Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-23 / 147. szám
Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi Néplap június 12-i száma közölte, hogy a Dédász brigádjai Csökölyben új utcai lámpatesteket állítanak fel, és ezzel kétszeresére nő a lámpák fényereje. Ez valóban szép dolog, de még örvendetesebb lenne, ha az áramszolgáltató vállalat Kaposvár közvilágítására is legalább ekkora gondot fordítana. Ezen a téren ugyanis sok a bosszantó jelenség. A Pázmány Péter u. 31—33. számú ház előtt gyakran nem égnek a villanyok. Most is már kb. két hónapja sötét két lámpa. Hiába jelentjük a hibát a vállalatnak, nem intézkednek a kijavítására. Arra is gondoltunk, hogy talán takarékossági szempontból késnek, bár ha így van, nem tudom megérteni, miért éppen az autóbusz megállójában kell kezdeni a takarékoskodást. Panaszunk nem újkeletű. Korábban is többször előfordult, hogy hibabejelentésünket semmibe vették, sőt ha többször reklamáltunk, még „ki is oktattak” bennünket a hibát feljegyző dolgozók. Bízunk benne, ha telefonbejelentéseinkre nem is reagál az áramszolgáltató vállalat, e levél megjelenése után ta- \ Ián mégis gondoskodnak megfelelő világításról Tisztelettel: Takács Erzsébet ,K*pesv4r, Pázmány Péter u. «. Tisztelt Szerkesztőségi A gyékényest iskola közlekedési szakkörének hallgatói a lap június 19-i számában panaszolták, hogy elmaradt az ATI által májusra ígért vizsga. A kaposvári ATI ilyet nem ígérhetett, mert a szakkört nem mi szerveztük; a tanfolyamhoz szükséges jelentkezési fapokat a nagyatádi rendőrség biztosította. A szakkör vizsgáját a rendező szervnek kellett volna kérnie a megyei gépjárművezetői vizsga- bizottságtól. Tisztelettel: Szentgróti Béla iskolaigazgató, ATI Somogy megyei le&e&ája Kaposvár Sátor is van, matrac is van... Az igazi nyarat várják a kölcsönzőboltban XXXIX. évfolyam, 147. szám 1983. június 23., csütörtök Elsősegélynyújtó házfelügyelők Az Iparcikk Kölcsönző és Szolgáltató Vállalat kaposvári kölcsönzőboltjában már május óta nagy a kereslet a padlócsószoló, a szönyegtisztí- tó és a külömíéle barkács- gépek iránt. A kempingcikkek kölcsönzésének fő szezonja még nem kezdődött meg. Pedig a tavalyinál negyvennel több, mintegy 100, két- és négy személyes túrasáfccr, valamint különféle típusú hálófülkés sátor áll rendelkezésre. A múlt évben a bolt forgalma 1 millió 400 ezer forint volt, s az idén is legalább ennyire számítanak, hiszen nemcsak a korábban kölcsönzött iparcikkek és felszerelések számát növelték, Szedd és Olcsón Juthat gyümölcshöz bárki, aki enged a Pécsi Allan« Gazdaság „szedd és vidd!“ hívásának, azaz vállalkozik arra, hogy maga szedi le a fáról a termést saját magának. A városellátó nagyüzem ötféle gyümölcsöt kínál saját kezű szedésre: elsőként '■— ezekben a napokban — a meggyet, később azután kajszit, őszibarackot, szilvát és almát. A helyszínen szedölétrát és gyümölcsösládát is adnak, de akinek úgy tetszik, szedhet a kosarába, mérlegelés után fizeti és viheti az árut. S közben annyit ehet, amennyi belefér, a fa alatt elfogyasztott gyümölcs ingyen van. Kirándulásnak sem rossz program egy-egy ilyen gyümölcstúra. Az ültetvények Pécs közelében vannak, könnyen és gyorsan elérhető helyeken. A gazdaság kiváltképpen a nagy- családosokat hívja a „szedd es vidd!” napokra, hiszen egy-egy hét végén a gyerekéit számára szükséges friss gyümölcs és a befőzésre szánt gyümölcs teljes memy- nyiségét begyűjthetik. Jelenleg körülbelül egyharmadá- val olcsóbban juthatnak hozzá a meggyhez, mint a piacokon és a boltokban, 6 hasonló arányú lesz az árengedmény a többi gyümölcsből is. A ,.szedd és vidd!” akció előnyös a nagyüzemnek is, hiszen minden kosárnyi leszedett és elvitt gyümölcs csökkenti a saját szedési, tárolási és szállítási költségehanem újdonságokat m kínálnak. Ilyen újdonság az automata mosógép kölcsönzése, valamint a sátorgará- zjsé, amelyből januárban kölcsönöztek először, s a kevésnek bizonyult készletet azóta bővfteniük kellett. Hasonlóan újdonság még az autócso- m>artóra szíjakkal felszerelhető bőrönd. A kölcsönzők számára változás, hogy ha a boltból elvitt iparcikket, felszerelést nem viszik vissza az előre meghatározott időre, akkor sem számítanak fel nékik késedelmi díjat, hanem ugyanolyan összeget kell fizetniük, mint egy-egy korábbi napra. vidd! it, így