Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-11 / 137. szám
Épül a kalkuttai metró Spül Kalkuttában India első metrója, de sok a panasz amiatt, hogy nagyon lassan haladnak a munkálat«*. Égető szükség van ugyanis a földalatti közlekedésre, mert újabb ' utak építésére egyszerűen már nincs szabad hely a túlzsúfolt Kalkuttában. A csiga lassúsággal „araszoló” buszok, riksák, kivén- hedt taxik és özönvíz előtti villamosok már nem tudnak eleget tenni a tíz millió» város igényeinek. A jelenlegi közlekedési rendszer „csak* napi 2,8 millió utazás megtételére elegendő, ennek is fele a csúcsforgalomra esik. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy napközben gyakran van kényszerű áramszünet, s ilyenkor a villamosok leállnak. Máskor i heves esőzések teszik lehetetlenné a közlekedést. Ezért döntött végül is a ayugatbengáliai kormány úgy, hogy a szövetségi állam fővárosában megépítik India első metróját. A földalatti vonalakat ösz- szesen 16,5 kilométer ho6z- szúra tervezik, 17 állomást építenek. Nagy gondot okoz azonban, hogy Kalkutta mocsaras talajra épült. A metróépítés tervét először 1973-ban vetették fel. s akkor azt szerették volna, hogy az építkezés 1980-ra befejeződjék. A terv gyakorlati megvalósításához csak 1978-ban láttak hozzá, amikor a központi kormány is kiutalt egy bizonyos összeget A határidő többszöri túllépése miatt a vállalkozás a tervezett 146 millió dollár helyett ma már 600 millióba kerül. A beruházás főigazgatója most Ígéretet tett arra, hogy a metró 1987- re elkészül. Bizakodását a Japántól kapott 18,5 millió dolláros kölcsön táplálja. Ebből a pénzből a legkorszerűbb földgépeket vásárolják, s nem lesz szükség többé hétezer munkás kézi erejére, akik ősi módon — fonott kosarakban hordják el a hatalmas mennyiségű főidet A beruházásban 25 indiai vállalkozó cég vesz részt, de szó van külföldi társaságok bevonásáról is. A várost és^ak—déli irányban átszelő metró első szakaszát a tervek szerint már a jövő év végén, vagy 1985 elején átadják. A borúlátók szerint azonban, mire az egész elkészül, már nemigen fog javítani a már most is katasztrofális állapotban lévő tömegközlekedésben. Önámító pipások Divat lett a pipázás. Egyre több ember teszi le a cigarettát és nikotin iránti vonzalmát a pipázással éli ki, amihez valószínűleg a dohányzás ártalmairól szóló jelentések is hozzájárultak. A vérbeli pipás szent meggyőződéssel vallja, hogy minden másféle füstöléstől eltérően a pipázás ártalmatlan. Még azt az állítást is megkockáztatják, hogy a pipaszívás nemcsak idegnyugtató passzió, hanem másként is jótékony hatású: higgadta, bölcselkedővé, megfontolttá f orgiái. Jó volna, ha ez így volna. Am e pipás „hitvallásnak” sok a bökkenője. Mindjárt elsőül nem állja meg a helyét, hogy a pöfékelés ártalmatlan. Kétségtelen, hogy miután a pipás nem nyeli le a füstöt, hanem kieregeti, így kevesebb égési mellék- termék kerül a szervezetébe. A nikotin azonban a száj nyálkahártyáján át azonmód felszívódik, és mert ingerlő-hódító természetű méreg, tehát pontosan úgy hat az idegrendszerre, mint a szivar, vagy cigarettafüst nikotintartalma Ha a pipafüstben semmilyen idegi hatóanyag nem volna, senki sem pipázna, Ez a körülmény már önmagában is ellentmond annak az állításnak, hogy a pipa jó idegnyugtató. Ha a pipásoknak nincs is mindenben igazuk, mégsem kell bántani őket. Egy angol orvo6csoport vizsgálatot végzett azonos korú, azonos ideje dohányzó, egyező mennyiséget szívó eigarettá- zók és pipázók között. Az összehasonlításból ax derül ki, hogy a pipások véredényét, érrendszerét sokkal kevésbé kezdte ki a füstölés, mint a cigarettázókét Ennek alapján a csoport azzal kezdett kísérletezni, át lehet-e szoktatni az erősen eigarettázókat a pipázásra. Lehet, de nincs értelme — szögezték le a kutatók. A kezdettől fogva cigarettá- zóknál ugyanis olyan erős beidegződés a füst lenyelése, hogy pöfékelés helyett a pipa füstöt is leszívják. Ez pedig többet árt, mint használ. IIJKÉRY CSABA IMFGtlCKf ÜIÖ§€ Marosi elgondolkodva eregette a bodor füstfelhöket. és valami olyasmit dörimö- gött, hogy ő is menekült, és kéri, hogy vegye ezt figyelembe a lány is. Lola ebbői csak annyit értett, hogy még maradhat. Marosi maga sem tudta, hogy tulajdonképpen hányadán áll a lánnyal. Azt az első pillanattól kezdve gondolta, hogy nem az angol- Idsasszoeyok intézetéből szökött De ő csak segített rajta, ebből baj nem lehet A hatóságokkal nem akar ösz- saeilflcözést. Az igazság az, hogy minden megváltozott, amióta a lány odaköltözött. Derűt lopott a falak közé. Lola a szobában aludt, ő pedig a tornácon. Nem jött; álam a szemére. Harmadszor tömte már meg a pipáját, és feje alá tett kezekkel bámulta a csillagokat. Elementális erővel rohantak meg a múlt emlékei, aaon gondolkodott, hoi ranSOMOGYI NÉPLAP tóttá el. Miben felelős zátonyra futott életéért Talán nem lett • volna szabad sértődötten mindent felrúgva elvonulni. Harcolni kellett volna, mert az nem lehet, hogy igaza előbb utóbb nem derült volna ki. Kinek ártott azzal, hogy el vonult? Ki emlékszik még rá? Ki hiányolja? Kivel szúrt ki, ha csak nem saját magával És mind ezeket a gondolatokat csak annak köszönheti-, hogy betört ide, remetei magányába egy darab élet, ezzel a lánnyal... Nem, előbb vagy utóbb a számvetést meg kell tenni, és újra meg kell tenni. Mi a megoldás? Végig sem merte gondolni. Nagyot sóhajtott. Észrevette, hogy Lola lép ki az ajtón.. Csípőig érő, nyitott férfiing volt rajta: az övé. A holdsugár megvilágította fiatal, mezítelen testét. A lány a heverőjéhez jött és megállt Marosi átkozta magát, hogy szájában füstölög a csibuk, és így nincs értelme eljátszani az alvót. A lány megérintette a vállát — Hé! Ugye, nem alszik? Marosi telkönyökölt, arca előtt fehérlett a lány csípője. — Mondja! Nem tetszem én magának? — kérdezte Lola. — Nem arról van szó... Majdnem a lányom lehetne — hümmögte Marosi. — De nem vagyok as. — Gondolom, nem egy ilyen szakállas szőrmék az ideállja. — Ideál? Ml az? Tudja meg, hogy még senki mellett semm éreztem ilyen jól magam! A pipa toppanva esett In és ott füstölgőit a nyeker- gő heverő mellett. Rozsdást nem küldték el a többiek, de érezte, hogy már nem a régi a haver- ság. A többiek többnyire a ház körül tevékenykedtek. A kiíoltozoitt, rendberakott épület körül angol parkszerűen irtották ki a növényzetet A sűrűből előkerültek a rég elvadult díszbokrok, és most megnyírva pompáztak az aranyesők, gránátalmák, és ki tudja még, mifajta ciprusok. Meg is jegyezte Boby, hogy biztosan valami bugyÁram — lignitből A legfiatalabb korú barnakőszén, a lignit a kis fü- tőértékű tüzelőanyagok közé tartozik. Ám kitermelésével és erőművekben való elégetésével mégis érdemes foglalkozni, ha nincs túl mélyen a föld alatt és megfelelően nagy mennyiségben áll rendelkezésre. Fontos az is, hogy a hóerőmű közvetlenül a külszíni fejtés közelében legyen, mert a gyenŰjabb csontvázakat — számszerint tízet — és egy ékszerekkel teli ládát találtak a Vezúv kitörése nyomán időszámításunk előtt 79-ben elpusztult Hercula- neumban a kutató régészek. A csónakok tárolására szolgált téglaépületben talált lelet is bizonyítja, hogy a város lakosainak jó része — a korábbi feltételezésekkel . szemben — sikertelenül próbált elmenekülni a tűzhányó kitörése elől — nyilatkozta az ásatások vezetője, Giuseppe Maggi, aki szerint még többszáz csontváz feltárása várható. A tíz csontváz, és mellettük az aranygyűrűkkel, nyakláncokkal, karkötőkkel és ezüst érmékkel teli fadoboz a város kikötőjéhez vezető úton került elő a megkövesedett vulkáni hamu alól. A menekülés közben elpusztult emberek egyike ge minőségű szén a szállítás költségét már nem bírná el. Mindezt tudják a hazai szakemberek is, amikor 1965-ben hozzáláttak a Vi- sontai Külszíni Bányaüzem megnyitásához, és a 800 megawattos Gagarin Hőerőmű megépítéséhez. A kazánokat már eleve úgy választották meg, hogy alkalmasak legyenek a nem túl nagy fűtőértékű, 47—48 százalék terhes asszony vsft, amint ezt a magzat megtalált csontváza bizonyítja. Az egyik csontváz pedig egy kétméteres férfié — a régész szerint az eddigi leletek között „6 a legmagasabb római”. Így kilencvenre nőtt a Herculaneumban eddig megtalált csontvázak száma. A négyezer lakosú városka pompeji közelében, a Vezúv lábánál terült el, akkor még közvetlenül a tengerparton. A tenger azóta öt6záz méterrel hátrább húzódott. víztartalmú, 21—22 százalék hamutartalmú lignit eltüzelésére. Viszont ebből mintegy 185 millió tonna létezéséről tudtak a bányamező megnyitásakor. Figyelembe véve az évi hétmillió tonna körüli szükségletet, kiszámították, hogy kb. 26 évig (l.-969-től 1995-ig) lesz elegendő a szénkin«». A Kál- kápolna térségében az utóbbi évek során folytatott szénkutatás eredményeként a már fogyatkozó szénva- gyon további 700 millió tonnával bővült. Ez azt jelenti; hogy a széntermelés és az erőművi muka folyamatossá tehető az ezredfordulót követő évitzedekre is. Óriási feladatot jelent n»^ pi 20—30 ezer tonna lignit kitermelése, az erőműbe való elszállítása — ezt nagy teljesítményű szállítószalagokkal oldják meg —, az ottani fogadása, eltüzelése, és a visszamaradt évi 2 millió tonna mennyiségű pernye és salak eltüntetése, vagyis a bányagödörbe való visszajuttatása, Képünkön a Thorez—L külfejtést láthatjuk a kicsinek tűnő, de valójában gigantikus méretű kotrógépekkel, s a háttérben a jól I vizsgázott hőerőm űvél. Csontvázak a hamu alatt gyant kertész lakhatott Itt valamikor, hogy ennyi flancos bokrot telepített ide. A lekaszált fű, nagy boglyákba púposodott, szinte hiányzott hozzá a tehénbőgés. Az esték is csendesebben teltek, a napi munka után nem ment úgy a vi- háncolás. A figyelem Kicsi felé terelődött. Többször szóba került hogy mi legyen, a végén azzal nyugtatták magukat, hogy majd az elrejtett autóval orvoshoz viszik ha minden kötél szakad Rozsdás ugyan részt vett a közös munkában, tie egyáltalában nem tetszett neki az a fajta lelkesedés, ami észrevétlenül társait hatalmába kerítette. Az esti bulikon már nem dívott a sorsolás, és őt egyik lány sem választotta azóta az eset óta. Félrehúzódott. Lassan forrt benne a mérge, s elhatározta, hogy lelép, Egyik reggle, amikor már a többiek kimentek a ház köré, hogy önkéntes munkájukat folytassák, elemeit egy üveg konyakot és egy százas szöggel belekarcolta a szoba nedves vakolatába: „Le vagytok szarva!” Aztán kiment az ajtón, senkihez sem szólva, köszönve, vissza sem nézett többé. (Folytatjuk) Útépítés — olvasztással Az Egyesült Államokban az útépítés teljesen új módszerét próbálták ki. Az utat a vad, sziklás, homokos és köves terepbe valósággal beolvasztják. Próbaként egy 50 kilométer hosszú hatpályás autóutat öt nap alatt készítettek el. Az útépítőgépek a légpárna elve alapján működnek, azzal a különbséggel, hogy nem közönséges, hanem izzó légpárnát állítanak elő izzó gázokból, amelyek a gépeket a talajról felnyomják. Egyidejűleg egy üstben homokból, cementből és műanyagból álló keveréket olvasztanak meg, és azt — akár egy kohóból — egy 12 méter széles töltő csatornából útburkolatként az izzó talajra ön- tik. A még forró burkolatot egy különleges hengerrel kétszer profilírozzák, majd vízzel lehűtik. A lehűtés után az ut használatra kész. A lebegő építőgépek pótolják az összes ma használatos útépítő-gépeket. A javítómunkálatok órákat, legfeljebb napokat vesznek igénybe. A környezet hűtése azonban még nincs megoldva. Jelenleg áz úttól 30 méterrel jobbra és balra minden elég munka közben. A HÍRADÁSTECHNIKAI SZÖVETKEZET boglárlellei telepén kezdő villamosmérnököket; üzemmérnököket, bemérő munkakörbe. Egyedülálló mérnökök részére szállást biztosítunk. Fölveszünk továbbá; maróst, esztergályost, gépbeallitó lakatost, karbantartó lakatost, karbantartó asztalost, mechanikai műszerészt három műszakra, gépkocsirakodót. Jelentkezés: Boglárlelle, Sailai u. 5. sz. alatt, a munkaügyön, hétfőtől csütörtökig, 7—IS óráig. 1666801