Somogyi Néplap, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-10 / 84. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ara: 1,40 Fi SOMOGYI AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIX. évfolyam, 84. szám 1983. április 10., vasárnap ÉRDEM, ELISMERÉS Sztereotip mondat lett az ntőbbi években: „Mindenki a piacról él ..Ezzel kezdő­dik csaknem minden indok­lás, ha nem tud — vagy nem akar — megvalósítani vala­mit egy vállalat, intézmény vezetője. Még gyakrabban hangzik el olyankor, ha bér­ről, fizetésről, javadalmazás­ról, anyagi elismerésről van szó. S így folytatódik: „a népgazdasagunk jelenlegi helyzetében sajnos ...” Tény, hogy nagyon kell ta­karékoskodni — azért, hogy megtarthassuk azt, amit ed­dig elértünk. De igaz az is, hogy az eredmények nem születnek maguktól. Alap­igazság: mindenki a piacról él, ezért is honorálni kell a több és jobb munkát. Van­nak vállalatok, ahol ezt — a mind jobban khesjísedő Üzemi demokrácia segítségé­vel — igekezneS megvalósí­tani. másutt afféle vágy­álomnak tüntetik fői. mond­ván : sok a megkötöttség, nem elég a béralap. Sok kis és nagy „lönök” hajlamos megfeledkezni ar­ról, hogy másféle elismerés is van a világon. Jól bevált forma az erkölcsi elismerés. Például úgy, hogy a jól dol­gozó, a közösségért tenni tu­dó és akaró ember hamarabb jut olyasmihez, amire szük­sége van, illetve amiből ke­veset kell sok ember közt elosztani. így — ha a többi körülmény azonos vagy ha­sonló — például az kapjon előbb szakszervezeti vagy vállalati üdülőbe beutalót, aki akkor is jelentkezett, amikor tőle kértek valamit. A jutalmazás, az anyagi és erkölcsi elismerés sehol sem egyszerű dolog. Vannak mérlegelendő szempontok, s gyakori, hogy különböző ér­demek várnak elismerésre, ám korlátozottak a lehetősé­gek. Ilyenkor természetesen nehéz megmagyarázni, hogy miért az egyik és miért nem a másik kapta meg azt, ami mindkettőt megilletné. So­vány vigasz, ha a vezető csu­pán annyit tud mondani: majd legközelebb ... Nem lehet elválasztani a munka vagy akár a vállalat­hoz való hűség anyagi és er­kölcsi elismerését. Hiszen az anyagi elismerés sem csupán pénzt jelent — föltéve, hogy valóban a legméltóbbak kap­ják —, s az erkölcsi elisme­résnek is mindig vannak anyagi vonatkozásai. De oly­kor még egy elismerő okle­vél, egy dicsérő szó is ösz­tönzően hat a további mun­kára. S legalább ennyit je­lent, ha a vállalata érdekeit szem előtt tartó ember azt látja, hogy okos gondolatai továbbgyűzüztek, jó taná­csait megfogadták. Elismerés ez akkor is, ha csak szűk körben tudják, hogy — pél­dául — egy munkafolyamat jobb megszervezése kinek az érdeme. Mindezekhez pedig az kell, hogy a vezetők ne csak a termelést, hanem a termelő embert is figyeljék. Lát- miuk kell, hogy ki érdemes elismerésre, s mérlegelni, hogy ki mennyire veszi ki részét a közös erőfeszítések­ből, s ezért mennyit érdemel az együtt elért eredmények­ből. „Népgazdaságunk jelen­legi helyzetében” nem a szűk lehetőségekre kell panasz­kodni. Ellenkezőleg: az a sokszor emlegetett nehéz helyzet követeli meg, hogy az érdemek elnyerjék az el­ismerést Pénzben és erköl­csiek bőst NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ Eszperantó békegyűlés a föröcskei erdőben Kaposvár ad péntek óta otthont a nemzetközi ifjúsági eszperantó találkozónak. A Latinca Sándor Művelődési Központ előtti árbocon tavaszi szél lengeti a zöld színű eszperantózászlót. A találkozó résztvevői — japán, bolgár, cseh, lengyel, francia és magyar fiatalok - csaknem két­százötvenen tegnap délután egy órakor kirándultak a Ka­posvár melletti töröcskei erdőbe; ott került sor az eszpe­rantóforrás fölavatására. A turisztikai térképek ezentúl ezen a néven fogják jelölni. A kellemes napsütésben, a rügyező fák alatt eszperantó- békedalokat énekeltek az egybegyűltek, majd Kereszt­hegyi Tivadar, a Magyar Eszperantó-szövetség béke- bizottságának tagja mondott beszédet — Nukleáris háború ve­szélye fenyegeti a világot, az emberiséget. A tömegpusztító fegyverek olyan mennyiség­ben halmozódtak föl, hogy többszörösen elég volna a vi­lág népességének