Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-26 / 150. szám

Emlékezés Mlendére Bush az NSZK-ban tárgyal Londoni támgyaíásamak befejeztével George Bush amerikai aielnök saomba ton az NSZK-ba érkezett. Elutazása előtt kmdoni sajtóértekezletén leszögezte, hogy a genfi szovjet—ameri­kai tárgyalások sikertelensé­ge eseten az 572 amerikai középíha tótávolságú rakéta nyugat-európai telepítése még ez év végén megkezdő­dik. Ki jelem tette: a most fo­lyó tárgyalásoktól az idén már nem várható ered­mény, de bízik benne, hogy se kér ól majd' aláírni a Szov­jetunióval a nukleáris fegy­verek korlá hozásáról szóló egyezményt A rakétatelepí­tés megkezdésié nem zárja ki a tárgyalások folytatását s azokat 1984 elején újra le­het kezdem — mondta Bush. A TASZSZ szovjet hír­ügynökség Bush londoni lá­togatását kommentálva meg- állapítja: Thatcher brit mi- njszterelnök, teljes támoga­tásáról biztosította a raketa- telepítési terveket Bush saj­tóértekezlete propaganda Sz- tikus célt szolgált s a gen­fi tárgyalások sikertelenségé­ért a Szovjetuniót akarta fe­lelőssé tenni. Az 'NSZK-beli Krefeldben Carstens nyugat­német államfő és Kohl kan­cellár az amerikai alelnök jelenlétében az amerikai— nyugatnémet barátság jelen­tőségét méltatták azon az megemlékezésen, amelyet a németek amerikai kivándor­lása kezdetének szenteltek .szombatom Krefeldben. Az ünnepség előtt mintegy 15 ezer ember tüntetett a krefeldi városháza közelé­ben. Orvossztrájk Izraelben A legtöbb kérdésben kompromisszummal, illetve a döntés elhalasztásával végződött a közös piaci vezetők csúcsértekezlete. Képünkön: a stuttgarti tanácskozás résztve\ői. Menahem Begin izraeli miniszterelnök pénteken munkaügyi döntőbizottságot állított fel a több mint ne­gyedéve béremeléséit sztráj­koló állami orvosi kar kö­veteléseinek rendezésére. Ez­zel a sztrájk még nem feje­ződött be, de az éhség- sztrájkkal is nyomatékossá tett munkamegtagadási ak­ció, amely a hét végére zűr­zavarba döntötte az egész­ségügyi ellátást, láthatólag a végéhez közeledik. A hét végén a közkórhá­zak éhségsztrajkoló orvosai­nak száma megközelítette a kétezret. További, ezrek ta­gadták meg a munkát.. a magyar bányásztársadalom nevében — mondotta. Ezután Jerz-y Zielinski, a Lengyel Népköztársaság ma­gyarországi nagykövete bú­csúzott az elhunytaktól,' hon­fi társaitól. A Lengyel Népköztársaság nevében mélységes részvét­tel és együttérzéssel búcsú­zom a hősi halált halt len­gyel és magyar bányászok­tól — mondotta. — Lengyel- országban és Magyarorszá­gon is a kormányzat és a bányászat. vezetése sokat ál­dozott és áldoz azért, hogy biztonságos legyen a föld alatti munka, de a márkus-1 hegyi tragédia arra figyel­meztet bennünket, hogy a tudomány még nem győzte le természet erőit, ezt a harcot megújuló erővel kell folytatni. Mélységes megren­düléssel hajtjuk meg fejün­ket a 36 hősi halált halt bányász előtt, akiknek el­vesztése közös gyászként ne­hezedik a lengyel és a ma­gyar bányásztársadalomra. Az oroszlányi bányászok nevében Varga Albert, a bá­nyavállalat vezérigazgatója mondott búcsúbeszédet. — Nehezen találunk szava­kat arra, hogy mit éreztünk, amikor mér bizonyossá vált, hogy munkatársaink nem szállnak ie többet a mélybe. Olyan bányászokat gyászo­lunk, akik vágyaikat, tervei­Egy kép 1983 júniusából': rendőröket vetnek be a santiagói székesegyháznál tüntetők ellen. két kemény munkával való­sították meg, alak a szakma szeretetéiről, mély, önzetlen emberi kapcsolataikról vol­tak híresek. Mérhetetlen naigy a családok vesztesége, 37 kiskorú gyermek maradt apa nélkül, de mérhetetlenül nagy az egész bányásztársa­dalom vesztesége is. Nem fe­lejtjük el, hogy örökül hagy­tatok nekünk egy korán fél­beszakadt, de ann^l teljesebb munkás életet. Most már mi­énk a folytatás kötelessége. A búcsúszavak után a bá- nyászhimnusz hangjai mel­lett engedték le a koporsó­kat a sírokba, amelyeket a gyászolók tömege száz és száz koszorúval, virágcsokor­ral borított. Felhangzott a lengyel bányászhimnusz is, amikor gépkocsikra emelték a lengyel bányászok kopor­sóit, s útnak indították Len­gyelországba, hogy lakóhe-i Ivükön helyezzék őket örök nyugalomra. * * * Bányászlemetés .volt ugyanezen a napon Is^ka szentgyörgyön, ahol Lakatom Bertalant búcsúztatták. A többi szerencsétlenül járt bányászt a következő napok­ban, korábbi lakóhelyükön, Móron, Bakodon. Kecskéden, Pusztavámon, Bakonysárká- nyon, Nagyvelegen, Tatabá­nyán és Putnokon helyezik örök nyugtomra. A haladó világ, s benne mi magyarok, ma is tisztelettel és megbecsüléssel emléke­zünk a chilei nép nagy fiára, az igaz hazafira, Salvador Allendére. G. I. A Kinizsi Tál Élelmiszeripari Szakközépiskola első évfolyamot indít levelező tagozatán. Bővebb felvilágosítás: Kaposvár, Május 1. u. 2, (Telefon: 12-177). Jelentkezési lapot az iskolában kell kérni. Határidő: augusztus 15. (81080) Szállításvezetoi keres felvételre * Kaposvári Építő­ipar! Szövetkezet, Kaposvár, Damjanich n, 98. Jelentkezés: 11-046 telefonon. (222333) A világhírű fel vétel: Allcnde elnök fegyverrel a kezében a Moncda-palota bejáratánál, a puccs kirobbanása után. Ha élne, ma lenne 7-5 éves dr. Salvador Allende, aki 1970 novemberétől 1973 szep­temberéig Chile köztársasági elnöke volt. Valparaiso kikötővárosban, az ország második legna­gyobb városában született 1908. június 26-án. Iskolái elvégzése után 1933-ban kap­ta meg orvosi diplomáját és ugyanabban az évben meg­alakította a Chilei Szocialis­ta Pártot. Addigra már két­szer állították katonai tör­vényszék elé államellenes cselekedetek vádjával. A börtönből kikerülve apja sírjánál megfogadta, hogy folytatni fogja édesapja, az ügyvéd és politikus munkás­ságát, és életét a szociális harcnak fogja áldozni. Tevékeny szerepet vállalt a Népfrontban, amelynek 1939-es választási győzelme után Allende az egészség- ügyi miniszteri tárcát kapta. Hamarosan a Szocialista Párt főtitkárává választot­ták. Népszerűsége egyre fo­kozódott. Három elnökvá­lasztáson a jobboldalnak mégis sikerült . megakadá­lyoznia Allende győzelmét. Negyedszerre, 1970-ben azon­ban végre győzött a Népi Egység néven 1 egyesült .bal­oldal, és Allende Chile elnö­ke lett. A reakció egy pillanatig sem nyugodott bele veresé­gébe, s az első perctől kezd­ve mindent elkövetett a ha­ladó vezetés megbuktatásá­ra. Gyilkosságok, puccskísér­letek, sztrájkok követték egymást. Végül pedig a CIA által támogatott fasiszta katonatisztek árulása véres puccshoz vezetett Az 1973 szeptemberi leszámolásban hazafiak ezrei vesztettek életüket. Maga Allende a lázadókkal vívott fegyveres harcban, az elnöki palota, a Moneda védelmében esett el. Chilében napjainkban is­mét forrongás van. Május óta egymást követik a tün­tetések, ülősatrájkok, temp- lomfoglalasok. A szakszerve­zetek felhívására beszüntet­ték a munkát a rézbányá­szok. A munkásság és n diákság mellett növekszik az elégedetlenség Pinochettel szemben még a tőkés réte­gek egyes csoportjaiban is. A történtek azt bizonyítják, hogy a rezzenéstelen erő­szak nem tudja elfojtani a társadalmi nyugtalanságot. y Hogyan alakul a ' len- • gyet társadalmi fejlő­dés a pápa látogatása után? Talán túlságosan egyszerű­en hat a megállapítás, de minden jel enne mutat: a pápa látogatása után a len­gyel társadalom pozitív, egészséges fejlődésének ál­jából elhárult ,egy akadály, éppen az, amelyet a szocia­lizmus belső es főleg külső ellenségei eddig annyiszor emlegettek. A