Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-05 / 132. szám
I Mii tükröznek a hét * katonapolitikai fejleményei? , A héten a nyugat két fontos tárgyalási fórumán behatóan foglalkoztak katonapolitikai kérdésekkel, mindenekelőtt az eurorakéták problémájával. Ez a téma töltötte ki a hétfőn Willi- aniaburgtoan befejeződött hagyományos tőkés csúcstalálkozó megbeszéléseinek tekintélyes részét és ez álit a NATO hadügyminiszterei kétnapos brüsszeli ülésének középpontjában. Sajnos a jelek szerint egyik fórumon sem hoztak olyan határozatot, amely biztatást jelenthetne a leszerelési, fegyverzet korlátozási tárgyalás jelenlegi, megmerevedett sza- , kaszában. j Williamsburgban, az eredetileg gazdasági csúcsértekezletnek szánt találkozón az Egyesült Államoknak — befolyását érvényesítve — sikerült előtérbe helyeznie a katonapolitikai kérdéskört. A résztvevők — rutinszerűen megismételve ugyan óhajukat a „komoly” fegyver- zetkoríátozási tárgyalás folytatására — kiálltak a Washington által eddig előterjesztett indítványok mellett. Tudjuk, az úgynevezett ..nulla-megotdást” éppúgy, mint Reagan elnök újabb, „közbülső javaslatát” a Szovjetunió már elutasította. Ugyanez a hangvétel jellemezte az atlanti szövetség hadügyminisztereinek tanácskozását. Szó esett a katonai kiadások növeléséről, a fegyverzetek korszerűsítéséről és a katonai együttműködésről a NATO illetékességi területén kívüli válLegalább középfokú képesítéssel rendelkező építőmestert és épületbádogos szakmunkásokat fölvess a Kaposmérői Építőipari Szövetkezet. <80900) A Lengyelország előtt álló gazdasági és társadalmi feladatokat elemezték a LEMP KB hét közepén tartott ülésén. Képünkön: Wojciech Jaruzelski szólal fel a tanácskozáson. AZ ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN Hétfő: W üliarnisburrgtoAJi befej eződött a hét fejlett tőkés ország vezetőinek csúcsértekezlete — Budapesten megkezdte munkáját az Ianterp áriáimén tarís Unió Konferenciája — Elhunyt Alvid Pelse — Weinberger Bonnban tárgyal. Kedd: Beterjesztik as új. koalíciós osztrák kormány programját — Rendkívüli állapotot hirdetnek ki Peruiban. Szerda: A NATO kétnapos hadügyminiszter! tanácsülése Brüsszelben az euK> rakéta-kérdésről — Befejeződik a részleges vietnami csapatkivonás Kambodzsából — Szíriái—líbiai csúcstalálkozó. Csütörtök: Jurij Andropov én AvereU Harrimain találkozója — Nyilvánosságra hozták a LEMP KB heti ülésének határozatait — Palme svéd kormányfő az észak-európai atomiegyvermentes övezetről nyilatkozik. Péntek: Személycserék az USA la- tLn-ameriikad ügyekkel foglalkozó diplomáciai gárdájában — S zára y űrrakéták elleni tüntetéshúJl- lám Angliában. Szombat: Közvetítési kísérletek * PFSZ-en belüli ellentétek áthidalására — Befejeződik a választási kampány Kasmírban. dítási Szervezeten belüli ellentétek. A véleményeltérés azzal kezdődött, hogy az el- Fatah néhány Libanonban állomásozó főtisztje megtagadta az engedelmességet Jasszer Arafatn.ak, illetve a szervezet végrehajtó bizottságának. A zendüléshez azóta mások is csatlakoztak, s az — a megfigyelők szerint — mostanra viszállyá terebélyesedett. A mostani zendülés annak a jele, hogy a Libanonban élő palesztinok egy része helyteleníti Arafat politikai és katonai elképzeléseit Indítékuk, hogy közvetlenül fenyegetve érzik magukat a kemény izraeli katonai fellépéstől, közvetve az egész izraeli—libanoni megállapodástól. Ezért utasítják el Arafat sokszor egyensúlyozó, az arabközi politika képlékeny feltételeit kényszerűen számbavevő irányvonalát. Más kérdés, hogy a zendü- lők tudnának-e reálisabb alternatívát javasolni. 3 Miért hirdettek rend- • kívüli állapotot Peruban? A 60 napos rendkívüli állapot, a statárium kihirdetésével szabotázsakciók látványt* sorozatára válaszod a limai kormányzat Tucatnyi pokolgép robbant a perui fővárosban, az elnöki hivatal, az amerikai nagykövetség, a repülőtér közelében, s órákra szünetelt az áramszolgáltatás. A rendőrség isméé a „Sendero Luminpso” — azaz a hangzatos „Fényes ösvény” elnevezésű gerillaszervezetet vádolja a merényletek elkövetésével. A szélsőséges csoport 1980 ősze óta hallat magáról, hasonló akciókkal. Vezetői a Perui KP-ból váltak ki valamikor, a hatvanas évek elején megalkuvónak ítélték annak irányvonalát. A „Fényes ösvény” az elhúzódó népi háború elvét követi, s nem egyszer erőszakos eszközökkel próbálja maga mögé állítani a lakosságot. A gerillaszervezet épp akkor kezdett aktivizálódni, amikor a hatalomváltás történt Peruban, s az évtized elején a társadalomátalakitó kísérletbe belebukott reformista katonák visszavonultak a kaszárnyákba. Az elnöki székbe az USA támogatását élvező Belaunde Terry került. Azóta a párt már nem egyszer figyelmeztetett: a párt nevével visszaélő szélsőbaloldali gerillaszervezet akciói sehová sem vezetnek, csak a rendkívüli állapot kiprovokálását eredményezték. Változatlanul éles a feszültség Libanonban. Képünkön: a „Békét most” nevű izraeli békemozgalom hívei tüntető menetet kezdtek a libanoni határtól, Tel-Avivig, követelve áz izraeli csapatok azonnali kivonását. telepítés megkezdése után is folytatni lehet, hiszen a telepítés több évig elhúzódó folyamatnak ígérkezik. Am sokkal inkább az lenne a cél, hogy a még hátralévő fél esztendőben jöjjön létre megállapodás. Ezt szolgálják a brit és a francia atomerő beszámítására, valamint a robbanótöltetek alapul vételére vonatkozó, kompromisszumos moszkvai indítványok. Mivel magyarázhatók a PFSZ belső ellentéte!? Ä Közel-Keletről érkező hírek a héten egy új feszült ségforrás kialakulásáról számoltak be: tovább szélesedtek, » már incidensekhez vezettek a Palesztinái Felszabaság esetén. De a lényeg itt is az eurorakéták ügye volt. Az atlanti tömb hadügyminiszterei ismét leszögezték az eredetileg tervezett menetrend szerint az év végén megkezdik a Pershingek és a szárnyasrakéták telepítését, ha addig nem születik Genfben megegyezés a két nagyhatalom között. „Ahhoz, hogy az ourohadászati tárgyalás sikerre vezessen, ki kell tartani a telepítés mellett” — ismétli meg a brüsz- szeli záróközlemény a groteszk washingtoni álláspontot. Mind több forrásból hallható az a vélemény, hogy a genfi megbeszélést akár a Magyar — osztrák békefalálkozó Jó ügyet sz Magyar—osztrák határmenti béketalálkozót tartottak tegnap Szombathelyen. A megyei művelődési és ifjúsági központban az ausztriai békemozgalom delegációja aktívaértekezlet 'keretében találkozott a magyar békemozgalom képviselőivel. A részvevőket István Lajos, a HNF Vas megyei elnöke köszöntötte, majd Thomas Schönfeld, az Osztrák Béketanács alelnöke kért szót. — Jó ügyet szolgálnak a béke megőrzéséért rendezett fórumok, s különösen hasznosak a nemzetközi tanácskozások — mondotta. — Az osztrák békemozgalom mintegy 160—180 szervezetet, s emellett több tízezer különböző világnézetű, foglalkozású és érdeklődésű embert tömörít, soraiban egyaránt megtalálhatók a fiatalok és az idősek. A szónok hazája békemozgalmának erejét hangsúlyozva szólt a tavaly má* jusi bécsi demonstrációról, melyen hetvenezer ember