« — mai elemek ia meg­jelennek, bizonyos értelem­ben idótlenítve a történetet Júdást például, mintegy lel- kíismeretének dübörgése köz­ben, tankok kergetik a fő­papok elé, hogy aztán áru­lása után repülőgép-kerubok szeljék az égboltot a feje fö­lött, hándeii hangiatokat zengwtve. Ami a lenyűgöző zenén, az énekesi és színé­szi teljesítményeken, a sod­ró erejű koreográfián kí­vül az összhatást mélyíti, az a tanítani való ka mer a moz­gatás, amelynek fő erőssége a daruzáa: szinte segít a né­zőnek emelkedésével-süllye- déséivel, illetve a közbeni op­tikán vitással és szűkítéssel az értelmezésben is. L. L. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom