Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-11 / 110. szám
Rigai művészeti hét Riga óvárosa erre az egy napra múzeummá és műteremmé alakult: az ódon utcák kirakataiban grafikák, gyermekrajzok, festmények, a balkonok korlátain gobelinek és szőttesek, a falak tövében a földre terített szőnyegeken kisebb kiállítások, a tűzfalakon hatalmas, bárki által megmozgatható paprikajancsik vagy gumimatracból összeállított repülőgépek, a tereken képző- művészeti vásár, a fiatal szobrászok mellszobrokat készítenek gipszből, a festők az utcát) festenek .. Ide tartott a városon át a Lett Képzőművészeti Szövetség tagjainak „civilek” százai által kísért, ősöreg autók, kosztümös lovasok és frakkos zenekarok által tarkított vidám felvonulása. Mindez csupán a záró akkordja volt az április végén rendezett rigai képzőművészeti hétnek. A képzőművészeti hét keretében Lettországban mindenütt kiállítások nyíltak, méghozzá nemcsak a múzeumokban, hanem a szó szoros értelmében minden nagyobb településen. Az alig kétmilliós lakosú Lettországban a képzőművészeti szövetségnek több mint ezer tagja van, s népes egyesületben tömörülnek a fiatalok is. Az ünnep alkalmából megnyílt sok kiállításon a legszembeötlőbb sajátosság a sokszínűség: a festményekben, grafikákban, és plasztikákban — a realizmus mellett — megtalálható az expresz- szionizmustól az absztrakton át a fotónaturalizmusig szinte minden irányzat. Rám a legnagyobb benyomást Gunnars Krolks grafikus és felesége, Izabella Krolle keramikus közös tárlata gyakorolta. Izabella nagy felületek és terek díszítésére alkalmas, enyhén hajlított, nagy samottlapok- ra rajzolt kék mázzal költői képeket (ezek stílusukban talán Reich Károly alkotásaira emlékeztetik a magyar nézőt), Krollis pedig japán, ausztriai, üzbegisztáni útjainak emlékeit örökítette meg rendkívül változatos grafikai lapokon. A lettek szeretik a művészeteket s a hagyományokat. A nagyarányú restaurációs munkák nyomai a város minden pontján megtalálhatók, a lakásokban mindenütt ízlésesek a dísztárgyak. A képzőművészeti alap rigai boltjába alig lehet bemenni, hogy a látogató legalább szemügyre vegye a lett művészek szép alkotásait. Az egy hét élményeiből á látogató ' úgy érezheti, hogy a színes és vidám happening, amellyel a képzőművészeti hét véget ért, csupán egy élménnyel gazdagítja a művészetek és emberek kapcsolatát: az ünnepségek befejeztével mit sem csökken a művészek lelkesedése, s a munkájuk iránti érdeklődés. Szenzációs leletre bukkantak Visontán a Mátrai Szénbányák Thorez üzemében. Külfejtés közben a föld felszínétől mintegy 10—12 méterre egymás- közelében több mammut- agyart találtak. A szakemberek feltételezik, hogy hozzávetőleg egymillió evvel ezelőtt valamilyen természeti katasztrófa okozta a különböző korú állatok pusztulását. A gyöngyösi és az egri múzeum régészei az üzem dolgozóinak segítségével folytatják a leletmentést Akasztófa Mól szivárvány: Bácsáelőadás Tulipánhagymákat ültettek a parte virágágyásaiba és bohócok keltek ki: em- bertuüpánok. Gyönyörködtünk bennük. Szóvirághullás után a puszta tények kórócsupaszságá- val: Müller Péter Búcsúelőadás című bohóctragédiáját mutatta be a napokban a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata a parkban fölállított nagy cirkuszsátorban. Várakozásunkat fokozta ez a sátor; s kíváncsiságunkat motiválta: a művet. Garas Dezső, a kiváló színművész úgy állította porondra, hogy maga is szerepet' vállalt benne. Aki nem tud a mű 197:8-as győri előadásáról bizonyára meghökken, amikor belép a nézőtérre, mely fölött Mussolini, Hitler, Churchill, Einstein, Chaplin, De Sica, Lhwrence Olivier nagy fotói függenek. Történelmi . bohócjáték ez, a Stevan és Cawallieri cirkusz utolsó előadásának reprodukciója, sajátosan müllari fölvezetésben, Miután a Stevan és Cawollieri társulat igazgatóságának nem sikerült megszereznie Skorzeny orra elől az őrizetbe vett dúcét 'iíM3-ban. hogy ketrecben mutogassák az amerikai publikumnak — a biznisz az biznisz! —, 1945 végén Mussolini végnapjainak eljátszására vállalkoztak Chicagóban. Talán már nem is finan- ciáliis okokból, inkább terápiás céllal szervezi meg az előadást Elegant vagy másik nevén a Fehérbohóc: eszmélhessen a háborús sokkjából a néző, gyógyuljon a megnyomorított, koncentrációs tábort járt bohóc, e történelmi tört. Müller Péter bohóctragédiája annyira hű mása annak a chicagói előadásnak, amennyire az lehetett hűséges a duce végnapjainak föle leven ítésében. Ennek érzékeltetésére egyetlen mondat: amikor Müller 19ő6-ban írni kezdte a Búcsúelőadást, megjelent, magyarul P. Ovsz- janyin Mussolini végnapjai című tényregénye, amelyből ellenőrizhetjük, milyen pontosan fedik a tényeket a játék részletei. Csakhogy Müller a groteszk fénytörésében, boihóetréfák sorozatában láttatja, s ettől káprázik szemünk az akasztófa tövében is szivárványt. Kitűnő darab, színésznek ajándék. Elődei között Chaplin. Diktátorát, Brecht Arturo Uiját, Fellini bohócfilmjét említhetjük. Heuréka: Örkény utolsó színművéhez, a Forgatókönyvhöz készen , kapta Müllertől ezt a történelem- cirkuszporond ötletet! A Bú- csúelőadás bohócmaszkjai mögül néha rémült, keserű privát arcukkal néznek ki a szereplők, akik természetesen a negyvenes évek legnagyobb cirkuszcsillagai voltak. Mondtuk, ajándék a színésznek a Búcsúelőadas. Ajándék a jó színésznek! Egy előadásban kell eljátszania „saját” énjét — azt a cirkusziművészt, aki megszemélyesít —, egy vagy több bohóc-stílust és jól ismert történelmi személyt. S akkor még nem beszéltünk azokról a nem is veszélytelen mutatványokról! Haladjunk sorjában . . . Garas Dezső; a műzsák zsenigyanús gyermeke igazi cirkuszt rendezett úgy, hogy — nyilván a szerzővel egyetértésben — dramaturgként is bábaságot vállalt, egy-egy finom rendezői ötlettel helyettesítette az írói papírszínház valódi porondon kevésbé ható fordulatát, s bátran húzott a szövegből; elhagyta a Mussolini-iskola expozícióját, mert ráérzett, hogy a Mussolini-alteregók megjelenése tompítaná a darab egyik leghatásosabb „magán&zámának” ■— August nagyjelenete — lélekbe metsző élét. Az írástudók felelősségéről szóló Fehérbo- hóc-monológot is kurtította, hiszen itt és most a művészet más válfaja mutatkozik meg előttünk. Valamennyi jeleneten ott a garasi védjegy, amelyet mi lélekben a „kiváló áru” címkével látunk el. Ä Fehérhollóé szerepében Garas az érett férfit, a művészt mutatja föl, akinek nincs más esélye, csak az, hogy művészetté nemesítse a valóságot; ettől válik a bomláskor az ő személyes tragédiájává ez a búcsúelőadás. Garas visszafogottan játssza a szerepet: valószínűleg a rendező Garas kontrollálja a színész Garast; hagyja a többieket érvényesülni; ő a háttérember, a pszichomanipu- látor. A másik szereposztásban Ács János gyermekibb •Fehérbohóc; gyanútlanul létre hív egy szituációt, lelkesedésében kezdetben észre sem veszi a maszkok mögül kínban vicsorgó embereket a clownokban. Számára ' már életkoránál fogva is nincs más út: csinálni tovább! A másik főszerep a Bánóként Mussolinit megszemélyesítő színészé, Lukáts Andoré. Fizikailag, lelkileg egyaránt maximumot követelő szerep ez. Lukáts excentrikusként, elownként, légtornászként, zsonglőrként, „nóimilatorként” is színvonalat produkál, Mussolinijáért negyven éve Itáliában kötél járt volna, mert leleplezi a diktátorban a pozőr*, a bohócot! Kakas a szemétdombján ez a dúcé: düllesz- tett hordómell, sötét gödörből forduló pingponglabda - szem, száj helyett elméretezett alsó ajak, csőrorr. Az a fajta elme-eset, akinek állandóan bizonygatnia kell férfiasságát — önmaga előtt. Tökéletesen együtt vagyunk Bánóval, amikor sarokba vágja a gumiparókát. Be- zerédy Zoltán Lino átváltóUtolsó utáni beszélgetés (Búcsú M.-től) Beszélgetünk M.-mel. Susog mellettünk a fa friss ta- vászizöld lombja, M. keze a hűvös poháron játszik. Ujjnyi, savanykás bor és sok szóda ... Így isszuk a fröcs- osöt, gyönge szörpként; nem árt csak üdít a májusi meleg délutánon. M. hátradől a vesszőből font karosszékben, mosolyog, és azt mondja: — Ugye, megérte barátom? Rendben mennek a dolgok, végre egy kicsit eljöhettem. Talán nem vetik majd a szememre. Annyiszor ültettem le már az irodában, ez sem vesz igénybe több időt, hogy eljöttünk egy kicsit. Ahogy terveztük. A gondokról odabent, az örömről itt. Vártam mái-, hogy jöjjön. Készültem hozzá, hiszen megbeszéltük, mégis örülök, hogy várt, külön nekem szóló várakozással. Jólesik. Régi jó emberei vagyunk egymásnak, majdnem-barátok; lehet, hogy egyszer igazán azok leszünk. Nem, valahogy nem sikeredik a mondat folytatása. M. arca elfoszlik, megszakad az utolsó utáni beszélgetés, az űt felezővonalának szaggatott fehér csíkja fölszabdalja a kertet, fáj a kezem, azt hiszem, nagyon szoríthattam a volánt. Le kellene állni... Hogy is volt? Befejeztük a beszélgetést a szövetkezet elnökével. Búcsúzóban mondtam: „Átmegyek ide a szomszéd céghez, s megnézem, mi van a jó öreg M.-mel. öreg? Mit öreg ...” Az elnöknek olyan furcsa lett az arca. Egy kis szünet után szólalt meg. Ne menjek, mert hát M . .. Nemsokára jelenik meg a gyászjelentés. Le kell állni egy kicsit. Az erdő szép. Madarak csiripelnek. Langyos a napsütés. Igazán szép tavasz van. Igen, utoljára úgy terveztük M.-mel, hogy elfelejtjük egy kicsit a gondterhes világot, mert nem jó mindig a munkáról és csak a munkáról beszélgetni. (Igaz, nem tartottam be a szavam, mert úgy ígértem: busszal megyek, hogy megkóstolhassam a félrerakott palackban féltve őrzött nedűt...) Terveztük. Az üzemben mászkálva jutott eszünkbe. M. mondta: — Itt volt, amikor kezdtem, amikor ide hívtak a sokmilliós veszteséghez. Itt volt, amikor készülődtünk. Belebukhattunk volna. Drukkolt nekünk. Itt van most, sínen vagyunk, látja. Ha legközelebb jön ... Örömmel álltam rá. Hiszen M. ismeri hivatalos gondjaimat, örömeimet, én is ismerem az ő hasonló búját-baját, csak épp egymást nem ismerjük valahogy. • El lehet indulni. Biztonsági öv, indítás, index balra, sehol senki, gáz, egyes, kettes... Jól van, talán eléggé fölfrissített ez a kis séta. Alig van forgalom, az út jó. — Bizony, jó itt. Örülök, hogy megnyugodott. Szép volt rendbetenni a kóce- rájt. A pestiek is biztos örültek. Nyúlok a pohárért. Fröccsnek Igazán jó ez a bor. Nézem az épp hajtani kezdő muskátlikat. Vajon M. gondozza őket vagy a felesége? Kérdezném, de M. megelőz: — Szeretem a muskátlit. Sokfélét szereztem már, és most több időm is van rájuk. Tudja, megnyugodtam. Tényleg olyan jól érzem magam mostanában. Nyújtózkodik, és szinte szégyellősen mondja: — Végre boldog vagyok. Válaszolnék. Válaszolnék... De nem, ez nem az új beszélgetés, az utolsó utáni. Ezt M. még az irodában mondta, amikor hívott egy kis „zöld” tereferére. Ezt M. valóban mondta! / • Katona ballag az úton. Nem integet. Tudom, nem szabad neki. Megállók, örül. Persze, elviszem, épp arra megyek. Jól van. Nem kell újra megállni. Jól jött az útítárs. A szövetkezet elnöke — zavarodottságomat látva — úgy magyarázta a dolgot: M.-et elérte a sors, amelyet látnia kellett volna előre. Űk mondták neki, hogy a pestiek ... De nem hitte. Csak jól kell dolgozni, majd ö megmutatja. A hivatalos közlésben persze semmi sem lesz. Bizonyíthatatlan az egész, ne nézzek utána, tekintsem pletykának. Szóval M. rendbe tette a „gyarmatot”. Hívták, jött, és rendbe tette. A központ pedig újra csinált egy nagy bakit, aztán — ahogy ez nálunk szokás — az egészet rá ' akarták verni M.-re1. Jött néhány revizor, belső ellenőr, és elkezdték vizsgálni azt, ami nincs. Vizsgálat... Faggattak M.-et, 0 meg fogta magát, egyszercsak ráesett az asztalra az ellenőrök előtt. Kórház... Néhány óra múlva beállt a halál. 0 — Ugye, érdemes volt? A kemény meló! Nehéz volt, persze, hogy panaszkodtam közben, de az ilyesmi csak műpanaszkodás. Mert tudtam, hogy lesz eredmény, és akkor dolgozni jó! M. már nevet Szeret nevetni. Az irodában is szeretett, de most itt a gyöngyöző poharak mellett, a vesz- szőkarosszékben a muskátlikat nézve egészen fölszaba- dultan nevet. — Tudja, barátom ... Azt hiszem, mondhatom így ... • A katona megszólal: — Itt, ha lehet,. Ide igyekeztem. — Rendben. Viszlát! Üjra az indulás, újra a gépies mozdulatok. Üjra itthon. Hát, kedves barátom (persze, nyugodtan mondhatjuk így), kedves barátom, M. valahogy máshogy képzeltem. Ezt a szép, utolsó utániként is szépen kezdődő beszélgetést. Hiszen így akartuk, tavasszal, a kertben, és az első mondatok még akkor, az irodában valóban elhangzottak. Mit is mondhatnék még búcsúzás előtt? Hiszen amivel mindig elköszöntünk: „Legközelebb ..Ezt nem i mondhatom. Lnthár Péter zóművészként — micsoda színészi csúcs! — nemcsak jelmezt, hanem bohóc-stílust is vált néhányszor. Már cset- lö-botló, reszketeg De Bonéként is megszégyenítené játékával az igazi bohócokat, de amit Hitler-paródiájával produkál, az félelmetesen nagyszerű. Feszültség alatt levő műorángután; elektromos huzalköteg az ideghálózata, tartása a cigányprímásé és az örömkatonáé együtt, kézmozdulatait a mozdony- tolattyúsnól mintázta. Tegyük el az évad legnagyobb alakításai közé. Ahogy Máté Gábor örök-epizodista Au- gustját is. Apró „ö”-ket mássalhangzóihoz toldó, igazából a dolce far niente gyönyörűségére született bohóca színészi remekmű; ez a szeretnivaló komédiás az első igazán nagy jelenetében bravúros bohócszámmal tér ki az elől, hogy elmesélje, lőtt-e emberre. Épip ettől olyan pádhoz szögező az, hogy benne éled újra a Rém, mintegy a brechti figyelmeztetést .tartalmazva: „termékeny még az öl”... Ö az, akt végérvényesem szétzilálja azt a chicagói előadást; makogó, értelmetlen csürhévé zül- 1 észt ve társait terrorjával. Még egy egyenlő az elsőkkel: Gyuricza István megrendítő Oavialcantija, amely- lyel a színész elownként, Marches! professzorként. Kapitányként is bizonyítja tehetségét. Csákányi Eszter koncentrációs táborból szabadult Marilynje selypítésével már az első pillanatban megnyer, és végig igézetében tart; románca és seergl- mi duettje csúcspont. Mindent tud1 ez a színésznő. Hti- nyadkürti György korlátolt Harry Bellije „nagy szám”; eliená llhabatla mil mulatságos Mussolini őreként és Übermensch Skorzenyként, amint kiszól a figurából Adonájhoz imádkozva. Komlói István vak Ossie-jának ott a helye a porondon: szőr-száma, drámai mini monológja megmarad emlékeink között. Spindler Béla szép pierrot-bohóca, a feminin Doménico hibátlan, jó alakítás; songját úgy adja elő, hogy Kurt Weill a kezét dörzsölné. Karácsony Tamás és Serf Egyed shakespeare-i gyilkosai végig egyenletesen jók. Komáromi István a törpe bohóc szerepében ismét jól illeszkedett a társulatba. Berki Géza műfajt váltogató zenéje önálló jegyzetet igényelne. Szakács Györgyi jelmezei megmaradnak jó emlékezetünkben. Akkor már „minden Egész eltörött”, a Fehérbohóc > kifosztotta« üldögél a porond közepén. Mozdul egy ruhacsomó. Egy névtelen clown — Pogány Judit alakítja az előadás során egész gegpa- rádéval — bújik elő belőle. Faforgácsot szed, háttal az Elegantraak. Az hosszasan habozik, majd gyengéden nadrágon billenti. Aztán ő hajol le. Most a névtelen rúgja lágyain fenékbe. Folytatják. Soha ilyen libái, hitvallásos rugdalózást... Bohóc ars poetica, ugyanaz, mint a madáchi ember küzdj! Folytatni kell... Leskó László Fotók: Gyertyás László SOMOGYI NÉPLAP