megtérül a fogyasztóknak adott kedvezmény. Az 54 hektár meggyes, a 32 hektár kajszis, a 128 hektár őszibarackos, a 100 hektár szilvás és a 70 hektár almás bő termést ígér. A gazdaság 5—6 millió kilogramm gyümölcsre számít az idén, ennek felét exportálják, a másik feléit a lakosságnak kínálják. Málnaszedés Tab környékén Az Idén mintegy 350 gazdával létesített termelési kapcsolatot a málnaiéi vá- sári ás érdekében a tabi afész. A szövetkezet körzetében Tengőd a hazája a málnának, ennél kevesebbet termelnek Torvajon és Kányán, azonkívül még 7—8 községben vannak kisebb málnások. Torvajon 3 éves, Kányán 5 éves, Tengődöm pedig még régebbi a telepítés. Az idén közepes a termés. Tavasszal fagykár volt itt és némi lepusztulást is észleltek. A szedés június 13-án kezdődött Nagyobb mennyiségeket ezekben a napokban szállítanak. De hiába érkezik egy- egy nap 30—50 mázsa, sajnos úgy mutatkozik, hogy a vártnál kevesebbet értékesíthetnek a gazdák a bel- és külföldön egyaránt keresett gyümölcsből. A szövetkezet a zalaegerszegi hű tói párnák és a megyei Zöldért Vállalatnak szállít A kisgazdaságok várhatóan 1,7 millió forintot kapnak a 7 vagon málnért M&vel a tengődi telepítések kiöregedtek, szükség van a málnás területek felújítására. Már ez év tavaszán 6500 sarjat helyeztek ki a kisgazdaságokhoz és ugyanilyen mennyiséget terveznek az ősz folyamán is. December 11-én délelőtt Csákányból Szőkedencsre indult bevásárolni a 27 éves Bogdán László csákányi segédmunkás egyik társával. Elsősorban alkoholt vettek. Bogdán a négy üveg sört és az egy üveg bort már jórészt helyben megitta. A pénze elfogyott, de még inni akart. Hazafelé a 73 éves Sós Gáborné csákányi lakos előtt vitt el az útjuk. Bogdán tovább küldte társát. — Nekem még elintézni valóm van — mondta, és azzal belépett az idős asszony házába. Jól ismerte a házat és gazdáját, hiszen ha elfoA Nyíregyházi Ingatlan- kezelő és Szolgáltató Vállalat 23 házfelügyelője elvégezte a megyei és a vállalati Vöröskereszt-szervezet számukra közösen szervezett 60 órás tanfolyamát, és sikeresen levizsgázott a tananyagból. Az oktatás költségeit a vállalat fizette, az előadókat a Vöröskereszt megyei szervezete biztosította. A vizsga próbafeltételei között sok egyéb mellett beteggondozás, inzulin injekció beadása, baleseti elsősegélynyújtás és vérnyomásmérés szegyott a pénze, ott szokott segíteni, leginkább csak borért. Most is ezért jött Sósné épp baromfit tisztított . A késeket a konyha- asztalon tartotta. Bogdán bort kapott Be- nyakalt vagy fél litert, aztán tovább követelőzött. Most már nemcsak bort, hanem pénzt is kért. Majd kést ragadott és dulakodni kezdett az idős asszonnyal. Sósné miután látta, hogy vérzik a keze és veszélyes helyzetbe került, megmutatta hol a pénze — 1518 forint nyugdíja —, majd átmenekült a szobába. Hiába zárta magára az ajtót, a felbőszült fiatalember beszakította. A segítségért kiáltozó asszonyt a konyhába vonszolta, a kövezeten fojtogatni kezdte. Mikor Sósné elájult, Bogdán a konyhaasztalon fekvő, 20 centiméter hosszú pengéjű késsel leszúrta. A boncolás megállapította, hogy az áldozat már a szúrást megelőzően, a fojtoga- tás következében nyelőcsonttörést, halálos sérülést szenvedett. Bogdán miután az asztalfiókban levő pénzt magához vette, a holttestet ülve a falnak támasztotta, saját véA június 12-ről 13-ra virradó éjszaka a Budapest VIII. kerületi Teleki térről ismeretlen tettes eltulajdonított egy pótkocsit, értékes műszerekkel megrakott kamiont. Június 13-án Tápió^ szecső belterületén a kamiont megtalálták, abból értékek aena hiányoztak. A repelt. Az okleveles elsősegélynyújtó házfelügyelők ezentúl eredményesen segédkezhetnek a házukban élő idős ^emberek gondozásában, s az arra rászorulók gyors és szakszerű ellátásában. Az IKSZV brigádjai vállalták, hogy „elsősegélynyújtó-hely” feliratú táblákat helyeznek el azoknak a házaknak a faióra, amelyekben a vöröskeresztes vizsgát tett házfelügyelők tevékenykednek; a Vöröskereszt pedig vala- menny ifiket ellátja kötöző- anyagokkal és. speciális elsősegélynyújtó táskával. res pufajkájával letakarta. A falubeliek csak harmadnap vették észre a gyilkosságot Bogdánt, aki közben elmenekült a faluból, a rendőrség december 14-én letartóztatta. A megyei bíróságon dr. Mózes Gábor tanácsa tárgyalta a csákányi