Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-05 / 132. szám
Négy megye volt a vadászterületük Virtusból jártak fosztogatni — Vésén buktak le A Marcali Járásbíróságon négy napig tartó tárgyalás- sorozat után mondtak ítéletet a közelmúltban a 25 éves Horváth Tibor növényvédő szakmunkás és öt bűntársa ügyében. A múlt év november 12-e óta előzetes fogvatartásban levő fiatalembert az ügyészség 58 rendbeli lopás és egy rendbeli súlyos testi sértés bűntettével vádolta. Rajta kívül még öten: a 47 éves Lakatos István, a 28 éves Szarkali András, a 32 éves Kovács István, a 33 éves Szarkali János és a fővádlott felesége, a 26 éves Horváth Tiborné álltak a bíróság előtt. Kovács István kivételével — ő szakcsi lakos — mindannyian Kocsolán laknak. Horváth Tibor, akinek már korábban is több összeütközése volt a törvénnyel, 1980. október 14-én újabb bűncselekményt követett el, és megkezdte a betöréssorozatot. Társait alkalomszerűöl választotta baráti köréből. Elsőnek Lakatos Istvánnal együtt Som községben törték fel az italboltot, ahonnan 4300 forintot és italt vittek magukkal. Még ezen az éjszakán Bábonmegyerben is feltörték a szövetkezeti boltot, ahonnan 3550 forintot loptak el. Másnap, október 15-én Pincehelyen ismételték meg akciójukat. Lakatosnak időközben egy korábbi bűncselekménye miatt esedékes börtönbüntetéséj; kellett letöltenie, Horvath ezért a következő „beszerző útjára” feleségével és barátjával, Szarkali Andrással indult el. Augusztusban Lakatos is kiszabadult a börtönből. Az augusztus 20-tól szeptember elejéig tartó betöréssorozatban már ő is részt vett: Nagykónyi és Gölle szövetkezeti boltjaiban fosztogattak. Ezt követően rövid időre Baranyába tették át „működési területüket”, aztán ismét visszatértek Tolnába és a tamási áfész körzetét fosztogatták, a változatosság kedvéért azonban Fejér megyébe, Enyingre is átruccantak. Még 1981 tavaszán Kovács István és Szarkali János is bekapcsolódott a bűncselekményekbe. Mint a tárgyaláson kiderült, társaik befolyására követték el a betöréseket, ' illetve azért, hogy bebizonyítsák bátorságukat. Utolsó betörésük színhelye Vése volt. Szeptember 6-án feltörték a böhönyei áfész ottani italboltját. ' Horváth és Lakatos vett részt ebben az akcióban. Rövid kutatás után 11 ezer forintot találtak. Már indulni akartak, mikor meghallották, hogy Trabant áll meg a kocsma udvarán. Az italbolt vezetője, Dóra István barátjával, Németh Ferenccel azért jött a szokatlan időpontban, hogy a másnapi nyitásra előkészüljön. Észrevette, hogy idegenek tartózkodnak az épületben. „Vagy meghalunk, vagy megfogjuk őket” — mondta Dóra István. Ettől a betörők megrémültek, és kitörésre szánták el magukat. Horváth egy lapátot ragadott kézbe, kiszakította az ablak rácsát és kiugrott az udvarra, majd fejbe sújtotta az ott álló Dóra Istvánt és elmenekült. Az italboltban rekedt Lakatos is menekülni próbált — kevesebb szerencsével. Mikor kilépett az ablakon, Németh Ferenc egy két méter hosszú rúddal fejbe vágta, melynek következtében koponyacsonttörést, életveszélyes sérülést szenvedett a betörő. A rendőrség még aznap elfogta Horváth Tibort Dombóváron. Dr. tljkéry Csaba megyei bíró tanácsa mondott ítéletet a hattagú bűnszövetkezet ügyében. A bíróság Horváth Tibort négyévi négyhónapi, Lakatos Istvánt négyévi, Szarkali Andrást egyévi nyolchónapi, Kovács Istvánt öthónapi, Szarkali Jánost tízhónapi letöltendő, Horváth Tibornét héthónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az első három vádlottat öt, a negyed- és ötödrendű vádlottakat két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy visszaeső bűnözők ültek a vádlottak padján, és sorozatban, aránylag rövid