Somogyi Néplap, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-21 / 93. szám

társadalmi ösztöndíjasok Közgazdászt lasszóval Húsz éve táncol „Ezután tanítani fogok Illendőségből nem firtattam, hány éves Bódis Mária, a Somogy, Táncegyüttes tán­cosa. Ebben az évben ünnepli húszéves szerep- g lését az együttes- : ben. És nem is j csak illendőség­ből álltam el a kérdéstől, hiszen olyan fiatal. Fő­leg a színpadon, amikor táncol. A lendület, a szép mozgás még a nálánál jóval idősebb táncoso­kat is megfiata­lítja. Mégis azt kell leírnom, hogy a megyében az egyedüli, aki eny- nyi ideig egy­folytában tán­colt, s még nem hagyta abba. Csak tervezi, hogy jö­vőre. .. Otthonába» kerestük meg, ahol anyai „szerepben” ki­sebb gyermekét ápolta. Na­gyobbik fia az együttes utánpótlás csoportjában tán­col, a férjé — természetesen — a fel nötiegy ü t lesben. — Én húsz éve, a nagyobb fiam négy, a férjem tíz esz­tendeje táncol. A Somogy hagyományos, decemberi be­mutatóján ünneplem két év­tizedes táncosi működésemet. Mindvégig a Somogybán dol­goztam. Megemlíti, hogy szombaton Pesten szerepeltek. A Tele­vízió az utolsó „szűrést” vé­gezte a Ki mit tud?-ra je­lentkezett együttesek, szólis­ták között. — Azt hiszem, a lánytánc továbbjut — mondja nagy örömmel. A mostani kiírás lehetővé tette, hogy az ilyen idősek is, mint én, szerepel­hessenek a Ki mit tad?-««. A csoportok átlag életkorát jegyzik csupán, s a mi lány­csoportunk átlag életkora alig haladja meg a huszonegy évet Mosóczi István talipá- nozás című táncával készül­tünk, s úgy érezzük, nem hiába. Valóban, ee a tánc az együttes sok remek tánca közül is kiemelkedik. Nagy élmény volt látni a megyei döntőn. — Tapasztalatokban gazdag húsz év telt el az együttes­ben. Végigtáncolta e két ev­Ismert tény, hogy a csak­nem nyolcvan somogyi téesz, illetve állami gazdaság több mint tízszázalékos arányban járul hozzá hazánk lakossá­gának élelmiszerellátásához, bőven maradtak azonban tartalékok mind a növény- termesztésben, mind az állat- tenyésztésben. Ne feledjük: megyénkben harminchárom termelőszövetkezet kedve­zőtlen adottságú! Igaz, a szakemberhiány csak egyik oka a hátrányos helyzetnek, ám — Sós Nándor, a me­gyei tanács mezőgazdasági osztályának főelőadója szá­mos példával bizonyítja — jó néhány gazdasági egység vergődhetne ki a kátyúból, ha volna elég szakembere. Ha az összesített adatokat vesszők szemügyre, feltétle­nül derűs a válasz: szőkébb hazánk téeszeinek ma het­venegy, állami gazdaságai­nak harminckét ösztöndíja­sa van. Évenként húszan- huszonőten végeznek és tér­nek vissza jórészt a gazda­ságok által biztosított szol­gálati lakásokba. Am ha a pályakezdők megoszlását szakmák szerint vizsgáljuk, kiderül: a frissen végzettek nagy többsége állattenyésztő — holott ez megyénkben nem számít hiányszakmának —, elenyészően kevés viszont a növénytermesztő, a gépé$z- mérnók és üzemmérnök, a közgazdász. Ez utóbbiak hiá­nya sokszor okoz nehézsége­ket: a nyolcvan gazdaságban összesen öt egyetemet vég­zett főkönyvelő dolgozik. A csapás fő iránya tehát — az illetékesek álláspontja sze­rint — a közgazdasági egye­tem, valamint a zalaegersze­gi pénzügyi és számviteli fő­iskola. Sajnos, mindkét in­tézményből kevesen hajlan­dók aláírni társadalmiösztöo- fhj-saerződest­A másik good, amely épp a kedvezőtlen adottságú egy­ESéafcebb ZÖM és bársonyo­sabb vött a faluszéli rét gyermekkoromban. Ha lab­dajáték közben gáncsot ve­tett lábunk elé a rosszaka­ratú véletlen, s lehuppantunk a gyepre, sohasem ütöttük meg magunkat. A legények is itt rúgták, vasárnaponként a börlabdát akkoriban (most már igazi pályán mérkőznek a falusi futballcsapatok) és mi minden délután össze­gyűltünk a két rozzant kapu között Megkopott, elszürkült a fa­luszéli rét, gyermekkorom tág játszótere, ltt-ott gaz, csalán ütötte föl fejét a fű közt, a rét mellett búslakodó sze­derfa megvénült, megvasta­godott, és zsémbelve nyögdé- csel, ha szél kap az üstöké­be. Hol vannak régi láto­gatói, a mezítlábas falusi gyerekek, akik lombjai közt uzsonnáztak, vacsoráztak és képüket összemaszatolták gyümölcse fekete vérével? Néha ide téved még egy-egy hazafelé tartó napközis fiú, de néhány szem szederrel beéri. Ízletesebb uzsonnával, vacsorával várják odahaza, örülnöm kellene az öreg sze­derfa árvaságán, ám én el­fogult vagyok. Ha a közelé­ben járok, elszoruló szívvel köszöntőm, s néhány percre leülök földből felpúposodó gyökerére pihenni, szemlé­lődni. Nosztalgiával nézem a rétet, a kapufák helyét, s a mélységes csendben gyer­mekzsivajt vélek hallani.., Nem kell már ez a rét a gyerekeknek, sem a nagyobb fiúknak.. Az új sportpálya, a sportklub, a televíziós terem és a kultúrotthon csábította ségeket sújtja: üres az er­szény, nem jut belőle ösztön­díj-alapításra. A megyei ta­nács igyekszik segíteni: ta­valy tizenhat ösztöndíjasnak fizetett az államigazgatási szerv összesen több mint százezer forintot e téeszek helyett Az ipari ágazat ösztöndí­jasairól nem adhatunk tel­jes képet: közülük csak azo­kat tartják nyilván, akik a budapesti Műszaki Egyete­men tanulnak. Tizennégyen vannak, a zöme építész­vagy elektromérnöknek ké­szül, s a diploma meg­szerzése után a Délviép, a VBKM, a SÁÉV, a Tanép, valamint a tabi Videoton és a Nagyatádi Konzervgyár dolgozója lesz. A miskolci és a veszprémi egyetemen, a pécsi műszaki főiskolán ta­nuló ösztöndíjasokról nem készült statisztika; arról sem, milyen lakáskörülmé­nyekkel, milyen fizetéssel fo­gadták a korábban végzette­ket De — mint Friss Ferenc, a megyei tanács ipari osztá­lyának helyettes vezetője el­mondta — a fiatal műszaki értelmiség nem elsősorban Somogybán igyekszik elhe­lyezkedni. Talán azért, mert az anyagi talpraállás vagy a szakmai fejlődés lehetőségei itt — általában — csekélyeb­bek, mint a jelentős ipari megyékben? Ez egyelőre hi­potézis: hiteles következte­tést aligha vonhatunk le részletes fölmérés nélkül. Még kevésbé adnak okot elégedettségre a kereske­delmi ágazat statisztikái. Me­gyénkben negyvenöt szak­képzett belső és hálózati el­lenőrre, áruforgalmi előadó­ra, boltvezetőre vagy helyet­tesre, sőt csoportvezetőre volna szükség a jelenleg dol­gozókon kívül- Főkönyvelők és osztályvezetők is működ­nek megfelelő felsőfokú szakképzettség nélkül. A tár­éi tanét törzsvendégeit, a fia­talokat, és tágas, virágos park a játszadozó gyerekeket Elárvult a rét, megszúrkült, eliomposodott A minap estefelé értem szülőfalumba. Elcsodálkoz­tam. Gyerekek, felnőttek zsibongtak a téren. Hatalmas sátor állt a közepén, körü­lötte két vontató lakókocsik­kal Kivilágított felirat a sá­toron: Szivárvány Cirkusz. Akkor ért véget az előadás, amikor odaértem. A rét fény­ben fürdőit. A fiatalok cso­portokban álltak, beszélget­tek, dicsérték az artistát. Jó­kat nevettek a bohóc tréfá­in, majd lassan elindultak hazafelé. Valami elégtételfélét érez­tem, amikor a villanykörték aranyában pompázó rétet megláttam, és hálásan gon­doltam az akrobatákra, a bohócokra, akik ha két es­tére is, de visszaadták a kegyvesztett rétnek, a gye­rekkori örömök terének a régi rangot a faluban. Hej, vándorcirkusz! De szerettelek én is valamikor! Eszembe jutottak a régi vedlett, pony­vával takart cirkuszkocsik, a sovány gebék, a halomnyi kukoricacső, a szakajtóban gyűjtött tojás (a falusiak be­léptidíja) a sebtében össze­tákolt hajdani cirkuszsátor bejáratánál. Még sokáig ott maradtam az öreg szederfa tövében, és néztem a cirku­szi sátrat, a ki-be járó akro­batákat, zenészeket, akik az előadás után levetették aranypaszományod selyemru­hájukat. Szapudi András sádalmí ösztöndíjasok szá­ma mégis csak hét: többsé­gük a Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Főiskola hallga­tója. Egyetemen végzett köz­gazdászokat — mint Iglódi Jánosáétól, a megyei tanács kereskedelmi osztályának munkatársától megtudtuk — lasszóval sem lehet fogni. A szakember két gondot em­lít. Az első: Somogy közép­iskoláiból (egyelőre nem vi­lágos, hogy miért) meghök­kentően kevesen jelentkez­nek a közgazdasági egyetem­re, kiváltképpen a belkeres­kedelmi szakra. A másik: kiskereskedelmi vállalataink — ellentétben néhány más megye hasonló cégével — nem tudnak lakást ígérni. Zökkenőmén tesebben mű­ködik az a gépezet, amely az államigazgatási és jogi kur­zusokon tanuló diákokat hív­ja. vissza Somogyba. Három leendő jogász és két számvi­teli szakembernek készülő kap társadalmi ösztöndíjat a megyétől — hétszáz forintot havonta —, s tizennégyen ta­nulnak az Államigazgatási Főiskola nappali tagpzatán a somogyi álláslehetőség birto­kában, A megyei tanács az Államigazgatási Főiskola nappali tagozatára fölvett va­lamennyi somogyi hallgató­val társadaimiösztöndíj­szerződést köt­Ágazatonként különböz­nek tóiát az eredmények; mások a gondok is. Somogy­nak több mint ötezer frissen alkalmazott értelmiségire volna szüksége az országos középarány eléréséhez. Az alig háromszáz társadalmi ösztöndíjas egyetemista és főiskolás tehát kevésnek lát­szik, akkor is, ha tudjuk: utánpótlás más „csatorná­kon” is érkezik. Itt az 1972- ben megállapított ösztöndíjat tartják! kevésnek a hallga­tók, ott a lakáshiány szegi kedvüket, másutt a szakmai fejlődés esélyeit nem látják elfogadhatónak. Lehet, hogy a tapasztalatlan diákok túl­zott igényessége is bökkenő­ket okoz. A foglalkoztatók tehát nem ülhetnek babér­jaikon. A Korják Autonom Kör­zet Kamcsatka félszigetének nagy részét elfoglalja; ezen a földön, amelynek partjait két tenger — az Ohotszki és a Behring — mossa, ősidők óta élnek kis lélekszámú nemzetiségek: korjákok, csukcsok, evenek, Kelmé­nek. A század elejen még úgy írtak róluk, mint kiha­lásra kárhoztatott, gyorsan eltűnő etnográfiai csopor­tokról. A tundrában meghú­zódó, az ország ipari és kul­turális központjaitól az utak tizedet, most már más fel­adattal is megbízták. — T ánokarvezető lettem, Mosóezi mellett. Segítek ne­ki a táncok betanításában vagy ha épp nem tud részt venni a próbám, én irányí­tom a munkát. — Tehát tekintélye van az együttesben. Elmosolyodik. Hogy ne látsszon szerénytelennek, in­kább nem válaszol. — Lassan abbahagyom a táncolást — mondja, egy kis szünet után —, csak tanc- karvezető leszek. Tanítani szeretnék: átadná a fiatalok­nak mindazt, amit én meg­tanultam. —: Elkerülhetetlen, hogy meg ne kérdezzem, hogyan lett táncos. — Véletlenül. A Táncsics gimnáziumban szertornáz­tam, s egy alkalommal elkí­sértem a barátnőmet az utánpótlás együttesbe; aztán egy újabb alkalommal meg­kérdezték tőlem, nem aka­rok-e beállni táncolni, mert hiányzik egy lányláncos. Be­álltam. Néhány hónapig az utánpótlás csoportban' tán­coltam, majd bekerültem a felnőttegyüttesbe. így lettem táncos. — Ügy érzem, a harminc­négy éves múlt, ami az együt­tes mögött áll, óriási hajtó­erő. hiánya miatt elszakított táj egyenlő volt a jogtalanság­gal és elmaradottsággal. A szovjethatalom éveiben a félsziget lakói eljutottak a faggyúgyertyától a teljes villamosításig, az írástudat­lanságtól az általános kö­zépfokú képzettségig. Most minden nagyobb te­lepülésen található iskola, kórház, áruház, művelődési otthon. A félsziget lakói — az Orbita rendszer segítsé­gével — nézik a moszkvai Tv adásait. A halászat, a rénszarvas­tenyésztés, a tengeri és pré­> f — A hetvenes évek vol­tak a legsikeresebbek, a leg­szebbek. Görögországban el­nyertük az Arany Artemisz- díjat Nagyon szép emlékként maradt meg bennem a ta­valyi fesztivál (Szeged) ki­emelkedő sikere. Az arany minősítés második fokozatát kaptuk meg. Egymás nyaká­ba borultunk, és sírtunk örö­münkben ... — Húsz év alatt sose gon­dolt arra, hogy abbahagyja? — Nem, erre eddig nem gondoltam. De fárasztó húsz év volt; sok mindenről le kellett mondani. Főleg az utóbbi években, a két gye­rek mellett. A szüleim azon­ban sokat segítettek. Min­den próbára és szereplésre nyugodtan elmehettünk a férjemmel. A munkahelye­men is figyelmesek voltak; bármikor elengednek, ha sze­repelni megyünk. — Mi * legkedvesebb tán­ca? — Mindet szerettem, wt eddig táncoltam; most a leg­jobban Mosóezi Tulipanozasa a legkevesebb. — A férje 1973-ban keralt az együttesbe. Együtt tan­colnak? — Nem, — Miért nem? — Jóival magasabb, mint én, s nem mutatnánk jóL De van más oka is: más az én stílusom, mint az övé. — Milyen fontosabb sze­replések varnak meg Mám kara ebben az évben? — Május 21-én részt ve­szünk a szolnoki fesztiválon, aztán itt van a Ki mit tud?; ha továbbjutunk, nyáron sok fellépésünk lesz a Balatonon, majd a földvári fesztivál kö­vetkezik. Ezek a legfonto­sabbak. — 1984-től már „csak" mint tánokarvezetó lesz jelen az együttesben. — Nehéz megbarátkozni*» ezzel a gondolattal, de nem lehetek egyszerre táncos in, meg tánckarvezetö. Ezt be kell látnom. Ám a táncokat épp úgy keil ismernem, mintha magam is ben® vol­nék a produkciókban. Bódis Mama tavaly kapta meg A Szocialista Kultúrá­ért kitüntetést. mes állatok vadászata a korják gazdaság legfonto­sabb ágazata. A tejelő álla­tok tenyésztése és a zöldség- termesztés most kezd na­gyobb mértékben fejlődni. Az elmúlt néhány év során a körzetben mintegy 320 gazdasági, szolgáltató és kulturális objektumot épí­tettek, s több mint löO ezer négyzetméter alapterületű lakás készült. A félsziget egyik települése: Talana látképe SZIVÁRVÁNY Lengyel András A palanai művészeti iskola növendékei. A Kajuju (Sasfiók) táncegyüttes állandóan járja a falvakat Hnrányi Burm Korjákok földje

Next

/
Oldalképek
Tartalom