Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-24 / 121. szám
A Heraii nyári élelmiszervizsgálatai A Kereskedelmi Minőség ellenőrző Intézet, amelynek szakemberei egész évben folyamatosan ellenőrzik a forgalomba kerülő élelmiszerek minőségét, a nyári melegben fokozott figyelmet fordítanak a romlandó árukra Az intézet vezetőjének tájékoztatása szerint az utóbbi években jelentős mértékben javult a kánikula idején árusított tej és tejtermékek minősége, annak ellenére, hogy ilyenkor nagyon sok áru van a kereskedelmi hálózatban. Ugyanez elmondható a húsipari termékekről is. Az intézet idei nyári célvizsgálatai között kiemelt helyet kapott a fagylaltok minőségének és az adagok nagyságának az ellenöi-zése. A most kapható Leó és Roll jégkrémeket már a forgalomba hozatal előtt megvizsgálták. Megállapították: minőségük általában megfelelő. Még az elmúlt ősszel készített néhány tétel azonban nem felelt meg az előírásoknak: a jégkrémek alkotóelemei apró, kemény kristályokká álltak össze. A minőséghibás Roll jégkrémek árusítását a Kermá megtiltotta. A nyáron a csapolt sörök újfent sorra kerülnek. A Balaton déli partján az elmúlt hetekben már volt néhány ellenőrzés, s a tapasztalatok szerint sok kívánnivalót hagy maga után a csaposok munkája. Az indokoltnál még mindig jóval több habot adnak el sör gyanánt. A kiemelt idegenforgalmi helyeken fölkeresik a Kermi ellenőrei az éjszakai szórakozóhelyeket, s ellenőrzik a bárban kimért italok és a kevert italok adagját, minőségét A feltárt hiányosságokról tájékoztatják az illetékes tanácsi szerveket, a kereskedelmi felügyelőségeket és a vállalati központokat, s kezdeményezik a felelősségre vonást. A vörsi példa Ünnepi falugyűlés oklevélátadással tál hajómodellező klub Németh Lajos tanár irányításával már igen szép eredményeket ért el. A szövetség a város üzemeivel, termelőszövetkezeteivel igen jól együttműködik. Az Épgép, az Unitech, az ÉSZKV, a költségvetési üzem sok támogatást ad. A Vörös Csillag Tsz egyik dolgozója, Sisziesz István irányítja a barcsi repülőmodellező klubot. A tsz anyagiakkal is segíti munkájukat. Ha versenyekre kell utazni, gondoskodik járműről. Az MHSZ Barcson és a környező községekben több rendezyényen mutatja be idén a klubok tevékenységét. Május 29-én, vasárnap a barcsi strandon gyermeknap, egész napos találkozó lesz. A hajó- és a repülőmodellezők bemutatkozásán kívül haditechnikai kiállítás és légpuskalövészet szerepel a programban. Június 11-én a vízvári parkerdő várja a megye út- törőhatárőr-gárdistait. Itt is repülő- és hajómodelieket állítanak ki. Az egesz napos rendezvényen bemutatkoznak a hataj'őrkutyák. Június 16-án a csokonyavisontai fürdő ad otthont az önjáró hajómodellek megyei bajnokságának. Részt vesz az MHSZ a barcsi Dráva menti nyár rendezvényein. A gazdag programoan nemcsak a két modellezoklub működik közre, hanem a megyei rádió- és búvárklub is. Ez a bizonyára sok nézőt vonzó esemény július 24-én lesz. Itt is szerepei majd légpuskalö- vószet, haditechnikai kiállítás es bemutató. hagyták. ..', miért — nem tudom . . . Szóval itt minden a pusztakovácsi Egyesült Eró teeszé. Nyolckor hozituk ki a csikókat, fene se kel korán: nyugdíjas vagyok. Az a főcsikós tufelül, Fehér Jánosnak hívják, én csak segítek neki. — Azon töprengek, hogyan legyek könnyebben, a legfontosabb : az egészségeim jó legyen. Elballagnak a napok itt á téeszben. Eldolgozgatunk, mármint mi, nyugdíjasok. Azelőtt takarmányozó voltam nyolc nyáron át. Kocsin, szekéren vittem a szénát. Most már csak azzal törődök, hogy enni-inni legyen. Bárcsak száz éve bejött volna ez a rendszer. Nyáron a szőlőben dolgozgatok, télen meg fát vágok az erdőben. — Akkor hozzák ide a csikókat, amikor az anyjuktól hat hónap után elválasztják. Kürtöspusztáról három, So- mogyfajszról egy, Pusztakovácsiból, Kölkedpusztáról három-három, Nikiéről kettő... Az a s,zép deres, a Jolán Kürtöspusztára megy, elviszik. Erős, nagy ló, az anyja is az volt. Harmincezret kínáltak érte. A főcsikós jön, bennünket hallgatva fújja a füstöt, aztán beszélni kezd: — Van velük dolog, a minap hoztuk ki őket. összejárták az egész határt, győztünk futkosni utánuk. Az ott a Pücsök, Suta, Csibész, Tüt- tő, Gyurica meg a Jolán, a többinek meg nincs neve. — Négy évem van vissza, asszondják, hogy csikós vagyok. Meg lettem dicsérve, mer’ amikor elhozták azt a pejt, rosszul nézett ki. Ki volt teljesen bundasodva, a kutya belecsimpaszkodhatott. Most nincs rajta szőr, szinte ragyog ... Gyurica, kelj föl! ... Nem szabad nekik feküdniük, feküdjenek ak istállóban. Na, szóval meg kell takarítani őket. — Tizenhat csikónk van pillanatnyilag, még kiszolgáltatottak, bizonytalan velük minden perc. Este akkor megyünk haza, ha betereltük őket. Kutyáját inti, három csikó az útra téved légelészés közben, Körbesietnek. Aztán visszajönnek, s nem zihal, nem kapkod levegőért a két csikós. Rágyújtanak és a csizmájukhoz dörgölődző kutyára néznék: — Szorgalmas nagyon, a Bundi megszolgálja az ennivalót . .. Egy lovas kocsi halad el, a rúdhoz kötött kanca keservesen nyerít. A kocsis szitkozódik, keményen szorítja a gyeplőt. A vénséges, száradó fa alatt fölkapjak fejüket a délceg kölyökk>vak. Kőszegi Lajos mi munkával járult hozzá a tűzoltószertár-múzeum fölépítéséhez. Tavaly játszóteret építettek. 600 köbméter földdel kellett feltölteni az egykori gidres-gödrös területet. A falu lakói félezer facsemetét ültettek el. A tanácselnök megemlítette, hogy vannak olyanok Vörsön, akik 30—40 nap társadalmi munkát végeztek. A közeljövő feladatai közé tartozik a falu ellátása egészséges ivóvízzel, az utak javítása, a balatonszentgyörgyi központi iskola fölépítése. — Az eredmények biztatóak a jövőre is. Azt bizonyítják, hogy nálunk életforma az összefogás — fejezte be beszámolóját a tanácselnök. Ezt követően Sugár Imre, a megyei tanács elnöke átnyújtotta az oklevelet, valamint a pénzjutalmat. Méltatta a kis falvak —így Vörs — társadalmi munkájában rejlő politikai és gazdasági erőt Varga Károly megyei népfronttitkár adta át a HNF Országos Tanácsa nevében az elismerő oklevelet és pénzjutalmat. E nemes versenyben kivívott előkelő helyezés rangját növeli, hogy huszonkét olyan kitüntetett település között hallottuk Vörs nevét, mint a főváros VII., XVII. kerülete, Biator- bágy, Ajka, Gyöngyös, Tatabánya. Az ünnepi ülést követően a vörsi asszonykórus és a Kis-Balaton táncegyüttes adott műsort. Félmillió forint jutalmat kapott Vörs. Lesz helye a pénznek, mert sok a feladat. A továbbfejlődéshez azonban az igazi tőkét továbbra is a tenni akarás, a szülőhely szeretete jelenti. M. I. — A vizsgáztató bizottság szerint kiválóan. Szükség van a technikát jól értő, kezelni tudó fiatalokra, mert hamarosan önálló rádióállomás kezdi meg működését a kollégiumban, ugyancsak Gerlecz László vezetésével. A szakközépiskolában, illetve a kollégiumban évek óta igen jól működő honvédelmi klub tevékenykedik, ennek titkára Karczagi Tibor tanár. A lövészszakkörnek 180, a gépjármübarát-szakkör- nek pedig 35 tagja van. A lövészek több országos versenyen jó eredménnyel szerepeltek — tájékoztat Zom- bori István, az MHSZ barcsi titkára. Barcson és a város környéki községekben összesen 22 MHSZ-klub működik, ebből húsz honvédelmi. Cso- konyavisontán hajóépítő, Barcson repülőmodellező klub tevékenykedik. Kilencéves kortól hetvenévesig találhatók tagok. Mintegy 1300 fiatai és felnőtt vesz reszt rendszeresen a klubók munkájában. Lakócsán Simora Vendet munkásőr szakaszparancsnok a klubtitkár. Ott és más klubokban is vannak házaspárok, akik nagy segítséget nyújtanak a munkához. Lali ocsan Geosus István és felesége. Ladon T^las Imre és •eieoése. A GaokonyavieouLesz helye a félmilliónak Ünnepi falugyűlést tartottak szombaton este Vörsön abból az alkalomból, hogy a község lakossága az 1982-ben végzett társadalmi munka elismeréseként elnyerte az első helyet Somogy megye társközségei közül. Ezért a 690 lelkes település megkapta a megyei tanács oklevelét, valamint a 200 ezer forint jutalmat. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa elismerő oklevéllel és 300 ezer forinttal jutalmazta Vörsöt. A helyi művelődési házban tartott rendezvény vendégei között ott volt Sugár Imre, a megyei tanács elnöke, Varga Károly, a megyei népfrontbizottság titkára, a HNF Országos Tanácsának tagja, dr. Grübl László, a Marcali Járási Pártbizottság titkára, Kovács Nándor, a Marcali Járási Hivatal elnöke. Farkas Lászlóné, a községi népfront bizottság elnöke mondott megnyitó beszédet, majd Farkas László, a Balatonszentgyörgyi Községi Közös Tanács elnöke tartotta meg beszámolóját. E rendkívüli falugyűlésen nem a tanács egyéves munkájáról számolt be, hanem azokról az eredményekről, melyeket a lakosság, a tanács, a helyi vállalatok, szövetkezetek együttesen értek el. Rövid áttekintést adott a község fejlődéséről, közelmúltjáról. Nemcsak 1982, hanem az utóbbi három és fél évtized társadalmi munkája kapott elismerést most Vörsön. A falu apraja-nagyja részt vett a ma már 5 és fél millió forintos évi forgalmat lebonyolító üzletház építésében. Majd az óvoda következett. 1976-ban a falugyűlésen hangzott el az a kívánság, hogy a vörsi fiatal- asszonyok és kisgyermekek se legyenek hátrányos helyzetben. A megyei tanács 100 ezer forint támogatásával és társadalmi munkával már 1977 májusára elkészült az óvoda. A tanácselnök megemlítette az 5 millió forintért készült vörsi bekötő utat. Az útépítésben sem maradt el a falu segítsége. A korábbi évek lelkesítő lendülete és eredményei adtak erőt tavaly. Akkor a falu 1 miilió 200 ezer forint értékű társadalSzaporán kattognak a billentyűk, izgatott fiatalok kezelik a kis morzekészülé- keket az erdészeti és vízügyi szakközépiskola kollégiumában Barcson. Gerlecz László tanár irányításával tavaly szeptemberben kezdődött a tanfolyam. A 32 hallgató most adott számot arról, mint sajátította el a radíóismereteket. Csikósok és kólyök- lovak Harmatos füvet harapnak, s nyugodtak, mint a vén á'gas-bogas fa. Kölyöklovak. Párás orrlikaik először szagoljak a zöldet, először böki at rózsaszín, selymes bőrüket a tüske. A csikós sapkáját szemébe húzva hosszú botjára hajol, fél szemmel a kis ménest vigyázza: elindul egy eltévedt csikó felé, iegyint a kőrisfa bottal. Boskovics Sándor a somogyfajszi faluszelen álldogál: Házi vizsga rádióamatőröknek Modellezők találkozója a strandon — Honvédelmi nap a vízvári parkerdőben — Hát ez a pásztorember botja — mondja, s közben markába simítja —, a cigánytud kértem el. Úgy adta: csinálj vele, amit akarsz. Szeme a közeii kastélyra téved. — Harisnyaüzemet akarnak csinálni benne. FélbeÜzemlátogatás szülőknek Nem ok nélkül esik olyan sok szó mostanában arról, hogyan kön nyit sük meg a fiatalok beilleszkedését, jo szóval, figyelmességgel érjük el: minél jobban kötődjenek a munkahelyükhöz. Ezt kimondani sokkal köny- nyebb, mint elérni. Éppen ezert örvendetes, hogy egyre több gyárban, vállalatnál tudatosan szervezik, irányítják ezt. Ha ez követelmény, akkor minden műhelyben sokkal többet tesznek érte. A legtöbb helyen felismerték például, hogy a fontos szakmára kiképzett fiatalokat a munkahelyi, a szociális, a közművelődési körülmények javításával tartják meg. A Kaposvári Húskombinát például azt is figyelembe veszi, milyen nagy a szülők szerepe a döntésben. Most már hagyományos, hogy meghívják őket üzemi szülői értekezletre. A tapasztalatok szerint évről évre nagyobb az igény ez iránt. Az idén sem titkolták szándékukat, hogy szeretnének kedvet ébreszteni mindenkiben a szakma, az üzem iránt Az első meglepetés az érkezéskor várta a vendégeket a szép és ínycsiklandó árubemutató formájában az exjxxrtüzem tanácstermében. A vállalat képviselői részletes tájékoztatást adtak a húskombinát múltjáról, jelenéről. Mi sem természetesebb, hogy ezután tervekről, a lehetőségekről beszéltek. Ez szorosan kapcsolódott mindahhoz, ami a szülőket legjobban érdekli: milyen munkahelyekre kerülhetnek a most végző gyermekeik; milyen bért kaphatnak pályakezdő szakemberekként. A mindennapi hangulathoz, jó légkörhöz az is hozzátartozik, ami nincs ugyan a borítékban, mégis fontos. Így esett szó a szociális ellátásról, az üdülési lehetőségekről, a sportéletről. Beszéltek a könyvtárról, a hámai kommentárunk rom éve működő ifjúsági klub kitűnő és népszerű programjairól. A vendégek sorra kóstolták mindazt, amit a termékbemutat óra kitettek. A szakmunkások mindennapi munkájának értékét is megismerhették igy, hiszen mint vásárlók ugyancsak szívesen keresik e finomságokat a boltokban. Az egyik legrégibb szakember vezette végig a szülőket az exportüzemen. Utána az új belföldi feldolgozó következett. A munkafolyamatokon kívül a bérekről is kérdezősködtek. Ez így helyes, hiszen nem öncélúak ezek az értekezletek. Elsősorban azt a célt szolgálják, hogy minden szülő megismerje, milyen jövő vár gyermekére, ha aláírja a szerződést, s a húskombinátban kezdi meg szakmunkáséletét. Záporoztak a kérdések a bejárás körülményeire, a munkásszállásra vonatkozóan. Kivált a házirend, a felügyelet megszervezése iránt érdeklődtek. Sokan szóba hozták a továbbtanulás lehetőségét is. A vállalati vezetők elégedetten állapíthatták meg, hogy sikerült az idei talako- zás is. A látogatás, a beszélgetés kedvező benyomást keltett a szülőkben. Többen elmondták, hogy elégedettek voltak az itt látott munka- körülményekkel, a szociális, a közművelődési lehetőségekkel. Ez pedig már fél siker. A pályakezdést megkönnyítheti, hogy az édesapák és édesanyák jó munkára, a húskombinát megbecsülésére ösztönzik gyermekeiket. A többi már a bentiek dolga. L. G. SOMOGYI NÉPLAP