Somogyi Néplap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-21 / 171. szám
Nem 1 art iák be a tilalmat NapM50 ezer köbméter a Balatonon az ivóvízfogyasztás Befejeződött a búza aratása Százegyezer hektár kalászos A balatoni üdülőkörzetben csúcsfogyasztást regisztrálnak a vízművek. A kánikulában 145 000—150 000 köbméter ivóvíz fogy el naponta, s ez azt jelenti, hogy a két partot ellátó regionális rendszer teljesítményének felső határán dolgozik. Az elmúlt napokban néhány településen — Zamárdi felső i övezetében, Boglárlellén, Balatonmárián, Balatonke- resztúron és Balatonújlakon — nyomáscsökkenést, illetve átmeneti vízhiányt is tapasztaltak a nyaralók. A két part ellátásáért felelős Dunántúli Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat tartálykocsikkal igyekszik segíteni a vízhiányon. Három működik ezek közül a déli part településein. Za- márdiban víztisztító gépkocsit is üzembe állítottak. Ez óránként 50 köbméter Bala- ton-vizet tesz ivásra alkalmassá. Országos tervpályázatot nyertek a családalapító fiatalok lakásépítését megkönnyítő Garzonmodul építési eljárás tervezői, az ifjú pécsi építészek alkotta munkaközösség tagjai. Az Építésügyi és Várofejlesztési Minisztérium és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság által meghirdetett tervpályázatra számos alkotást küldtek az ország különböző vidékeiről. Ezekből tizenkettőt fogadott el a bíráló bizottság, -5 közülük a baranyai ölet kapta a legnagyobb elismerést és a vele járó két és fél millió forintos támogatást, melyet a tervek fejlesztésére, az építkezés megkezdésére és további területelőkészítésre fordítanak majd. A pályamunka — a pécsi Gene-ráció Gazdasági Munkaközösség fiatal mérnökeinek szellemi terméke — a KISZ Baranya megyei Bizottságának múlt évi ötlet- pályázatán első díjat nyert, s az alkotókkal egyetértésben nevezték be az országos pályázatra. A tervben szereplő Garzonmodul kis lakásalapsejtjét fokozatosan •száz négyzetméteresnél is nagyobb alapterületű kényelmes otthonná bővíthetik a családi házat építők. A Garzonmodul nagy tetszést aratott az ifjú házasok körében is, ugyanis a sokféle — Még egyszer sem interpelláltam eddig a tanácsülésén. Úgy vagyok vele, hogy amíg lehet, addig mellőzöm ezt... — Miért? — Nekünk, töröcskeieknék •olyan problémáink vannak, hogy az interpelláció tulajdonképpen fölösleges, azzal sem tudjuk megoldani. Fehér Józseffel, az Ingatlankezelő Vállalat magasépítési építésvezetőségének művezetőjével a kaposvári Nyár utcai telepen beszélgettem. Az energikus, határozott férfi három éve képviseli a tc- rocskeieket, — száz ház mintegy négyszáz lakosát — a kaposvári tanácsban. Ez különösen nagy felelősséget ró rá, hiszen két jelölt közül választották meg 1980-ban. Akárcsak ő, a falubeliek többsége is bent dolgozik a városban. Az otthonuk fejlődése, a ' gondok enyhítése azonban mindnyájuk közös érdeke. — Nem tartok külön fogadónapot... de mindig nyitva a kapu azok előtt, akik. kérKecskés Istvánnak, a vállalat osztályvezetőjének tegnapi tájékoztatója szerint általános a tapasztalat, hogy az indokoltnál több víz fogy el a Balaton-parton. Igaz. hogy csúcsforgalom van a kempingekben, a nyaralókban és a szállodákban, de ennyi vizet semmiképpen sem fogyasztanak el az ott pihenő emberek. A tilalom ellenére locsolnak a villa- és kerttulajdonosok, s tehetik ezt, mert — a szolgáltató vállalat véleménye szerint — a tanácsok több településen nem ellenőrzik rendszeresen a locsolási tilalom betartását. Különösen Siófokon fogy az indokoltnál jóval több víz. A partot ellátó vízművek és szállítóvezetékek teljesítménye nem fokozható jelentős mértékben: a meglevő mennyiséggel kell gazdaságosabban, takarékosabban bánni. technológia alkalmazásával felépíthető és sorházzá fejleszthető új lakástípust leendő tulajdonosaik a család anyagi helyzetének függvényében bővíthetik, miután már beköltöztek az első lakrészbe. A folytatódó építkezés idejére nem kell ideiglenes lakásba menniük, mivel a Garzonmodul alapsejtje összkomfortos otthon, amelynek nyugalmát a körülötte zajló munka sém háborítja már. A KISZ-bizottság kezdeményezésére a Pécsi Városi Tanács kedvezményes építési telekkel, az OTP Baranya megyei Igazgatósága a szükséges lépcsőzetes hitel- nyújtással, a Baranya megyei Építőipari Vállalat kivitelezőként, az Építéstudományi Intézet munkatársai pedig a laikusok számára is használható hálóterv kidolgozásával segítik az építkezőket. Pécs' új városnegyedének, Lvov kertvárosnak a délnyugati területén, Málom- ban az ősszel kezdődik el az ötletből alig egy év leforgása alatt valósággá váló első Garzonmodul házak építése. A jelentkezők közül szociális helyzetük mérlegelése után a Baranya megyei KISZ Bizottság választja ki az első harmincnyolc lakás építtetőit. ni, javasolni akarnak valamit. Azelőtt KlSZ-tiükár voltam, akkor is szívesen segítettem mindenkinek. A falun élő lakosság este vagy vasárnap ér rá. Az egyiknek adóproblémája van, a másiknak meg kell írni egy beadványt vagy kérvényt. Szóval van mit tenni. Az ő közéleti tevékenysége teljesen más, mint egy városi tanácstagé. Sokszor megkérdik a véleményét, hívják fontos megbeszélésekre, bejárásokra, ahol valóban képviselnie kell a töröcskeiek érdekeit. Most a szervezett szemétgyűjtést intézi. Sokat talpalt a nyilvános telefonállomás ügyében, öt— hat levelet őriz ebben az ügyben. A posta csak a rekonstrukció után ígért 'megoldást. Addig marad az egyetlen készülék, amelyet csak este lehet használni, amióta a volt tanácstag felesége sincs otthon napközben. — Ügy hallottam, hogy panaszok vannak • víz minőségére isi A mezőgazdaság nagy nyári munkája, a három hete kezdődött aratás tegnap befejeződött. A forró, kánikulai melegben hatszáztizenhat kombájn dolgozott, a gépek kifogástalanul működtek, ami a jó fölkészülésnek köszönhető. A nyomasztó hőség, a hosszú műszak alaposan igénybe vette a több mint ezer komibájnos és a szállító- munkások erejét. A tűző na pon ütemesen fogytak a búzatáblák, és a korábbiakhoz képest hamarabb végeztek az aratók. Ez részben a szokatlan időjárásnak, a korai kezdésnek köszönhető. Somogybán hetvenkétezer hektár búzát vetettek. A termésátlagokról ugyan még nem érkezett jelentés, de az már most is látszik, hogy 44 —45 mázsa lesz a hektáronkénti eredmény. A zab és a rozs aratását folyamatosan végzik, ha változatlan marad az idő, hét végére a termés hetven százalékát betakarítják. őszi árpából majdnem tizenháromezer hektárt vetettek, s tavaszi árpából másfél ezer hektárt. A Gaibonoforgalmi és Malomipari Vállalathoz eddig Z36 ezer tonna kalászos érkezett be. Mindenütt folyik az átvétel, sajnc* nem sokat javult a helyzet. Ugyanis a tabi átvevőhelyen továbbra is feszült a légkör: kevés a vagon! Az elmúlt hét végén, a hét elején ugyan kaptak vagonokat, ám ez nem enyhítette eléggé a szállítási gondokat. Marcali és Balaton- szentgvörgy térségében lényegében megteltek a fogadóhelyek. Az átvevők türelmet, megértést kérnek a sző vetkezetektől. — Ez változó. A mi kútja- ink például jók. Az viszont igaz, hogy a csecsemőknek nem megfelelő. A védőnő mindig felhívja a kismamák figyelmét, hogy vizsgáltassák meg a Köjál-lal a kutat, nem tartalmaz-e nitrátot a víz. A Kaposváron dolgozó szülök a városból visznek haza vizet. A töröcskeiek szívesen vállalnak társadalmi munkát, ha értelme van. Tavaly mindenki megmozdult, amikor buszfordulót építettek. Ma is nagy vívmánynak tekintik, hogy végigmegy a busz Tö- röcskén, nem kell a kisgyermekekkel gyalogolni. — Nagyon jól együttműködünk a népfrontbizottsággal, Bene István elnökkel, ifj. Horváth Lajos titkárral. így volt ez a társadalmi munkával is. Az alsó-falusiak mindenben segítettek, hisz ők akarták, hogy odáig menjen a busz. A Délviép munkagépet adott kölcsön, a városgazdálkodási vállalat küldte •ft *ftiaftot. A cement mk Majdnem a teljes mennyiség, eddig 202 ezer torana étkezési búza jutott el a Ga bonaforgalmi és Malomipari Vállalathoz. A gabona száraz, ami megkönnyíti a feldolgozók munkáját A hekto- litersúlyok magasak, jó minőséget ígérnek. A szakérteMi kerül a dél-somogyi kis települések boltjainak polcára? — több mint egy esztendeje erre voltak kíváncsiak a nagyatádi népi ellenőrök, akik a csurgói és a nagyatádi áfész több boltjába és vendéglőjébe látogattak el. Akkori tapasztalataikról tájékoztatták • az érintetteket, javaslatokat tettek a hiányosságok megszüntetésére. Mi történt azóta? Menynyiben változott a kis boltok gyakran jogosan kicsinek tartott választéka? Vajon időben érkezik-e a kenyér és a tej az apró községekbe, milyen az italboltok rendje? Az elmúlt hetekben huszonnyolc népi ellenőr vizsgálódott, hogy választ kapjon az újabb kérdésekre. Tapasztalataikról tegnap számoltak be Nagyatádon a járási és városi népi ellenőrzési bizottság ülésén. Mindenekelőtt emeljünk ki a terjedelmes beszámolóból egy tényt: mint az várható volt, a vonat, és autó- buszjegyek drágulásával érkezett meg időben, erre én adtam kölcsön, hiszen épp akkor építkeztem. Elvittem a saját betonkeverőmet, az egyik szomszéd áramot adott. Megcsináltuk a durva földmunkát, az útszegélyt, a városgazdálkodásiak a burkolatot. Ez tavaly nagyon jól sikerült ... A tanácstag őszintén elmondta, hogy most egy kicsit lelohadt a lelkesedés, mert nem teljesítetette minden ígéretét a városgazdálkodási vállalat. Nem mentek időben a konténerért, amikor meghirdették a tavaszi lim-lom akciót. Aztán ott van az eliszaposodott átereszek és árkok ügye. Minden tanácstagi beszámolón téma. így volt ez az idén is. Sajnos, a vállalat csak a munka egy részét végezte el. A panaszos háza előtt például semmit sem csináltak. — Bizony von némi szervezetlenség. Egyszer a városi tanács ülésén megszavaztuk, hogy a tanácstag igazolja a nagyobb munkák elvégzését. Sajnos, ebben nem léptünk előre. Pedig iiy#ft «Jetekben jó ieoofti »I fe lemmel végzett aratásnak köszönhetően tisztán kerültek be a szemek a tárolókba. A területi mintavételeket megkezdték, s ezzel egy időben a laboratóriumi vizsgálatokat is. összességében elmondható, hogy jól sikerült az idei aratás. mind kevesebben vállalkoznak arra, hogy a legszükségesebb élelmiszerekért három, négy, öt kilométereket utazzanak a szomszédos községekbe vagy Nagyatádra, illetve Nagykanizsára. Mindenki otthon szeretné megvenni a kenyeret, a lisztet, a tejet vagy éppen a nyári nagy melegben szomjat oltó sört. Éppen ezért jogosan várják el, hogy mindenből bőven legyen a kisközség egyetlen vegyesboltjában. A népi ellenőrök elmondták, hogy a tavalyihoz képest jelentősen változott a kép, ám még így is akad bosszankodni való bőven, elsősorban a volt csurgói járás területén. Ki tudja, hány fórumon hangzott már el: a megyehatárszéli területek ellátása alapvető élelmiszerekkel nem megnyugtató. Több település csak kétnaponként kap tejet és tejterméket, örtilosbán és Porrogszentki- rályon elhangzott, ha figyelembe veszik az egynapos nyári szavatossági időt, akkor csöppet sem folyamatos az ellátás, pedig ott is élnek kisgyermekes családok, akiknek állandóan szükségük lenne friss tejre. A tartós és a féltartós tej pedig egyelőre csak kívánság. A kenyérre viszont a régi nagyatádi járás területén volt panasz, s — mint arról már beszámoltunk — a tervezett rekonstrukció megkezdéséig döntő változás nem is várható. Gyakran nemcsak az árukkal, haTöbb mirelit zöldség Sikerrel teljesítette első félévi tervét a hűtőipar. Az előző év azonos időszakához képest 6 százalékkal növelte termelését, tovább javult a hazai lakosság ellátása mirelit termékekből, és az , export Is kedvezően alakult. Mindehhez a gyárak eredményes munkája mellett hozzájárulj; az is, hogy zöldségből, gyümölcsből viszonylag kedvezőek voltak a terméseredm k. Most is teljes kapacitással dolgozik a tíz mirelitüzem, napi 400—500 tonna terményt fogad. Mivel az igények némiképp a miie- iU ftoicUeg iránt fokozódnak, I Európai falu- szociológiai kongresszus Július 25. és 29. között Budapesten rendezik a XII. európai faluszociológiai kongresszust. A falu- és a videx- szociológiával foglalkozó társadalomkutatók szakkongresszusát első alkalommá* rendezik szocialista országa ban, s a rendezvény iránti érdeklődés minden korábbit felülmúlt: 31 országból több mint 300 szakember jelezte részvételét. Az eddigi legnagyobb létszámú szakkongresszuson a harmadik világ országai közül Brazília, Egyiptom, Ghana. India és Nigéria ,— szociológusai, településtudományi szakemberei is képviseltetik maguka.. A tanácskozás házigazdája a Magyar Tudományos Akadémia, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa. A plenáris üléseken és a nyodc munkacsoport megbeszélésein elsősorban a faluban végbemenő folyamatok társadalmi következményeit igyekeznek elemezni a szociológia módszereivel, s egyúttal megkísérlik összehasonlítani az eltérő fejlesztési stratégiákat. A kongresszus foglalkozik majd a parasztsággal összefüggő elméleti kérdésekkel, a falusi társadalmi rétegek helyzetének, szerepének jobb megismerésével is. nem a szállítókkal is baj van. A dohányelosztó legutóbb három hét után sem teljesítette a porrogszentpáli vegyesbolt rendelését. De elhangzott az is, hogy van, amikor a szállító már eleve olyan portékát visz ki, amelynek lejárt a szavatossági ideje. (Kár, hogy a szállító nevét nem említették meg.) Az esztendővel ezelőtti vizsgálat a vendéglátás területéről több szabálytalanságot is fölvetett. Most azonban elégedetten számolhattak be a tapasztalatokról Az előző figyelmeztetéseket mindenki komolyan vette: javult a színvonal. Főképpen a szerződéses üzletekben tapasztaltak rendet és fegyelmezettséget az ellenőrök. Mindezek mellett persze akadt néhány megdöbbentő gond is: nemcsak a sör, de az üdítő is gyakran hiánycikk a környéken. A leleményes fogadósok ezen úgy próbálnak segíteni, hogy sok helyen kimért üdítő italokat árulnak a Traubi, a kóla, illetve a Márka helyett. A kedvező változások ellenére a népi ellenőrök nem vették le napirendjükről a témát A jövőben újból és újból visszatérnek a kisközségekbe, hogy nyomon kövessék, miként változik a kép hiszen a megnyugtató ellátáshoz erre még szükség van. e termékekből növeli az előállítást többek között a bajai, a győri és a miskolci hűtöház. A zöldbabot, az uborkát és tököt dolgozzák most fel, július végén pedig megkezdődik a paradicsom és a paprika fagyasztása. A gyümölcsök közül a málna, a ribiszke, a meggy és a cseresznye feldolgozása már befejeződött, a közeli hetekben a szilvaszezon következik. KISZ-segitség fiatal építkezőknek Pályázatot nyert a Garzonmodul A tanácstag vitt cementet Nemcsak a sör, az üdítő is hiánycikk Kis boltok, kis választék N. 3.