idő alatt nagyszámú betörést követtek el. Az általuk okozott kár nagy, hiszen csak Horváth 226 ezer, Lakatos 195 ezer 500, Szarkali 46 ezer forint értékű kárt okozott. Enyhítő körülménynek számított a vádlottak őszinte, beismerő vallomása és a családi állapotuk. Az első-, másod- és harmadrendű vádlott esetében az ügyész súlyosbításért, az ötödrendű vádlott esetében az ügyvéd enyhítésért fellebbezett. A negyed-, és hatodrendű vádlott esetében az ítélet jogerős. Mezei István KIVÁLÓ MINŐSÍTÉST KAPTAK Polgári védelmi gyakorlatot tartottak Ló bod on A Gobbi-jelenség Régesrég nem Gobbi Hilda. A Gobbi. (Olykor: Hil- duska.) A publikum nyíltan éa egyezményesen intézményesítette. Persze ennek sok oka lehet — nyilvánvaló népszerűségén túl. Gobbi ugyanis színésznő, előadó, versmondó, mozgalmi ember, szervező, emlékező, író egy személyben. Az egészben az a legérdekesebb, hogy egyik tevékenysége sem megy a másik kárára. Hogy hogyan csinálja? Örök titok. S ez a csupa energia, sohasem siránkozó, mindig aktív ember most hetvenéves. Az egészben ez a leghihetet- lenébb! _ Létezik, hogy már kerek hét évtizedet hagyott maga mögött? A könyv szerint — legalábbis a megélt élmények alapján — ebben benne lenne akár hétszáz esztendő is... Emlékszem, volt két soros napihír a régesré- gi Színházi életben, amelyben műsorának betiltásáról tudósítottak. És utána ko- lumnákat írtak róla. Méltatták hangosan, és bántották csöndben, őszintén és nyíltan élt — és játszott —, megalkuvások, becstelen kompromisszumok nélkül. Most meg a születésnapját üljük. Kétkedve nyúlunk a lexikon után: vajon csakugyan stimmel-e ez az évszám. Gobbi ugyanis már indulásakor rendelkezett azzal a fantasztikus képességgel, hogy egyszerűen kortalan volt. Sem a szakma, sem a publikum nem sejtette, milyen idős is lehet. Talán mert sohasem volt csivitelő naiva, bugyuta bakfis — öregasszonyokkal kezdte és folytatta pályáját. Megszámlálhatatlan jó és rossz anyókát, nénit, asszonyságot, kendős parasztmámit, szenilis grófnőt, kíváncsiskodó szomszédasszonyt formált eddig — Shakespeare, Csokonai, Moliére, Ibsen, Osztrovszkij, Giraudoux, Gorkij, drámáiban, komédiáiban. S mindig a legőszintébb megoldásokat választotta; és csodálatos beszédtechnikájával úgy sipította, süvítette, préselte ki a hangokat, hogy egyetlen szava, hangsúlya sem illant el a színpadi zajban nyomtalanul. A filmmel — megszámlálhatatlanul sok szereplése ellenére — nagy szerencséje nem volt, mivel azonban az idő neki dolgozik, még kár lenne elhamarkodott ítéletet hozni. A sors furcsa fintora, hogy óriási népszerűségét egy folytatásos rádiójáték szerezte meg. Az ország Szabó nénije lett. Talán azért, mert ezt is úgy oldotta meg, mint Gertrudist vagy Murzaveckaját a színpadon, őszinte volt. önmagát , adta — eszköztelenüi. „ _ N. liy. U gyancs ak meglepődtek, akik tegnap reggel a Dél-somogyi Állami Gazdaság lá- bódi kerületének központjába akartak bejutni: a kapuban szürke egyenruhás férfiak állták útjukat. Az üzen területén senkinek sem engedtek szabad mozgást, mivel az éves kiképzési tervnek megfelelően, 250 dolgozó bevonásával, polgári védelmi gyakorlatot tartottak. A feltételezések szerint péntek délután olyan helyzet állt elő, hogy mozgósítani kellett a polgári védelmi szakalegységeket, tegnap reggeltől pedig érvénybe lépett a rendkívüli állapot. Erről a gazdaság vezetői tájékoztatót tartottak a dolgozóknak, majd megkezdték az épületek radiológiai, biológiai éa vegyi védelmének biztosítását, a védett termelés megszervezéséi Pontosan kilenckor fölsivított a légvédelmi sziréna: a feltevés alapján bombatámadás érte az üzem területéi Parancsok szálltak az éterben; a szakalegységek gyorsan és fegyelmezetten hozzáláttak a mentési feladatok megoldásához. Szirénázó tűzoltóautó robogott a lángokhoz, műszakiak kezdték meg a romos épület bontásál az egészségügyiek pedig Sáriimat Jánosné vezetésével a „sérülteket” kötözzték, illetve szállították biztonságos helyre. Néhány perc múlva arról tájékoztatták a dolgozókai hogy atomcsapáa érte Zalaegerszeget, s ezért radiológiai riadót kell elrendelni. A sugárveszély elmúltával mentesíteni kellett az utakat, s menteni az állatállományt A kerület vágóhídján Szőke József üzemvezető Irányításával megtörténtek az előkészületek a sugárfertő- zott sertések kényszervágására. A látványos gyakorlatot megtekintette dr. Pataky István ezredes, a polgári védelem országos parancsnokságának kiképzési és propa- gandaosztály-vezetője, dr. Kiss József, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium osztályvezetője, illetve Nagy Géza alezredes, a polgári védelem megyei törzsparancsnoka. A gyakorlatról Pataky ezredest kérdeztük. — A napokban — mondotta — több állami gazdaságsáéban, illetve termelőszövetkezetben jártunk, ahol hasonló gyakorlatokat tartottak. A lábodiak bemutatója is bizonyította, hogy szakszerűen fölkészültek az esetleges háborús, illetve a békeidőben bekövetkezhető katasztrófák okozta károk elhárítására. Fegyelmezetten végrehajtották a kiadott parancsokat, jól működött az irányító törzs, dicséretre méltó a politikai munka. A szabad szombat és rekkenő hőség ellenére mindenki lelkesen és kötelességtudóan részt vett a gyakorlaton. A gazdaság vezetői nem kirakatgyakorlatot szerveztek. Nem véletlen, hogy kiváló minősítést kaptak a résztvevők. Délben ért véget a gyakorlat. A 250 dolgozó felsorakozott a kerület udvarán, s Aradi József igazgató értékelte a munkát, majd Nagy Géza alezredes 27 dolgozónak adott át oklevelet és dicséreteket. Pályázati felhívás Közösségi kezdeményezésre Ismét közösségi kezdeményezésre hívja föl a tanyák, a társközségek, az aprófal - vak, kisközségek fiataljait az Állami Ifjúsági Bizottság titkársága, a KISZ Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Szövosz és TOT. Azokhoz a fiatalokhoz fordulnak, akik nemcsak önmaguk számára szeretnék megteremteni vagy javítani lakóhelyük közösségi életének, közösségi művelődésének feltételeit. A pályázaton magánemberek csoportjai ugyanúgy részt vehetnek, mint a klubok, iskolák, a Hazafias Népfront heUJKÉRY CSABA — Loptad? — Loptam; úgy is lehet mondani. Először a boltból, másodszor a nigertől. — Ezért megvernek. Biztosan azért mászkáltál el, hogy meg ne lássák rajtad. — Tévedsz! Mondtam, hogy téged kereslek. — Engem? Miért? Rozsdás egészen a lány mellé lépett. — Eddig csak egyszer voltál velem, pedig nekem te kellesz! Lola fölugrott, Rozsdás azonban elkapta a csuklóját. — Hagyj! Nem érzem jól magam! Rozsdás magához húzta, és belemarkolt a mellebe, — Eressz e! te állat! Nem érted, hogy rosszul vagyok; hányingerem van! Nem kellesz!! Menekülők — Nem? — Hatalmas pofon csattant a lány arcán. A fűbe zuhant tőle és fölrepedt a szája. — Nem? Még mindég nem ?! — és zuhogtak az ütések. — Nem, te barom! Ilyen állatot!! — sikította Lola, de Rozsdás letépte róla az inget és a nadrágját. Rábukott a mellére. A lány kezével csépelte a fejét; mind kimerültebben védekezett, majd elernyedt. Feje ritmikusan verődött egy fatörzsnek, miközben folytak a könnyei. Vad kutyaugatás hallatszott, s a páfrányok közül fogait csattogtatva Arnold ugrott elő. Közvetlenül utána egy széles váll és egy szakállas arc tűnt elő. Marosi megrökönyödve torpant meg, elkapta kutyájának a nyakörvét Rozsdás fölemelkedett, a síró lány félrefordult, és görcsösen öklendezni kezdett Marosi arca irtózatos fintorba torzult, s ettől Rozsdás azonnal kijózanodott. Fölrántotta nadrágja zipzárját, de közben visszakézből már kapott egy hatalmas pofont. Elvágódott, de rögtön föl is ugrott Az orra vérzett A férfi közeledett feléje; bal kezével tomboló kutyáját fogta. Nem tudta mitől féljen jobban: a csattogó fehér fogaktól-e vagy a nagy erejű férfitől. Üjból zuhant az ütés. Csak karját kapta maga elé védekezésül. Megtántoro- dott, elfordult s ekkor egy nagy rúgást kapott a fenekébe; ettől újra végigszántotta a földet. Megszédült. A férfi ismét fölötte állt. Ekkor már könyörgőre fogta a dolgot — Ne bánfson! A menyasszonyom ... Nagyot puffant oldalán az újabb rúgás. — A menyasszonyod, te szemét?! — kiáltotta a férfi. — Az az — mondta összekuporodva Rozsdás. Lola arcát mosta a zuhogó vízénél. Marosi feléje fordult; a lány megszólalt — Most szűkölsz mi? Te rohadt állat!... Nem vagyok senkije, de kérem, ne bántsa tovább. — Tűnj el innen, mert kitaposom a beled! — mondta Marosi. Rozsdás fölállt. Szeme bedagadt, orra, szája vérzett. Megigazította ruháját majd a tomboló kutya felé intett. — Így könnyű — mondta. — örülj, hogy nem engedtem el a kutyát, mert széttépett volna. Megérzi a rossz embert; nem tud megnyugodni, mert még itt vagy. És örülj, hogy egyik kezemmel a kutyát kellett tartani, mert ha azt is rád teszem, egy csontod nem lenne ép! Rozsdás elmenőben még visszaszólt. — Még találkozunk. — Ne kívánd! t 1 Ahogy távolodott, a kutya fokozatosan megnyugodott. A végén már csak morgoirt. Marosi a szakadt ruháját igazgató lányhoz fordult. — Segíthetek valamiben? Lola apatikusan nézett maga elé, s megvonta a vállát. (Folvimijuk) lyi szervezetei vagy más helybeli intézmények, mert a szerveződés formájától függ- getlenül mindazokat segíteni kívánják, akik lakóhelyük, közösségük és saját maguk érdekében részt vesznek a mindennapi közösségi lehetőségek jobbításában, múltjuk, jelenük és jövőjük ápolásában. A pályázattal minden olyan kezdeményezést támogatni kívánnak, amely a település lakóinak közösségi művelődését, a szabad idő hasznos eltöltését szolgálja; nagyobbrészt önerőből, társadalmi munkával és összefogással megvalósítható új intézmény önfenntartásra és önigazgatásra törekszik. A pályázók feladata, hogy jellemezzék településüket, s körvonalazzák, mi az elképzelésük lényege és annak megvalósítása kiket érint, kik támogatják szándékaikat és milyen módon; tervük valóra váltásáért, illetve a majdani működés során mit vállalnak saját erejükből és milyen segítséget kérnek; * célok megvalósításához, egyszeri támogatásként mekkora összeget pályáznak meg a központi ifjúsági alapból. A pályázat beadási ideje: szeptember 30-a. A pályázatokat — pontos címmel — a megyei tanács- vb ifjúsági titkárához kell beküldeni. A legjobb pályázatok megvalósításához elnyerhető maximális összeg: 10K> 000 forint A döntésről valamennyi pályázó ez év november 30-ig írásos értesítést kap. A pályázatok előkészítéséhez, a tartalmi munka megindításához segítséget nyújtanak a megyei művelődési központok, a KJßZ, a népfront, a Szövosz, a TÖT illetékes területi bizottsága, illetve szervezetei. Az érdeklődők további felvilágosításért a tanács, a ,HNF, a KISZ vagy a művelődési otthon helyi képviselőjéhez fordulhatnak. I A Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat felvételre keres 1 felsőfokú végzettségű személyt pénzügyi vezetői munkakörbe (Számviteli főiskolát vagy hosszabb gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelői tanfolyamot végzettek jelentkezését várjuk.) Jelentkezni lehet a vállalat gazdasági igazgató- helyettesénél. Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. II. emelet. (80975)