Somogyi Néplap, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-14 / 87. szám

A tervek nem arányosak Helytörténészek, műemlékvédők Előadóest a könyvtárban A Ködszurkáló idézése Számottevően növekedett a honismereti szakkörök 'szá­ma: az ország 19 megyéjé­ben jelenleg mintegy ezer ilyen csoport dolgozik. A Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsánál elmondták: örven­detes, hogy növekedett az érdeklődés a honismereti tmmka iránt. Ám ennél is fontosabb: mind többen is­merik el, hogy nem lehet ..általában” szeretni a szülő­földet: ragaszkodás unkát; kö­tődésiünket tettekkel kell bi­zonyítani. A szervezők akkor látják el jói a dolgukat, ha megtaláljak azokat a felada­tokat, amelyek megvalósítá­sában szívese« é* kedvvel vesznek részt. E törekvések jegyében ige« széles a mos­tani skála, a korábban egyed - uralkodó helytörténet mel­lett gyarapodtak a műemlék- ved ed emmet, a régészettel, a nyelvészettel, sőt a szociog­ráfiával iogtnlkoeó közösse­gek. A szakköri munkában meghatározóak az iskolák: a csoportok csík nem «0 száza­lékát a tanintézetek tartják fenn. Ez az adat aaonban nem fejezi ki tényleges sze­repüket, mivel nem érzékel­teti, hogy az irányításban is a pedagógusoké a feladatok oroszlánrészé. Rajtuk kívül természetesen mások is köz­reműködnek, a vezetők kö­zött találni muzeológusokat és népművelőket, de jogá­szokat, lelkészeket es ta­nácselnököket ml A szakkö­rök többségének valamelyik a Itala nos iskola ad otthont. Ez a tény alapjaoan örven­detes, de jelzi azt is, hogy a terhek nem aranyosan osz­lanak meg. Viszonylag kévés a középiskolái közösségek száma, holott ez a legérzé­kenyebb életkor, a fiatalo­kat ebben az időszakban kel­lene megnyerni a honisme­reti mozgalom számára. El­fogadhatatlan a gimnáziumi tanulók csekély képviselete, hiszen ebben az iskolatípus­ban kiemelten kezelik a hu­mán tárgyakat. Még kedve­zőtlenebb a kép, ha a szak­munkásképzősök részvételét vizsgáljuk. A felsőfokú okta­tási intézményekbe« sem le­hetnek elegedették az ered­ményekkel, kivéve a tanár­képző főiskolát, ahol jelen­tősegének megfelelően fog­lalkoznak a kérdéssel. Saj­nálatos, hogy a leendő ér­telmiség képviselői nem ér­deklődnek kellőképp e tevé­kenység iránt. A változás ér­dekében kívánatos, hogy az egyetemi, főiskolai hallgató­kat bevonják a nyáíl hon­ismereti táborok munkájába, — Csak hat minisztráns tud felöltözni, mert csak annyi ruha van a sekrestyé­ben. Iá bus lelkesedését ez sem lohasztotta le: , — Majd hozunk a szom­széd falvakból. Megadjuk a módját . .. Hátha másutt is rendeznek hasonló meccse­ket... Ha az állami gazdasá­gok dolgozóiból lehetett vá­logatott csapatot összeállíta­ni, magyar válogatottat, ak­kor mért ne lehetne a kato­likusokból meg a reformá­tusokból , . . Micsoda ötlet, micsoda ötlet — Libus kis híján ujjongott. — A legjobb ötlet, amit az elmúlt tíz evben hallottam — dicsérte a fiúkat. Aztán — mint igád . fel­nőttekkel — kezet fogott a két fiúval, és besietett az irodába az állomásfónök után. Holocsák ledőlt az író­asztalára, Libus a padlóra terített lópokrócra hevert, a feje alá Holocsák vastag jegyzettömbjeit rakta. hogy ott képességeik latba- vetésével járuljanak hozzá az Úgy előmozdításához. A honismereti szakkörök­ben azonban nemcsak fiata­lok dolgoznak, bár jelenlétük meghatározó. Mintegy ötezer felnőtt is részt kér é* vál­lal a feladatokból, ám köz­tük meglehetősen alacsony a fidkai munkások aránya. Ezen nemcsak leltet, de kell is változtatni. Segítségük szinte nélkülözhetetlen a mostanában mindinkább megerősödő üzem-, és tech­nikatörténeti gyűjtésekben, az anyagok válogatásában, eldöntendő, hogy mi tekint­hető fontosnak, illetve k*1 vésbé lényegesnek.. Sok múlik a szak körveze­tők munkáján. Sajnos még nem mindegyikük átt felada­ta magaslatán. Eddig vi­szonylag kévén figyelmet fordítottak továbbképzésükre. A Hazafias Népfront honis­mereti munkabizottsága ezéirt azt indítványozza, hogy — a népművelési Intézet támo­gatásával — fejlesszék to­vább a honismereti akadémi­ák rendszerét oly módon in, hogy munkájukba vonják be a megyékben tevékenykedő honismereti szakkörök veze­tőit.- Anyagi és erkölcsi meg­becsülésük fokozása végett a népi ron tmozga lom szakve­zetése azt javasolja, hogy a honismereti munkából leg­többet vállaló pedagógusok, népművelők kaphassák meg A szocialista kultúráért ki­tüntető jelvényt. 11. Másnap délután találkoz­tak Lilivel. Ügy ismerkedtek meg vele, mintha valaki elő­re . megszervezte volna: ép­pen a Számos—Tisza torko­lathoz siettek, amikor meg­látták, hogy a réten, az ár­patáblák között, egy régen kiszáradt patak medrében valaki egyes-egyedül ká­posztát kapál. A kiszáradt patakmederbe azért nem ve­tettek árpát, mert gyakran megállt rajta a víz, káposz­tának annál jobb az ilyen föld. Vékony nyári ruhában ka­pált a nő, de olyan ügyetle­nül tette-vette egyik kezéből a másikba a rövid nyelű kis kapáját, hogy a két fiúnak nem volt nehéz1 rájönnie: olyan helyről pottyant ide, ahol káposztakapálásról nem is hallott. Amikor észrevette őket, abbahagyta a munkát. A kapanyél eldőlt előtte, ahe­lyett, hogy belevágva a földbe, kissé megemelve a A titokzatos Bródy A Szépirodalmi kiadó Ar­cok és vallomások című nr>- rozata legújabb kötetének címlapján, a koros férfiú vonásai egyszerre árufkod­nak lelki lágyságról és kér­lelhetetlen konokságról, kí­váncsiságról és rezignáltság­ról. Titokzatos az arc, s rej­télyes, ellentmondásos a sze­mélyiség is, az éppen száz­harminc esztendeje született Bródy Sándor személyisége. A társadalmi haladás iránt mélységesen elkötelezett in­tellektus, szegények szószó­lója volt regényeiben, drá­máiban, újságcikkeinek szá­zaiban — és belvárosi sza­lonok körülrajongott arsz- lánja, finom úrihölgyek imá- dottja. Személyiségének je­gyeit feltérképezni, írásai­nak bonyolult gondolati vi­lágát feltárni nem könnyű, nem is túlságosan hálás fel­adat. Bródyt sajnos ritkán olvassuk, darabjait csak hé­be-hóba tűzi műsorára egyik-másik színházunk. Az analízisre Laczkó And­rás vállalkozott. S igényes monográfia született: olyan írásmű, amely talán a fiata­labbaknak is kedvet teremt a Bródy-kötetek leporolá- sához. Laczkó munkájának kétség­telenül legnagyobb erénye a már bámulatos filológiai pontosság. Hallatlan gond­dal veszi szemügyre az eg­ri gyermekkor, az ifjúkori pesti és gyulai évek, a rövid kolozsvári űjságíróskodás tényeit is, unalmas felsorol- gatás, lábjegyzetelés nélkül. Csupán az érdekli a fölcse- peredes és pályakezdés moz­zanatai közül, ami később az életművön is nyomot ha­gyott A leltározást ugyan alaposan megkönnyítette, kivágott föld súlyával maga előtt megállítaná, úgy ahogy ezt a fiúk is csinálták, ami­óta erre már az első kapá­lások után rájöttek. A nő, hol apróbbakat, hol nagyobbakat lépve, a ká­posztafejeket kikerülve kö­zeledett feléjük, táncos, le­begő mozgása még kiszámít­hatatlanabbá vált, amikor az árpatáblához érve, a tavaly­ról ottmaradt tökinda fel­sértette a lábát. Akárhogyan is ügyeskedett, csak nagy üggyel-bajjal ért el a sze- kérútig, ahol Neviczkyék áll­tak. Elnevette magát: — Nem láttatok még nőt? Nem vagytok már annyira gyerekek ... Már nagyfiúk vagytok... Aztán még közelebb lépett a némán ácsorgó fiúkhoz. Nem jött zavarba a néma­ságtól, „ha hallgatnak, hall­gatnak”, gondolta szórako­zottan. Könnyed mozdulattal lehajolt. A lábánál, az út szélén sovány, poros kis szarkaláb virított, nagyne- hezen letépte. Ilyen közelről Könyvespolc ho*y Bródy írásban Is sok­szor és szemérmeskedés nél­kül vallott életéről, szépiro­dalmi alkotásaiban tömén­telen önéletrajzi utalásra bukkanhatunk, csakhogy ép­pen ez a bőség jelenthette volna a legnagyobb veszélyt: a fölösleges részletezés koc­kázatát Nos, a kaposvári irodalomtörténész elkerülte ezt a csapdát Az életrajz fonalát sohasem engedte ki kezéből, intimitások he­lyett azokat a politikai és művészeti hatásokat boncol­gatja elsősorban, melyek Bródy Sándor életművét ala­kították. Avatott szakember mód­jára, biztos kézzel választja el egymástól — ha lehetsé­ges — a novellák, a regé­nyek, a színpadi művek, a publicisztikai termékek kü­lönböző rétegeit Tüzetes vizsgálódásának eredménye­ként sikerrel mutatja meg az érett Bródy-írások ban — így talán legnagyobb hatású munkájában, A nap lovagja című remek „újságíróre­gényben’* — is fölfedezhető romantikus 1 jegyeket Jókai és Mikszáth módszerének továbbélését » a francia na­turalista próza hatását, mely — bár csökkenő mértékben — a „zsengéktől” végigkísér­te Bródy alkotói pályáját Részletesen szól Laczkó a publicista Bródy képzőmű­vészet iránti vonzalmáról — mindenekelőtt a nagybányai festők iránt lépten-nyomon megnyilvánuló rokonszen- véről —, de a tablón ott szerepelnek a kor színházi, irodalmi, hellyel-közzel po­litikai életének legjellegzete­sebb alakjai is. Egyszóval nem egyszerűen életrajz ez a kötet, nemcsak filológiai búvárkodások végső terméke, hanem — amennyire az al­kotások elemzéséhez szüksé­ges — hiteles korrajz is. Sok szempontból a Nyugat „előfutára" volt hát Bródy, de életszemléletéből, szociá­lis elkötelezettségéből, írói módszeréből a más irányza­tokhoz — például a népie­sekhez — tartozó alkotók is merítettek. Ezt sugallja és bizonyítja Laczkó András könyve. Kár, hogy a monog­ráfia szerzője — mind a tar­talmat, mind a stílust illető­en — csak nagyon-nagyon „csínján” meri vállalni a szubjektivitást, a személyes­séget, a veretes, színes, iz­galmas esszészerűscget, hol­ott az irodalomtörténet-írás­nak — hazai hagyományaink szerint — nem mindig felté­tele a túlzott tárgyilagosság, a magánvélemények szemér­mes elhallgatása. A szemé­lyesebb hangvétel aligha csökkentette volna az egyébként nagy gonddal ké­szített monográfia tudomá­nyos hitelét ^■ a< vékony nyári ruha alatt kivehető volt fehér bőre a vállátó! egészen a derekáig. És amikor lehajolt majd le­guggolt egyáltalán nem tö­rődött azzal, hogy a lába közé belátnak-e vagy sem, nem igazította maga alá a ruháját Vékony esik villant meg a combjából Neviczky előtt s ha lett volna bátor­sága, hogy ő is lehajoljon, egészen a bugyijáig belátha­tott volna. Aztán a nő visszasétált a káposztához, lehajolt a ka­pájáért de nem kezdett dol­gozni, mert észrevette, hogy a két fiú megy utána. M egkérdezte tői ük: — Mondjátok meg, jól ka­pálok-e! S egyáltalán: van-e értelme ennek a munkának? — Van — válaszolt azon­nal Kerczák, közben végig- hordta a tekintetét a ká­posztafejeken. — Eddig nemigen kapálták meg ren­desen, pedig most már las­san beborulnak a káposzta­fejek — eredt meg hirtelen a nyelve. — Beborulnak? — gondol­kodott el a nő a fiú kifeje­zésén. — Beborulnak, bér borulnak — dobálta, forgat­ta a szót a szájában, álmata­gon, kíváncsian és elismerő­en. (Folytatjuk.) Gyászom a Szinészkirályért címmel tartott előadóestet Kun János a Palmiro Togliatti megyei könyvtár­ban kedden. A műsor alcí­me idézte azt a tragikus kö­rülmények között — így szoktunk fogalmazni, ha va­laki köszönés nélkül távozik a nemlétbe — húnyt el. Em­lék idézőnek szánta műsorát az előadó, hajviseletével, sza- kállával, bajuszával is meg­idézve az idő előtt távozot- tat, aki torzónak maradt életművével is a legnagyob­bak közé írta nevét ezinház- és filmművészetünkben. Szándékosan kerülöm ki a nevét, c nemcsak azért, mert fáj leírni, és nem m amiatt, hogy e hasábokon már elbú­csúztam tőle akkor, amikor — Nagy László szavával — js, mozdonykerék nagy ko­szorúk“ á tguraltak testé«-; hanem, mert úgy gondolom, Kun János előadóestje min­den „pünkösdi lángnydv” életűnek próbáit adózni a Szinészkirály felidézésévé!. Ezért szőhetett műsorába Ady-verseket, Karinthy-idé- zetet A felkiáltójel életűek rekviemje akart lenni ez, azoké, akikről — a színész halálának okán — Illyés Gyula így írt: „Megsiratni való, hogy mint a többi ve­szélyes sorsú zsenit, őt nem tudtuk megtartani.” A szent deviánsokért, a közfielysorsot próíétasággal cserélőkért szállt a szó. Far­kas Árpád, Szkárosi Endre, Nagy László, Kányádi Sán­dor, Hervay Gizella, Pi­linszky János, Király László, Döbrentei Kornél, Ratkó Jó­zsef, Nagy Gáspár, Apáti Miklós, Weöres Sándor, Bu­da Ferenc, Szilágyi Domon­kos és mások strófáival, Sü­tő András, Nádas Péter, Konrad György prózájával, Darvas Iván, Huszárik Zol­tán, Fábri Zoltán kollégái vallomásával, éa a Színész- király — írt is! — szöveg­részleteivel. Mint nézőt, mint emlékezet nem is ezek fogtak meg, hanem Ben Kingsley, akit a Hollywoodi Akadémia az év legjobb férfi-fi lmszí neszének kijáró Oscar-díjjal jutalma­zott, nem kedvence, még csak nem is ismerőse a tengeren­túli közönségnek — de még a hazainak sem. Mielőtt a Mahatma szere­pét eljátszotta volna, ez a hallatlanul szerény 40 éves férfi — egy indiai orvos és egy angol asszony gyermeke — hazájában jobbára „csak” egyszerű Shakespeare-szí- nésznek számított, jeleként annak, hogy a színpad a hír­névhez nem eleg, a mozi vá­szonnak legalábbis nem pót­léka. Kingsley-««* ma ia barát­koznia és birkóznia kell a világhírnévvel, a sztárszerep­peá. Ma már több, rniyut nyil­vánvaló, hogy Sir Richard Attenborough nála sem fi­zikailag sem szellemileg al­kalmasabb színészt nem ta­lálhatott volna a két évtize­de érlelődő Gandhi-film cím­szerepére, pedig a rendező ugyancsak rendező fiának, Michaelnek valósággal kö­nyörögnie kellett, hogy apja „nézze meg” Kingsley-t. Azok, akik összeadták a pénzt a Gandhira, sztárt akartak, és a kopaszodó, égő­barna szemű, ritkás bajuszt és pelyhes szakállt viselő Shakespeare-színé&z nem Volt az. De azért Attenborough Is megérezhetett valamit a Kingsléy-vel való találkozás sorsszerűségéből, mert ami­kor első ízben beszéltek egy- i mással — telefonon —, ezt a leltárrá összeálló név­sor, kiket vesztettünk azóta: Nagy László, Pilinszky, Her­vay Gizella, Szilágyi Domo­kos, Huszárik is ködbe ve­szett ... Milyen volt az est végiülis? Kun János kellemes orgánu­mul, verseket értelmező — néha egy-egy hangzót rosz- szui artikuláló — 'fiatalem­ber, aki «mennyé még nem képes avatni emlékidézójét. Aki olyan nagy nevet tűz előadód lobogójóra, mint ő, annak számolnia kell avval, hogy a választott előd mér­céjével méretik meg, számon kérik tőle annak nemcsak nevét, de hevét is: ködszur­káló dühéi, prófétai tüzet, emberiséget sajnáló «lágyu­lásait. valószínűtlenül egyedi előadói megoldásait, művészi hajlékonyságát, egész talen­tumát, vagyis a Színészki- ráiy szent szabály talansagat. Kun János nagyon is szabá­lyos, mondhatni pedáns elő­adó; gyászfoe6zédet pedig csak aatoniusi hévvel szabad suttogta a színészinek: „meg­van a pénz, megvan minden, csak Gandhim nincsen”. Később, a biztos szereppel a kézében Ben Kingsley csak Gandhit olvasott és nézett, ötórányd filmhíradó-anyagot vágtak neki össze London­ban kizárólag arról az idő­ről, amit az indiai nemzet atyja a brit fővárosban töl­tött. „Ügy éreztem, hogy tö­kéletesen alkalmatlan va­gyok. Olyan voltam, mint egy hegymászó, aki egy hegv lábánál áll és tudja, hogy meg kell másznia a csúcsot, amit nem is lát, hiszen fel­hőik borítják.” A felhők oszlását elősegí­tendő Kingsley jógázott és megtanulta a szövőszéket ke­zelni. Éjszakánként Gandhi hangját hallgatta és tökéle­tesen el tudta sajátítani a hős hanghordozását, akcen­tusát. A közönség, csak bá­mul, amikor szembe találja magát Churchill „mezítelen fakirjának” tökéletes másá­val. Még az indiaiak is megbo­csátottak neki, azazhogy nem neki, hanem azoknak, akik Gandhi szerepére angol szí­nészt választottak. Ez szá­mukra nem csak képtelen­ség volt, hanem, sértés is. Persze ez utóbbi Kingsleyre is vonatkozik, aki tévedhe- letlenül magan hordozza (fé­lig indiai) származásának je­gyeit. Aczcl Endre SOMOGYI NÉPLAP-**89 k * 1 A Gamma Müvekben az Idén tizenöt szelntlkart elnevezésű nukleáris orvosi berendezést gyártanak hazai és külföldi megrendelőknek. Az orvosok az „emberbe látó" berende­zéssel. színes kép alapján mondhatnak diagnózist a vizsgált szervről: veséről, pajzsmirigyről, májról (MTI-fotó — Balaton József) Lengyel András BALÁZS JÓZSEF | ­1 LMnciskola Nevizcky vagta közbe: kijózanítóan tartani 1 L L Megvan a pénz, minden megvan.«. Csak Gandhim nincs

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom