Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-03 / 130. szám

Kubai és külföldi diákok a Kubai Kommunista Párt havannai pártbizottságai előtt tün­tetésen tiltakoznak az amerikai kormány Kubát fenyegető kijelentései ellen (Telefotó — PL—MTI—KS) Egyiptom—Szudán Mestontsi há Ellenzők tanácskozása A héten fejezte be alaku­ló ülésének vitáit Egyiptom és Szudán közös törvényho­zása, a Nílus-völgyi parla­mentnek nevezett, hatalom nélküli testület Kartumban. A vitáik további ülésekhez vezetnek majd — és kitudja: talán egyszer a meghirdetett célhoz, a föderációhoz is. A parlamenti jegyzőkönyvekből a kíváncsi értesülhetett arról, hogy a bankügyleteknek az iszlám felfogás szerinti értel­mezéséről volt szó. Szóltak a közös beruházásokról is, amelyek az integráció csíráit — a szó szoros értelemben — öntözgetik Szudán határ­menti Donkala tartományá­ban, További közös vállal­kozásokat terveznek. Dön­töttek a két ország közti ha­tárforgalom megkönnyítésé­ről. Egyszerűsítik az állami adminisztrációt mindkét ol­dalon, — és probléma nélkül házasodhatnak össze a két ország .állampolgárai. Május óta egyébként, elv­ben, közős utazási okmányok is léteznek, a „Nílus-völgyi kártya”. Az első igazolványo­kat Mubarak egyiptomi és Nimeri szudáni elnök vette át ünnepélyesen Kartumban. Igaz, hogy eddig útlevéllel is gyakran utaztak egymás­hoz. A szudáni vezetés abba a törpe kisebbségbe tarto­zott az Arab Ligában, amely nem szakított Camp David után a közel-kelet kolosszu­sával. A majdnem kilenc éve lé­tező egyesítési tervek tehát a megvalósulát útján van­nak. „Többé nem halogat­juk” — ez volt a jelszó, amikor Mubarak nemrég Kartumban együtt ünnepelte Dzsaafar Nimerivel a szudá­ni államfő hatalomra kerü­lésének évfordulóját, Ntmeri harmadik hatéves elnöki megbízatásának kezdetét, és a Nílus-völgyi parlament ke­resztelőjét. Mubarak szudáni látogatá­sát a legtöbb közel-keleti elemzői Nimeri megtámoga- lásának tekintette, a dolog erkölcsi értelmében minden­képpen, és katonai érteimé­ben is némiképp. Az ötven­három éves katona politikus főtiszti váli-lapjaira nagy terhek nehezülnek. Még nem állítja senki, hogy Szudánban kitört az újabb észak—déli polgárhá­ború, amely 1972-ig a két or­szágrész Addisz Abeba-i megbékéléséig, a szakadás rémét idézte föl az ország­ban. Decemberben azonban déli csoportok északi arab kereskedőket öltek meg. A hatóságok közönséges marta- lócokat emlegettek. A múlt hónapban megerősítették, hogy Szudán déli tartományi székhelyen és egy másik vá­rosban katonai zendülés tört ki. A hatóságok azt mondták, hogy külföldi eredetű felfor­gatás félrevezetett eszközei­ről volt szó. Líbia és Etiópia az ügyele­tes bűnbak. Szudáni állítás szerint, amit egyetlen elfo­gulatlan szemlélő sem fogad el, de fenntartás nélkül sem­miképpen sem, Líbia fegy­vert ad el a szudáni kor­mányellenes erőknek. Ezt Etiópián keresztül, egy csádi korridoron át juttat ál­lítólag el. De az izraeli saj­tó is megírta, hogy nemzet­közi fejlesztési ügyekben il­letékes tisztviselők és keresz­tény misszionáriusok a felke­lők táborában, éppen olyan fegyverfajtákat láttak, ame­lyek a szudáni hadseregben honosak. Közfelfogás szerint Szudán azt szeretné, ha a nyugati országok, és a kon­zervatív arab államok mé­lyebben a zsebükbe nyúlná­nak a külföldi beavatkozás rémképére. A Nílus-völgyi parlament katonai vetületét Kairóban nem is titkolják. Februárban ez a dimenzió az amerikai­akkal bővült ki: a gyorsrea­gálású erőkhöz tartozó Awacs repülő radarállomá- sok Kairó mellől szálltak fel, hogy egyiptomi személyzet közreműködésével („az egyip­tomiak csak tanulták a mű­szerek használatát” — kö­zölték a piramisok tövében) — szudáni—líbiai határt für­késszék. Egyiptom állítólag készenlétbe is helyezett ala­kulatokat Aztán a válság, mert voltaképpen nem is lé­tezett, csöndesen kihunyt A fekete etnikum, termé­szeti vallásoknak és a ke­reszténységnek hódoló tör­zsek lakta Dél-Szudán béké­jét valójában a krónikus gazdasági nehézségek zavar­ják, amiken a kapkodó és következetlen kormánypoliti­ka nem tud úrrá lenni. Nem Legalább középfokú képesítéssel rendelkező építőmesteri előkészítőt és épületbádogos szakmunkásokat fölvesz a Kaposméröi Építőipart Szövetkezet (gosew annyira külföldi adósságának méretei (8 milliárd dollár), mint inkább teljesítőképessé­gének korlátái miatt Szudán gyakorlatilag csődbe jutott. A kényszerintézkedések, az élelmiszerekre is kiterjedő behozatali korlátozások főleg a déli tömegeket sújtják. Legutóbb elrendelték, hogy a déli seregtestek katonáit északi szolgálattételre ve­zénylik. Csakhogy a déliek katonái szinte csak névleges zsoldot kapnak. Megélhetésü­ket az biztosítja, hogy együtt vannak a családdal, főidet müveinek és állatot tenyész­tenek a törzsi kötelékben. A döntés növelte a dél-szudáni feszültséget, zendüléseket robbantott ki, s parancsmeg­tagadásokhoz vezetett. Ehhez járul, hogy Nimeri az eddigi közös déli közigaz­gatási rendszert harmas ta­golású adminisztrációval váltja fel. A délen, többség­ben, levő dinka törzsbeliek felhánytorgátják Nimerinek, hogy a keleti és nyugati egyenlítői tartomány levá­lasztásával valójában meg akarja osztani az országot. Egyiptom nem kér a zűr­zavarból, és ezért segít ahol tud. Gazdaságilag azonban maga is támogatásra szorul. Nem tudni, miilyen katonai ígéreteket kapott Nimeri Mubaraktól, ha egyáltalán kapott De is^nerve azt, hogy milyen nehéz ebben az esős évszakban erősítéseket kül­deni Dél-Szudánba, egyesek azt találgatták, hogy szállí­tójárművek, helikopterek szerepelnek Nimeri be vásár­lóid táján. Vízváron 1983, június S=áo (hétfőn) 19 órai kezdettel EDDA MÜVEK koncert lesz (•0953) Á LEMP KB a határozatai A LEMP Központi Bizott­sága e heti, 12. ülésén elfo­gadott és csütörtökön nyilvá­nosságra hozott határozatok leszögezik, hogy a LEMP to­vábbra is hű marad a ki­lencedik, rendkívüli kong­resszus irányvonalához, kö­vetkezetesen megvalósítja a harc, a megegyezés, a szo­cialista megújulás politiká­ját. Legfontosabb feladatként a munkásosztállyal való kap­csolatok megszilárdítását je­lölik meg. Minden párttag kötelessé­ge, hogy elszánt harcot foly­tasson a szocialista Lengyel- ország belső és külső ellen­ségeivel szemben, hogy a párt eszmei és politikai kon­szolidációjának, egységének elmélyítésén munkálkodjon. Következetesen fel kell lép­ni a demagógiával, az op­portunista megnyilatkozá­sokkal szemben, függetlenül attól, hogy azok revizionista, vagy dogmatikus álláspon­tokból erednek-e — mondják ki a határozatok. A párt az alapvető politi­kai kérdésekben, a kormány társadalmi és gazdasági döntéseinek meghozatala előtt mindig is konzultálni fog a dolgozókkal. A köz­ponti bizottság kötelezte a politikai bizottságot, hogy dolgozza ki a párton belüli konzultáció elveit és mód­szereit A párttagok fontos felada­tai között sorolják föl a ha­tározatok a szakszervezetek, a munkásönkormányzati szervek tevékenységében va­ló aktív részvételt, a gazda­sági reform következetes végrehajtásáért folytatott te­vékenységét, az ifjúság ne­velését, valamint a hazafias nemzeti újjászületési mozga­lom munkájában való köz­reműködést. A dokumentumok külpoli­tikai része elítéli a fegyver­kezési hajsza fokozására, a konfrontációra törekvő im­perialista politikát, egyben a LEMP következetes támoga­tásáról biztosítja a Varsói Szerződés tagállamai, köztük a Szovjetunió által tett bé­kekezdeményezéseket. Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke, az El-Fatah palesztin szervezet vezetője a múlt hét vége óta a helyszínen, Liba­nonban tájékozódik a moz­galomban felszínre került el­lentét kiterjedéséről, és meg­oldásának lehetőségeiről. Damaszkuszi palesztin for­rások szerint Arafat igyek­szik megelőzni minden olyan végleges lépést, amely az egész PFSZ-t gyengítő kö­vetkezményekkel járhat, s kész lenne arra is, hogy visszahelyezze korábbi tiszt­ségeikbe az előzőleg levál­tott katonai parancsnokokat. Abu Majzer, a PFSZ VB szóvivője szerdán Damasz- kuszban azt hangsúlyozta, hogy az El-Fatah a palesz­tin mozgalom gerince, s bármi is történjék ebben a szervezetben, az kihat az egész mozgalomra. A május 21-én kibontako­zott zendülés hívei főleg a Libanonban élő palesztinok közül kerülnek ki. Ez Musza Avadnak, az El-Fatah liba­noni képviselőjének szerdai bejelentéséből derül ki. Mu­sza Avad maga is csatlako­zott a zendüléshez. Egy Baalbekben tartott sajtóér­Megsokszorozott figyelem­mel fogadták világszerte Asszad szíriai elnök líbiai lá­togatását. Az izraeli—libano­ni egyezmény után ugyanis kivételes jelentőséget nyert Líbiának és Szíriának e csúcsszintü eszmecseréje, hisz ez a két ország a meg­állapodás két legfőbb arab ellenzője. Kadhafi és Asszad megbeszéléseiről persze rész­leteket nem tudott meg a világ, de a szír államfő hir­telen vizitjének témája így is nyilvánvaló: az Izraellel mindeddig a legkövetkezete­sebben szembeszálló két or­szág vezetőit bizonyosan a megfelelő közös fellépés, a leginkább célravezető politi­ka lehetőségei foglalkoztat­ták. A jelenlegi helyzetet az jellemzi, hogy a libanoni megállapodás nyomán — a PFSZ-től eltekintve — Da­maszkusz voltaképpen ma­gára maradt az Izrael-elle- nes kcjzvetlen fronton. Egyip­tom par év előtti kiválása után Libanont háborúval kény szeritették a megalku­vásra, s mindennek követ­keztében a mindig is lavíro­zó Jordánia ellenállására sem számíthat nagyon a szír vezetés. Az Izrael környéki feszültség-góctól távolabb tekezleten azt állította, hogy az El-Fatah mintegy tízezer Libanonban élő tagjának többségét képviselő vezetők vasárnap a harcos katonai vonal melletti kiállásról döntöttek. A Libanonban élő palesz­tinok közt kirobbant vita nyomán támadásba lendül a libanoni jobboldal. A liba­noni front nevű falangista szervezet szerdán egy közle­ményben felszólította Amin Dzsemajel elnököt, hogy te­gyen lépéseket a palesztin csapatok kiszorítására az or­szágból. Hirdetmény: A DÉDÁSZ siófoki üzlet- igazgatósága közhírré teszi, hogy Siófok, Arany­part, Kodály Z. u.-ban a 242. sz. oszloptól a 242/5. sz. oszlopig 136 fm hosszú­ságban közvilágítási ká­belhálózatot létesített. A létesítményt 1983. június 1-én üzembe helyeztük. Ezen időponttól a létesít­mény érintése Tilos és életveszélyes! Kadhafi líbiai vezető (Jobb­ról) Tripoliban Asszad Szí­riái elnökkel tárgyalt fekvő többi arab állam zöme pedig minden jel szerint in­kább a szírek meggyúrását és a palesztin kérdés ameri­kai recept szerinti megoldá­sát részesíti előnyben a ke­mény tel-avivi politikával való határozott szembesze­gülés helyett. Szíria nehéz helyzetét a közel-keleti színpadon Libia határozott kiállása csökkent- heti némiképp. Érthető, hogy a két ország közötti korábbi és jelenlegi nézetkülönbsé­gek dacára oly fontosnak te­kintik most a közös kiállást, hogy azt e rendkívüli csúcs- találkozóval is kifejezni kí­vánták. Valószínűleg ez az Asszad-látogatás legfonto­sabb eredménye, a konkrét lépésekben ugyanis nyilván­valóan kicsiny volt Tripoli­ban Kadhafinek és vendégé­nek választéka. Hiszen a li­banoni állásaiban az izraeli hadsereg által mind jobban fenyegetett és provokált szí­riai katonaságnak, s ez által a damaszkuszi politikának Líbia legfeljebb anyagi és er­kölcsi támogatást nyújthat. De ilyen viszonyok között is létfontosságú a követke­zetesen szembenállók össze­fogása. GYORSLISTA a gépkoesi-nyereménybetét- könyvek 1983. május 31-en megtartott sorsolásáról. Az Országos Taíkarékpénaptáir a g é pko esi -n y ©remény betétit ön y vek sorsolását május 31-én Bu­dapest iii tartotta meg. A sorsolást) n azok a lfl 00© és 5000 forintos betétkönyvek vet­tek részt, amelyeket 1983. januar 31-ig váltottak és 1983. április 30-án még érvényben voltaik. Ezúton tájékoztatjuk az érde­kelteket arról, hogy a forgiailoin­ban levő gépko esi-nyer«meny - betétkönyvek között vannak olyanok, amelyek szamában — nyomdatechnikai okokból — az értékeit szám előtt eggyel több nulla van, mint amennyi a jeg y - zékben szerepel. Az eredmenv megállapításánál az értékelhető számok ellőtt szereplő nullás szá­mokat természetesen figyelmen kívül kein hagyni. A gyorsl'istia közvetlenül a. hú­zás után készült, ezért az eset­leges számhibákért nem vállá­runk felelősséget. A sorsolás eredményének pon­tos adatait a június 3-án meg­jelenő hivatalos nyeremény jegy­zék tartalmazza. A jegyzék meg = tekinthető az OTP-íiókokban, a postahivatalokban és a takar ék- szövetkezetekben. A nyertes betétkönyvet vagy az azt helyettesítő „Igazolás’-t, a betétkönyvet kiállító takarék­pénztári fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövet kezelné! keli bemutatni). A gyorsllstában az alábbi rö­vid í téseket h asználtuk: Moszkvics 25140 — M Skoda 106 S — S Skoda \20 L — SE Wartburg de Luxe — W Wartburg Lira, - WL Polski Fiat 1£8 — F Trabant Combi Spec. — TC Trabant Lián. Spec. — T 10 000 forintos betétkönyvek % 13 007619 T 13 039765 SL 13 0313/15 WL ' 13 043605 T 13 032372 M 13 0*5610 T 13 «33707 TC 13 050160 3 5000 forintos betétkönyvek: 13 504856 SL Lo 524338 T 13 626654 T 13 5Ő611S SL 13 632986 TC 13 590233 SL 13 636031 T 13 595001 SL 13 687619 P 13 596791 W 13 640(14)9 T 13 602517 W 13 844)00* ¥ 13 813134 T 13 6443ílf r 13 81990« 9 13 HSM2 WL (66949) Pályakezdő fiatalok figyelem! A MÁV Nagykanizsai Üzemfőnöksége felvételt hirdet középiskolát végzett fiatalok számára mozdonyvezetői,. forgalmi vonatkísérői munkakörbe. A tanfolyamok kezdési ideje: 1983. július 1., 1983. szeptember I. Felvételt hirdetünk továbbá kocsirendezői és váltókezelői munkakörbe (iskolai végzettség megszabása nélkül). Bővebb felvilágosítást Nagykanizsa állomás munkaügyi csoportjánál. Telefon: 11-056 (80864) P. K. Rendőrjárat a perui főváros, Lima melletti hegyvidéken. A fegyveres erők a rendkívüli állapot kihirdetése után mindent elkövetnek a merényleteket elkövető szélsőbaloldali „Sentlero Luminoso” szervezet tagjainak kézrekerítésére (Telefotó — AP—MTI—KS) Palesztin ellentét

Next

/
Oldalképek
Tartalom