Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-12 / 111. szám
I * Tisztelt Szerkesztőség! Gutiné Foki Ida, kaposvári olvasójuk, április 29-én megjelent panaszát kivizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy a kiszolgáló eladó helytelenül járt el, mert nem győződött meg az ellenőrző mérleg állásáról, illetve nem rendezte a vásárló által kifogásolta- kat, s mert a fölmerült reklamációt nem közölte a boltvezető-helyettessel. Helytelen volt az a kijelentése is, mely szerint „az ellenőrző mérleg nem számít”. A rendelkezések egyértelműen előírják az ilyen mérlegek alkalmazását és azok mindenkori pontos beállítását. Ennek betartására a vizsgálat során felhívtuk a bolt vezetőinek a figyelmet. A történtekért a bolt eladóját figyelmeztetésben részesítettük, olvasójuktól pedig a boltunkban ért kellemet- lenseg miatt szives elnézést kérünk. Tisztelettel: Ott József Antal lános írufóxrgalxm osztályvezető. áruforgalmi csoportvezető, Somogy megyei Élelmiszer-, . . Háztartási- és Vegyiárukiskeresrkedelmi Vállalat Tisztelt Szerkesztőség! A szomszéd zártkertben — közvetlenül a kerítés mellett — évek óta több család méh van. Többszöri felszó-l Utasunkra — amit már a Szentbalázsi Községi Tanácson is megtettünk — nem telepítették el. Mivel allergiás vagyok a méhekre, tavaly kórházban is feküdtem. Jelenleg 9. hónapos terhes vagyok. A méhek miatt az udvarban sem tudok tartózkodni. Félek, hogy komolyabb bajom lesz, és gyermekem egészsége is veszélyeztetve van. Ezért kérem az önök, illetve az illetékesek segítségét. Tisztelettel: Nógrádi Erzsébet Säntoß, Üj u. 12. Vendégek a tahi Videoton-gyárban FMKT alakult A műszaki és köz-gazdasági hónap tegnapi eseményeként a Video- ton tahi gyáregységében a híradástechnikai egyesület üzemi csoportja és a KISZ- bizottság vendégeként a budapesti Elektronikus Mérő- készülékek Gyárának szakemberei ismerkedtek a tabi gyáregységgel, a műszaki feladatokkal. A taibiak bemutatták a gyáregységben rendezett kiállítást: az ÉMG által készített műszereket. Déiután konzultáción a gyártó és a felhasználó cég szakemberei cserélték ki ta- pasztatatai'ka t. A gyáregységibe!» tegnap megalakult a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa; a megyében ez a huszonötödik ilyen szervezet. A fiatal műszakiiak és közgazdászok szerepéről Bogó József, a megyei KlSZ-bizott- ság titkára tartott tájékoztatót. Szólt a KISZ-mek a termelest segítő mozgalma - ról, es aiz önképzés szükségességéről isRekord zsákmány angolnából Soha nem látott angolnabőség volt az idén a Balatonon: április elejétől mostanáig a nászukra készülő „kígyóhalak” valósággal özönlöttek a Sió-csatorna felé... A szökési kísérlet nem sikerült, mert a Balaton esapoiasa idején a halászok szinte éjjel-nappal dolgoztak. Naponta négyszer- ötezőr is kellett üríteniük az angolnacsapdákat. Volt olyan éjszaka is, hogy 150 mázsa kígyóhalat emeltek szárazra. A tó magas vízállása miatt a szokásosnál hosszabb ideig tartó vízeresztés meghozta a szerencsét: ezer mázsa angolnát fogtak ki egy hónap alatt. A korábbi években a legnagyobb zsákmány — a tavaszi és az őszi vonulás idején is — csak 500 mázsát tett ki. A Balatonban szép nagyra nőtt angolnákat — amelyek között nem volt ritka az egy méter hosszú, karvastagságú példány sem — az NSZK-ba és Belgiumba vitték. A rekord fogás szép hasznot hozott a Balatoni Halgazdaságnak: a nyugatnémet kereskedők egy kiló élő angolnáért ugyanis 16 márkát fizettek. t XXXIX. évfolyam, 111. szám 1983. május 12., csütörtök Készülődés a könyvhétre Klasszikus és mai magyar alkotások, régmúlt irodalmunk elfelejtett értéket egyaránt meglelhették a Szép- irodalmi Könyvkiadó ünnepi listáján. A klasszikusok sorát az Árpád-kori legendák és intelmek című reprezentatív kötet nyitja meg, a mű a nyolc szent élete és alakja körül kialakult legendákat gyűjtötte egybe, azotkét, akik a magyar államalapítás utáni századokban éltek. A müvet Érszegi Géza állította össze. Hozzáértő és pontos jegyzetei hasznos kiegészítőd a legendák szövegének, és megvilágítják a művekben levő utalásokat. Bevezető tanulmánya átfogó képet nyújt a legendák kialakulásáról, születésükről, történelmi és irodalmi értékükről. Tanárokat tanulókat egyaránt bosszantja, ha irodalmunk alapvető értékei nem lelhetők föl a könyvesboltok állványain. Meglepő tény: az utóbbi hónapokban hiába keresték — a kötelező olvasmányok listáján is szereplő — Bánk bánt és a Toldi trilógiát. Katona József és Arany János munkája most az olcsó — elsősorban diákok számára készült — Klasszikus zsebkönyvtár sorozatban jelenik meg. Ugyancsak hiánycikk több könyvesboltban József Attila minden verse és vers- fordítása; ennek új kiadása a folyamatban levő kritikai kiadás és a legújabb filolóIlyen gazdagok vagyunk? A napokban kezdődött meg a munka a zamándi tsz Baía tonendréden létrehozott mezőgazdasági gépbontó- és alkatnészfelújvtó üzemében. Az új telepen az Agrötek, is tranzit-raktárt kíván kialakítani, s felújított és új ‘ alkatrészekkel látja majd el onnan a gazdaságokat. U-gyanitt a tsz a pécsi tez- kerrel kötött szerződés alapján kerekek bontását és leszerelt gumiabroncsok osztályozását is végzi. Külön válogatják a futózásra érdemes gumikat és azokat is, amelyek kisebb javítás után újra használhatók. A feldolgozásra« váró gumihegyek mellett járva meglepődve láttuk, hogy az abroncsok között nem egy vadonatűj, Néhány keréken még a használatlanságot bizonyító gumitüskék is megtalálhatók. Ugyam miféHe „roncs” gépekről szerelhették le ezeket az új gumival ellátott kerekeket? Volt ott darabonként 7—8 ezer forintba kerülő autöbuszgumi csakúgy, mint több tízezer forintos traktor- gumiabroncs. Hogyan kerülhettek a selejtezett gumit szállító vagonokba ezek az új vagy alig használt kerekek? A gumiszerelést végző egyik munkás némi éllel megjegyezte; „Hiába, gazdagok vagyunk ...." 'Valóiba«? B. F. giaí kutatások eredményednek fölhasználásával készült, Stoll Béla' szerkesztésében. A kortárs irodaimat képviseli Kardos László Harminchárom arc című tanul- mánykötete. Négy nagy világirodalmi pályakép; Shakespeare-, Rimbaud-, Csehov- és Majakovszkij-ta- nulmány sorakozik az arcképcsarnok élén; ezeket követik a XX. századi magyar irodalom jelenségeit változatos eszközöKikel fölvillantó a rcképvázlatok. A mai magyar prózai művek közül Balázs József első noveltiáskönyve a .70-es években készült írásait tartalmazza. A gyűjtemény két novellafüzért foglal magában. Fenákel Judit A hagyaték című regénye napjainkban játszódik. A somogyi születésű jeles költő, Veress Miklós Vakügetés című verses kötete az utóbbi öt esztendőben írt költeményeit gyűjti egybe. Felmérés a felvételiről A Művelődési Minisztérium statisztikai tájékoztatója szerint az idén 56 ezer 170-en jelentkeztek a különféle felsőoktatási intézményekbe. Nappali tagozatra 34 ezer 432-en, estire 4305-en, levelezőre 17 ezer 433-an adták be felvételi kérelmüket. Mint azt a minisztérium illetékesei elmondották: tavaly több mint 35 ezren felvételiztek nappalin, tehát a- továbbtanulni szándékozók száma most valamelyest csökkent. Míg tavaly a jelentkezők 42,3 százaléka fizikai dolgozók gyermeke volt, az idén már csak százból negyven. Az eddigiekben is a tudományegyetemek bölcsészettudományi karára és a jogi karra pályáztak a legtöbben, »a legalacsonyabb a felvételizők száma a Nehézipari Műszaki Egyetem dunaújvárosi kohó- és fémipari főiskolai karán, illetve a kazincbarcikai vegyipari-automatizálási karon. Mérséklődött az érdeklődés a tanár- és a tanítóképző főiskolák iránt, de mivel ezekben az intézményekben így is kétr szeres a túljelentkezés, még elég jelentkezőből válogathatnak a vizsgáztatók. Deirick Budapesten. A Televízió népszerű Derrick sorozatának két főszereplője, Horst Tappert és Fritz Wepper — Derrick és Klein felügyelő — a Magyar Te- Ifcvízio vendégeként Budapesten tartózkodik. A hét elején a művészek a Csemege édesipari gyárba látogattak _. IFoto: MTI ~ Friedmann Endre feiv.' Granulált gesztenye Üj gépsorokon Szemcsés gesztenyét állítanak elő aaon a gépsoron, amelyet a napokban szál lí- toótak Siófokra. Az Építőipari Gépgyár veszprémi gyáregysége készített három gramüálóberendezést, s az elsőt már föl is szerelték a déli part fővárosában. A granuláló kisüzemek korszerű gépeinek gyártását — és fölszerelését is — a Műszaki Kémiai Kutatóintézet, illetve az Építői pa ri Gépgyár veszprémi üzemének együttműködése segíti. A kutatóintézetben dolgozták ki a gesztenye szemcsés ítésének (gra- nulálásónak) technológiáját, s kifejlesztették a hozzá szükséges berendezéseiket. A gyár szakemberei már adott üzemi méretre tervezték a gépeket. Hasznos ez az együttműködés a gépgyárnak is, mivel tavaly csökkent az építőipari gépek, a korábban népszerű betonkeverők iránti kereslet, szakismereteiket és tapasztalataikat viszont jól hasznosíthatják a granu- lálóberendezések előállításakor. Az. első három gépsor hamarosan működni kezd. És a siófoki áfész üzemében előállított termék — reméljük — sikert arat. A holttestet a patakba dobta Megrendítő gyilkosság történt május 3-án délután 18 órakor Kaposváron. A fiatalkorú kaposvári Boros István a szomszédjukban lakó hatéves Orsós Zoltánt a közeli erdőbe csalta, és megfojtotta. A holttestet utana késsel többször megszúrta majd a közeli patakba dobta. A 16 éves Boros Istvánt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. A gyil- gosság körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják, j*.' Idegölő Kovács meséli: — A fiamnak idegölő foglalkozása va.n. — Mi a foglalkozása? — Fogorvos. A hét vicce — Nézd meg az új ko"- csimat — dicsekszik Alfréd —; csupa automatika. Lenyomok egy gombot, és kinyílik a bárszekrény, lenyomok egy másikat, és bekapcsolódik a televízió... — Ugyan!... Az én ko- ' csim húszegynéhány éves, és az automatikája különb a tiédnél. Mihelyt becsapom az egyik ajtót, a másik három magától kinyílik! Színészsors A színész ’ gázsiemelést kér az igazgatótól. Így érvel: — Itt süllyedjek, el, ha nem igaz, hogy a nézők sírtak annál a jelenetnél, mikor haldokoltam. — De csak azért, mert nem halt meg igazán! '— felelte az igazgató. Munkahelyváitoztatas — Kénytelen voltam-. munkahelyet változtatni,! mégpedig egészségügyi* okok miatt A főnök,' ugyanis valahányszor ram > nézett, rosszul lett.* Új postás — Egy kisvárosi postahivatalhoz kezdő levélhorr dót osztottak be. Az első napon, amint a leveleket szortírozza, odaszól kollegájának, egy öreg postásnak: — Mondja, kérem, ebben a városban két Hosszú Mátyás nevű halottkém van! — Már miért lenne kettő? — Mert kettőnek jött levéL Reklám Kovács odaszől a vendéglőben a pincérnek; — No, barátom, ma nem nagyon erőltették meg magukat ezzel a húsadaggal. Tegnap sokkal nagyobbat kaptam. — Tegnap biztosan az ablaknál ült uraságod. — No és? — Tetszik tudni; az ablaknál ülőknek mindig nagyobb adagot adunk. A reklám miatt. SOMOGYI'“™’ ,Aa MSZMP Somorv megyei Bizottságának lapja, T Főszerkesztőt jávori béi.a Főszerkesztő-b.: őr. Keress Imre szerkesztőséé; Kaposvár. Latiné» Sándor u. 2. Postacím; Kaposvár Pt.5 31. 7401. Telelőn: 11-510. U-511. 11-512, Kiadja a Somogy mérvéi La pk Iádé Vállalat* Kaposvár. La tinea Sándor •. t> Tét.: u-516. Postacím! Kaposvár. Pf.: 91. ?«*1 Felelős kiadó: Balaicza János. Terjeszti a Marvar Post-a. Előfizethető a hirlaokézbesítd postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetést díj egy hónapra 34 Ft. negyedévre M2 Ft. fél évre 204 Ft. •er évre «06 fu \ Index: 25 96? ISSN 6133—66#« | Készült a Somo?v megyel NvomdalDan Vállalat Kaposvári üzemében. Kaposvár Mánia l. u. UfL FeleJöe vezető« j Parkas Béla Igazgató. J Kéziratokat nem drzflnJr meg* ás oera adunk vissza.