Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-24 / 148. szám

Megkezdődött az országgyűlés nyári ülésszaka Várkonyi Péter Somogybán Fél nap alatt — ötvözött történelem (Folytatói az L oldalról) ben is sikerült megőrizni vívmányainkat, s ha a ko­rábban megszokottnál szeré­nyebb ütemben is, de to- * vább haladtunk a szocialista építés útján. A kormány elnöke hang­súlyozta: — A megbecsülést érdem­lő eredmények sem feledtet­hetik gyengéinket, tisztá­ban vagyunk vele, hogy a kővetkező években jobban és másként kell dolgoznunk. Társadalmunk vezető ereje, a Magyar Szocialista Mun­káspárt mindenkor, a legne­hezebb helyzetben is képes volt megmutatni a kivezető utat és választ adni nemze­ti létünk kérdéseire. — Amint azt programunk­ban terveztük, folytattuk az állami irányítás munkamód­szereinek korszerűsítését. Lázár György hangsúlyoz­ta: — Üjra és újra vissza­térő feladat, hogy az irányí­tás módszereit és intézmény- rendszerét időről időre hoz­záigazítsuk a társadalmi­gazdasági fejlődés történel­mileg maghatározott szük­ségleteihez. Munkaprogra­munkban szerepel, hogy az állami élet és a gazdaság- irányítás rendszerének to-' vábbfejlesztésében össze­hangoltan a jövő évben ter­vet dolgozzunk ki a közpon­ti és a helyi irányítás ha­tásfokának egyidejű javítá­sára, Az állami funkciók jobb ellátásának a szocialis­ta demokrácia fejlesztése is nelkülözhetetlen eleme. E térén in van előrehaladás. A VI. ötéves terv minden korábbinál nagyobb hang­súllyal állítja előtérbe a ha­tékonyság növelését, az egyensúly javítását — mon­dotta Lázár György. — 1980 óta tervünk végrehajtásá­nak feltételei nehezebbek lettek. Ennek legfőbb oka a "külgazdasági feltételek to­vábbi romlása. Helyzetün­ket esetenként .nehezítik a szocialista országokkal szem­ben alkalmazott, főleg az Egyesült Államok részéről erőltetett politikai megfon­tolásokból fakadó kereske­delmi és pénzügyi korláto­zások. A világgazdasági vál­ság hátrányos következmé­nyei meiiett saját munkánk fogyatékosságai is hozzájá­rultak gondjaink növekedé­séhez. Ezért is megbecsü­lést érdemlő eredmény, hogy nemzeti vagyonunk az el­múlt két évből is növeke­dett. A nemzeti jövedelem az 1980. évi csökkenés után évi átlagban mintegy 2,5 százalékkal nőtt, és 1982- ben — hosszú idő óta először — meghaladta a beiföldi felhasználást Csökkent a költsegvetes hiánya, az ipar termelése csaknem 5 száza­lékkal, a mezőgazdasági ter­mékek termelése 8 százalék­kal haladta meg az 1981. évit Mégis jogos a kritika, hogy az irányító és gazdái- . kodó területek részéről nem elegendő, de legalábbis egye­netlen az új viszonyokhoz való alkalmazkodási készség; lassan javul a versenyké­pesség, magasak a ráfordí­tások, olykor gyenge a pia­ci munka; még mindig sok a veszteséges vagy alacsony hatékonyságú vállalat és szövetkezet Nemzetközi fi­zetőképességünk fenntartá­sa csak úgy Volt elerhetó, hogy a kivitel rjövelesére és az új piacok feltárására tett erőfeszítések mellett átme­neti importkorlátozásokat léptettünk életbe, csökken­tettük a beruházásokat, a költsegvetes kiadások egyes tételeit, és 1982-ben a ter­vezettnél nagyobb fogyasz­tói áremelést hajtottunk végre. Ezek az intézkedések a gazdálkodó szervezetek, a lakosság és főleg annak egyes rétegei számára gondot okoznak. Mégis cseleked­nünk kellett! A legfőbb célt elértük: a belső