Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-15 / 114. szám
A nyomok a Hájus I. utcából vezetnek... Qlajtócsás takarító nélkül Messze vezettek a járókelők nyomai tegnap délelőtt a kaposvári Május 1. utcából. Olajtócsáktól csillogó járdatest fogadott bennünket a sétáló utcában. (Még szerencse, hogy csak az utca jobb oldalán.) A koránkelők már ezt találták: valamikor éjjel vagy hajnalban történt a szeny- nveződés. A tócsák még a délelőtti órákban sem száradtak fel, sőt az Irányi Dániel utcán vékony csíkban csordogált a vasútállomás felé az olaj. Riadtan csúszkáltak a járókelők és olajfoltosak lettek a lépcsőházak. Láttuk, amikor a bevásárlásból haza induló háziasszony kétségbeesett sí koUyal csúszott el az aszfalton, s kosarából szanaszét gurultak a vasárnapi asztalra szánt finomságok. Mi történt? A városgazdálkodási vállaiatnál érdeklőd lünk, de ügyeletesük nem vol t. A. portás annyit tud az ügyről, mint mi. Megkérdeztük: nem a hétvégi nagytakarítás során -került olaj az aszfaltra? Azt felelte: kocsijuk napok óta nem járt a Május 1. utca környékén. Egyébként — tette hozzá — már a rendőrség is érdeklődött az olajszennyezés okáról. Dél tájon a közúti igazgatóság és a városgazdálkodási vállalat portása (!) is ígéretet tett arra, hogy felszórják homokkal a járdát, a közvetlen veszély elhárítása érdekében. Arra azonban nem derült fény, hogy az olaj honnan került a járdára a megye- székhely belvárosában, s az a huzavona is elgondolkodtató, amely az eltakarításának megszervezése körül jú- alakult. XXXIX. évfolyam, 114. szám 1983. május 15., vasárnap Az Érsek fő ifjúság hangversenyét rendezték meg tegnap a kaposvári Munkácsy Mihály gimnáziumban. Az eseményen tizennégy iskola kórusa vett részt. Képünkön a kaposvári Tóth Lajos általános iskola alsó tagozatos tanulóinak kórusa énekel Ausztriába készülnek Egy falu összefogott Tájházépítő klubtalálkozó Épül, szépül a somogyud- varhelyi tájház, pedig csak egy hónappal ezelőtt kezdtek hozzá, s még egy esztendeje sincs, hogy elhatározták a létrehozását. Az összegyűjtött relikviáknak eddig nem találtak méltó helyet. Tavaly pályázatot nyújtottak be egy táj ház építéséhez szükséges pénz megszerzésére. Sikerük volt: százezer forintot kaptak. Ebből vásároltak meg egy korabeli portát 60 ezer forintért, a felújításra csak 40 ezer maradt. Ennyiből viszont nem sokra futja. Ahhoz, hogy a terv valóra váljon — szeptemberben tájházat avathassanak —, szükség volt a falu ^praja-nagy- janak összefogására. Zsír Máriának, a művelődési ház vezetőjének kezdeményezésére a hét végére ifjúsági klubtalálkozót hirdettek a somogyudvarhelyiek. Kértek minden környékbeli fiatalt, hogy jöjjön el, és segítsen terveik valóra váltásában. Hat klub 60 fiatalja jelezte, hogy szívesen segít a nemes kezdeményezés megvalósításában. Am az ígéret nem mindig valóság. Tegnap reggel mindössze 25- en jelentkeztek munkára, igaz, voltak, akik délben jöttek és olyanok is, akik csak estefelé érkeztek meg, de ott voltak az idősebb somogyudvarhelyiek is, így aztan tovább folyhatott a munka. Festettek, takarítottak, ástak, gereDlyéztek, építettek vagy ielszázan. Egy ifjúsági klubtalálkozó persze nemcsak munkából állhat A rendezők igyekeztek színes programot összeállítani a vendégeknek, hogy a két nap emlekezetes maradjon. A helyi hagyomány- őrzők bemutatót szerveztek, a KISZ-esek diszkót tartottak, ügyességi és szellemi vetélkedőket rendeztek, dia- porámát vetítettek. Aki a hét végére eljött Somogyud- varhelyre, az egy kis nyakba akasztható tarisznyát kapott ajándékba. Hogy mi került a tarisznyába? Egy okos kezdeményezés, egy példa bizonyítékául annak, ha valahol összefognak, dicséretre méltót alkothatnak. N. J. Napsütéses reggelre ébredtünk tegnap, s a hőmérő is többet mutatott mint az előző napokban, úgyhogy vidámabban tekinthettünk a szabad szombaton a világba — már akinek ez a szombat szabad volt. A többségé persze igen, hála az ötnapos munkahétnek, ám hallottunk olyasmiről is, hogy akadtak cégek, ahol már moát elkezdték ledolgozni a karácsony és újév (!) közötti napokat. Akik nem mozdultak ki Ez a név néhány hónapja került a balatonberényi Kopzós-Pödrős népi együttes eredeti neve mellé. A csoport május 28-án Ausztriába utazik. így elmondhatják magukról, hogy most már nem csak őrzik a régmúlt idők emlékét, hanem soksok hazai szereplés után külföldre is elviszik szőkébb hazánk, Somogy megye Ba- latonberény területén honos népszokásait. Az együttes 1976-ban alakult. Tíz főből álló asszonykórus és az azonos létszámú férfi citerazenekar a játékos kedvű gyerekekkel együtt az évek során sokszor vívtak ki elismerést. Két ízben nyerték el az „Országosan jól minősült” címet, és megszűkebb hazájukból, azoknak is bizonyára eszébe jutott tegnap, hogy vajon milyen lehet egy ilyen szép májusi hétvégén a Balatonpart? Ügyeletesünk is eltűnődött ezen, azután fogta a telefont és ... A siófoki hajóállomás ügyeletese így válaszolt: — Szép az idő, süt a nap, délies szél van és föllőtték a sárga rakétát. Ingben lehet sétálni. A hajók előszezonban érvényes menetrend szerint közlekednek, tíz óra kapták a Kiváló társadalmi munkás jelvényt is. A csoport célja a régi idők szokásainak gyűjtése, színpadi feldolgozása, bemutatása és őrzése. Többségük nem járt még külföldön. Ez is az egyik magyarázata annak, hogy nagy örömmel és nem kevés izgalommal fogadták az osztrák Krems város polgár- mesterének meghívását. A csoport fenntartói — a Balatonszentgyörgyi Községi Közös Tanács és a balaton- máriai áíész — minden segítséget megadtak a kiutazáshoz. Az áfész a kiutazás feltételeit biztosítja, míg a községi tanács a viszontlátogató kremsi néptáncegyüttes júliusi fogadását szervezi meg. Már kész a program után indult egy 150 személyes motoros Füredre es Tihanyba, hetvenen voltak rajta. Szántódrévből a következőket hallottuk: — Szép hétvégi forgalom van, mentesítő kompot is kell indítani a két rendes, menetrend szerint közlekedő között. Sok a kirándulókkal megtelt busz, de tömeg egyelőre nincs. A siófoki strand pénztárosa is örült a jó időnek: — Napozásra kivaló ez a szombat, és a bátrak meg is fürödhetnek. Viszont érthetetlenül kevés a vendégünk, délelőtt tízig huszonötén vettek jegyet. A vízbe eddig senki sem merészkedett, de tegnap már fürödtelj néhá- nyan, biztos, hogy ma is rászánják magukat. A Sió áruházból így válaszoltak : — Valami már érződik. A korábbi hétvégéken jóval kisebb volt a forgalmunk. Mindegyik osztályon sok vásárló jár most. Néha már idegen nyelvtudásunkat is elő kell venni, egyre többször hallatszik innen-onnan nem magyar szó. Ilyen volt tehát tegnap délelőtt a tópart. S talán ilyenkor a legkellemesebb: már van mozgás, de még nincs tumultus. Nyugodtan üdülhet, napozhat, aki akar. U P. is. Az első napon Krems népi együttese és néptánccsoportja 25 éves ünnepségét tartja, azon két műsorával szerepel a kopzós-pödrős együttes. A nap záróeseménye lesz az osztrák borvásáron való részvétel. Másnap városnézés, Duna-parti séta, hajózás, a délelőtti program, majd délután Lengenfeldben vendégszerepeinek több mint egy órás műsorukkal a hagyományőrző esten. Bemutatják a balatonberényi vasárnap délután, a halászat, a kopzás, lucázás, a betle- hemezés, a pödrés. a regö- lés, és a csillagnyújtás témájú műsoraikat. A kiutazás előtt május 22-én 17 órától nyilvános főpróbát tartanak. Budai Imre Tíz hónap börtönt kapott a gázoló November 13-án a 68. számú úton, Kéthely és Marcali között a 37 éves Miklo- vics Árpád marcali lakos nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette Mercedesét. Nem tudott kellő időben fékezni, amikor meglátta az úttesten szabálytalanul közlekedő 73 éves Molnár Ferenc kéthelyi lakost. Elütötte az idős embert, aki belehalt sérüléseibe. Az áldozat vérének alkohol-koncentráltsága elérte az 1,82 ezreleket, ez közepes alkoholos befolyásoltságot jelent. A 75—80 kilométeres sebességgel közlekedő kocsitulajdonos, ha a látási viszonyoknak megfelelően, 10 kilométerrel lassabban vezet, elkerülhette volna a balesetet. A Kaposvári Járásbíróságon dr. Papp Tamás tanácsa tárgyalta Miklovics Árpád ügyét. A bíróság a vádlottat közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt tíz hónapi fogházban letöltendő szabadságvesztésre és 5 000 forint . pénzbüntetésre ítélte. A börtönbüntetést két évre felfüggesztették. Az ítélet nem jogerős. Előszezon a Balatonnál Tar|<a SOROK Rémület Részeg ember tántorog az utcán. Egyszercsak beleütközik egy hirdetőoszlopba. Elindul, tapogatózva, az oszlop mellett, örül a biztos támasznak, s megy-megy, állandóan tapogatva az oszlopot... Mikor már harmadszor járja körül, valami fölvillan az agyában, és fölüvölt: — Szent isten; engem befalaztak! Csak nem... Arisztid dacosan áll apja, Agenor előtt: — Apám, én szerelmes vagyok! Agenor elnézően mosolyog: — No, és kibe? — Egy lóba — vágja ki Arisztid. — Egy lóba? — döbben meg az apa. — És kanca az a ló? Arisztid fölháborodik: — Csak nem gondolja, atyám, hogy természetellenes hajlamaim vannak?! Hidegvér Kovács meglátogatja a lakásán Szabót. Meglepődve látja, hogy Szabó fiatal lánya kisbabát szoptat. — Mi az? Szoptat a lányod? — kérdi. Szabó vállat von: — Ideje van, teje van ... Miért ne szoptasson? Logika A kérdés az, hogy mi jobb: ha a borba vizet öntögetnek, vagy ha a vízbe bort? Felelet: — Ha a vízbe bort. — Miért? — Mert ha a vízbe bort öntögetnek, az egyre jobb lesz, míg ha a borba vizet öntögetnek, az egyre rosz- szabb .... Vetélkedő A televízió vetélkedőjén zenei kérdéseket tesznek föl. A játék vezetője megkérdi az egri k versenyzőtől, hány szimfóniát írt Beethoven. — Hármat — feleli a kérdezett —; a harmadikat, a hatodikat és a kilencediket ... Ki mit tud? Egy autó fordul ki a Nagymező utcából a Nép- köztársaság útjára, s majdnem elüt egy járókelőt. Az autót egy elegáns nő vezeti. — Nem tud jelezni? — kiabál rá a gyalogos. — Jelezni tudok — mondja ijedten a nő —; csak vezetni nem ... SOMOGYI1^ Az MS7MP Somot* meey*l Bizottságának taoia. Főszerkesztőt JÁVOR! BFL.A Főszerkesztő-h.: dr. Keress Imre szerkesztőséé: Kaposvár. Latinci* candor u. I Postacím: Kanosvár Pf : 31 7401 Telefon: U-510. U-511. ti - 512. Kiadta a Somogy meevet Lapkiadó Vállalat« Kaposvár Latinra Sándor m. K Tel.: U-516. Postacím: Kaposvár. Pf.: SÍ. 7401 Felelős kiadó: Ralatcza János* Terjeszti a Maevar Posta. Előfizethető a hirlapké'/besitd postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dlt egy hőnapra 34 Ft. negyedév?* 10? Ft. fél évre 204 FW 1 •ev évre 4U0 Ft, Index: 25 UFT ISSN (im—mm i Készült a Somogy megyei Nvomdaipan Vállalat saoosvar üzemében R a pót- var Máius I u. Utt, Felelős vezetőt Farka« Béla igazgató- Kéziratokat nem őrzünk meg.' és nem adunk ráoaa. I