Somogyi Néplap, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-17 / 90. szám

Áz ismeretlen ismerős Illyés Gyula öröksége Amikor kezet fogott vala­kivel, először kérözorításé- nak keménysége tűnt fel. Kidolgozott, Inas, paraszti munkában is edzett keze volt, s szorításában ott érez­tük az üzenetet. Régi kor­szak nagyjainak kézmelegét közvetítette: Babitsét, aki fiaként szerette, örökösének tekintette; Kosztolányiét, akinek műveit 6 adta ki s látta ei nagyszerű előszók­kal; Szabó Lőrincét, akihez barátság fűzte; Németh Lászlóét, akivel együtt me­lengette és dolgozta ki a nagy tervet: a népfőiskolá­két, amelyekben megfelelő körülmények között tanultak volna a legtehetségesebb pa­raszt fiatalok. Természeti ember volt, a szó legnemesebb értelmében. Nem menekülésképpen tette át székhelyét a jobb idó be­állta után Tihanyba, hanem mert ott találta meg azokat az élményeket, amelyek kép­zeletében az ifjúság derűs egét idézték. Amikor az őszi hidegek elöl visszahúzódott budai otthonába — ez volt az a ház a József-hegyi ut­cában, ahonnan kitekintve elgyönyörködhetett a csere- pezók lármájában, akikről egyik emlékezetes versét ir­ta —, hatalmas sétákat tett. Alkonyi fények úsztak mar a város felöl, s ő még min­dig rótta az utcákat, melyek mind otthonosan tárultak ki előtte, s megmutatták rejtett titkaikat, tavaszi készülődé­sükéit Azok közé a ritka magyar művészek közé tartozott, akiket természetes és ölelő gesztussal fogadott be a nagyvilág, S ő azt a hatal­mas tekintélyt, amely szemé­lyiségét és költészetét övez­te, arra is felhasználta, hogy szálláscainálója legyen iro­dalmunknak. Igazi „nagykö­vet” volt a szellem küldöt­te, elegáns és bölcs, aki meg tudja becsülni az ót ért ki­tüntetéseket, de zsigereiben érezte, hogy annak a kis or­szágnak a küldötte, amely­nek szellemi felemelkedé­séért írt, dolgozott. Gőgösen dacolt a múló idővel. Lélekben maradt fia­tal. Újra meg újra körül­vették a fiatalabb pályatár­sak. A felszabadulás előtt a Magyar Csillag szerkesztője­ként — ez a folyóirat lett Babits halála után a legen­dás Nyugat folytatása — megvalósította azt, ami ad­dig senkinek sem sikerült: összefogta az irodalom leg­jobb erőit s olyan szellemi végvárat teremtett, amelynek ostromlott falai mögül ered­ményesen vívta harcát a fasizmus térhódítása ellen a jobb, tisztább, igazabb em­berségért. Később — immár megváltozott történelmi- társadalmi körülmények kö­zött — útjára indította a Vá­laszt, ahol ismét ő lett a mérték, a példa, a fiatalabb lírikusok tanítómestere. S ahogy múltak az évek, fo­gyatkoztak mellőle a régi társak, de mindig megma­radtak a fiatalok — tőle vár- ' ák az útmutatást. Amikor Illyés Gyuláról az első könyv megjelent, szer­zője, Gara László, ezt a cí­met írta föléj«: „Az isme­retlen Illyés". Mert Illyést valóban nehéz megismerni, s még nehezebb fölmérni, mit jelentett <5 maga és mit je­lentett mint irodalmár a XX. századi magyar törté­nelem számára. Nemcsak irodalmi jelenség volt ugyan­is, hanem egyenes ági örö­köse azoknak az igazán nagy és korszakjelző művészek­nek, akik tudták, hogy te­hetségükkel szolgálniuk is kell, népük, nemzetük javát kell előmozdítaniuk. Illyés Gyulát nem az irodalom, ha­nem a történelem méri; amit írt, csak eszköze volt egy ne­hezen vállalt küldetés meg­valósításában. Ezért is lehetetlen a róla akármilyen gondosan vagy futó kézzel felrajzolt arc- képvó/latban elkülöníteni az egyes* műfajokat, melyeket kivétel nélkül magas szín­vonalon művelt. Illyés egy és osathatatlan, á XX. szá­zadi magyar művészet egyik legjelentékenyebb alakja, az igazi nagyok örököse. Mint az igazi, a jó taní­tómester, mindig feladta a leckét Megmutatta a példát, aztán ránk függesztette te­kintetét, kicsit ironikus vá­rakozással, hogy sikerült be­teljesíteni a művet. „Talán itt az ideje, hogy megmondjam: szeretem és csodálom ezt a költőt, ezt a nagy költőit Mint a bátyá­mat. Mint a céh mesterét. Mint egy vezetőt, aki meg­világítja az emberek útját” — ezeket a szavakat nem magyar költő írta Illyésről, hanem francia: Jean Rousselot. S kivételesen jól­eső érzéssel vehetjük tudo­másul, hogy Illyést, a ma­gyar költőt a világóra leg­nagyobbjai közé sorolja egyenrangú táraként. Azt az Illyést, aki a Tanácsköztár­saság idején vöröskatona volt, majd amikor menekül­ni kényszerült, rövid bécsi tartózkodása után Párizsban telepedett le, s kétkezi mun­káiként kereste kenyerét, közben a kor legnagyobb művészeivel került szívé­lyes, baráti kapcsolatba De akkor is igy írt: ,;Zsellérek fia vagyok én, az vagyok, sose gizégyenlettem, — ben­nem forr örökre, mit emiatt .nyeltem.”, s a tékozló fiú gesztusával tért vissza övéi ■ közé —, hogy őket szolgál­hassa, hogy nekik adja te­hetsége gyümölcseit. Ritka, ha egy költő rezze­néstelenül tud számot vetni az elmúlással. Illyés ezt is megtette, Kháron ladikján című könyvében. S bár ver­seit áthatotta az elmúlás szomorú tudata, a halálra az életet rí mellette, mintegy azt bizonyítva, hogy az em­ber egyedi létével nem srzti­nik és nem szűnhet meg egy ország élete, léte, s az an­nál szebb és gazdagabb, men­nél többet tettek érte gyer­mekei. A költő, akit oly szívesen fogadott testvérévé a világ­óra nem egy kiemelkedően nagy alakja, tudott hihetet­lenen, a gyémánthoz hason­lóan kemény is lenni. Ami­kor úgy érezte, hogy népe nevében kell staólnía, min­dig vállalta ezt a nem fel­tétlenül hálás szerepet. Azok közé tartozott, akiknek hang­ját meghallotta és tudomá­sul is vette a népek nagy családja, aki, ha szólt, an­nak súlya, teíki n télye volt Ezt a tekintélyt csak egy következeit««, egységes élet szavatolhatja. IUyétt, életműve minden rétegét rejtett szépségei t nem ismerjük eléggé. Olyan volt mint egy szigorú, ke­mény éá bölcs apa, aki jól tudja: csak akkor lehet eredménye a nevelésnek, ha követei is gyermekeitől Illyés emberséget becsüle­tességet hűséget követelt. A „remény” szó aligha­nem a végső kicsengése köl­tészetének, amint Bemáth Aurél egyik képe alá írt ver­sében olvassuk: ,a legna­gyobb bátorság a remény”. Ezt a kivívható, szorgalmas munkával és önneveléssel, az igaz értékek megbecsülé­sével és jellemszllárdsággai válóra váltható reményt su­gározta t ja. Ezért is fejezte be egyik legszebb kötetét, a Dőlt vitorlát ezzel a sorral: „Mennyi vár tennivaló még reá tok.” Világosan, egyértelműen jelölte ki, mit kell még ten­nünk, hogy beteljesüljön, amiről 6 is, költészetünk más nagyjai is álmodoztak. Rónay László Sose akartam íré lenni. Nagyon szegény, de művelt­ségre, tisztaságra. igényre sokat adó, tehát elég jó csa­ládból származom. íróvá az erkölcsi felháborodás tett. Kamaszkorban az ember fel­találó vagy utazó akar len­ni. Én hadvezér szerettem volna lenni, forradalmi, népi felkelt hadak élén, nem fő­vezérként, hanem másokkal, együttesben, kollektiv harc­ba szállni, megszervezni a kizsákmányolt, megtiport, meggyalázott népet S mert ez nem volt lehetséges, Írni kezdtem, azért, hogy az írás­sal ugyanazt szolgáljam, amit egyébként akartam szolgál­ni. • • • Itt állok proletár-paraszt származásommal. írói mun­kámmal mindig egyet akar­tam szolgálni: a népet, a közösséget, tulajdonképpen életemben nem i* írtam mást, mint népről szóló mű­veket ... * • • Feladatom csökkenteni az emberi szenvedést. Nem tudom megszüntetni, de csökkenteni igen. Szépei írsz, elringatod, megnyugtatod az idegeket! A másik, ami eh­hez kezdettől fogva társadal­milag is járul: enyhíteni az emberi butaságot és a sza- dízmiut. Soha nem voltam Munkahelyi művelődés A gazdálkodásban és a ter­melésben folyamatosan emel­kednek a követelmények; fontos, hogy a munkahelyi művelődés is hatékonyabban töltse be szerepét. A lehető­ségekről és a változásokról Svajda József, a Szakszerve­zetek Somogy megyei Taná­csának osztályvezetője el­mondta : — Továbbra is elsődleges feladat a munkásművelődés szervezése, mellette azonban — ezt hangsúlyozzák a SZOT nevelési dokumentumai is — más dolgozó rétegek, így az értelmiségiek igényeinek ki­elégítése is hangsúlyt kapott. A munkahelyi művelődést a vállalati művelődési bizott­ságok irányítják, egyeztetik a különféle társadalmi és tömegszervezetek program­ját. Az Országos Közművelő­dési Tanács és a SZOT kö­zös határozatban fogalmazta meg a művelődési bizottsá­gok feladatát; Somogybán nyolcvankét munkahelyen alakult művelődési bizottság. Néhány helyen, mint példá­ul a SÁEV-nál, a Pamutfo- nó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában, az intézmények közül pedig a megyei kór­házban korábban is össze­hangolták a művelődési éle­tet. Mindegyik bizottság nem végzi jól a munkáját: több helyen operatív feladatokat látnak el az irányítás, a szer­vezés, az ellenőrzés helyett, másutt nem megfelelő az összetételük. Föltétlenül szükség van ugyanis olyan tagokra, akik járatosak a munkahely gazdálkodásában. Az SZMT fontos feladatá­nak tekinti a munkahelyi művelődési bizottságok mun­kájának segítését. Az éves munkatervek elkészítése idő­szakában Barcson, Marcali­ban és Kaposváron a mű­velődési intézményekkel kö­zösen készítette föl a bi­zottságok tagjait a munka­tervek összeállítására. Svaj­da József példaként említet­te a siófoki Kőolajvezeték­építő Vállalatnál készült mű­velődési tervet: tükrözi azt, amit a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa és az Orszá­gos Közművelődési Tanács megfogalmazott. Fölmérték a különböző művelődési igényeket és a kielégítésükhöz szükséges feltételeket. A gazdag prog­ram ennek alapján született meg. A tudományos és a mű­szaki ismeretterjesztés épp­úgy helyet kapott benne, mint az egészséges életmód­ra nevelés, a test- és kör­nyezetkultúra, a világnézeti nevelés, a munkakultúra, ezen belül a szakmunkásta­nulókkal való fokozottabb törődés, a pályakezdők segí­tése. Nagyon fontos az is, hogy segítsék a tanácsok művelő­dési osztályai és intézményei a munkahelyi művelődést. A vállalatok egy részénél ugyanis hiányzik művelődési szakember. Népművelőt az ezer dol­gozónál többet foglalkoztató üzemek foglalkoztatnák'. Az elmúlt három-négy évben megkétszereződött az Üzemi népművelők száma, jelenleg a tizenöt legnagyobb somo­gyi üzemben tizenhét nép­művelő dolgozik, Példás a munkamegosztás. — Minden évben megren­dezzük a szocialista brigá­dok vetélkedőjét is — mond­ta az osztályvezető. — Ezek egyre .tartalmasabbak, s ar­ra késztetik a közösségeket, hogy egész évben szorgal­masan tevékenykedjenek. A rétegigényeket viszont a jö­vőben jobban ki kell elégí­teni. Nagyon fontos, hogy segítsük a szakmunkásokat a második szakma megszerzé­sében. Nagyobb üzemeink­ben, különösen azokban, áhöl exportra is dolgoznak, elő­térbe került az idegen nyelv tanulása, a műszaki könyv­tárak fejlesztése. A megyében a kulturális, a jóléti és a sportalapból öt-hét százalékot kökének az üzemek művelődésre, a SAÉV-nál például száznegy­venezer forint. Ehhez még különféle „költségkímélő” módszereket is hozzá kell számítani. Olcsóbb annál a vállalatnál a szervezett ki­rándulás, ahol van saját au­tóbusz. A vállalatok egy ré­szének kevés a pénze, mert tartalmas, gazdag programot igyekeznek készíteni, máshol viszont nem tudják elkölte­ni a keveset sem. Horányi Barna \ Vasutasok versmondó versenye A MÁV siófoki állomásfö­nökségének szocialista bri­gádjai is jelen vannak a Ba- laton-parti város kulturális életében. Sokan kedvelik kö­zülük a művészeteket, külö­nösen az Irodalmat. 1978-ban a menetlrányítók Kék Bala­ton szocialista brigádjának kezdeményezésére a vasutas fiatalok ifjúsági parlamentje határozta el, hogy a XX. század nagy költőjének, Jó­zsef Attilának tiszteletére versmondó-vetélkedőt ren­deznek. A Kék Balaton bri­gád Ragjai hathatós segítsé­get kaptak a szervezésben. A siófokiak felhívására sokan jelentkeztek: a déli part munkahelyein kívül Pécsről, Nagykanizsáról, Dunaújvá­rosból, Sárbogárdról stb. is igyekeztek a fiatalok a déli part fővárosába. Mindenki egy kötelező verset mondott a szárszói síneken elvérzett költőtől, s a szabadon vá­lasztott költemények jelen­tős részét is József Attila írta. A versenyt 1979-ben és 1978-ban is megrendezték. A vetélkedő védnöke és anyagi segítője minden alkalommal a Pécsi Vasútigazgatóság, va­lamint a Vasutasok Baranya megyei Szakszervezeti Bi­zottsága volt, a bíráló bizott­ság elnöki tisztét pedig a so­mogyi vasutasfiú, a Kék Ba­laton brigád szellemi patró- nusa, Fodor András József Attila-díjas költő, író, mű­fordító vállalta. Az idén negyedszer ren­dezték meg a siófoki vas­utasok a már országos ha­táskörű József Attila szava­lóversenyt. A márciusban tartott elődöntő után 15 ver­senyző kapott meghívást a Dél-balatoni Kulturális Köz­pontba; pénteken délután rendezték a nemes vetélkedő döntőjét. Bíró Sándor siófo­ki állomásfőndk köszöntött* a versenyzőket és a vendége­ket, a többi között Mészáros András MAV-vezérígazgató- helyettest és Fényes József vasútigazgatót, ezután József Attila versei következtek, majd a szabadon választott költemények. A bíráló bi­zottság döntése alapján Tóth Lajosné szentesi versenyző érdemelte ki az első dí­jat; a második díjat Szatmá­ri lA.ulo nyíregyházi, a har­madikat Baranyáné Bús Ag­nes siófoki vasutas nyerte. Valamennyi versenyző ajándékot kapott és okleve­let. A város vállalatai, intéz­ményei különdíjakat is föl­ajánlottak József Attila tisz­telőinek. Illyés Gyula HITVALLÁSOK megelégedve a munkámmal. Apám felhúzta a kerékre a ráfot, az munka volt. A pusztán learattak, az is mun­ka volt, elvégeztek valamit. Én ilyen érzést nem kaptam a munkámtól. Ezért Irigyel­tem a szobrászokat, festőket, akiknek anyaguk van leg­alább. önbizalmat nem kap­tam a műveimből, még ke­vesebb önhittséget. • * • Magyar költőnek lenni mindig is, most is egyet je­lentett és egyet jelent az őrző, a virrasztó gyötrelmes tisztével. • • • ... Nem szeretnék mást hátrahagyni, mint egy kötet verset, vagy ötszáz oldalnyit, és mondjuk három kötet pró­zát, három színdarabot — ez szinte sok is. • 0 • A versírás az egyetlen ko­moly munka. A szomorúsá­got gyűri le! A vers vezet. • * * Olyan dolgokat mondtak el íróink, ami elsődlegesen esztétika. A múzsát le ketl foglalni, munkát kell neki adni. • • * Ha egy közép- vagy ne­gyedtehetség elviseli, hogy eltartsák, szinte semmiért, az nagy baj. Erkölcsi fele­lőssége van mindenkinek. Meg kell szolgálni, amit a közösség ad. • » • Hogy az idő hűtlenül gyor­san halad, hogy nem köti magát a hajdani megállapo­dáshoz, tudomásul veszem. Unom, de ráhagyom a rigo­lyáit, gyors számolási bű­vészkedéseit; a fizetőpincé­rek ceruzavillámlásait sem ellenőrzőm. Megbízhatatlan ügyfélnek tartpm az időt, de alkalmazkodom gyanús al­gebrájához, hogy annál job­ban megvethessem. • • • Elménk minél pallérozot­tabb, annál kevésbé értheti a halált. A halál könyörte­len ellenség: szemben vele az ösztön áll, még könyör­telenebben. Summasan eluta­sítja az olcsó értelmezéseket. Műveltségünk arányában va­gyunk képesek elnézni az elmúlás csárdái tréfálkodá- sait, ordenáré bizalmaskodá­sait testünkkel. • • • Meg fogok halni. Az örök életet hiányolom. Nem va­gyok megelégedve magam­mal. Arany Jánosként „meg­emészt az örök kétely”. Ha nem lenne kétely, ott marad­tunk volna a fán. Nem ha­ladt volna előre a világ. * * • Engedjétek meg. hogy sa­ját lábamon vonuljak a hát­térbe. Ne nógassatok további teljesítményre! Ne csapjatok be; ne kapassatok el! Ne kompromittáltassátok egy to- lakvó aggastyánnal azt a friss lángú fiatalembert, azt a szívós férfit, akinek emlé­két én is jó szívvel őrzöm. Tegyetek elém egy pohár bort, de hadd köszönjem meg csak egy kézmozdulat­tal, arcomat se kelljen felé­tek fordítanom. Higgyétek, hogy a halál: legyőzhető, ha én, lám, elestem is... SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom