Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
A magunk választotta úton Á politika otthona A következő hónapokban, években is a gazdasági tennivalókról beszélünk, vitásunk majd a legtöbbet A gazdaság meghatározó szerepét hangsúlyozza az MSZMP KB április 12—13-i határozata is, de emellett, ezzel aaoroe összefüggésben, szól hazánk belpolitikai helyzetéről, pártunk szövetségi politikájának eredményeiről, az életszínvonalat meghatározó egyéb, korántsem lényegtelen tényezőkről, az állampolgárok kötelességeiről és demokratikus jogairól A kérdésre, hogyan élünk és hogyan szeretnénk élni, nemcsak a gazdasági mutatók, a termelési eredmények adnak választ. Vállaluk a nagyobb terheket Sokszor halljak: nehezebbek a körülményéi!Ttk. de tapasztalhatjuk, hogy a nehezebb körüSmémyek nem bé- nitóíag hatnak a dolgozó milliókra: az ország lakosságának döntő többsége vállalja a aehezsegek megoldásáért a korábbinál nagyobb terheket, a több, jobb munkát Gyakran hrvartkozumk a nemzeti egyaegre. amelynek mznóenkoo próbája, hogy eeptozni tudunk-« a gondokén m vagy csak a sikerből akarunk részesedni. Rendre kisebbségben maradnak azok, akik csak a bábákat sorolják, a kételyeiket emäegeüik vagy • gondók láttán utólag bizonygatják, hogy ők márak-. kor is megmondták ... Az vtdCagos okoskodás, a kishitűség semmire sem megol- ék A dolgunk ennek meg- Wátwiriiása. hogy itt és most aná a teendőnk. A válasszad , mmekmt a tartatókaimkait tár- ihtjufc CL amelyeket még ara atenaghjmfc ki az emberek martjnlw készségéből, «ebetségéböl. Nem minden Agg az aayaar eszközöktől, ▼an, ami morális értékeken. m kMeáességtudatoo, az egy- Más kränk felelőssege« aä*p' ____ jI E gészség«« közgondolkodás fc Hol tantusfc manfaaertones- feetv. tegyeiembem? A teőzvé- lemény mand érzékenyebben reagál a visszás jelenségekre. Egyre általánosabba válik a lógás eéitélése. Erősödik a tedjesitmény szerinti elosztás elvernek megkövetelése. Bírálat éri a búrokra- «nous ügyintézést, a hasznos, jó törekvések visszafogását. hely. Az óvodák már fogadni tudják csaknem az összes óvodás korú gyermeket. Ez is éietszínvonal-poLitikán/khoz tartozik. És az sem közömbös, hogy mit kínál társadalmunk művelődésben, kulturálódásiban, a szabad idő eltöltésében. Helyes értelmezés Néha hajlamosak vagyunk arra, hogy megfeledkezzünk ezekről a vívmányán Tikról, életünk minősegét meghatározó értekeinkről. Egyebek között arra ia figyelmeztet, hogy nem elég tiszta, világos meg szocialiimusképünk. Különösem a történelmi tapasztalatokat nélkülöző fiataloknak okozhat zavart, hogy utunk göröngyös, hogy a fölfelé ívelő szakaszt átmeneti stagnálás szakíthatja meg, hogy elveink a gyakorlatiban nem mindig úgy érvényesülnek, ahogyan szeretnénk. „A Központi Bizottság — írja az áprilisi határozat — az eredményeket elismerve megállapítja. hogy a párt ideológiai tevékenysége, agitáció» és propagandamunka ja nem tudott euég gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni a nehezebb, bonyolultabb feltételekhez ,.. Az új kérdésekre ideológiai síkon nem mindig tudtunk elég gyorsan és megfelelően válaszolni, pedig ezt az elméleti munka és a szocialista építés gyakorlata egyaránt megköveteli.” Nem mást sürget a határozat, mint azt, hogy a szocializmus építésének történelmi tapasztalatai közikinccsé legyenék. feladatiunkat, a fejlődésből természetszerűleg következő ellentmondásokat helyesen értelmezzük. A meggyőző szóra, a tisztánlátásra most ateg negyoob szükség van — azért, hogy föladataink megoldását ne hátráltassák a pesszimista, a távlatvesatést tükröző megnyilatkozások, céljaink elérését ne késleltessék torz és téves neaeiek, záuaónku* felfogások. A Központi Bizottság meg áSapítása szerint „népünk egyetértés« a XII. kongresz.- szosora megfogalmazott célokkal az élet minden területén kifejeződött a mindennapos helytállásban, a javuló teljesítményekben.” Nem kétséges, hogy ez az egyetértés a záloga annak, hogy „a magyar nép nehezebb feltételek, bonyolultabb körülmények között is tovább halad a maga választotta ütőn”. Amikor süt a nap, különösen szép az Oktatási Igazgatóság kaposvári csupa üveg épülete. Csend fogadja a látogatót. Kicsengetés után nagyobb az élénkség; a párt iskola hallgatói közül sokan a büfébe, mások a könyvtárba vagy a könyvespavilonhoz sietnek. Az új székházban mindennek megvan a helye. Három előadóterem, tíz tanterem áll az intézmény rendelkezésére. A pártiskola, a hathetes tanfolyam hallgatói kényelmesem élnek a korszerűen berendezett szobákban. Minden este nagy társaság van. a klubszobában, a társalgóban. Dr. Nagy Lajos igazgató asztalán nagy halom kék index. Ez a tanév végének közeledtét jelzi. — Milyen tapasztalatokat szereztek a beköltözés óta? — A régi és az új épületet össze sem lehet hasonlítani. Lényegesen megváltoztak, a kollégiuma, az oktatási viszonyok. A bentlakók jobb körülmények kozott élnek. A középfokú, a felsőfokú képzésben, a továbbképzésben évente 1900—2000 ember vesz részt a megyében, itt, Kaposváron 500—600. Most óriást a változás a szemléltetés- tő! a könyvtárig, a tanácskozási lehetőségitől a szabad idő eltöltéséig. Eddig például sok gondot okozott, hogy az esti egyetem, a szakosító, a speciális kollégiumok foglalkozásai szétszórtan voltak a városban. Most minden egy helyen van. — Láttam, hogy kitűnően fölszerelték az intézményt. — Természetesen. Például a normái- és keskenjrfiilm vetítőt beépítették a nagyterembe, kitömő a hangosítás. Minden szemináriumi teremben tábla, térkép és írásvetítő van. Lényegesen kisebbek a csoportok, 15—17 hallgató tanul együtt. — Segíti-e ez a vita jobb kibontakozását? — Föltétlenül. Itt jobban kézben lehet tartani a hallgatókat, szorosabb a kapcsolat isi, mint a 25—2® tagú csoportokban. A hallgatók nem ülhetnek be készületlenül. Sokkal termékenyebben es aktívabban vitatkoznak. Ez nemcsak az öthónapc*, az egyéves pártiskola, a hathetes továbbképzés hallgatóira jellemző, hanem az esti egyetemistákra, a szakosítósokra, a speciális kollégium hallgatóira is. — Sok szó esik arról a követelményről, hogy minden kommunista határozottabban képviselje a párt politikáját. — Valóban szükség van erre. Mi így készítjük föl a hallgatókat. Tudjanak és merjenek vitatkozni! A párttagoktól az élet követeli, hogy ha kérdeznek, tudjanak válaszolni, érvelni. Herke Miklóssal, a pártépí- tési tanszék vezetőjével arról beszélgettünk, mennyi ipari és mezőgazdasági munkás tanul a pértískolán. — Hetven-hetvenöt százalékba tehető az arányuk. Kiválasztásuk általában jó. Időnként visszatekintünk arra, miként alakult a sorsuk. Van, aki városi pártbizotteá- gi tag lett, mint Koczka Janómé ruhagyári munkás. Klug Rudolf azóta pártvezetőségi titkár a DélviépméL Vidák János kompvezetót kinevezték kereskedelmi osztályvezetőnek a Mahart-igaz- gatóságon, Szellő János, az FMV szakmunkása a KISZ politikai képzési központ helyettes vezetője lett. — Nem indulnak-e kátránnyal a pártiskolára kerülő munkások? — Általában olyanok jutnak be, akik megállják a helyüket. Elmondhatom, hogy egyre képzettebben jönnek, de élettapasztalat nélküL Néhány éve tagjai a pártnak, így gyakorlati tapasztalatuk meg nincs. Az egyéves pártáskola hallgatói köziül kettővel beszéltem- A harminchárom éves Egri Dezső villanyszerelő tavaly óta a kisibárapáti Kossuth Tsz pártvezetőségének titkára. Tagja a tanácsnak, a tsz vezetőségének, két és fél éve a siófoki járási párt- bizottságinak is. — Különböző helyekről jöttünk, nem nagyon, ismertük egymást, de hamarosan jó közösség alakult ki az osztályban. Ügy érzem, hogy a páirtiskola elméleti alapot ad. A filozófia, a munkásmozgalom. a politikai gazdaságtan után gyakorlat jön, hiszen pártépítéssel, vezetéselmélettel foglalkozunk. A harmincéves Németh János, a siófoki Kőolaj vezeték- építő Vállalat műszerésze propagandista, a KISZ-vezetőség tagja. Ezen a tanfolyamon most általános képzést kapok, érzem azonban, hogy tovább kell mennem. Jelentkeztem a szakosítóra. Az elején nehéz volt itt, de úgy vagyok vele: ha valamilyen követelményt állítok magam elé sohasem adom lejjebb. Azzal indultam, hogy amit tudok, azt megcsinálom... Török László tanár megjegyezte, hogy mindketten túl sízerények voltak, hiszen jó eredményeik alapján tanulócsoport-vezetők, Egri Dezső pedig a gyakorló pártszervezet titkára. A két hallgató kétgyermekes családapaként megemlítette: az asszonyok nagyon várják őket haza. A látogatás végén Fér káné Pellérdi Zsuzsa, a 17 ezer kötetes könyvtárt mutatta meg büszkén. Megkétszereződött az olvasók száma, mióta ideköltöztek. Odakint ebédelni indulnak a hallgatók. Arról vitatkoznak, amit a délelőtti gazdaságpolitikai fórumon hallottak. Lajos Géza SOMOGYI KRÓNIKÁJA Az egészséges közgondolkodás jelzés« eaek. Szigorúbbak a követelmények a vezető beosztásúak- kai szemben. Naponta vizsgáznak szakmai hozzáértésből, rátermettségükből, s az őket körülvevő közösség figyelmétől kísérve szocialista magatartásból, emberségből is. Az egymás iránti felelősségről sem mondhatunk le. így találunk példát az önzésre. a mások iránti közömbösségre. Csakhogy részesei vagyunk környezetünk alakításánál?! munka- és lakóhelyünkön egyaránt. Remélheti-« társai megbecsülését az, aki kirekeszti magát minden társadalmi megmozdulásból, nem tesz semmit a köz javára, nem vesz tudomást róla, hogy' sok minden a közösségek önerejéből megvalósítható? Egyre kevésbé. Néha rosszul kérdezünk: ha valakinek az életszínvonalára vagyunk kíváncsiak, csak a jövedelmét tudakoljuk. Pedig az életszínvonalba más is beletartozik. Hitelesebb a kép. ha azzal is számolunk, kinek hogyan alakultak az életkörülményei, létfeltételei. Az utóbbi két évben 153 ezer lakás épült (ezzel együtt legsúlyosabb gondjaink közé tartozik a lakáshoz jutás), több mint 2500 új kórházi ágy, 600 bölcsődei, 1406 szociális otthoni Eseményekben gazdag hetet .hagytunk magunk mögött. Kibővített ülést tartott szerdán a megyei pártbizottság, s a tanácskozáson a Központi Bizottság megbízásából dr. Hetényi István pénzügyminiszter is részt vett. A testület meghallgatta. majd megvitatta Varga Péternek, a megyei pártbizottság első titkárának a Központi Bizottság április 12 —13-i üléséről szóló tájékoztatóját. Somogy fejlődés« megfelel a XII. kongresszus és a megyei pártértekezlet határozataiban megfogalmazott céloknak — állapította meg a megyei pártbizottság. A Központi Bizottság áprilisi határozata arra ösztönöz, hogy következetesen dolgozzunk a VI. ötéves terv végrehajtásáért, s arra van szükség, hogy a helyi párt-, állami és társadalmi szervek, mozgalmak festületei tegyenek meg mindent a határozatból adódó tennivalók megértetéséért és dolgozzak ki sajátos feladataikat. A mezőgazdasági nagyüzemekben jelentős tavaszi eseményként tartják számon a kukoricavetés befejezését —, nos jónéhány somogyi gazdaság úgy igyekezett ezzel a tennivalóval (s ebben az időjárás is segített), hogy a munka ünnepére földbe kerüljön a mag. Törekvésüket siker koronázta. Hogyan gazdálkodott Kaposvár az 1982. évi költségvetésben rendelkezésére álló több mint 436 millió forinttal, miként hajtotta végre a megyeszékhely a múlt évi fejlesztési tervét? Egyéb témák mellett ezeket a kérdéseket is megvitatta a héten Kaposvár város tanacsa. Az előző évekhez képest mérsékeltebben emelkedtek az anyagi, pénzügyi lehetőségek, ezért a célok megvalósítása érdekében az eddiginél nagyobb differenciálásra, rangsorolásra volt szükség, a gazdálkodásban jobban érvényesült az érdekeltség, az ésszerű takarékosság. Az alapellátás színvonalának megőrzését, illetve lehetőség szerinti javítását tűzték célul, a nem alapellátáshoz tartozó területen pedig a szinten tartás biztosítása volt a feladat. Nos, a mérleg; a költség- vetési bevételek meghaladták. a kiadások pedig nem érték el az előiránj’zatot. Ami a fejlesztési terv teljesítését illeti, a feladatok megvalósítása többségében eredményes volt; a kisebb lakossági igényeket döntően lakossági hozzájárulással / elégítették ki. A tanács felhívta a szakigazgatási szervek vezetőinek figyelmét arra, hogy a múlt évi gazdálkodás tapasztalatait ’ hasznosítsák az idei terv végrehajtásában. A testület megállapította, hogy a VI. ötéves terv első két évében tervszerű volt a fejlesztési célok teljesítése, illetve a következő fejlesztések előkészítése. A jövőben is gondot kell fordítani a rendelkezésre álló eszközök takarékos és hatékony felhasználására. A múlt évi gazdálkodás alapján számos somogyi vállalat, szövetkezet érdemelt ki országos elismerést. Ezen a héten több munkahelyen ünnepelték a kitüntetést. Méltatták a munkasikereket, a dolgozók erőfeszítéseit és kitüntették a kiválókat. A mai felvonuláson már a megtisztelő címek birtokában köszönthetik a munka ünnepét. E'ontos létesítményekkel is gyarapodott Somogy. Pénteken avatták föl a kaposvári sportcsarnokot. A 60 millió forintos beruházással készült új sportlétesítmény az eredeti elképzeléseknél később, de a kiviteli szerződésben vállalt határidőnél félévvel korábban készült el. Az osztrák licenc felhasználásával épült körcsarnok — amelyhez öltözők, kiszolgáló helyiségek is tartoznak — 50 méter átmérőjű és 7 méter magas. Nézőtérén 900 ülőhely van, de kisebb területigényű rendezvények eseten kétszer ennyi nézőt is el tudnak helyezni. Ünnepi díszbe öltözött ma az ország, a megye. Felvonulások. majálisok, megemlékezések szerepelnek május elseje programjában — megannyi lehetőség arra, hogy emlékezetes maradjon • a nemzetközi munkásünnep mindannyiunk számára. Hernesz Ferenc Az év régére elkészül Magasperon épül a kaposvári állomáson — Mikor kezdik építeni a kaposvári állomáson a magasperont ? — A vasúti főosztály engedélye mar a birtokunkban van — adta a választ fie- menyi Ferenc, a MÁV Pécsi Igazgatósaganak fejlesztési főmérnöke. A, pénz megvan rá. de a terveken változtatni kell; a módosítottakat júniusban, júliusban kapjuk meg. Ha minden elképzeléseink szerint alakul, biztosítani tudjuk az anyagot es a peronelemeket és a kaposvári Közúti Építő Vállalat tartja az ütemet, akkor az év végére elkészül a kaposvári magasperon. Az első feladat lesz a közművek áthelyezése. A peronépítéssel együtt elkészül az új közvilágítás, a hangosbeszélő-rendszer is, ás megoldják a vízelvezetést. A munkát augusztusban — a nagy nyári forgalom után — kezdik el és az év végére befejezik. A jövő év első negyedében pedig a vágány- és biztosítóberendezések átalakításához kezdenek hozzá. A teljes költség várhatóan 5 millió forint lesz. A magasperonra azért van szükség, hogy biztonságosabb, kulturáltabb, kényelmesebb legyen a közlekedés, a fel- és leszállás. Átalakították a Kapos bisztrót Díszes burkolat, szép világítótesteik, kényelmes ülőhelyek: a kaposvári Kapos bisztró átalakítása mindosz- sze három hétig tartott. Az üzlet átalakítására a vendéglátó vállalat rekonstrukciós programjának kereteben. került sor: eddig csaknem harminc vendéglátó helyet újítottak föl. A Kapos bisztró átalakításának költségé egymillió forintnál több. Ezzel az volt a vállalat célja, hogy gyors és olcsó étkezési lehetőséget biztosítson, kulturált körülmények között. Az újjáalakított bisztróiban dohányozni sem szabad. Méhészek a repcetáblán (Tudósítónktól.) Két méhészszakcsoport működik Lengyeltótiban és So- mogyvaron, a lengyeltóti áfész szervezésében. A hatvannyolc méhész több mint ezernyolcszáz méhacsalád- dal dolgozik, a múlt évben 540 mázsa mézet szállított a Hungaronektárnak. Az idén a méhészek félezer mázsa méz termelését és szállítását vállalták. Legnagyobb része természetesen akácméz. Körzetük valamennyi községének konyákén vannak nagy akácosok. A jó téli és tavaszi időjárásnak is köszönhető, hogy a méhcsaládok megerősödtek, képesek az átlagosnál nagyobb termelésre. A környék mezőgazdasági nagyüzemei jó kapcsolatokat tartanak a méhészszakcsoportok tagjaival. A Balatonbog- lári Állami Gazdaság kérésére méhészek települtek a gazdaság virágzó gyümölcsösei mellé, A méhek beporzá- si munkáját értékben szinte ki sem lehet fejezni. Megkezdődött a repcevirágzás is, és több méhész a repcetáblák mellé települt — hogy a méhek elősegítsék a magfogást: A méhészek továbbá azzal számolnak, hogy az akácvirágzás Lengyeltóti körzetében május második felében kezdődik. Néhányan kihasználjak a vándorlás adta lehetőségeket is, és Vas megyei akácosokba viszik el meheiket. * SOMOGYI NÉPLAP