Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-11 / 137. szám
XXXIX. évfolyam. 137. sióm IMS. jéniu« 11., szombat A prágai béke-világtalálkozó előtt Társadalmi méretű egyetértés ARA; 1,80 FI Olaj helyett napkollektor Kaposváron ülésezett a képviselőcsoport Az országgyűlés nyári ülésszakára készülve Kaposváron ülésezett tegnap a megyei képviselőcsoport. Először Szokola Karolyvé dr., a képviselőcsoport vezetője köszöntötte a megjelenteket, köztük Losonczi Pah, a Politikai Bizottság tagját, az Elnöki Tanács elnökét, Varga Pétert, a , Központi Bizottság tagját, a zikai. Aligha fogadható el, hogy több üzemben mégis egy-két műszakban dolgoznak a sokmilliós gepek. Szólt arról, hogy a bonyolult támogatási rendszer helyenként elfedi az egyes gazdálkodó egységek tényleges eredménvessege közti különbségeket. A lakások árának drágaságával kapcsolatban megjegyezte, hogy az ipar és kereskedelem nem készült föl megfelelően az energia váltásra. A megyéből az üzemek és intézmények által benyújtott 72 energiaracionalizálási pályázatból 41-et fogadtak el Ezek évi 8500 tonna tüzelőolaj helyettesítésének föltételeit teremtik meg. Elhangzott, hogy a somogyi mezőgazdasági üzemek gyorsabEl utazott a kardzsali pártmunkásküldöttség Ot napét töltött Somogybán a megyei pártbizottság meghívására bolgár testvérmegyénk háromtagú küldöttsége dr. Geergi Tanévnek, a Bolgár Kommunista Párt Kardzsali megyei Bizottsága első titkárának vezetésével. A kardzsali pártmunkások itt- tartózkodásuk idején ipari, mezőgazdasági üzemeket látogattak mag, tárgyaltak a két test- véanogye együttműködésének továbbfejlesztéséről. A pártmunkásküldöttség tegnap este elutazott hazánkból. Olajkút a tengerben. Az Ohotszki-tengerben, a Szahalin-sziget északi partvonalánál az „Oha” úszó-fűróbe» rendezés felhasználásával elkészült a soronkövetkező olajkút, amely több mint 2000 méter mélyről hozza felszínre aa olajat. Az „Oha” berendezés körülbelül 10 000 tonna súlyú. A szigeten kitermelt kőolaj minden fajtája igen jó minőségű. A legkiválóbb motorüzemanyagok és kenőanyagok készülnek belőle Sebestyén Nándorné nyilatkozata tos föladata az fesz, hogy erősítse a huaimat, módot adjon a párbeszédre, hang- súlyozza az összekötöeieme-i ket, s szorítsa háttérbe azt, ami elválaszt bennünket. Talán még soha sem volt ilyet» nagy szükség a népek osdfce- fogására, mint napjainkban. Ezért is olyan élénk mindég nütt az érdeklődés a világé találkozó iránt. A béke és barátsági hónapi idei eseménysorozatának középpontjában is a világtalálkozó méltó előkészítése állt! Ennék jegyében, országszerte békeförumok, nagygyűlések százait, ezreit szerveztük meg; hogy népünk kifej«*-; hesse töretlen békevágyát, a megvitassa annak az üzenetnek a szövegét, amelyet delegációnk visz majd Prágába. Üzenetünk szövegével társadalmi méretű volt as egyetértés. Számos munkahelyi kollektíva aláírásával is hitelesítette akaratát, egyetértését. A beke-vxlágtalá Ikor zó résztvevőihez intézett szöveg végleges formáját a mar gyár nemzeti előkészítő bizottság június 13-i ülésén nyeri él, ahol egyúttal ösa* szegzik a békehónap tapasz^ taüatait Is. Közös felelősségünk fonom munkálkodni, hogy kontinensünk, amely csaknem négy évtizede élvezi a béke gyümölcseit, a jövőben is a nyugalom, a béke földrésze legyen. Szilárdan, hiszünk! abban, hogy a prágai találkozó eredményeként 1983 nem a rakéták, hanem a béke, s a rakéta-ellenes küzdeh; mek éve lesz — mondotta befejezésül Sebestyén Nán-r dómé. Holtai Imre Athénban Hottai Imre, az ENSZ-kőzJ gyűlés 37. ülésszakának elnöke a görög kormány meg«j hívására június 9—ló-én iáJ togatást tett Athénban, ahoi fogadta Anéreasz Papandreu miniszter elnök és megbeszél lést folytatott Karolosz Pa-, puliasz külügyi államtitkár^ ral az ENSZ-közgyűlés mwoj kaját énatő kérdésekről. j sokszor a szervezetlenséget, lazaságot, fegyelmezetlenséget kell borsosán megfizetnünk. Egyetértett azzal a fölvetéssel, miszerint nem sikerült még megvalósítani a munka szerinti elosztást. Példaként említette, hogy a bérfejlesztési terveket évek óta kivétel nélkül minden üzem teljesitette. Nem mondható el ugyanez a termelési tervekről. Losonczi Pál hozzászólásában több javaslattal is segítette képviselőtársai munkáját, biztatva őket a nyílt véleménymondásra. A szünet után Szabó Gyula, a megyei tanács ÉKV- osztályának vezetője adott tájékoztatót az energiagazdálkodási kormányprogram végrehajtásának megyei helyzetéről. Mint elmondta, a megye energiafelhasználásának évi növekedése a korábbi öt százalékkal szemben 1981 óta 0,3— 1 százalékra mérséklődött. Ez kedvező jel, mégis számos lehetőség van még az energiafelhasználás ésszerűsítésére. Fölmérések szerint a mostani ötéves terv során egyebek közt 18 ezer tonna olaj megtakarítására van mód. A megvalósítás föltétele elsősorban a munka- és üzemszervezés javítása, a gépjárművek és munkagépek fajlagos üzem- anyagfogyasztasának csők- ' kentese. Jelentős a Volán 13. sz. Vállalatának kezdeményezése, hogy a Zil tehergépkocsikat dízelüzemre állítják at. Ugyancsak sok tartalék van a szénnél üzemelő kazánok jobb kihasználásában vagy a villamos energia csúcsidei fogyasztásának korlátozásában. Még mindig gyakori a helyiségek túlfűtésé . . 4 Az energiafelhasználás ésszerűsítésére készült program keretében a 4649 közületi olajkályha közül eddig 1200-nál találtak más energiahordozót. Ezt a folyamatot fékezi többek között, hogy ban reagáltak a megváltozott föltételekre, az iparban lassúbb a kedvező változás. Jelenleg 14 településen van gázszolgáltatás, a távlati tervek alapján még 27 hely|eg bekapcsolására van mód. A képviselők nagy érdeklődéssel hallgatták az ezzel kapcsolatos csurgói, tabi és Kaposvár környéki — már konkrét — elképzeléseket. Az úgynevezett másodlagos energiahordozók hasznosításában két jelentős somogyi kezdeményezés is van. A kaposvári főiskolai tangazdaság a napenergia hasznosítása érdekében kezdett tízmilliós beruházásba. Egyes Balaton-parti üdülőkben is szerelnek föl hasonló napkollektorokat A Böhönvei Állami Gazdaság 40 milliós beruházásának eredményeként évi teljes olajszükségletét fahullá- dékkal pótolja. A megye villamoshálózatának több mint felén, s ez nagy gond, már nincs mód újabb fogyasztók bekapcsolására, sok kihasználatlan lehetőség van ugyanakkor a termálvizek hasznosításában. A meglevő 52 mellett a megyében még további 50—éo hévízkút telepíthető. A képviselőcsoport ülését egyébként oldott hangulat jellemezte. A hivatalos program kötetlen beszélgetéssel folytatódott. B. F. A közeli napokban megkezdődik a párgas béke-vi- íag<talaHcozó, amelyen képviselteti magát a magyar bé- kemozigaiotn is. Sebestyén Nandorné, az Országos Bé- ketanacs elnöke az előkészületek utolsó szakaszáról adott nyilatkozatot. — A béke-világtalálkozót olyan időszakban rendezik meg. amikor az imperialista' körök újabb és újabb kísérleteket tesznek arra, hogy megváltoztassák a kialakult nemzpetközi erőviszonyokat. Különösen nagy veszélyeket rejt -magaban. hogy a Reagan-adm misztráció mindent elkövet azért, hogy — elgondolásainak megfelelően — még ebben az évben megkezdődjék az amerikai kö- zép-hatótávolsáú rakéták európai telepítése. Ezek a lépések — kiegészülve a lélektani hadviselés módszerével — tovább mérgezik a nemzetközi légkört, s fokozzák a háborús veszélyt. Ilyen, körülmények között mind nagyobb szükség van a világ béke szerető erőinek összehangol* akcióira, békémé netekre, országhatárokon kV nyúló demonstrációkra. A nagyszabású seregszemle éppen e céloknak kívánja megnyerni a háborúeüenes mozgalmak, a társadalmi haladásért küzdő emberek támogatását. A csehszlovák fővárosban alapvető problémákat tűznek napirendre, példánk azt: miként fékezhető meg és szüntethető még a fegyverkezési hajsza, hogyan lehet megvédeni a békét, a biztonságot A találkozó Iránti nagy világméretű érdeklődés is mutatja, milyen hatalmas mértekben erősödött meg a nemzetközi békemozgalom, hogy mennyire tudatara ébredtek az emberek a létüket fenyegető veszélyeknek. Ezzel függ ösz- sze, hogy az imperialisták heves propaganda-kampányt indítottak a háború -ellenes mozgalmak, főként a békevilágtanács és a szocialista országok békemozgaimaí ellen. Céljuk, hogy megosszák a világ békemozgalmait, megtörjék erejüket. A világtalálkozó egyik foaÉpitők kitüntetése Jó eredmények, nehéz körülmények közölt Az építők székhazában tartották péntekem az építők napjának köziponti ünnepséget. amelyen megjelent Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Apró Antal, az országgyűlés elnöke. Troutman» Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elNDK elismerés magyar közlekedési dolgozóknak Az NDK vasúti éc törje kedés ügyi dolgozóinak »apja alkalmából kitüntetéseket adtak át pénteken az NDK budapesti nagykövetségén magyar közlekedési szakembereknek. A kitüntetéseket Dieter Se honjaidét, aa MŰK budapesti nagykövetségének közlekedéspolitikát osztályvezetője nyújtotta át. Az ünnepségen jelen volt Cseri István közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes. JfttTIj nőké. és Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese. Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési mini sort er méltatva az építők munkáját, elmondotta, hogy a nehéz körülmények között is jó eredményeket ért el az ágazat Az építésügy dolgozói isméit bebizonyították hogy kepesek megfelelni a változó követelményeknek. Köszönetét mondott eredményesként, amelyet az ország fontos beruházásain, a lakásépítésben, a műszaki szervezésben és az építőanyagok termelésében értek el. A miniszter ezután kitüntetéseket adott át. A Munka érdemrend arany fokozatát hatan, ezüst fokozatát 36-an, bronz fokozatát 21-en kapták meg, nyolcvanan részesültek a kiváló dolgozó mi- aasuen kitűzne testien, , megy ei pártbizottság első titkárát és Sugár Imrét, a megyei tanács elnökét, majd tájékoztatott a június 23-ra összehívott országgyűlés ülésszakának várható napirendjéről. A képviselők először bazár Györgynek, a Minisztertanács elnökének beszámolóját hallgatják meg, ezt követően törvény- javaslat hangzik el, majd äz 1982. évi költségvetés végrehajtásáról. A kormány- program megvalósításával kapcsolatos eredmények és gondok a tegnapi ülésen is több képviselőt késztettek véleménymondásra. Javaslatok hangzottak el egyebek közt az igazságosabb es ösztönzőbb jövedelemelosztás lehetőségeiről, a munka szerinti bátrabb differenciálás szükségességéről, valamint a vállalati exportérdekeltség javítasanak lehetséges módjairól. Ugyancsak többen adtak hangot örömüknek amiatt, hogy a nehezebb világgazdasági helyzetben is sikerült megőrizni a népgazdaság egyensúlyát, s arról is megelégedéssel szóltak, hogy több olyan szociálpolitikai terv is valóra vált, melynek föltételeit épp az elmúlt két és fél évben sikerült megteremteni. Elénk vita bontakozott ki a kisvállalkozásokkal kapcsolatban. Varga Péter és Sugár Imre válaszolt a kérdésekre, s egyben tájékoztatót adott a kormányprogram megyei megvalósulásáról. Az ülésen Losonczi Pál is elmondta véleményét a vitában fölvetődött gondokkal kapcsolatban. Beszelt gazdasági helyzetünk mai realitásairól, többek között arról, hogy a cserearányok romlásával az év első négy hónapjának tapasztalatai alap j an is számolni kell. Mint mondta, tarthatatlan, hogy az elmúlt időszakban romlott a termelőkapacitá- •ok kihasználtsága, pedig ma a berendezések erkölcsi kupasa gyorsabb, mint a ti-