vett részt, kitért arra is, hogy a decemberi linzi békefelhívásnak eddig mintegy negyvenezer aláírója van. A felhívással az osztrák kormányhoz fordult a békemozgalom, kérve: hivatalosan tiltakozzék az amerikai közép-hatótávolságú rakéták Európába telepítése ellen. Sarkadi Nagy Barna, az Országos Béketanács főtitkára beszédében kiemelte, hogy az elmúlt évben erősödött a világméretű ellenállás az imperializmus által kierőszakolt fegyverkezési hullám ellen, s a békemozgalmak létszáma is örvendetesen növekszik. A legkülönbözőbb ideológiájú és világnézetű személyek, szervezetek lépnek a békemozgalom soraiba, tudva: a nemzetközi méreteket öltő háborús fenyegetéssel csak nemzetközi méretű mozgalom állhat szembe. A főtitkár részletesen szólt a magyar békemozgalom akcióiról, eredményeiről. Délután a határmenti béketalálkozó résztvevői szekcióüléseken folytatták a párbeszédet, majd kultúrműsort tekintettek meg. A két ország békemozgalmának küldöttei ma részt vesznek Apátistvánfalva községben a megyei nemzetiségi nap eseményein. Bahrein partjaihoz megérkezett az a nyersolaj, amely a szétbombázott Iráni olajkútból, hónapok óta ömlik a tengerbe. Képünkön: a fövenyről lapáttal, talicskával próbálják cl- tisztítani az olajszennyezést (Telefotó: AP—MTI—KS) Elutazott a csehszlovák ifjúsági küldöttség siófoki Állami GAZDASÁG KÖZPONTI GÉPMŰHELYE lesztés meggyorsításához, valamint kicserélték tapasztalataikat a fiatalok körében végzett eszmei, politikai nevelőmunka időszerű kérdéseiről. Véleményt cseréltek a nemzetközi ifjúsági mozgalom időszerű problémáiról, és az ifjúsági szövetségek közötti együttműködés továbbfejlesztésével összefüggő feladatokról is. A delegációt fogadta Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A küldöttség megbeszéléseket folytatott Nagy Sándorral, az Állami Ifjúsági Bizottság titkárával1 és a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség vezetőivel is. A csehszlovák vendégek magyarországi programjuk során ellátogattak a Beloian- ■nisz Híradástechnikai Gépgyárba, a sződi Virágzó Termelőszövetkezetbe és találkoznak az Alkotó Ifjúság Egyesülés, valamint az ötlét című lap szerkesztőségének vezetőivel. A nyugat-németországi Eppstein városának egyik iskolájában vérfürdőt rendező ámokfutó négy gyereket, a tanítót és egy rendőrt lőtt agyon, tizenhárom másik gyereket megsebesített. Képünkön: egy rendőrnyomozó plasztikzsákban felmutatja az ámokfutó pisztolyát. (Telefotó: AP—MTI—KS) Somogycsicsó községben a volt tanácsépület gazdálkodásra alkalmas melléképülettel és nagy telekkel eladé Érdeklődni lehet a csurgói Nagyközségi Közös Tanácsnál. ♦60703) Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1983. június 6-án, 1.00 órától 15.00 óráig a Komárom utcában és a Szombathely utcában áramszünet lesz. (81003) felvételt hirdet AUTÓSZERELŐ, MEZÖGAZDASÄGI GÉPSZERELŐ, JÁRMŰVILLAMOSSÁGI SZERELŐ állások betöltésére, szakmai, gyakorlattal.1 Jelentkezés a gépműhely vezetőjénél. (66(192) Tegnap elutazott Budapestről a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának küldöttsége, amely Jaroslav Je- nerálnak, a szervezet elnökének vezetésével tett látogatást hazánkban. A delegáció megbeszéléseket folytatott a KISZ Központi Bizottsága Fejti György első titkár vezette tárgyalócsoportjával. A két testvéri ifjúsági szövetség képviselői tájékoztatták egymást arról, hogyan vesznek részt szervezeteik a gazdasági építőmunka feladatainak megoldásában, miként járulnak hozzá a fiatalok a műszaki-tudományos fejA hét kérdése