Somogyi Néplap, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-02 / 78. szám

i ■ I pártbizottság első titkára, Varga Károly megyei nép­fronttitkár, dr. Szerényi Já­nos, az SZMT vezető titkára és Sárái Árpád, a megyei KISZ-bizottság első titkára. A Himnusz elhangzása után dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyette­se nyitotta meg az ünnepsé­get, majd a kaposvári 512. számú Szakmunkásképző In­tézet diákszínpada mutatta be a műsorát, Brandtmüíler István, a megyei tanács tervosztályve- aetöje mondott ünnepi beszé­det április 4-e alkalmából, s hangsúlyozta, hogy hazánk e történelmi szempontból rövid idő alatt nagy utat tett meg. A jelenlegi nemzetközi hely­zettel is foglalkozott, s ki­emelte, hogy a magyar nép támogatja a Szovjetunió bé­kekezdeményezéseit. Sugár Imre, a megyei ta­nács elnöke adta át a ki­tüntetéseket a párt-, tanácsi, tomegszervezeti és termelő- munkában kiemelkedő ered­ményeket elérőknek. Dr. Ba­lassa Tibor zárszavában őszintén gratulált a kitün­tetetteknek. Az ünnepség az In ternacioná lévai fejeződött be. A népfront- és a társadal­mi munkába® legtöbbet adó közösségeknek és személyek­nek a Hazafias Népfront ka­posvári székházában tegnap délelőtt tartott ünnepségen adták át a kitüntetéseket A Himnusz elhangzása után Rostás Károly megyei nép­frontelnök nyitotta meg az ünnepséget; üdvözölte az ünnepségben helyet foglaló Tolnai Sándort, a megyei pártbizottság osztályvezető­jét és dr. Kassai Jánost, a megyei tanács vb-titkárát Beregszászi Ilona megyei népfromtalelnök ünnepi be­széde után Varga Károly megyei népfronttitkár adta át a kitüntetéseket. Az ün­nepség a Szózattal fejező­dött be. (A kitüntetettek névsorát lapunk holnapi számában közöljük Ara: 1,40 R Megemlékezés a Szovjetunióban Bensőséges ünnepséget rendezett pénteken a . Parla­ment kupolacsarnokában a Minisztertanács: hazánk fel- szabadulásának 38. évfordu­lója alkalmából átadták az idei Állami- és Kossuth-dí- jakat, valamint a kiváló és erdemes művész címeket. Az ünnepségen megjelent Kádár Janos, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkára, Lázár György, a Miniszter­tanács elnöke, Gáspár Sán­dor, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, Aczél György és Havasi Ferenc a Közpon­ti Bizottság titkárai, a Poli­tikai Bizottság tagjai. Ott volt a Központi Bi­zottság, a kormány, az Ál­lami- és Kossuth-díj Bizott­ság több tagja, valamint po­litikai, társadalmi és kultu­rális életünk sok jeles sze­mélyisége. A megjelenteket Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kor­mány elnökhelyettese, az Állami és Kossuth-díj Bi­zottság elnöke köszöntötte. Beszédében kiemelte: ezek­ben a napokban országszerte milliók emlékeznek a 38 év­vel ezelőtti április 4-re, ar­ra a napra, amelyen hazánk felszabadult. Az 1945 óta el­telt jelentős történelmi kor­szak, emberek és népek sor­sát átalakító idő nagyságát az évek számánál hívebben fejezik ki megváltozott élet­körülményeink, állampolgá­raink tudatának fejlődése, hazánk tekintélyének nem­zetközi súlya. A felszabadu­lás a változások tudatos, tervszerű folyamatát indítot­ta el lehetővé tette, hogy a nép birtokba vegye hazáját, ura legyen a saját sorsának. A továb£>iakbaii • Sarlós lativá® emlékeztetett rá: — Fejlődésünk és boldo­gulásunk nélkülözhetetlen feltétele volt es lesz a jövő­ben is a Szovjetunióhoz fű­ződő barátságunk, es együtt­működésünk minden szocia­lista országgal. Ez a szövet­ségi rendszer nemcsak a hozzá tartozó országok, ha­nem az egész világ biztonsá­gát, békéjét szolgálja. Fon­tos szelepet tölt be az a ké­pességünk és készségünk, hogy elveink feladása nélkül Április 4-e, Magyaror­szág felszabadulásának évfordulója tiszteletére tegnap Moszkvában, a Szakszervezetek Házának Október-termében ünne­pi gyűlést redezett az SZKP Moszkvai városi Pártbizottsága, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa, a Komszomol Köz­ponti Bizottsága, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsé­ge és a Szovjet—Magyar Baráti Társaság Központi Vezetősége. Az ünnepi gyűlés elnöksé­gében a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa elnökségének, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának képviselői, az SZKP KB és a Szovjetunió Külügyminisztériumának fe­lelős beosztású munkatársai, az SZMBT vezetői, a szovjet hadsereg tábornokai, Moszk­va város lakosainak képvi­selői foglaltak helyet. Jelen volt az MSZBT küldöttsége is, Bocz Józsefnek, az MSZBT ügyvezető elnöksége tagjának vezetésével. Ünnepi beszédet mondott Nyikolaj Danyilia és Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete. Nyikolaj Danyilin hang­súlyozta, hogy a Szovjetunió és más szocialista országok dolgozói' is együtt ünnepük SOMOG/I NÉPLAP Megbecsülés a művészeknek Pénteken, hazánk felsza­badulásának 38. évfordulója alkalmából a Vigadóban át­adták az idei művészeti dí­jakat. Az eseményen meg­jelent Aczél György, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára és Sarlós Ist­ván, a Minisztertanács el­nökhelyettese, a Politikai Bizottság tagjai. A mejelenteket Köpeczi Béla művelődési miniszter üdvözölte. Ünnepi beszédé­ben elmondta, hogy a díjak a kormány és a társadalom megbecsülését fejezik ki azok iránt, akik alkotásaik­kal a magyar kultúrát gya­rapítják. A díjak odaítélé­sénél — a művészeti szövet­ségek és más szervezetek véleményére támaszkodva — arra törekedtek, hogy olyan értékeket emeljenek ki, amelyek hozzájárulnak a többség kultúrájának gazda­gításához, de nem hagyták figyelmen kívül az értékes kísérleteket sem. Különös fontosságot tulajdonítottak azoknak a műfajoknak es műveknek, amelyek a leg­szélesebb rétegek érdeklő­dését keltették fel. Előtérbe állították a kritikai tevé­kenységet, abból a meggyő­ződésből kiindulva, hogy az irodalmi és művészeti élet sokfélesége csak úgy válik tudatossá,, az értékek csak akkor emelhetők ki, a kö­zönség csak akkor tájéko­zódhat, ha a kritika megfe­lelő. A beszédet követően a művelődési miniszter átadta a művészeti díjakat. A művészeti díjak listáját a 2. oldal«« közöljük. XXXIX évfolyam, 78. szám * 1983. épriTis 2., szombat reérrvoöe®. fan tétovázóni ta­pasztal éa ha az egyéneik vagy közösségek fogyaté­kosságait látja. S mert ezen igény természetes, a jövőben fokozottabb mértékben kell az egyének és a kisebb kö­zösségek véleményére tá­maszkodnunk. a magyar néppel április 4-ét, amely fordulópontot jelentett az ország életében. Magyarország 38 év alatt jelentős eredményeket ért el népgazdaságában. Magyaror­szág a szocialista közösség megbecsült tagja, s mint külpolitikája bizonyítja, kö­vetkezetes, elkötelezett híve a béke ügyének. Rajnai Sándor megemléke­zett a Magyarország felsza­badítása során elesett szov­jet hősökről, méltatta a egyenrangú partnered le­gyünk a világ minden népé­nek. Ma a népek hazájától, a nagyvilágtól nem életet vagy halált, hanem az éleit érde­kében közös munkát, egymás megbecsülését, s minden »ép függetlenségeinek tiszteletben tartását kérjük. — A szervezett, fegyefcme­zett munka volt a forrása minden időben a világ elő­rehaladásának — hangsú­lyozta Sarlc* István. — Ez a forrás nem apad ki soha — jelentősége a szocializmus korszakában, nagyobb mint bármikor volt Gyakran hall- -juk; jobban keil dolgoznunk, mert nehézségeink, vannak. Ez így is van, ám ha javul a helyzet, ha csökkennek a nehézségek, akkor is jól, sót jobban kell dolgoznunk, mert ez lesz a biztosítéka annak, hogy a kínálkozó kedvező le­hetőségeket kiaknázzuk. — Olyan közösséget alko­tunk e hazában, amelyik az alapvető politikai, gazdasági, kulturális kérdésekben egyetért, és támogatja a part és a kormány tevékenységet. Ez a közösség igényes is: eü­— A népgazdaság javuló működése, a takarékosság hatásának első jegyei, a munkaszervezés új vonásai­nak kibontakozása mind ar­ról tanúskodnak, hogy van erkölcsi, szellemi, fizikai erőnk ahhoz, hogy elhárít­suk az utunkba kerülő aka­dályokat. Ezeket az eredmé­nyeket aláhúzzak, hogy a mostani kitüntetésekre ajánlottak mindegyike — ál­lampolgárok, alkotó közössé­gek, brigádok — jobb, előre­látó munkával bizonyította: mindé® területen van lehe­tőség figyelemre méltó ered­mények és sikerek elérésére. Munkások, parasztok, tudó­sok, művészek, köztisztvise­lők, világhírű és eddig ke­véssé ismert emberek állnak ma itt, hogy emberségük, tudásuk, munkájuk alapján a legmagasabb elismerésiben részesüljenek — mondotta befejezésül Sarlós István, majd a kitüntetetteknek to­vábbi sikereket kívánt. A kitüntetettek névsorát a lap 2. oldalán közöljük. A színházi technikusok moszkvai szakiskolá­jában maszkmestereket, kellékeseket, hangtechnikusokat, világosítókat« színpadigépészeket és jelmeztárosokat képez* nek — azokat, akiket nem szólít függöny elé a tapsvihar, de akik nélkül elképzelhetetlen az előadás. Ilyen szakem­berek a világ minden színházi társulatában vannak, állami képzésüket azonban csak ebben, a már félévszázados in­tézményben oldották meg. Négyévi kemény munkával sajá­títják el a műhelyekben, előadótermekben, a legkorszerűbb 1 eszközökkel fölszerelt oktatótermekben a tudnivalókat. Ké­pünkön: Alekszandr Csertok növendékeit a világítástechni­ka titkaiba avatja be Kitüntetési ünnepségek Kaposváron Szovjetunió szerepét hazánk csaknem négy évtizedes fej­lődésében. Megállapította, hogy kapcsolataink széles körűen fejlődnek, s az élet minden területére kiterjed­nek. Országainkat, népeinket ma ezer es ezer szál köti össze, s a barátság, egymás iránti tisztelet és megbecsü­lés tölti be. Különösen nagy jelentőségű az a bizalom, amely a két ország együtt­működését, kapcsolatait át­hatja Hazánk felszabadulásának 38. évfordulója alkalmából kitüntetési ünnepséget ren­deztek tegnap délután a me­gyei tanács nagytermében. Az elnökségben helyet fog­ható Varga Péter, a megyei AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI Átadták az Állami és Kossuth-dijak

Next

/
Oldalképek
Tartalom