gyilkos ügyét és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettéért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésül tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság az ítélethozatalnál súlyosbító körülményként értékelte, hogy az utóbbi időben egyre több az erőszakos jellegű bűncselekmény, így társadalmi érdek a gátlástalan, pillanatnyi érdekeiknek megfelelően cselekvő bűnözők elszigetelésére. Az elmeorvosi vizsgálat megállapította, hogy a vádlott képes volt felmérni cselekedetének súlyát. Az alacsony műveltségi szint és a primitív életmód, valamint az alkoholos állapot közrejátszott a bűncselekmény elkövetésében. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. BRFK szervei június 21-én elfogták a büntetett előéletű Kollár Zsolt 19 éves segédmunkást, budapesti lakost, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. Kollár feltételesen szabadult szabadságvesztés büntetéséből, amit kamionlopásért kapott. Aforizmák Európában a békemozgalom az egyházakon belül is terjed. Attól azonban senkánek sem kell félnie, hogy én mint kancellár egy bíborost neveznék ki hadügyminiszterré. Hans-Jochen Vogel * * * • Olaszországnak hivatalosan. már csődben kellene lennie. Mivel azonban majdnem minden harmadik olasznak nem hivatalos másodállása van, ez az árnyékgazdaság a felszínen tartja a nemzetet Gmseppe de Rita • • * Ha egy nőnek nem sikerül a mindennap becsengető levelhordót elcsábítania, akkor várjon addig, amíg egyszer már eljön a súrgömykihordó. Henry Miller * » • Ahhoz, hogy valakinek szerencséje legyen a nőknél, szeren esetlennek kell látszania. A szerencsétlen férfi olyan probléma, amely nem hagyja őket nyugton. David Niven * * * Némelyik televíziós zavar egészen egyszerűen azon alapul, hogy két néző elcserélte a szemüvégét Fritz Muhar * * * A szokások olya» félét tesek, akiket az ember nem vesz észre. Hannes Messemer • * * A legbiztosabb par a féltékenység ellen — asae- relem hiánya. Trinidad szigeti emlékeztető ifjú házasok számára * * * Ha nem vagy busám a dolgodban — akkor ne hajseioij! Ázsiai tevehejcsárok bölcsessége ... A szél mindig kedvwső, ha valaki az árral úszik. Üj-zélandi turisták tréfája Tárgyilagos A bíró bizalmasan közli kebeülbarát já vall: — El tudod képsen, mennyire elterjedt nálunk a korrupció? Tegnapelőtt, közvetlenül a tárgyadás kezdete előtt, a vádlott ügyvédje ezer dollárt adott nekem. Mit szólsz hozzá? Azután pedig a károsult ügyvédje ezerkétszáz dollárt nyomott a markomba. De én nem vagyok olyan ember, aki hajlandó elfojtani a lelkiismerete szavát, és rószrehajlóan vezetni a tárgyalást. Ezért visszaadtam a károsult ügyvédjének kétszáz dollárt, hogy tej! esen elfogulatlan maradhassak! SOMOGYI ^ Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BßLA Főszerkesztő-h.: dr. Keren ft«*» Szerkesztőség: Kaposvár, Latinks Sándor n. 2 Postacím s Kaposvá* Pl.í a. 7401. Telefon: U-Slft. 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, tatinka Sándor a. S Telefon: 11-51* Postacím: Kaposvár. Pf.x XL. WtÄ Felelős kiadó: Balajcza Jánoa, Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesltA postahivataloknál és kézbesítőknél. ' Előfizetési díj egy hőnapra 34 Ft, negyedé*** 102 Ft, fél évre 204 Ft. egy évre ioo Ft, Index: 25 967 ISSN 0133—06M Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Válla bat kaposvári üzemében. Kaposvár. Május 1. u. Ml Felelős vezető: Farkas Béla Igazgatd. Kéziratokat nem őrzünk m«g£ és nem adunk viasza Újdonságok a posta kísérleti intézetéből A posta kísérleti Intézetében a telefonnal kapcsolatos érdekes újdonságokat fejlesztettek ki. Ez a mikroprocesszorral fölszerelt készülék beszélni tud. A program szerint tájékoztatja a hívót a megváltozott telefonszámokról, a vonalhibákról, a kábelbeázásról stb.; hívás átirányítására is alkalmas. A telefonközpontokba telepíthető készülék a 4 hónapos próba alatt több mint 100 ezer hívást bonyolított 1«. Életfogytiglani kapott a csákányi gyilkos Elfogták a kamiontolvajt Tádzsikisztánban a hagyományos esküvő elképzelhetetlen a menyasszony és a vőlegény arannyal hímzett tyüfeitejkája (kis sapkaja) és ünneplő mellénye nélkül. Ezek az ifjú pár esküvői öltözékének hagyományos kellékei. A tad/,sík lányok. asszonyok remek kézimunkái többször is szerepeitek már külföldi kiállításokon