egyensúlyt és a nemzetközi fizetőképes­séget egyaránt sikerült meg­őrizni. A gazdasági teljesítmény növelését most es a követ­kező években a tartalékok feltárásával, műszaki fej­lesztéssel, gyorsan megtérü­lő szellemi és anyagi befek­tetésekkel. a szervezettség, a munkakultúra növelésével kell elérni. Még erőtelje­sebben be kell kapcsolód­nunk a nemzetközi munka- megosztásba, mindenekelőtt a szocialista gazdasági in­tegrációba. Irányítási rendszerűnk valamennyi fő elemének: a népgazdasági tervezésnek, a közgazdasági szabályozó esz­közöknek — ezen belül az ár-, bér- és adórendszernek —, a piaci felügyeleti tevé­kenységnek, az intézményi es szervezeti rendszernek összehangolt és egyidejű to­vábbfejlesztésére van szük­ség. Még inkább olyan felté­teleket kell teremteni, ame­lyek a központi állami gaz­daságirányítás és a gazda­ságszervező munka haté­konyságának fokozásával együtt növelik a vállalati önállóságot, az eredmények­hez fűződő kollektív és egyéni érdekeltség érvénye­sülését. Az 1983. évi terv eddigi végrehajtásáról szólva Lázár György kifejtette: megfelelő volt a felkészülés, és a munka szervezetten indult. A nehéz külpiaci viszonyok ellenére a dollárelszámolású forga­lomban kiviteli többletet ér­tünk el. Kedvezőtlen, hogy az ipari termelés az első öt hónapban a tervezettnél ala­csonyabb volt Az export­árak tovább csökkentek, s a számítottnál nagyobb a bel­földi, különösen a beruházá­si kereslet. A sokat ígérő kezdet után sajnos a mező- gazdaságban is vannak ked­vezőtlen jelek. Az időjárás, mint eddig is sok alkalom­mal az idén sem pártolt mellénk. A Minisztertanács elnöke az életszínvonal-politikáról szólva elmondotta: a vállalt kötelezettségek eddig telje­sültek. Megőriztük olyan fontos vívmányainkat, mint a létbiztonságot szavatoló teljes foglalkoztatottság, vagy az egész lakosságra kiterjedő szociális gondosko­dás. Ha szerény mértékben is, javultak az, élet- és mun­kakörülmények. Általános az ötnapos munkahét, és növekedett az alapszabad­ság. 1982-ben a lakosság fo­gyasztása 4 százalékkal, re­áljövedelme mintegy 3 szá­zalékkal volt* magasabb az 1980. évinél. — Tudjuk — mondotta —, hogy az átlagok elfedik azo­kat a különbségeket, ame­lyek az egyes családok hely­zetét elemzik, s hogy nem kevesen vannak, akiknek jobbam be kell osztani a jö­vedelmüket, akiknek keve­sebbre futja, és akik nehe­zebbem élnek, mint korábban. Ezeket a tenyeret szamom- tartjuk és a lehetőségek ha­tárai között figyelembe vesszük. A lehetséges intéz­kedések keretébem sor. került az 1971. január 1. előtt meg­állapított nyugdíjak, es a rendszeres évenkénti kiegé­szítés alsó haltarának emelé­seire. Július 1-i hatállyal 490 forintról 600 forintra növel­jük a kétgyermekes családok gyermekenkénti családi pót­lékát Az egy-gyermekes csa­ládok a jelenlegi 130 forin­tos jövedelemkiegésizítés he­lyett pedig havi 300 forint családi pótlékot kapnak a gyermekek 6 éves koráig. Terveink szerint ez év szep­temberétől a régebben meg­állapított legalacsonyabb nyugdíjakat is felemeljük. A lakásépítés eddig az elő­irányzatnak megfelelően alakult. Két év alatt közel 163 ezer otthon épült fék A kormány utasítása nyomán az illetékesek intézkedtek a laiko6ság építőamyag-ellátásá­nak javítása, a szolgáltatások bővítése érdekében. — Az étetszánvonal meg­őrzéséhez, az életkörülmé­nyek bármilyen szerény ja­vításához is csak a jobb, az eredményesebb munkával, a teherviselés igazságosabb megosztásává! teremthetjük elő a fedezetet — mondotta a kormány elnöke. Lázár György külpoliti­kánkról szólva kiemelte: ab­ban központi, helyet foglal el a Varsói Szerződés tagálla­maihoz, a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő szövetségi és testvén kapcsolatunk állandó fejlesz­tése, mert ebben látjuk nem­zeti létünk, szuverenitásunk megőrzésének legfőbb bizto­sítékát A kölcsönös érdekek és szolidaritás alapján, foly­tattuk az el nem kötelezett és fejlődő országokkal meg­lévő együttműködés bővíté­sét és arra törekedtünk, hogy ne csak megőrizzük, hanem — a kölcsönös előnyökre építve — tovább fejlesszük a A* MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Bu­dapesti Pártbizottság el­ső titkára felszólalásá­ban megállapította:1 az eltelt időszak tapasztala­tai egyértelműen igazolták, hogy helyes yott a XXL kongresszus döntése, ami­kor megerősítette pártunk fő politikai irányvonalát Ez a politika szocialista egység­be kovácsolta a nemzetet, világosan kijelöli utunkat és céljainkat Megfelel tár­sadalmunk minden osztálya, rétege, egész dolgozó népünk törekvéseinek. A jó politika, az arra épülő szocialista nemzeti* egység, a közmeg­egyezés a forrása, hogy tár­sadalmi rendszerünk szilárd, belpolitikai helyzetünk ki­egyensúlyozott, hogy életünk meghatározója a rend, a köl­csönös bizalom, az alkotó­munka, a létbiztonság. » A kormányprogram végre­hajtásáról Maróthy László elmondta: a Minisztertanács következetesen dolgozik a XII. kongresszus határoza­tainak végrehajtásán, al­kotmányos funkcióit ered­ményesen látja el. Erősödött gazdaságszervező, irányító tevékenysége. Az állami munkában a központi döntés konkrét ,helyzetre történő al­kalmazásában na|yon sokan vesznek részt, minisztériu­mok, főhatóságok, tanácsok Egyébék között elmondot­ta: hazánkban a szocializ­mus építésének feltételei a nyolcvanas évtizedben sok szempontból eltérnek az ed­digiektől. Politikailag és gaz­daságilag jóval bizonytala­nabb nemzetközi környezet­ben kell megoldanunk az intenzív fejlődés erőteljes ki­bontakoztatásának feladatát. Ma a legfőbb gondunk és dolgunk az, hogy megőrizzük fizetőképességünket, s javít­suk a külső egyensúlyt A mindennapos gondokon csak akkor juthatunk túl tartósam, ha szem eiőtt tartjuk a ha­tékonyság fokozásának, a népgazdasági teljesítmények növelésének stratéga ad cél­jait is, és így keressük az előrelépés útját Ahhoz, hogy az 1985-ig terjedő időszakban megszilárdíthassuk népgaz­daságunk kjilső egyensúlyi helyzetét a nem rufoel-elszá- molásiú viszonylatban, 1984- ben és 1986-ben is legalább az 1983-ra tervezett árufor­galmi aktívumot kell fenn­tartani, s egyidejűleg javíta­nunk keli a rubel-elszámolá­sú 'áruforgalom egyenlegét Ezt akkor érhetjük el, ha az ipari termelés, az export és a nemzett jövedelem élén­kebben, ez utóbbi legalább 2,5 százalékos ütemmel nö­vekszik. De azt sem zárhat­juk ki, hogy kedvezőtleneb­bé válik a helyzet. A kor­mány a kedvezőbb változat megalapozásán fáradozik. tőkés országokkal meglévő kapcsolatainkat is. Támogat­juk a Szovjetuniónak a nem­zetközi biztonság megsiza- lárdítására előterjesztett ko­rábbi. és legutóbbi javasla­tait / Ladányi József (Borsod m. 26. vk.), a Borsod me­gyei Tanács elnöke, Tóth Attiláné (Bp. 52. vk.), az Elektronikus Mérőkészülé­kek Gyárának bemérő üzemmérnöke, Postás Sán­dor (Hajdú-Bihar megye, 4. vk.), a Debreceni Városi Pártbizottság első titkára után Maróthy László kért szót. és több más intézmény. Ha a vállalatok vezetőitől joggal azt igényeljük, hogy felelős­séggel hozzáértő döntéseket hozzanak, akkor az állami irányító posztokon tevékeny­kedőktől még inkább meg kell .követelni ugyanezt A Központi Bizottság fél­idős értékelése megállapí­totta, hogy a legfőbb gaz­daságpolitikai célokat alap­vetően elértük. A gazdasági munka alapja továbbra is a VT. ötéves népgazdasági terv, amelynek fő irányait és cél­kitűzéseit változatlanul ér­vényesnek tartjuk — mond­ta a felszólaló. — A népgaz­daság előtt álló feladatok megoldása valamennyi tar_ talékunk mozgósítását szük­ségessé teszi. Ilyen tartalé­kunk a termelési feladatok­nak jobban megfelelő szer­vezeti formák kialakítása, ami az utóbbi időben külö­nös hangsúlyt kapott. K. Popp József (Tolna m. 9. vfk.), az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkára, Herezeg Károly (Borsod m. 11. vk.), a Vasas Szakszervezet főtitkára, Sós Kálmán (Heves m. 4. vk.), a Cement- és Mészművek Bél­apátfalvái Gyárának igazga­tója felszólalása után a vi­tában felszóliatlit Faluvégi Lajos, a Minisztertanács el­nökhelyettese, az , Országos Tervbdviaitai. elnöke. Ezután dr. Rusz Márk (Csongrád m 8. vk.), a desz- ki Tüdőgondozó Intézet Fő­orvosa, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének elnöke, Ta­kács Imre (Fejér m 7. vk.), az MSZMP Fejér megyei Bi­zottságának első titkára, Mondok Pál (Pest m 26. vk.), a Pest megyei Tanács elnö­ke, Nagy József (Baranya m. 6. vk.), az MSZMP Baranya megyei Bizottságának nyu­galmazott első titkára szólalt fel. Váncsa Jenő mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi minisz­ter felszólalásában rámuta­tott: az agrár ágazatok az elmúlt években két alapvető cél szolgálatában álltak: az ország nemzetközi fizetőké­pességének megőrzése é$ az életszínvonal megtartása. A hazai élelmiszerellátás az elmúlt két esztendőben -is megfelelő volt és ez a mai világban becsülendő. Befejezésül megállapítot­ta : közvéleményünk becsüli, értékeli azt a munkát, azt a teljesítményt, amelyet hazánk agrárágazatai elértek. Ezzel az országgyűlés nyá­ri ülésszakának első »apja — amelyen Apró Antal és Péter János felváltva elnö­költ — véget ért. Legfőbb törvényhozó testületünk péntekén folytatja munkáját. (MTI) (Folytatás az L oldalról) életnívójáról szóló adatokról is. A kettő nálunk sohasem kot tóvá iasztható. És milyen érdekes volt. Fölemlítette, hogy nem önálló gyár a mi­énk, s mégis inkább arról be­szélt: md az, ami rajtuk áll, s hogyan igyekeznek megfe­lelni a mai követelmények­nek ... Fiatal gárda az övék; 465 dolgozójuk 60 százaléka 30 év alatti. És tetszett egy megjegyzése, mert előremu­tató volt: „Nem csalódtunk a képzett és munkába állt fiatalokban ... F* Mondhatta, hiszen a múlt évben 70 mil­liós nyereséget értek el; mondhatta, mert nem Buda­pestről importálta szakem­bereit a gyár, hanem Itt gyűjtötte össze, s itt képezi az újabbak sokaságát — más gyáraknak: is segítséget nyújtva a szakember-után­pótlásban. De ne higgye az olvasó, hogy dicsekvésárad at hang­zott el az igazgató, vagy ké­sőbb a pártszervezet titká­rának ajkáról, aki a kom­munista közösség vélemé­nyéről, eredményeiről és fi­gyelemre méltó gondjairól tájékoztatta, a Központi Bi­zottság titkárát. őszinte eszmecsere zajlott le ezen a délelóttöin, s ahogy a párt- titkár szavaiból érződött: ép­pen olyan nyílt helyzetelem­zés, mint ahogy azt a Köz­ponti Bizottság áprilisi plé­numából, határozataiból ér­zékelték a gyár kommunis­tái és párton kívüli dolgo­zói. A tájékozta tóban szó esett termésizetesen a jövőről is; a kaposvári gyár exportér­dekeltségéről és tevékenysé­géről, a várható kilátásokról; a szerződéses fegyelem kö­vetelményéről az anyagellá­tást, a kooperációt illetően, a bér- és munkaügyi kérdé­sekről, * arról, hogy miként a munkásosztály csepeli fel­legvárára, úgy — csepeli szellemiben! — a somogyi „csepeliekre” is bizton szá­míthat a párt, az ország. Fia­tal nemzedék nőtt fel itt, a munkásosztály talán legif­jabb, de elkötelezett, jó ké­pességű és felkészült gárdá­ja, amely — ezt a krónikás mondja — okos vezetéssel és jó szervezéssel helytállt, épí­teni lehet rá a nehezebb kö­rülményeik között is .,. Várkonyi Pétert »ante bombázták az információk. Érdeklődéssel figyelt minden mozzanatra. S hogy így igaz, hadd bizonyítsuk kérdéseivel, amelyek a tőkés export kö­vetelményeivel és vaJutavon- zatávol éppúgy kapcsolatban voltak, mint a gyár munká­sainak bérszínvonalával, en­nek „anyagyári” összefüggé- sedved, vagy az üzemben megalakult, és eredményesen tevékenykedő 13 gazdasági munkaközösséggel, a szocia­lista brigádmozgalommaí vagy a munkaversennyel. Természetes* hogy a széles körű tapasztalatszerzés után gyárlátogatás következett Előtte még megjegyezte a vendég: — örülök, hogy a Közpon­ti Bizottság áprilisi határo­zata itt is — mint országo­san — kedvező fogadtatásra, egyetértésre talált Köszö­nöm az erről szóló resszle- tes tájékoztatásit... Ezután megtekintette a forgácsolóműhelyeiket, a fia­talok tanműhelyét, ahol nem dísztárgyakat * munkálnak meg, hanem komoly, hasznos feladatokat kapnak a fiata­lok; megnézte a szerelőüze- met és csaknem minden munkamozzanatot, amely gazdaságos termelésről, nyereséges gazdálkodásról árulkodik ebben a somogyi gyárban. Várkonyi Péter ezután tért vissza az eredethez... Var­ga Péter Idséreiteben ugyan­is megtekintette a szennai falumúzeumot, ahol dr. Mé­száros Balázs, a Somogy me­gyei Múzeumok igazgatója és Csepinszlci Mária, a nép­rajzi gyűjtemény „főkari- feusa" fogadta vendégeinket És ebben, a falu öleléséiben rejtőzni nem tudó, Európá­nak is kitárulkozó értékes gyűjteményben — a tőle megszokott közvetlenséggel, népi humorral és sok-sok anekdotával fűszerezetten — ismerkedhetett Központi Bi­zottságunk titkára azzal, hogy honnan jött, s a Cse­pelre visszatekintve hová ér­kezett néhány évtized alatt a somogyi ember... A krónikás hiheti íbiszen megnyilvánulásait tapasztal­hatta), hogy élménydús dél­előtt volt ez vendégünk szá­mára, aki ezek után még na ­gyobb feladatra vállalkozott Várkonyi Péter, a Közpon­ti Bizottság titkára délután vezető pártmunkásokká!, propagandistákkal, gazdasá­gi vezetőkkel és aktivisták­kal találkozott az oktatási igazgatóság nagytermében, és hivatásához híven idősze­rű nemzetközi kérdésekről tájékoztatta a résztvevőket. Helyes volt a XII. kongresszus döntése Faluvégi Lajos JW Őrizzük meg fizetőképességünket Maróthy László

Next

/
Oldalképek
Tartalom