nyugati jobb­oldali sajtó nagy reményt fűzött ahhoz, hogy II. János Fái útja mozgósíthatja a iengyel tömegeket a szocia­lista rendszer ellen. Remé­nyükben csalódniuk kellett.. S mert Lengyelország túl van a látogatáson, ilyesfaj­ta nyugtalanító, zavaró vá­rakozás nem fékezheti már a konszolidáció menetét. Természetes, hogy a len­gyel nép, amelynek jelentős részié hivő katolikus, milliós tömegekkel részt véve II. Já­nos Pál kőrútjának egyházi eseményein, kifejezésre jut­tatta vallásos meggyőződé­sét. Az sem tagadható, hogy elszórtan voltak olyan meg­mozdulások is, amelyeknek — enyhén szólva — semmi kóziük sem volt sem a pá­pához, sem az egyházhoz. De ha már politikát keres vala­ki II. János Pál látogatásá­ban, akkor a Jaruzelski tá­bornokkal lezajlott két négy­szemközti megbeszélését es azok eredményét kell ki- emeinde. A tárgyaló felek le­fejezték azt a reményüket, hogy a katolikus egyház fe­jének útja hozzájárul a len­gyel társadalmi élet békés és sikeres fejlődéséhez, az euró­pai és viiágbéke megerősíté­séhez. A lengyel kormány szóvivője jogosan hangsú­lyozhatta: a papa es s U-' kell teremtenie a feltétele­it annak, hogy a 30 évvel ezelőtt megkötött fegyver­szüneti megállapodást béke- . szerződés vallhassa feá. Pálfy József lányásztemetéi (Folytatás az 1. oldalról) nius 2C-én a márkushegyi bányában oltották ki a ter­mészet vak erői. Harminc­két magyar és négy lengyel bányásztól búcsúzunk, akiket áldozatos munkájuk közben váratlanul és alattomosan ragadott eá a kegyetlen ha­lál. — Mélységes megrendülés­sel hajtjuk meg előtte tehet a fejünket. Családjaitokkal — akik számára a legdrágáb­bak voltatok, a legtöbbet je­lentettétek, a férjei, az édes­apát, a gyermeket, a testvért — együtt gyászol az egész ipar, a magyar szénbányá­szat, az oroszlányi szenme­dence dolgozóinak nagy csa­ládja. Soha nem felejtjük, hogy közöttünk éltetek es dolgoztatok. — A magyar szénbányá­szok nagy családjának tagja volt az a négy társunk is akik a testvéri lengyel Nép­köztársaság fiaiként kőzáünle­dolgozott és a tragédia áldo­zata lett. őket. ugyanazzal a fajdalommal búcsúztatjuk, mint magyar testvéreinket. Búcsúzunk tőletek a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Ma­gyar Népköztársaság Minisz­tertanácsa. a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Bánya­ipari Dolgozók Szakszerveze­te, ’ m Ipari Muhszlenucn és Oroszlányban A hét három kérdése Mi áll az Arafat és a ’ • szír vezetők közötti fe­szültség hátterében? A palesztin mozgalomban az ellentétek mind éleseb­ben jelentkeznek. Közben Arafat, a Palesztinái Felsza- badítási . Szervezet elnöke nyilvánosan megvádolta a szír vezetőket, hogy az ál­tala lázadónak minősített Abu Musza ezredes csapa­tainak oldalán beavatkoztak a libanoni Bekaa-völgyben kirobbant palesztin belharc- ba. Hasonló vádat hangoz-, tattak Arafat környezetében Kadhafi ezredes, a líbiai ve­zető ellen. A palesztinok megosztottsága mind kato­nai, mind pedig- politikád té­ren ország-világ előtt nyil­vánvalóvá lett. Megjegyzendő, hogy a mozgalom sohasem volt ta.- iesen egységes. Elnökén««, Anaíatnak maridig valóságos diplomáciai kötélténcot kel­lett járnia, azon a hosszú és bizonytalan .kötélen", amely a mindenáron való fegyve­res harc sürgetőitől egészen a Szaúd-Arábda diktálta és az Izrael elismerését tartal­mazó tervek elfogadóiig hú­zódott. Az £1 Fatah, a pa­az esemCitei ClMSZIflkBIN HÉTFŐ: GonzÁler rp^nyoS mtnáfiz- törelnök hivatalos látoga­tódra ax EgyesüJ* Álla­mokba érkezik. — Puccs­kísérletet hiúsítanak meg Ohamában. — Jugoszláv— svéd kormányfői tárgya­lás Belládban. REDD: Prágában megkezdi mát­káját a be ke-világ találko­zó. — Véget ér a kínai parlament ülésszaka. — Todor Zsivkov látogatása Berlinben. SZERDA: II. Erzsébet tró nbesz, érié­vel megnyílik az új ös­szetételű brit parlament ülésszaka. — A katolikus egyház javaslatára Krak­kóban méigegyszar talál­kozik Jaruzelski tábor­nokkal II. János Pál pá­pa. — 12 százalékkal le­értékelik a portugál pénzt, az escudót. CSÜTÖRTÖK: Általános sztrájk Chilé­ben. — A pápa lengyel- országi látogatásáról visszaérkezik a Vatikán­ba. — IJeves vita a bon­ná Bundestagban. PÉNTEK: Damaßzkuar»ban Amfatot a szár hatóságok távozás­ra szólítják fel, a palesz­tin vezető Tuniszba uta­zik. — A lengyel parla­ment pozitívan értékelj a pápai látogatást. — Ma­gyar felsEólalá* a madri­di értekezletein. SZOMBAT: Véget ér a választási kam­pány Olaszországban. — Japánban « szenátusi vá­lasztás előestéjén Naka- azone pártjának győzel­mét jósolják. — London­ban tárgyal a konzerva­tív. jobboldali pártok új ,,rnterrbacionáléja’\ az IDU. — A Koreai NDK- ban nagyszabású imperia­list aéEen es r endez v ésny- aoroaat kezdődik. börttei *«MB0rtaW*. sÜrtaal n. Jáaoe Pálnak égés* láto­gatása. rácáfolt • rossrffldu- latú poliitfk« pletykákra M egyes nyugati körök vágyál­maira. A Vatikán elutasítot­ta a nyugati törekvéseket, amelyek a pálpa fellépéséből politikai tőkét szerettek vol­na kovácsolni. ■> Mi a helyzet a koreal­— • félszigeten? Július 27-én 30 esatendeje lesz, hogy az Egyesült Ál­lamok, amely pedig kétmil­liós hadsereget toborzott áz ENSZ zaazlaja alá (!) és ■ amely roppant mennyiségű hadfelszerelést vetett be a koreai háborúban, kénytelen volt elfogadni a fegyvernyug­vást. Azt megelőzően több mint három éven át folyt az ellenségeskedés, amely öt esztendővel a második, világ­háború befejezése után már- már újabb világégéssel fe­nyegetett. Igazi béke azóta sincs a koreaii-félszigeten. A KNDK és Dél-Korea szembenállása tovább tart. A legveszélye­sebb amerikai háborús ter­vek kísérleti terepévé válhat ez a térség. Egy hónapon at a -KNDK-iben nagyszabású politikai demonstrációt ren­deznek az Ameri ka -eile nes közös harc hónapja elneve­zéssel. Ugyanakkor nemcsak a tiltakozás, hanem a pozitív cselekvés igénye is megfo­galmazódik. Az ENSZ egyik közgyűlésén határozat szüle­tett a koreai kérdésben. En­nek végrehajtását sürgeti a KNDK-veJ szolidáris haladó világ Az Egyesült Államok­nak ' ki kell vonnia nukleáris erőit Dél-Korea bői es meg lesziinok legnagyobb szerve­zete hivatalosan nyolc külön­böző csoportból áll. Az elté­rés ezek között hol ideoló­giai', hol személyes ambíció­kon alapul, hol pedig a kül­földi arab támogatok meg­választásának következmé­nye. Tudnivaló, hogy az arab világban a legváltozatosabb módón segítik különféle tö­rekvésű poll tik usok, kormá­nyok a palesztinokat: pénz­zel és fegyverrel, diplomáci­ái kiállással és hangos pro­pagandával. Ha jobb- es bal­oldaliakra akarja valaki osz­tani é támogatókat, akkor jobbszélen a rijadá uralko­dó, meg Husszein jordán ki­rály, baloldalon pedig Asszad szír elnök és Kadhafi, líbiai vezető található. Itt is, ott is megpróbálják a saját be­folyásuk alá vonni a palesz­tinokat. Az Izrael elleni fegyveres palesztin küzdelem szükségessége vagy lehetősé­ge dolgában szintén meg­oszlik a vélemény az El Fa- tah-on- belül, vagy azon kí­vül, a támogatok sorában. A palesztin, és arabköei viták kavargásának közép­pontjában állva Arafat poli­tikai jövőjének, vezetői posz- szibdlitásának kérdése is fel­vetődhet A közei-keleti hely­zet ismerőinek egy része azon a véleményen van, hogy a tavalyi libanoni vereség számlájának megfizetéséről lehet szó. Az arab világban a politikához mindig is hoz­zátartoztak a személyi kér­dések, hogy kit fogadjanak el és kit nem. NEPtiAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom