Somogyi Néplap, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-02 / 78. szám

« A somogyi képzőművészek hagyományos kiállítása, a tavaszi tárlat tegnap délután nyilt meg a Somo­gyi Képtárban. Dr. Horváth Sándor, a megyei párt- bizottság osztályvezetője mondott megnyitót, majd kiosztották □ tárlat díjait. Szabados János Munká- esy-dijos festőművész, Bors István Munkácsy-díjas szobrászművész, Honthy Márta, Weeber Klára, Csi­szár Elek és Leitner Sándor részesült elismerésben. A szokatlanul enyhe tél után meg mindig várakozás tölti el az embereket, hogy mikor lesz tavasz. Reggel is­mét esőre ébredtem, délben viszont már az aranyeső sár­ga virágzuhataga sem tudott versenyre kelni a napfény­nyel. Tavasa van, s kedvre derül az ember. Ünnepi programu.nkat meghatározza szabadba vágyódásunk, e há­rom napból egy órát azon­ban eltölthetőnk a Somogyi Képtárban is, ahol megnyílt megyénk képzőm ú vészei nek háromévenkénti hagyomá­nyos kiállítása, a tavaszi tár­lat. A teremben sétálva olyan érzései támadnak a látoga­tónak, mint annak a kirán­dulónak, aki örömmel fede­zi föl: megvan az a fasor, ahol aeívesen sétált eddig is. A dombok ismerősen hajol­nak össze a láthatáron, kö­szönnek a házak, a kertek, ám néhány új épület is be­lopódzott a szelíd tájba, né­hány kert pedig még szebben virágzik... Az utóbbi három év ter­mését látjuk, a Somogyi Kép­tárban. Huszonkét festő, gra­fikus és szobrász hetvennél több alkotása szerepel most a bemutatón. A századunknál öt évvel idősebb Haksányi Lajos fes­tőművész újabb alkotásainak is nagyon örülünk, s szíve­sen megállunk a megújulni képes Ungvári Károly Roncstelep című festménye vagy Gerő Kázmér fonyódi képe előtt, A legfiatalabbak — Sörös József, a megyei tárlatokon először szereplő Szőke György — ígéretek. Ismerős név, új szemléle­tet hozd művekikei, Szabados Jánosé. Érdemes elidőzni képeinél, s visszaidézni két- évtizedes pályájának állomá­sait, amelyektől elszakadni igyekszik — ezt fejezik ki újabb alkotásai. A somogyi tájnak, ennek hagyományai­nak — amiről annyit festett — hátat fordítva olyan táb­lákat állított ki, amelyeken a „lecsupasztott” téma: egy alma, egy bögre, egy any* - és gyerekarc. A képen géz B*rs István: Piéta Körösi Csorna emléke Jövőre lesz 200 éve Kö­rösi Csorna Sándor születé­sének, s a nemzetközi tu­dományos közvéleményt máris a bicentenárium meg­ünneplése foglalkoztatja. Csorna Sándort 1784. április 4-én keresztelték meg a a székelyföldi Kőrös falu­ban, s mert a helybeli pap mindig csak vasárnap vál­lalta a névadást, a gyermek minden bizonnyal a 4-ét megelőző hét valamelyik napján született. Élete vé­géig 17 nyelvet tanult meg s létrehozott egy addig is­meretlen tudományszakot, a tibetisztikát. Bár élete nagy részét idegen környezetben töltötte, mégis a „hazája iránti háládatosság” maradt „vezérlő eszméje”. Az ünnepségek előkészíté­sére Budapesten a közel­múltban megalakult a Kö­rösi Csorna Emlékbizottság, amelynek elnöke Sarlós Ist­ván, a Minisztertanács el­nökhelyettese, tagjai között van miniszter, tudós, párt­munkás, közigazgatási tiszt­ségviselő, író, szocialista bri­gádvezető. művész, pedagó­gus, diplomata. A bicentenárium ese­ménysorozata tudományos emlekiüeeeel kezdődik. Kö­rösi Csorna munkásságát elemezve tudományos konfe­rencia foglalkozik majd a magyar őstörténettel és nemzeti tudattal, és nem­zetközi tibetisztákai konfe­renciát is rendeznek. Ün­nepségek lesznek vándor­díjának állomáshelyein, em­léktáblákat avatnak Ale­xandriában, Aleppóban, Bagdadban, Teheránban, Buharában, Kabulban, La- horéban, Űj-Delhiben, a ti­beti Puktalban, Kalkuttá­ban és Darjeebrvgben, ahol eltemették... Valószínűleg megemlékez­nek Körösi Csornáról szü­lőfalujában és Londonban Is, hiszen ázsiai tartózkodása alatt mindvégig angol támo­gatást élvezett, valamint a világ valamennyi egyete­mén, ahol a tibetisztikát művelik. Ünnepség lesz az NSZK-beli Göttingenben, egyetemi tanulmányainak színhelyén és Tokióban, ahol Csornának 1933 óta áll szobra­Budapesten köztéri szob­rot emelnek majd a Körösi Csorna úton és egy emlék­táblát helyeznek öl Julianus barát szobra közelében, a Várban. Szabados János alkotása „lebeg” annak kifejezéséül, hogy új esztétikái értékrend felé fordult. A tavasz új hajtásaként örültem Weeber Klára új szobrainak, érméinek. Hoez- szabb idő után látunk újra ennyi szépet tőle. Érmeire külön is fölhívom a látoga­tók figyelmét Az a mondás járja So­mogyiban: ez a megye a fes­tők hazája. A hagyományok valóban erről győznek meg. Am értékrendbe foglalva a megye mai képzőművészetét nem túlzás, ha azt mondom, a szobrászatban kiemelkedő müvek születtek az utóbbi időben. A képtár falain túl­ra pillantva, de nem sóikkal messzebbre, a Táncsics gim­náziumban nemrég avatták föl Bors István művét, amely a gimnázium névadójának emlékére készült E nagy­szerű alkotás már megyénk értéke is! Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: igazában akkor ítéljük meg a való­ságnak megfelelően a somo­gyi képzőművészeti életet, ha nemcsak a kiállításokon ta­pasztaltakat vesszük figye­lembe, hanem azt is: a he­lyi műhelyekben milyen al­kotások készültek a megye, az ország gazdagítására. Ilyen a már említett Tán- csscs-emlé/kmű. (A szobor tervével először egy kiállítá­son találkoztunk a Somogyi Képtárban, talán őt éve is már.) Bora István e kiállí­tásra most is hooott olyan művet, amit mindig i* köz­térre szánt, ilyen Piéta so­rozatának egyike. Bors alap­vetően hajlik arra, hogy lí­rai és drámai erejű szobro­kat készítsen, s gondolatait igyekszik kivetíteni szobrai által. A Kártyavár és a La­pok a történelemből című sorozata éppúgy ezt tükrözi, mint a már említett Piéta sorozat. Csupán más eszközt jelképeiket használ az egyik esetben, mint másszor. Honty Márta a pótlás go­belinnel és a Kék madár cí­mű túzzómánoképpel egy talán lezárt korszakot idéz; az Alom, a Mese című tűz­zománcai felszabadultabb, játékosabb és életörömöt su­gárzóbb művek. Csiszár Elek maganyéraete pedig mélyebb pontra jutott Ezt fejezi ki Záróra című festménye. Mivei nem régen önálló kiállítással is szerepelt Lett­ner Sándor e falak között élnek még bennünk az em­lékek a festményeiről. Nyil­ván ezért is választott s mostani bemutatóra régebbi müveiből, amelyeknek közös témája az emberi szárnyalás. Üde képek Kertész Sándor festményei (Piros léggömb a címe az egyiknek), rajzai. Somogy képzőművészeti életének jelentős eseménye a tavaszi tárlat. Egy felé „be­számoló” arról, milyen alko­tómunka folyik a műhelyek­ben. Érdeme« beletekinteni. Herényi Barna Surányi Miklós: Egyedül vagyunk „Minden írd pályája ele­ven élet, melyen lakatként csörömpöl az irodalomtörté­neti besorolás ” Rnbo György szellemes megállapítás* ez. Szellemes, de Janus-arcú: az igazi gondolat az igazi mű­vészeit ugyanis uta.t tör ma­gának a hátráltató „besoro­lás” ellenére is. Surányi Mik­lósnak Egyedül vagyunk cí­mű, Széchenyi István életé­ről szóló nagy regényével is ez történt. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy Surá­nyi Miklósnak a magyar pró­zairodalom legnagyobbjai között van a helye; észt a lüktetőén eleven, nagyon élő könyvet azonban érdemét volt megmenteni a feledés­től. S valóban, az utóbbi hónapok egyik legnagyobb könyvsikere lett Vajon mi ennek a «akar­nék a titka? Elsősorban a téma. napjainkban ugyanis a Széchenyi-kultusz reneszán­szát éli. A nagy államférfi vaskos naplójának mindkét kiadásét napi* alatt elkap­kodták. Surányi müve ezzel természetesen nem azonos fajsúlyú, ám a szerző még­valósított valamit, amire az életrajzi regények írói körül csak kevesen képesek: olyan izgalmas, nagyszabású törté­nelmi freskót alkotott, amelyben ezernyi szereplő sorsa keresztezi egymást és a reformkori Magyarország minden sarkalatos kérdése napfényre kerül. A fő he­lyen azonban mindig Szé­chenyi magán- és közéleté­nek legfontosabb eseményei állnak. S nyilvánvalóan ez a siker másik záloga:. a jó ér­telemben vett olvasmányos­ság, amely nem megy a tör­ténelmi hűség rovására Su­rányi hallatlanul tájékozott; mindent tudott, amit Szé­chényiről es koráról tudni lehetett. Csak ennek birto­kában alkothatta meg Szé­chenyi bonyolult, sokszor el­lentmondásos egyéniségének a valósághű életregényét. Elsősorban a naplókat fog­ta va.Ua tora. Azokat, ame­lyeket Széchényi kora ifjú­ságától kezdve szinte halá­láig ktsebb-nagvobb megsza­kításokkal rendszeresen ve­zetett. Ezek a naplók meg­adták a vezérfonalat, s eh­hez fűzhette az életrajzot, a történelmi körképet és a töb­bi szereplő hús-vér alakját. Az E gyedül vagyunk tulaj­donkeppen fejlódesregeny: hogyan lett a fiatal huszár- kapitányból a „legnagyobb magyar”, s hogyan válik a későbbiek folyamán mi nd könyvespolc zaklatottablbá, olyan lelki ál­lapotú emberré, akinek sor­sa már a közeli tragédiát sejteti. A könyv 184« szep­temberével, Jellasics betöré­sével zárul. Már nem lehe­tünk tanúi a döblingi évek­nek, Széchenyi összeomlásé - nak... Villantsunk most föl né­hány jellegzetes epizódot a könyvből; azokból, amelyek mégha tárocchaióak voltak Széchenyi ébredésében esz­mei fejlődésének alakulásá­ban. majd cselekedeteiben. A Szent Szövetség 1815-öa bé­csi Kongresszusáról: „Nem lehetett ráismerni Bee* re. Százezer idegen! Ferenc csá­szár kitett magaért mint há­zigazda. Harmincmilliót köl­tött vendégei aeórakoztatasá- ra . .Magyart sokat látott Sie tferl (Széchenyi fiatalkori beceneve), de sehol nem lá­tott magyarokat, akiknek be­leszólásuk lett volaa a kong­resszus ügyeibe. Olyat ie ke­veset aki a Monarchia vagy Magyarország vagy a magyar nép sorsával törődött volna. A legnagyobb hatalom a ma­gyarok között Zichy Károly gróf pénzügyminiszter, aki arra büszke, hogy soha éle­teben egyetlen könyvét sem olvasott el" .., Az apa, a mér nagybeteg Széchenyi Ferenc fiavsil foly­tatott egyik utolsó beszélge­téséből: „A nemzet nem halt meg. csak alszik; a becsiek örülnek ennek a mély letar­giának . . . nevetnek . . . gúny­verseket írnak a magyar ne­mesről, az alkotmányról, mert ez mind az ő malmuk­ra hajtja a vizet... Jegyezd meg magadnak. István, hogy a farkasnak legnagyobb ' el­lensége a farkas. Sohasem jutottunk volna oda, ahol vagyunk, h« a császár nem talált volna magyarokat, akik a sajet fajtájukat elad­ják .. Surányi műve mindenkép­pen lenyűgöző Széchényi le­szállt a piedesztáVrój, s való­ságos emberként all előt­tünk. Tele hibákkal, tévedé­sekkel, de a megsaaliottak, az igazak hitével. Szorongva figyeljük est a szel leméri ást Az önkim» té- peiódés fiatal korától kezdve kiaert*. Mégis túl tudott lep­ni rajta, s alkotott — szinte haláláig. Talán személy sze­rint is legtöbbet tette azért, amit a Hitelben így fogal­mazott meg: „Sortan azt gon­dolják, Magyarország volt; én ast szeretem hmm. lesz!” Dr. Mpes Csaba HAZATÉ RÉS A faluszéli csendben éle­sen csattant az utcaajtó. Be­leremegett a rozoga kerítés, a kerítéshez kötődött fal és az alacsony épület utcára néző ablaka, A lompos, öreg kutya ijedten felugatott, majd hízelgőén vinnyogott. Az utcaajtó csapódására egyszerre fordította tekinte­tét a két öreg a konyhaajtó üvegablakára. Juli néni für­gén mozdult, hogy kilessen a függöny mögül, de elké­sett: az ajtó sarkig tárult, egy barna arcú, magas, szé­les vállú, farmernadrágos fiatalember, állt a küszöbön. — Attila! — mondta meg­lepetten az asszony. A házi­gazda előredőlt tolószéké­ben, és borostás ábrázatán, kék szemében halvány mo­soly bujkált Kezei a botjai után tapogattak, közben hal­kan kérdezte: — Milyen szél vetett erre, fiam; majdnem hét év után?... Valami bajod tör­tént? A tenyérnyi konyhában mintha megsűrűsödött volna a levegő. A nyomasztó csendben lassan törtek fel a hangok a jövevényből: — Nincsen nekem semmi bajom! Azért jöttem, hogy megtudjam, miért dobtak el engem? Miért kellett elmen­nem akkor a családból? A faluból? A származásomért? Juli néni a heverőig hát­rált; könyörgő szemével megpróbálta elfogni Attila tekintetét, hogy egy-egy pil­lantásával — úgy, mint ré­gen — megszelídítse az in­dulatos fiút. A vibráló feszültséget Já­nos bácsi meleg hangja ol­dotta fel: — Ülj le, fiam! Nem kell ebből ekkora patáliát csap­ni. Ha csak ezt akarod meg­tudni, kár volt hét évig vár­nod; előbb is megtudhattad volna ... — De én nem akartam előbb megtudni! — vágta el a csendes- beszéd fonalát a jövevény. — Én előbb em­berré akartam lenni. Előbb be akartam bizonyítani ma­guknak és a falunak, hogy Bogdán Attila nem rongy ember, nem eldobni való. És most már azt tartom, bizo­nyítottam: zsebemben az üzemmérnöki oklevél. Mondják meg végre, miért dobtak el engem! — Te akarod, hát legyen — váltott keményebbre az öreg hangja. — Felnőtt em­ber vagy, elbírod az igazsá­got. Tudod, hogy a rokkant­nyugdíjam pótlására hosszú évekig állami gondozott gyermekek nevelését vállal­tuk. Azt is, hogy a szellemi fogyatékos és a cigánygyere­kek neveléséért többet fi­zettek. Mi az utóbbiakat vá­lasztottuk. Anyád a lányok­hoz ragaszkodott. Egyszer, egy késő őszi délutánon ve­led állított be. Rettenetesen mérges lettem, mondtam is neki: három lány közé — mert akkor annyian voltak — hogyan hozhattál egy fiú­gyereket? Azonnal vidd visz- sza! — Anyád azonban hajtha­tatlan maradt. Azt állította, hogy az intéizetben rácsim­paszkodtál, és nem volt szí­ve otthagyni. Te, mintha csak megérezted volna, hogy én nem akarlak, már az el­ső percektől mellém csatla­koztál. Már az első napok után a kezem alá készítetted a pipát, a dohányt, a boto­kat; néhány hónap után már a szerszámokat, a megmun­kálandó anyagokat is hoztad. Pedig még esak hároméves voltál... Ügyes, szorgalmas, nélkülözhetetlen gyerek lett belőled. Én fiamként szeret­telek, te apódként tiszteltél. És anyádnak is te voltál a szeme fénye! A nyolcadik osztály elvégzése után te szerelőnek akartál menni az állami gazdaságba, anyád tűzön-vízen keresztül tovább akart taníttatni. Én meg legszívesebben magam mel­lett tartottalak volna. És a sors itt szólt közbe .. . Egyik reggel sírva jött be anyád. Elmondta: miután kiengedte az aprójószágot, a pajtában, ahol te nyáron aludtál, a szénában összebújva talált Etelkával ... Mondd meg, mit tettél volna a helyünk­ben! Te tizenöt éves, jól megtermett fiú voltál akkor, Etelka tizenhárom éves. de már nagylány. Űgv éreztük, hogy a botrány már a kü­szöbünket kerülgeti. Valakit el kellett távolítanunk a csa­ládból! De kit? Etelkát? Hi­szen lassan a tízéves Irma is odanő... Választanunk kellett: vagy te maradsz, vagy a három lány. A gye­rekekért kapott pénzre na­gyon nagy szükségünk volt. Napokig sírtunk anyáddal, míg a végén úgy döntöt­tünk : téged viszünk vissza az intézetbe... A feszülő csendben tisztán hallatszott a falióra ketyegé­se. — Ezeket akkor nem tud­tuk elmondani neked — folytatta az öreg. — Etelka sem tudta meg soha az okot, sírt is utánad eleget. Én azonban megmondtam ne­ked akkor: ha valami bajod van, gyere haza. De sokszor is megremegtünk a kiskapu csapódására ... — Hát csak ezért? — kér­dezte Attila, es a sötét te­kintet lassan levált a padló­csempe mintájáról. — Ha én ezt akkor tudtam volna, másként telt volna ez a hét esztendő, hiszen Etelka iga­zi testvér. Tovább már .nem bírtam a család hiányát. Hiányoztak maguk meg ez az otthon. Hazajöttem. S rendi József SOMOGYI Qd . NÉPLAP t*J Tavaszi tárlat Széchenyi életregénye

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom