Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-19 / 117. szám
Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk rokonokkal, ismerősökkel, hogy SIMON ISTVÁN, volt toponári lakos, életének 57. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 20-án, pénteken 14 órakor lesz a toponári temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család • • • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. BOGNÁR LAJOSNE 76 éves korában, hosszú szenvedés után, május 16-án elhunyt. Búcsúztatása és temetése 1983. május 20-an, pénteken 15.30 órakor lesz a toponári temetőben, A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetét minden kedves rokonnak, kedves ismerősnek és ióbarátnak, akik drága nagymamánk, özv. pölöskei istvAnne Harsányi Mária temetésén sok fáradságot nem kiméivé részt vettek. Pölöskei család. • • • Ezúton mondunk köszönetét azoknak a rokonoknak, ismerősöknek, mim ka társaknak, a Laitinca Mg. Tsz. vezetőségének, hogy felejthetetlen édesanyánk, és nagymamánk, ÖZV. LANDEK GYÖRGYNÉ temetésén részt vettek és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindaz oknak, akik NAGY FERENC temetésén részt vettek, részvétükkel osztoztak fájdalmunkban. A gyászoló család. • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, az ÉKV, a Medosz dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, CSENDES JÁNOS temetésén részi; vettek, sírjára a kegyelet virágait elhelyezték, tÁ j dalm uivkat eny híteni ig y ekeztek. A gyászoló család, • • • Ezúton mondunk köszönetét a Del-somogyi AG nagy baráti kerülete vezetőinek, dolgozóinak, a volt munkatársaknak, a kerületi pártalapszervezetnek, a gazdaság pártbizottságának, a Somogy szobi községi tanácsnak, a Kutas és Vidéke Vadásztársaságnak, a varróüzem dolgozóinak, a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, JUHASZ PÁL elhunyta alkalmából mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló csatád. Zamárdi központjában 3 szobás családi ház mellék- épületekkel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Farkas Gyula, B*a- laitonendréd, Petőfi u. 11. (434) Kaposfüreden, a Vörös Október u. 16/a. sz alatti há- romszobás, összkomfortos, központi fűtéses családi ház eladó vagy elcserélhető kétszobás kaposvári lakásra. második emeleti előnyben. Érdeklődni: vasárnap, hétfőn a helyszínen, munkanapokon Kaposvár. József Attila u. 2. sz. - alatti zöldségboltban. (424334) Kaposfőn, a Kishegyen eladó 506 n-öl terület új hétvégi házzal. berendezéssel, új szőlővel és gyümölcsössel. Kapálógéppel méhészet, kedvező horgászás! lehetőség 5 perc. Irányáir 45 066 Ft. Érdeklődni: Ka- posfő, Petőfi u. 4/a. Balatonon nyaralót vennék „Déli part” jeligére a pécsi Sallai utcai hirdetőbe (166434) Siófok, Bláthy O. u. 17. I. lépcsőház II. emeleti gázos öröklakás igényesnek eladó. Érdeklődni a helyszínen hétköznapokon 5—6 óra között lehet. 066320) Balaton boglárhoz W km-re, Gyugy Fő u. 25. az, a Lali kétszobás családi ház, kettő üzlethelyiséggel, gazdálkodásra és kisállat- tartásra is alkalmas gazdasági épületekkel 306 n-öles telekkel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Len h of fér Jenő, Budapest, XXII. Dagály u. 4. 1138. Telefon: este 5 óra 298-930. - (8427) Sérsekszőlős, Szabadság u. 13. alatti családi ház éladó, gazdasági épülettel, nagy gyümödcsös- sel, gazdálkodásira alkalmas. (066654) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Hivatalsegéd et és komytydAnyt jfölveazünk. Hámán Kató Altalanos Iskola, Kaposvár, Beloiannisz u. 15. (222340) A Somogy megyei Gabsnafor- galmi és Malomipari Vállalat tahi körzeti üzeme azonnali belé- ' péssel terményraklársst keres felvételre. Jelentkezés a körzeti üzem vezetőjénél.___________(866151 fakitermelő vállalkozókat keresünk tartós foglalkoztatásra. Dráva-menti Fagaz-^ casági Társaság, Barcs, Béke u- .1, Telefon: 323. Telex: 13-215. _____________ (80765) A z Előre Mg. Tsz Ecseny (C kategória) pályázatot hirdet műszaki főágazatvezető állás betöltésére. Követelmény egyetemi, illetve főiskolai végzettség. 3 év szakmai gyakorlat. Fizetés a 4/1981. MÉM—MŰM r. alapján, állami támogatás lehetősége Is fennáll. Jelentkezés a tsz elnökénél. (80811) A Somogy megyei Gabona forgalmi es Malomipari Vállalat központja gyakorlott gépszámlá- zót keres felvételre. Jelentkezés a munkaügyi osztályon, Kaposvár, Malom u. 10. (80842) A miklósfai Üj út Mezőgazda- sági Termelőszövetkezet, Nagykanizsa, állást hirdet fűrészüzem-vezetői munkaikor betöltésére, faipari technikumi végzettséggel vagy faipari üzemmérnöki végzettséggel és üzemvezetői széniem a i gyakorlattal rendelkező szakember részére. Bérezés a 4/1981. (II 26.) MÉM— MŰM számú rendelet alapján. Lakás megoldható. Jelentkezni lehet a tsz központi irodáján, Nagykanizsán, Miklós fa út, Vass László erdészeti ágazatvezetőnél, munkanapokon: Ills óra között. (80810) A Titán Kereskedelmi Vállalat Somogy megyei Kirendeltsége felvesz vas-műszaki, jármű- és járműalkatrész szakképesítéssel rendelkező dolgozókat. Felvesz továbbá egy főt MEO és vevőszolgálati ügyintéző munkakörbe, középfokú szakirányú képesítéssel. (222354) Balatonbogiáron a Császtában eladó családi ház (nyaraló) , 3 szoba 2 fürdőszoba, beépített tetőtér, konyha, étkező, előszoba 16 személy nyaraltatá- sára berendezve. Külön garázs szerel őaknával, műhely barkácsgépek- kel. Tel.: 379-895. 15 órától. Levélcím Budapest, Ráday u. 32., Német Sándor- né 1092. (7634) Siófok központjában 2 szobás, erkélye« OTP-lak ás azonnali beköltözéssel, OTP-átvái- lalással eladó. Siófok, Sió u. 21. Vl/39 (66597) Lakáscsere. Felajánlom zöldövezeti társasház öröklakásom, Budán a XII. kerületben. 2 szoba összkomfort. 64 négyzetméter, nagyméretű erkély- lyel. Keresek közművesített, kertes házat Nagyatádon. Cím: Baranyai Mi hály 1124 Budapest XH. Ormódi u. 13. (66621) Kadarkút, Körmendi u. 41. sz. Kétszobás családi ház 300 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni: Kadarkút, Körmendi u. 7 sz. alatt. (66624) Két és fél szobás, kertes családi ház eladó vagy elcserélhető 3—4 szobásra. Érdeklődni 17 után, Kaposvár, Szigetvári u. 148/a. (364) Topon áron, a Fő u. mellett 330 n-öl. ikerház építésére is alkalmas, telek eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Topomá- iri út 2. (404) Családi házat vásárolnék ocw 000 Ft- ig. Kaposváron, illetve Toponáron vagy Kaposfüreden. Ajánlatokat 398. számira a kiadóba kérek. (398) Igáihoz 8 km-re. Bonnyapusztán, 3 szobás ház 1660 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kazinczy F. u. 8. (424198) Kétszobás családi ház 850 n-öl telekkel 80 ezer kp-ért sürgősen eladó. Bárdudvarnok, Olajhegy 25 (Bartáék). (424207) Családi ház nagy kerttel, gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel, termő szőlő, gyümölcsössel eladó. Ugyanott építésre alkalmas házhely, valamint i3 soros fogatoe vetőgép eladó. Varga Lajos. Őrei, Kossuth L. u. 40. (424278) Eladó 50,5 m2-es, összkomfortos, szövetkezeti lakás 400 ezer Ft kp-ért plusz OTP-átválla lássál, Kaposvár, Honvéd u. 41., Vn/2. (424272) Lakást adok életjáradékra. Adolffer Ferencné, Somogy- vár* Ady E. u. 19. (395) Garázs eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Kinizsi ltp. 24. (Balogh). (424255) Eladó íteposvd- 1 ron másfél szobás, 35 m2-es, VII. emeleti, szövetkezeti lakás 350 OOO Ft kpért plusz OTP. Ajánlatokat a 424253. számra a hirdetőbe kérek. (424253) 2 szobás ház, gazdálkodásra alkalmas, nagy telekkel eladó. Üjvárfalva- Nadalos, Latinca S. u. 4. sz Érdeklődni szombat délután és vasárnap lehet. (424276) Kaposvár, Nádor u. 42. sz. alatti különálló családi házak, beköltözhető- séggel eladók. Az épületek kétszoba öss zikom fort os ak, két család részéire is megfelelőek Az utcai épület gázfűtéses. Érdeklődni: hétköznap, 17 óra után, szombat és vasárnap egész nap a helyszínen. (433) Garázs eladó Kaposváron, a Zaramyj lakótelepen. Érdeklődni: 19. ép. n. em. 1. Zomi Tamásné, 5 óra után. (424366) Balatonakaratytyán 370 n-öl telek, egy kő- és egy fa- házzal, közvetlen a vízparton eladó. Érdeklődni: hétköznap este 6—9 óráig a budapesti 664-959-es telefonon. (90869) JÁRMŰ UT-5, 1» L Sko- ka eladó. Kaposvár, Május 1. u. 80. El. lh. fezt. 1. Érdeklődni 17 óra után. (514) Jó állapotban lévő ZN-es 1500-as Lada — friss műszakival — eladó. Érdeklődni dir. Borbély István körzeti orvosnál lehet: Török- lcoppány, Kossuth L. u. 49. Telefon: Töirökkoppány 02. Este is hívható.) (424220) 150 cm3-es MZ megkímélt állapotban és egy Robi ka- kapálógép, alig használt, eladó. Kaposvár, Móricz Zs. u. 52. Érdeklődni mindennap 15 órától, vasárnap egesz nap. (380) PCs 'Trabant Combi lű85-ig érvényes műszakival, vonóhoroggal vaey anélkül eladó. Kaposvár, Búzavirág u. 9. in/li., 18 óra után. (424273) ZG-s Lada, 1500- as eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár. Arany J. u. 63. pékség, Nógrádi (429) ZV 0305 frsz. fehér Skoda 120 L-es 79 000 Ft-ért eladó Megtekinthető naponta 17—1-9 óra között Kaposváron az AVany u. 2—4. közötti parkolóban. (424280) PL-es fehér Dácia eladó Kaposfüred, Felszabadulás u. 20. (424285) ZS frsz. Lada 1500-as eladó vagy Volgára cserélném megegyezéssel. Kaposvár, Szem L. u. 58. (399) «at 127, 9 éves műszaki vizsga előtt eladó. Karosszériajavítás szükséges. Boglárlelle, Rákóczi U. 243. (66675zx-es Skoda 120 L eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Damjanich u. 26., IV. e 1., 17 óra után. (498) PC’s rendszámú, megkímélt láOo-as Lada eladó. Érdeklődni a 11-510-es telefonon. Este hat óra után, Kaposvár. Kinizsi-lkt. 5., n. lph. I em. Mészáros. (333) Elcserélném budapesti, centrumban lévő, földszintes, 2 szoba komfortos gázfűtéses és bojleres, újonnan parkettázott és esempézett tanácsi lakásomat, kaposvári 1 és fél szobás, tanácsi, központi fűtéses, modern lakásra, második emeletig. Jelige: ,, Megegyezéssel”. (397) Elcserélnénk 3 szobás, összkom- forto6, tanácsi bérlakásunkat két kisebbre. Minden megoldás érdekel. Leveleket: Tóth Győző, Kaposvár, Magyar u. 24. (424254) ÁLLÁS Házmesteri állást vállalnék, lakáscserével, nyári költözéssel. Pánovjcs- né, Kaposvár, Füredi u. 14 (349) Német nyelvtudással rendelkező műszaki anyaggazdálkodó fiatal gépésztechnikus, váméi óad ól gyakorlattal, állást változtatna. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat a 424219. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (424219) EGYÉB Fájdalommentes fülbevalóbelö vés, egész nap Boglár, Vikáx u. 38. Tel.: 10-56. (517) Redőny készítését garanciával vállalom. Bemer József, Pécs, József U. 44. 7621. (166417) Fájdalommentes füldrnpa-lyukasztás kétéves kortól, május 2-től, hétfőtől péntekig 17—19 óráig, szombaton délelőtt: 9—12 óráig. Siófok, Fő u. 47/53. 1/13. Telefon: 11-574. (066393) Építők figyelem! Nagy és kis méretű tégla, deszka, léc 1- től 8 méterig, szarufa, gerenda, ajtó, ablak, parketta, kisméretű pala, faragott ciklopkő eladó. Boglárlelle, Erzsébet u. 24. (424007) 10 db választási malac eladói Somogy« szál ó, 7 Kossuth Lé. U 144. (424257) .1 KPM Közúti Lgazgatosag fölvesz 1 gépkocsivezetőt, F 3-as jogosítvánnyal a 7/1977. MŰM sz. rendeletben foglaltak alapján, valamint 1 útőrt (Tab környéki dolgozó jelentkezését várjuk) a 11/1974. MŰM és s 30/1980. MŰM sz. rendeletben foglaltak szerint. Jelentkezni lehet a szántód! üzemmérnökségben az üzemmérnöknél és az üzemmérnök helyettesénél. (Szántód, Kőröshegy u l.) 'R08?1'-a Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári gyára fölvesz: karbantartó lakatos szakmunkást, langes ívhegesztő szakmunkást, villanyszerelő szakmunkást. Betanításra női munkaerőt (18 év felett). Férfi segédmunkást (18 év felett). Raktári kiadót (érettségizett férfi), telepőrt (nyugdíjas). Jelentkezés naponta a gyár telephelyén. Kaposvár, Jutái út. _____________________________(80819) \ Közlekedési és Szállna sj Dolgozók Szakszervezete felvételre keres siófoki üdülőjébe nemet vagy angol nyelvtudássá! rendelkezőt gondnoki beosztásba. Ugyanide eg.y takarítónői is felveszünk Bérezés megegyezés szerint. Szállást nem tudunk biztosítani. Cím: 1428 Budapest Pf. 42, szociálpolitikái és munkavédelmi osztály, telefon: 337798 'SPSS)- Badacsonyi Állaim t uator.aligai munkahelyre felvesz 2 fő géplakatost. Jelentkezesi cím: Badacsonyi Állami Gazdaság, Bosznyai Gyula gépműhely vezető. 8171 Balatonvilá- gos_____ S iketek -vitaiam»-. isaomjo és Nevelőotthona szakácsnői keres azonnali belépéssel Jelentkezni lehet az élelmezés ve/.ető- (222307) az flgrikemél május 20-IÓI június 16-ii Mezőgazdasági erőgépekhez, mezőgazdasági munkagépekhez műszaki áruk (gumiköpenyek, ékszíjak, golyóscsapágyak stb.) engedmény Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat, Kaposvár, AGKOKEll, alkatrészosztály. V (8085?) J MMó 4 személyes, m üan ya.g testű, NDK-gyártmányú ixilon típusú vitorlás. Megtekinthető: Kecskemét, Lóránt- fy Zsuzsanna u. Z. Érdeklődni, levélben is, Miskolc, Bocskai u 6. 2/2. Komplex GMK munkaközösségbe vízvezetékszereli) szakmunkást felvennénk Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni: Odor Csaba, öreglak, Fő a. 58. sz. alatt. (66625) Beindított iparom bővítéséhez, fejlesztéséhez üzlettársat keresek. Ajánlatokat 387 számra a kiadóba kérek. (387) Bedolgozót keresek, aki kvnJekció- összeállításban vágy szabásban • nagy gyakorlattal és géppel rendelkezik. Leveleket „Siófokon vagy környékén” jeligére a siófoki szerkesztőségbe. (66638) Gyermeknapra! Kis pénzből, nagy örömet szerezhet gyejmefkének, ha játékot üzletemből választ. Szegedi Gáborné, Kaposvár, Berzsenyi u. 34. (424313) Eladó 1,5 m3, 7 cm vastagságú, 3 m hosszú tölgyfabad- ló, valamint 220 V- os 160 literes betonkeverő, és egy 1200- as, felújításra váró Zsiguli motor. Érdeklődni : Balatonleile, Május 1- u. 79., csak szombat, vasárnap. (424179) Irha- és szőrme- bundák, kucsmák, gallérok, nagy választékban kaphatók május 18—20-ig a tavaszi BNV területén, Baloghné szegedi szűcsim es térnél a 24—es kisipari pavilonban. (424111) Meggondoznék kaposvári, idős házaspárt vagy egyedülállót lakásért vagy megegyezéssel. Leveleket „Egyedülálló vagyok” jeligére a 424184. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (424184) Garázs eladó. Zo- miné, Kaposvár, nanyi lkt. 19. TLjl. 17 óra után. Értesítem tiszteit ügyfeleimet, hogy asztalos kisipari tevékenységemet megkezdtem. Bútorok és egyéb lakberendezési tárgyak készítését, javítását Ld határidőre vallatom. Ba j na László asztalos kisiparos. 7400 Kaposvár, Füredi u. 58. (424266) Terasz beépítését fémszerkezetű üvegfallal, kerítés és betonkeverőgép készítését vállalom. Botiik lakatosmester, Boglárlelle, Sallai u. 18. (66677» Június 1-től kéttagú zenekari keresünk. Ajánlatokat a barcsi könyvesboltba kérünk vagy telefon Barcs, 116. (66672) Figyelem! Tisztelt megrendelőik! Megnyitottam üvegesműhelyemet. Vállalom : családi házak, portálok üvegezését a helyszínen, tetőüvegezést, üvegpalakészi- tést, rövid határidővel, garanciával. Pál István üveges, Kaposvár, Tanacs- ház u. 10. (484) Eladó kétméteres banánfa. Toponár, December 2 u. 10. Érdeklődni 3 óra után. (465) I mai ~1 MŰSOR Cslky Gergely Színház, Kaposvár: 14 órakor: SZIPORKA ES A SÁRKÁNY, Y-bérlet. 20 Arakor: MARIO Es A VARÁZSLÓ, Nagykanizsán. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 óraikor: PANDA MACI KALANDJAI, este 7 órakor: VER- SZERZÖDES (14). Dallos Ida mozi: este fél 7 órakor: ...ES MEGINT DÜHBE JÖVÜNK. Mozimúzeum: du. fél 6 órakor: ADJ KIRÁLY. KATONÁT! (16). Nagyatád: du. s órakor: CSÍNOM PALKÓ, este fél 8 árakor : SZERELEM MONTREALBAN (14). Siófok: du. fél 6 és este fél 8 órakor: AKIT BULLDÓZERNEK HÍVTAK. Balaton- földvár fedett kertmozi: este 8 órakor: HÓFEHÉRKE Es A HÉT TÖRPE. Balatonlelle, fedett kertmozi: este fél S órakor: SZUPERZSARU. Za‘ márdi fedett kertmozi: este fél 9 órakor: A POSTAS MINDIG KÉTSZER CSENGET I—II. <16). TELEVÍZIÓ Budapest t. 8.2S: Idősebbek is elkezdhetik. 8.30—11.30: Iskolalévé. 11.30: Képújság. 14.05—16.00: Wfcolaté- vé. 16.10: A víz és a szárazföld találkozásánál 16.30: Állatkölykök. 16.40: Görögországi Vnoza- ik. 17.25: Tévébörze. 17.30: Kikapcsoló. 17.46: Képújság. 17.45: Teles port. 16.10: Reklám. 18.20: Pedagógusok fóruma. 18.56: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Lady Audley titka. NSZK-tévéfilm. 21.15: Panoráma. 22.15: Műteremben. 22.55: Tv-híradó, 3. Budapest 2. ao.ffi : Gólya vér! esték. M.4S: A Szegedi Szimfonikusok, a.ls: Tv-híradó 2. 21.35: Kikapcsoló. 21.45: Reklám. 21.50: Háziimozi. Angol tóvéfüm. 82.40: Képújság. Jugoszláv tv 16.5Í: Videooldalak t7.*#: Magyar nyelvű tv-napió. 17.00: Művelődési adás. 17.40: Hírek. 17.45: A kék mint tarka. 13.15: Tv-njaptár. 18.45: Könnyűzenei adás. 19.16: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 19.55: Reklám. 20.00: Politikai magazin. 21.00: Reklám. 21.05: Vetélkedő. 22.05: Tv-napló. Osztrák tv I.J0: Ország ás emberek. 10.90: Iskolatévé, 18.30: Fogadó a Temze partján. 12.15: idősek klubja. 17.55: Jő éjszakát, gyerekeik. 18.00! Tv-könyha. 18.30: ML 19.00: Osztrák képek. 19.30: B!K!NI=koncert Jesz 1933. V. 22-é», IS órakor a vízvári művelődési házban, valamint 20 órakor NOSTRA-bulí (080714) Tv-híradó, 26.15: Az ötödik asszony. Tévéfilm. 21.15: Riport- műsor. 22.00: Esti sportműsor« 22.90: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: IVLal kulturális programok. 8.27: Bach: g-moll szóló- szonáta. 8.42: Donizetti: A csengő. 9.42: Nefelejcs. 10.00: Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Nótacsokor. 11.10: Elkésett párbeszéd... 11.39: Tom Jones. 12.06: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: A.ki tudja, miért nem mondja? 13.00: Svéd Sándor emlékezetes szerepei. 13.36: A Budapesti Fúvósötös játszik« 14.03: Most jelent meg. 14.33: Kóruspódium. 15.00: Hírek 15.05: Ljuba Welitsch és Richard Tauber Lehár-felvételeiből. 15.28: Kagylózene. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Palotai Botris: Kegyetlen Ifjúság — Keserű mandula, 16.10: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 17.00: Hírek. 17.06: Mi közünk hozzá? 17.30: Filmzene, 17.39: Délutáni rádiószínház. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 16.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.90: Esti magazin. 19.15: Pablo Casals gordonkázik. 19.40: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye. Kb. 23.20: Csárdások. 21.40: A Dunánál 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Lemezgyűjtemények. 23.36; Operaikórusok. 24.00: Hírek. 0.10: Ihász Gábor táncda- laibóL 0.25: Himnusz. 0.30: Ví»- jeizösEolgálat. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi pádló reggeli zenés műsora. 8.0»: Hírek. 8.05: Lugosi Tibor klarinétozik. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.35: Napiközben. 10.00: ZenedéJelőfct. 12.30: Hírek 12.35: Nemzetiségeinik zenéjébőL 13.00: A hűtőipajr háttéripara. 13.20: Éneklő ifjúság. 13.35: Katonás- di. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Lelátó. 15.10: Az'én rádióm. 16.00: Látogatóban. 16.30: Hírek. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Tanakodó. 18.30: Hírek. 18.35: Hétvégi panoráma. 19.32: Reklám. 10,55: Slágerlista. ao.30: Hírek. 20.SS: Szociológiai figyelő. 21.05: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 22.15: A nyomorultak. 23.00: Hírek. 23.20: A mai dzsessz. 24.00: Hírak. 0.10: Idegen nyelvű vízjel" zoszoligálat. 3. MOSOR 8.57; A kiállítótermek programjából. 9.09: Iskolarádió. 9.3Ö: Fúvós haingszerszólók magyar szerzők műveiből. 30.00: Csajkovszkij: Hattyúk tava. 11.00: Hírek. 11.06: Kamarazene^ vokális művek. 12.27: Renata Tebaldi operaáriákat énekel. 13.06: Hírek. 13.07: Fiataloknak! 13.57: Nagy mesterek műveiből 16.00: Zenei lexikon. 16.20: Iskolara- dió 16.50: Pillanatkép. 16.55: Popzene sztereóban. 18.09: A Mar- gyar Rádió Brahms-ciklusa. 19.00: Hírek. 19.05: Operaest. 20.12: Népzenekedvelőknek.. 20.31: A CCS együttes 1972-es albuma. 21.17: Zenekari muzsika. 22.00: Napjaink zenéje. 23.30— 23.33: Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17 oo! Hírek. 17.0S: Üj felvételinkből. 17.20: Helyesen, magyarul. 17.25: Operettrészletek, 17.35; Főszerepben: a zászló. 17.50: Olivia Newton John éa John Travolta felvételeiből. 18.30: Szerb-horvát nyelvű mü- 18.00: Dél-dunántúli híradó, sor. 19.00: Német nyelvű műsor. SOMOGYI NÉPLAP