megsemmi­sítésére. Minden értéket — ami a kultúra évezredes fej­lődése folytán létrejött — meg kell menteni, meg kell őrizni. Nemcsak szavaikkal, hanem tettekkel is. Meg kell óvni gyermekeink, az embe­riség milliárdjainak életét Az eszperantó-békemozgalom feladata, hogy fáradhatatla­nul tevékenykedjen a lesze­relés minden területén. Eh­hez egyedülálló eszközünk van: a nemzetközi nyelv. Az a nyelv, amelynek tervezetét 1887-ben tette közzé dr. Esz­perantó (a „reménykedő” or­vos), Ludwik Lazar Zamen- hof; létrehozva az indoeuró­pai nyelvekből, nemzetközi és (Folytatás a 3. oldalon.) Tüdősek leszerelési felhívása A fegyverkezési hajsza el­leni fellépésre, a leszerelés gondolatának támogatására szólította fel társait, a világ tudósait a szovjet tudomá­nyos élet 244 vezető szemé­lyisége. A felhívás aláírói között olyan világhírű tudó­sok szerepelnek, mint Ana­toli] Alekszandrov, Viktor Ambarcumjan, Georgij Ar­batov, Abel Aganbegjan, Oleg Bogomolov, Jevgenyij Csazov akadémikusok. A dokumentum megálla­pítja, hogy a népek, bizton­ságát kizárólag a nukleáris leszerelés biztosíthatja. Rea­gan elnök március 23-i be­szédében mégis egy másik választást javasolt. Bejelen­tette egy állítólag kizárólag védelmi célokat szolgáló, a földön és a világűrben elhe­lyezett fegyverekből álló ra­kétaelhárító rendszer létre­hozását, azt állítva, hogy ez megteremti az Egyesült Ál­lamok számára a teljes biz­tonságot egy általános nuk­leáris konfliktus esetére. Azoknak az ismereteknek az alapján, amelyekkel mint tudósok rendelkezünk, s a nukleáris fegyver természe­tét figyelembe véve teljes Támadás a konzulátus elfen Szombatra virradó éjjel ismeretlen tettesek lövése­ket adtak le a Marséille-i szovjet konzulátus épületé­re — jelentette az AFP francia hírügynök megbíz­ható forrásokra hivatkozva. Az épület homlokzatába 13 golyó fúródott. A támadók gépkocsi n el menekül teli. felelősséggel kijelentjük, hogy nukleáris háborúban nincs hatékony védelmi esz­köz, s annak létrehozása gyakorlatilag lehetetlen — állapítja meg a szovjet tu­dósok felhívása, emlékeztet­ve arra is, hogy hasonló megállapításra jutottak a világ 36 országa akadémiái­nak, köztük az Egyesült Ál­lamok nemzeti akadémiájá­nak, a brit királyi társaság­nak, a francia tudományos akadémiának a tagjai is. Egy olyan „védelmi fegy­ver”, amilyenről az ameri­kai elnök beszélt, gyakorla­tilag semmit sem ad annak az országnak, amelyet vá­ratlan, nagyerejű támadás ér, mivel képtelen megvé­deni a lakosság többségét. A rakétaelhárító fegyverekre inkább annak van szüksége, aki maga készül támadásra és csökkenteni akarja a vá­laszcsapás erejét. Az ameri­kai elnök kijelentései tehát csak arra jók, hogy veszé­lyes illúziókat keltsenek, s elindítsák a fegyverkezési hajsza újabb, a korábbiaknál is fenyegettőbb fordulóját. Szilárd meggyőződésünk, hogy ez a lépés jelentősen gyengíti a nemzetközi biz­tonságot, s ezen belül ma­gának az Egyesült Államok­nak a biztonságát is — hang. súlyozza a szovjet tudósok felhívása. A francia Clcplan és Creusot-Lolre konszerntől rendelte Brazília ezt á hatalmas, henger alakú idomot, amely egy portland cementklinker őrlőberendezés részét képezi. Két nagy cementgyár épüi ebben az országban francia irá­nyítással, s mindkét gyárnak 1500 tonna cement lesz a napi teljesítménye. A portlandccmentet portland cementklinker finomra őrlésével állítják elő; ehhez az anyaghoz 4—5 száza­lék gipszkövet is hozzátesznek — a kötési idő szabályozása érdekében A szovjet párt-kb és a kormány közös határozata A mezőgazdasági termelés fejlesztése érdekében hozott közös határozatot az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa a mezőgazdasági üzemek gépalilátásának javításáról. A határozat felhívja rá a figyelmet, hogy a Szovjet­unió pélejiBisaerprogramjábáh szereplő feladatok teljesítésé­nek nagyón fontos feltétele a mezőgazdasági üzemek haté­konyabb műszaki eszközökkel való ellátása. Az e téren el­ért kétségtelen eredmény el­lenére a szovjet ipar által á mezőgazdaság számára gyár­tott gépek és berendezésék egy része még nem minden­ben felel meg a mai köve­telményeknek. Ezért a határozat értelmé­ben az 1990-ig terjedő idő­szakban a szovjet iparnak je • lentősen javítania kell a me­zőgazdasági gépek minőségét és műszaki színvonalát. A mostaniaknál megbízhatóbb es hosszabb időn át mükö'd'cr- képes, termelékenyebb,' ke­vesebb anyag felha.sználásá- val készült és kevesebb ener­giát fogyasztó gépeket és be­rendezéseket kell gyártania a mezőgazdaság számára. A határozat ezzel kapcsolatban részletesen megszabja a Szov­jetunió egyes minisztériumai­nak és ágazati főhatóságai­nak feladatait is. Magyar—KDK ipari tárgyalások Rabi Béla ipari miniszté­riumi államtitkár hazaérke­zett a Német Demokratikus Köztársaságból, ahol április 5. és 8. között tárgyalásokat folytatott az NDK ipari mi­nisztériumainak államtitká­raival és miniszterhelyette­seivel. A magyar—NDK ipa­ri kapcsolatok helyzetét át­tekintve megállapították, hogy ezek a múlt évben is eredményesen fejlődtek. In­tézkedéseket egyeztettek a gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködés to­vábbi elmélyítésére. Madárröptű vakáció Csüngök a telefon innen­ső végén, a füstős irodában — odakint madárröptű, tisz- tag ég. Pazarlóan szórja fényfilléreit a nap. Hívom az iskolákat. Az egyik csön­getés után kedves női hang válaszol kissé kimérten vagy csak lassan összerakva a szavakat: „... igen, hát napközi van, működött a hé­ten ... és üres az iskola, de ne tessék haragudni, én csak a takarítónő vagyok, vezetők hétfőn lesznek ...” Elköszö­nünk, és nem haragszom. Később eszmélek: elhallgat­ta a nevét. Míg várom a vonalat, a búgó hangot, fölvillan előt­tem egy ipari tanuló fiú sá­padt arca. Egy hete már, hogy megkezdődött a tavaszi vakáció, amikor az ünnepi utazási lázban hirtelen meg­állt a személyvonat a kicsi állomáson. A húsvétra indu­ló utasok közül sokan ro­hantak hátra, oda, ahol a sínek majdnem összeér­nek. A hideg sínacél között feküdt a fiú, egy pécsi me­dika hajolt föléje. A tizen­hétéves fiú az ellenvonatról zuhant le, még nem tudta elmondani, hogy miért és hogyan. Csak a nevét emlí­tette a pirospozsgás kalauz­nőnek, meg azt: „Átment felettem a vonat." Életét, testét megkímélte a kiszá­míthatatlan szerencse. A vakációt a kórházban kezd­te, a gipsz jótékony szorítá­sában. Tárcsázom a MÁV nevelő- otthonát, dr. Radnai Jenőnél hallgatom: „A gyerekek mind hazamentek, senki sem maradt itt — szerencsére. Mindenkit hazavártak, nem kellett őket a gyermek_ és ifjúságvédő intézetben elhe­lyezni. Ez nagy öröm. Most takarítás van nálunk; a pe­dagógusok is pihennek." Tiszta örömében — ha te­hetném, osztoznék. Űjra a makacs telefonra bízom magam, Radnainé akaratlanul is tippet adott. A gyermek- és ifjúságvédő intézet igazgatója, dr. Orbán István tárgyilagosan mond­ja: „Hetvennégy gyerekből jó magaviseletért, közösségi munkáért huszonketten ha­za- vagy a nevelőszülőkhöz mehettek. Akik maradtak, azok látogatókat is fogad­hattak. Volt olyan gyere­künk, akihez tizenöten is jöttek. Senki sem maradt egyedül.” Az a kisfiú sem, akivel a hét derekán találkoztam egy nagy üzemcsarnokban. A szöszke legény — a húsvéti pirosszemű nyuszi hozta já­tékkal a kezében — a gépek között nézelődött, édesanyja vigyázó tekintetének hatósu­garában. Kis barátom a'fel­nőttek biztonságot teremtő világában járt, arcát néha elérte egy simogató kéz. Föl­emelték, ölbe vették az olaj­tól csillogó gépek mellettt. A Killián ifjúsági ház aj­taja tárva-nyitva, azért, hogy a kilincs megmaradjon. A héten szinte minden perc­ben átlépte a küszöböt egy- egy kisdiák. Ifófehérke tör­péivel várta a kicsinyeket, s bebarangolhatták meseorszá­got. Készítettek bábot, megta­nulhatták az ősi tojásfestés művészetét. A picik, a kisis­kolások nevelőikkel sétálva ismerkedtek a közlekedéssel, mondogatták a piros, sárga és zöld lámpáról szóló ver­set. Mára elröpült a vakáció, mint az a sárga csörü, szür­ke madár, amelyik az előbb még itt tollászkodott az ab­lakpárkányon. Megcsörren a telefon, szinte úgy, ahogy holnap majd megszólal a csengő az iskolákban. Kőszegi Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom