Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-30 / 153. szám

r Postások és kutyák Méhészmúzeum Gödöllőn Mehészlakásók, kasok, lép­és via&zprések, a méheset megannyi' múltbeli, emléke, esaKóze lathato majd a leen­dő méhészeti múzeumban, amelyet az ősszel nyitnak meg Gödöllőn. Csaknem száz esztendeje működik itt mé­hészeti állami telep, a negy­venes évektől méhbiolőgjai állomás. A második világhá­borúban szinte teljesen el­pusztult az a gazdag méhé­szeti gyűjtemény, amelynek örökébe lép e múzeum. Az állattenyésztési és takarmá­nyozási kutatóközpont ad he­lyet az új gyűjteménynek. A múzeumot társadalmi összefogással hozták létre, költségei mintegy kétmillió forintot tesznek ki; ebből ed­dig több mint egymillió száz­ezer forintot az ország kü­lönböző vidékein élő méhé- Mefc syújtoOtek össze, A szer­vezők — s közülük az intéz­mény létrehozásában igen nagy munkát vállaló Nikovitz Antal — csaknem háromezer levelet írtak, amelyben a méhészek támogatását és ös­szefogását kérték. Az épület kétszintes, alap­rajza a méhsejthez hasonló, tetőzete a kas kiképzését utánozza. A terveket Weress Kálmánná építészmérnök ké­szítette, kivitelezője az ÁTK épitőbrigadja. A múzeumban számos történeti emlék lesz látható. Végigkísérhetik az érdeklődők a kaptár kiala­kulását és fejlődését. A ven­dégek az egykori mézpörge- tők, kasok, yiaszprések mel­lett megtekinthetik a mai méhészkedés modern eszkö­zeit ísl A tervek szerint az épület a későbbiekben okta­tási célokat is szolgák Munkavégzés közben tavaly nem kevesebb mint ezer­négyszáz kanadai postást haraptak meg a kutyák. Va­lószínűleg ez a magyaráza­ta annak, hogy a 23 ezer postás egyre inkább vonako­dik a küldemények kézbesí­tésétől. Kanadában egy postásra 119 házőrző kutya jut. A ha­rapások évi orvosi, kártérí­tési és perköltsége kétszáz­ezer kanadai dollár. A ka­nadai posta most felvilágo­sító programot indított, a kutyatulajdonosok számára; ennek keretében 8,5 millió körlevelet küldtek szét. A kanadai posta leszögez­te: fenntartja magának a jo- got,. hogy fölfüggeszti a kéz­besítést mindazon házaknál, •hol a postások kutyahara­pásnak vannak kitéve.;, CöfpOIIÍ, Angol tévéfilmsorozat. A bűnözőit leleplezé­sére készülő besúgó helyett a banda véletlenül egy detek­tívet öl meg. Hackctt felügyelő a nyomozás során min­denütt falba ütközik... At izgalmas krimit Gordon Fle­myng rendezte. Ma este nyolc órai kezdettel látjuk a képernyőn, az 1-es Műsorban, Tisztelt Szerkes Nagy József — Fonyódliget, Engels u. 6. sz. alatti la­kos — panaszára az alábbiakat válaszolom. 1982. augusztus 22-én társadalmi munkaszerződés jött létre a tanács és az Engels u. 27. sz. ingatlantulajdonosá­nak képviselője között. A szerződésben vállalt kötelezett­ségünk: kőzúzalékos útrendszer kialakítása az Engels ut­cában. A munkák befejezési határideje 1982. november 1-e volt, ennek időben eleget tettünk. A panasz megjelenése után a műszaki osztály veze­tője és a tanács elnöke megnézte az utcát, és az útkor­szerűsítést jónak találta. A lakók valóban befizettek 14 800 forintot a korszerűsítésre. Ebben az összegben csak a kőzúzalék ára és a szállítási költség van felszámolva, valójában azonban a munka 25 ezer forintba került. Ha­sonló esetekben ezeket a költségeket mindig a tanács vállalta. Megállapodásunkban portalanítás, áteresz építése nem szerepel. Ha az utat portalanítani kívánják az in­gatlantulajdonosok, a költségek teljes megtérítése érdeké­ben újabb megállapodás létrejötte szükséges. Tíszelettel: Holdosi Rudolf Gazdtasáigd, Műszaki, Ellátó és Szolgáltató Szervezet vezetője Tisztelt Szerkesztőségi Áprilisban vásároltunk 200 darab fehér hibridcsirkét. A csirkék az indító és az első zsák nevelőtáp elfogyasz­tásáig szépen fejlődték. Amikor új nevelőtápot vásárol­tam és azt kezdtük etetni, az állatok fokozatosan megbe­tegedtek, és elpusztultak. A 200 darab csirkéből öiven már kimúlt, amikor néhányat bevittünk az állatkórházba vizsgálatra. Ott megállapították, hogy a táptól bélgyulla­dást kaptak. Sajnos, a csirkék azóta is pusztulnak. Kíváncsi vagyok arra, hogy a táp készítésénél milyen a minőségi ellenőrzés és nekünk ki téríti meg az 1500— 1600 forint körüli kárunkat. Tisztelettelt Fülöp János Kaposvár, Jufcási GyuSa a. 4. Vasúti kedvezmény családoknak Félárű jegy diákoknak — buszokon A MÁV július elsejétől 20 százalékos családi utazási kedvezményt nyújt; ez a győr—Sopron—ebenfurti vas­út magyar vonalszakaszán is génybe vehető. A családi utazási kedvezményt akkor /■eheti igénybe a szülő, ha egalább két, 18 éven aluli, málló keresettel nem ren- ielkező gyermekével gyors- onatoa 100 kilométernél tá- olabbra utazik, s menettér- i jegyet vált Ha a gyer- •»ekekkel két szülő utazik, úndketten jogosultak a úszszázalékos utazási ked- ezményre. A szülővel együtt utazó, gyébként 4. életévének be­ütéséig, ha külön ülőhelyet cm foglal el, továbbra is .íjtalanul utazhat A 4—10 v közötti gyermekek 50 zúzalékos kedvezményt ve­iéinek igénybe, s ugyanez a jedvezmeny jár azoknak a zakóknak is, akik nappali agozaton folytatják tanul- oányaikat Az új vasúti utazási ked­vezménnyel kapcsolatban részletes tájékoztatást a segykiadóhelyeken nyújta­lak. A Volán a nyári szünidő­ben (július 1-től augusztus 31-ig) valamennyi menet­rend szerint közlekedő bel­földi, helyközi autóbuszjára­ton 50 százalékos kedvez­ményt ad a diákoknak. A 4—10 éves gyerekek eddig is féláru jeggyel utazhattak; e kedvezményt holnaptól ki­terjesztik a tízévesnél idő­sebb tanulókra is, ha bemu­tatják diákigazolványukat, illetve — a kisebbek — út­törőigazolványukat A ked­vezményes jegyeket elővé­telben is meg lehet venni. A kedvezmény Somogybán negyvenötezer általános is­kolásra és húszezer középis­kolásra vonatkozik. XXXIX. évfolyam, 253. sxám 1983. június 30., csütörtök Vendégfogadó Hortobágy Lovasnapok a hét végén TIzenkfieTscedszer rende­zik meg a Hortobágyon a nemzetközi lovasnapokat. A mátai pályán és környékén a napokban már nagy volt a sürgés-forgás: számos el­látó intézmény — vendéglá­tósok, szövetkezetiek, keres­kedelmi dolgozók — külön szervezöcsoportot alakítottak, a július 1—2—3-án sorra ke­rülő rendezvényre ugyanis mintegy 50 ezer látogatót várnak. A Hortobágyi Idegenfor­galmi Bizottság ügyvezető el­nöke, dr. Angyal László el­mondta: minden készen áll, hogy a pusztára látogatók szórakozása zavartalan le­gyen. A tizenkilencedik 10- vasnapok versenyeit C. S. I. minősítéssel illették, s ez azt jelenti, hogy az ugrószámok és bemutatók elérik a nem­zetközi színvonalat. A fogat- versenyeket „nemzetközi ba­rátságos” (C. A. A.) rangra emelték. Az Idegenforgalmi Bizott­ság ügyvezető elnöke öröm­mel tájékoztatott arról, hogy a versenyeken részit vesz a magyar A és B ugróváioga- tott. A színvonalas verseny­ről gondoskodik még az NDK ugróválogatottja, a Len­gyelországból, a Csehszlová­kiából és a Német Szövetsé­gi Köztársaságiból érkező ug- rócsapat A fogathajtók ko­zott ot£ lesznek a magyar válogatott tagjai, valamint a területi fogatok. A díjlovag­lás bemutatójára meghívást kapott a magyar díjlovasvá- logatott. A lovasnapok idején nép- művészeti, népi iparművésze­ti és kézműves kirakodóvá­sárt is szerveznek. Az ese­ménysorozatra mintegy 300, a Népművelési Intézet által jegyzett népművész, népi iparművész viszi el portékáit. Hz idegen nyelvek tanulásáról Nemrég fejeződtek be a TIT Somogy megyei Szerve­zetének az iskolai tanév ciklusait követő nyelvtan- folyamai ; az összegzések után most már a következő tanfolyamok szervezésén dolgoznak. — Milyen nyelv- tanfolyamok indulnak az 1983—84-es tanévben — kérdeztük Magyar Józsefet. a TIT megyei szervezetének főmunkatársát. — Nyolc nyelvet hirde­tünk meg: az orosz, az an­gol, a német és a francia mellett az olasz, a spanyol, a lengyel é3 az eszperantó tanulására is van lehetőség. Szeptemberben lesznek az első foglalkozások. — Milyen formákban in­dítják e tanfolyamokat? — Féléves szakaszt tekint­ve van 34 órás, hagyomá­nyos módszerű foglalkozás, de 68 órás audiovizuális tan­folyamra is beiratkozhatnak az érdeklődők. — Már az idén is drigdb­VILLÁM INTERJÚ bak voltak a tanfolyamok. Mi ennek az oka? — Üj technikával dolgo­zunk, az audiovizuális esz­közök többségét csak kül­földről tudjuk beszerezni, s ez nagy terhet ró a szerve­zetre. E készülékek azonban már a modern nyelvtanulás elengedhetetlen kellékei. Azt is el kell mondani, hogy hazánk nyelvtanulási lehető­ségei közül még mindig a TIT szervezte tanfolyamok a legolcsóbbak. — Mii nyújtanak a föl­emelt tarifáért? — ősztől már színes dia­filmek is segítik az oktatást. De ami még ennél lényege­sebb: az eddigi harmincas létszám helyett mindössze tizenöten lesznek csak egy- egy csoportban. Vadnyugat Két cowboy találkozik a vadnyugaton. — Mi újság. Billy? — kérdi az egyik. — Még mindig veszekszel a szom­széddal, vagy elástad már a csatabárdot? — Azt nem. Csak a szomszédot! Titok — Természetesen elárul­hatom, hogyan értem el. hogy fizetesemelést kapjak — mondja a csinos szőke titkárnő férfi kollégájának —; de nem tudom, ve­szed e valami hasznát... Esély Dávid évekig minden hé­ten rendesen imádkozik: — Add, uram, hogy megnyerjem a lottó-főnye­reményt! A huszadik évben újra térdre borul: — Add, uram, hogy nyerjek a lottón! Hirtelen fényesség tá­mad a szobában, és Dávid hangot hall: — Dávid, adj nekem is némi esélyt! Vegyél végre magadnak egy lottószel­vényt! Honatyák — Tulajdonképpen, mit mondtál az adóreformról a legutóbbi választási beszé­dedben? — Semmit! — És hogy fogalmaztad meg? Vállalkozás — Szóval az a kis csar­nok ott, hátul az ön gyá­ra ... És mi az a torony­ház mellette? — Az a reklámosztá­lyunk! Sóhajok ajtó Egy koldus áll előtt. — Nagyságosasszony, há­rom napja nem ettem ... — Bár nekem lenne ftyen akaraterőm! — só­hajt a molett háziasszony. Ez biztosabb — Éva, ne mondd min­dig Martinnak azt, hogy „szerelmem”, nekem ez annyira nem tetszik! — Igazad van, mama de ez még mindig jobb. mintha egyszer véletlenül Dusánnak szólítanám! SOMOGYI'™ Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Ke re** tmr* Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor a. 2 Postacím: Kaposvár Pf.j SÍ. 7401. Telefon: Hilft» 11-511, 11-512, Kiadja A Somogy megve! Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka Sándor n. t* Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, PM JI 7<W Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlap kéz be SÍ tő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 284 Ft. egy évre 400 Ft. index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május L. o. MU Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató. V" Kéziratokat nem őrzünfc él nem adunlc vw*mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom