Somogyi Néplap, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-06 / 55. szám
A hét három kérdése I Mi várhat« a mai • nyugatnémet tárgyalásokon? Az utóbbi idők talán legnagyobb filmsikere Spielberg E. T. (extra terrestial, vagyis földönkívüli című alkotása, amelynek rokonszenves űrlénye mindenütt elnyeri felnőttek és gyermekek szeretetét. Csodái-e, ha a nyugatnémet választási kampány finisében már olyan röpcédulákat osztogattak a kereszténydemokraták hívei, hogy ,,E, T. is a CDU-ra adja szavazatát”... Kérdés azonban, hogy kire szavaznak majd a ,.földiek”, azok a nyugatnémet választópolgárok. akik ma feltehetően rekordszámban jelen- , nek meg az urnáknál. Az NSZK településeinek utcáit píakáterdő borítja, s a választások előtti, három órás televíziós vitában a pártvezérek mégegyszer összefoglalták nézeteiket, megismételték ígéreteiket, s igyekeztek legjobb oldalukról bemutatkozni. Amint a vaskancellár, Bismarck mondta IZ ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN Hétfő: A madridi Európa-találkozó munkacsoportokban fo-iytatja tárgyalássat. — •A fegyverkezés fokozásával szemben foglaiifliak áldást 50 ametfiikai állam kormányzói. — Kudarcot vallott puccskísérlet Ghánában. Kedd : Jurij Andropov fogadja Samora Machel mozambiki aiiamfot. — Moszkvában megkezdődik a szovjet— kínai megbeszélések uja-bb fordulója. — Az EGK külügyminiszteri értekezlete Bonnban. Szerda: Milánóban megnyitók az Olasz Kommunista Párt XVI. kongresszusa. — Az olajárakról tanácskozik Londonban az Opec több tagállama. — II. János Pál elindul közép-amerikai kőrútjára. Csütörtök: Nyugatnémet pártvezetők televíziós vitája a választások előtt. — Papandreu és Kiprianu találkozója Athénban. — Heves viták az izraeli—libanoni tárgyalásokon. Péntek: Szovjet—len-gyed külügy.- miniszteri tárgyalások Moszkvában. — Új Delhiben tanácskoznak az el nem kötelezett országok külügyminiszterei, nézet- eltérések a kambodzJái képviselet ügyében. Szombat: Rendkívüli választások Ausztráliában. — Reagan a legnagyobb kedvezményes elbánás megvonásával fenyegeti Romániát. — A Portugál KP konferenciája. II. Erzsébet angol királynő tiszteletére Reagan elnök díszvacsorát rendezett San Franciscóban. A hivatalos ceremónia alatt több ezer tüntető tiltakozott A Fehér Ház gazdaságpolitikája ellen annak idején: a férfiak háromízben . lódítanak . igazan, vadászat után, szerelem közben és választás előtt. A különböző közvéleménykutató intézetek — rendszerint célzatos, a saját beáljí- tódottságuknak megfelelő — Felmérései általában 43—48 százalékot valószínűsítenek a CDU—CSU-nak, 38—43 százalékra teszik, a szociáldemokraták esélyeit s eltérő- . leg nyilatkoznak arról, bejutnak-e a parlamentbe a szabaddemokraták és a zöldek az öt százalékos szava- zatszint eiéresevel. (Egyébként elképzelhető, hogy a kereszténydemokrata szavazók közül lesznek, akik második szavazatukat az FDP-re adják. Az NSZK választópolgárai ugyanis két szavazatot adnak le, egyet a körzetükben levő jelöltek valamelyikére s a másikat az országos listára, itt játszik közre az 5 százalékos határ. Ha ugyanis az FDP visszakerül a parlamentbe, nem veszik el a polgári koalíció számára esetleg —4,5 százaléknyi szavazat és. vannak, akik szívesebben •látnák Genschert a külügyminiszteri székben^ mint egy tiszta unió-párti kabinetben Strausst. A politikai képletek mindenesetre négy lehetőséget vetnek fel. A jelenlegi kereszténydemokrata—szabad- demokrata szövetség folytatódását; egy tiszta CDU— CSU kormányt; SDP kormányt a zöldek hallgatólagos támogatásával; végül egy patthelyzetet, amely gyakorlatilag „kormányozhatatlan- ságot” jelentene s vagy újabb választásokhoz, vagy a kölcsönösen lehetetlennek mondott keresztényedemok- rata—szociáldemokrata nagy- koalícióhoz vezetne. Ami a kampányt illeti, a külpoliti, kában a rakétavita, a belpolitikában a gazdasági , gondok, főként a válság és a munka- nélküliség került előtérbe, ha lehet ez utóbbi témák voltak az uralkodóak. A CDU-—CSU maga is erre helyezte a súlyt, mert érezte hátrányát a józanabb szociáldémokrata külpolitikai és leszerelési megnyilatkozásokkal szemben. Részben fellendülést ígértek, másrészt az összeomlás rémét festették fel, hogy az SPD győzelme esetén a tőke külföldre menekülne s a gazdasági helyzet, a munkanélküliség még rosz- szabbá válna. . A nyugatnémet választásokat rendkívül nagy figyelem kíséri az NSZK határain kívül is. Mindazok, akik szeretnék elkerülni az európai . középhatósugarú rakéta ve r- senyt, mint a fegyverkezési hajsza újabb ágát, eddig a szociáldemokrata álláspontban találhattak több biztatót. (Ugyanakkor illúziók - nélkül kell megállapítani: a rakéták jórészt a korábbi, szociáldemokrata kancellár közreműködésével kerültek föl a napirendre.) A kétségkívül jobboldalibb kereszténydemokratáknak is számolniuk kell a realitásokkal: azzal, hogy pacta sunt servanda, vagyis a szerződéseket — a keleti szerződéseket — megkötötték, s ezeket nem lehet „átírni”; azzal, hogy elsőrendű nyugatnémet érdek is a Nagyágyúk a vasárnapi francia, helyhatósági választás finisében. Mitterrand elődje V. Giscard a kampány utolsó óráiban is választói közönt tartózikodott békés kelet—nyugati kapcsolatok fenntartása, amint például számunkra sem lényegtelen a kölcsönösen előnyös jóviszony második legfontosabb partnerünkkel; azzal, hogy az uniópártok nem jobbról, hanem csak a centrumból nyerhetnek újabb szavazókat, olyanokat, akik nem a külpolitika, hanem a gazdaságpolitika miatt fordítottak esetleg hátat a szociál- demokra ták nak. Az esti órákban a komputerek első összegezései alapján már nyilvánvalóvá lehet, ki kormányozza a jövőben az NSZK-t. Arra egyelőre a komputerek sem tudnak választ adni, milyen módon birkózik majd meg a nem könnyű kormányzási feladatokká L. 2* Mi történt Ghana ban? Puccskísérletet lepleztek le a héten Ghánában, összeesküvő katonákat és polgári személyeket tartóztattak le s a hivatalos jelentés a nyugati titkosszolgálatokhoz fűződő szálakat is említi. A nyugat-afrikai országban, a hajdani aranyparton tehát továbbra sem jutott nyugvópontra a helyzet. Ghana, az ötvenes évek végén, egyike volt az első függetlenné vált afrikai gyarmatoknak és a nagyié-' kintélyű Kwame Nkrumah elnökletével haladó, antiim- perialisía politikát folytatott. 19öö-ban,, súlyos gazdasági nehézségeket támasztva, katonai államcsínnyel megbuktatták Nkrumah rendszerét és az,ország nyu-. gatbarat vágányokra állt át A gazdasági problémák nem szűntek, a politikai bizonytalanság állandósult, ■ az ország korrupciótól és társadalmi torzulásoktól szenvedett. A különböző kormányok gyorsan elhasználódtak s ilyen körülmények között — három sikertelen kísérlet után — Jerry John Rawlings repülőszazados vezetésével, fiatal katonák ragadták magukhoz a hatalmat Rövidesen átadták azt egy polgári kormánynak, de annak tehetetlenségét látva, 1981 decemberében ismét maguk vették kézbe a kor- mányi;. Azóta sok jószándékú intézkedés történt Rawlings „erkölcsi forradalomként” meghirdetett célkitűzéseinek valóra váltására. A gazdasági nehézségeken azonban nehezen ' tudnak úrrá lenni, s ezeket csak súlyosbította több mint egymillió ghanai vendégmunkás kényszerű visszatérése Nigériából a különben tizen- kétmilliós országba. Októberben és novemberben már történt egy-egy államcsíny kísérlet s most újra megpróbálkoztak a puccsal: nyilván a gazdasági nehézségek okozta -problémák között szeretnének egy jobboldali fordulatot kierőszakolni. Ezt a harmadik próbálkozást is leverték most. 3 Hogyan alakulnak a • libanoni—amerikai— izraeli tárgyalások? Derűlátó jelentések láttak napvilágot a hármas, amerikai.—libanoni—izraeli tárgyalásokat illetően. Az izraeli forrásokból származó, nyilván céltudatos híreket azonban határozott libanoni cáfolatok követték, miközben Washington leginkább hallgat. A tárgyalásokkal kapcsolatosan azonban néhány új elem. jelentkezett: 1. Izrael változatlanul maga kíván szerepet vállalni Libanonban „biztonsági szavatosságának” érdekében, s még az amerikai javaslatot is elutasította, hogy Washington garantálná Izrael északi határait, a csapatkivonás után; 2. Az izraeli „hajlékonyság” szerint Libanonnal közösen ’ valósítanának meg katonai ellenőrzést Déi-Li- banonban, csakhogy Libanon nevében Haddad őrnagy7 szakadár erőire gondolnak, amelyek máris jelentős területeket foglaltak el; 3. Közben több jele mutatkozott annak, hogy Dél-Ldba- nonból és Nyugat-Bejrútból kiűznék a palesztin polgári lakosságot; 4. Fenyegetések élik változatlanul Szíriát; 5. Új frontja a libanoni—izraeli ellentéteknek a gazdasági, -háborút- a Jiéten lezárták a libanoni kikötőket az izraeli áruk elől, miután Szaúd»-Arábia bojkottot rendelt el, a libanoni exportcikkek egyrészéről kiderült Ugyanis, hogy. izraeli eredetűek. A tárgyalások harmadikja. az Egyesült Állatitok szívesen mutatna fel valamilyen eredményt a részvételével folyó .tárgyalásokon, annál inkább, mert a Reagani-terv a jelek szerint megfeneklik. Viszont az amerikai magatartásra az jéllemző, hogy a szélsőségesen maximalista izraeli kívánságokkal szemben a libanoniaktól kérnek enged- ménvt. furcsa ..pártatlansággal ... ” 1 R E. Nyitás a szocialisták felé Ma befejezőik az OKP XVI. kongresszusa Vasárnap délelőtt Enrico Berlinguer főtitkár záróbeszédével befejeződik az Olasz Kommunista Fáid. XVI. kongresszusának érdemi munkája. Ezután már csak a párt vezető szerveinek megválasztása követkézig. A péntek éjszakai zárt ülésen a küldöttek ügy döntöttek, hogy a központi bizottság. a központi ellenőrző bizottság, valamint a revíziós bizottság tagjait továbbra is nyílt szavazással választják — a titkosságot javasolok kisebbségben maradtak. A régi vezetőség nevében felszólaló Giorgio Napolita- no, az Olasz Szocialista Párttal való szorosabb együttműködést szorgalmazta, „anélkül azonban, hogy bárki feltételezné az OKP szerepének csökkentését.” Napoli tano az úgynevezett szocialista kérdés olaszországi megválaszolásához adalékként utalt a nyugateurópai változásokra és azt a következtetést vonta le, hogy a szocialista és a szociáldemokrata pártok, valamint a kommunisták közötti régi keletű ellentétek feloldhatók. Mindebből követkéz k, hogy az OKP parlamenti képviselőinek vezetője hasonló olaszországi folytatást vár. Több felszólaló úgy foglalt állást, hogy az OKP-nak nagyobb figyelmet kell fordítani napi politikai kérdésekre. Az olasz valóság súlyos gondjai közül többen emlékeztettek a maffia, a camor- ra és a korrupció problémáira. Felhívták a figyelmet, hogy az eddiginél következetesebb és hatásosabb módon kellene foglalkozni a pártnak az ifjúság és a nők helyzetével; Cossutta nagy várakozással fogadott. beszédében, a szocialista országok megítéléséről úgy nyilatkozott, hogy „korlátáik, hiányosságaik — ahogy Éerlinguer mondja — kétségtelen tények. De ha tiszteljük az igazságot azt is el kell ismerni, hogy ezek az országok jelentik egyedül a történelmileg megvalósult fejlődést. És ezt úgy érték el, hog.v a kapitalista fejlődés legalacsonyabb szintjéről, vagy egyenesen a prekapita- lizmus körülményeiből in-, dúltak.” Cossutta azt, is kiemelte. hogy az egész emberiség szempontjából is fontos a szocialista közösség szerepe és főleg a Szovjetunió jelenléte és súlya a világban. Egyesült Államok — Románia Reagan bejelentése Reagan amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy az Egyesült Államok 1983. június <JŰ-tól megvonja a legnagyobb kedvezmény' elvét Romániától. Az intézkedés ürügyéül a román hatóságoknak az országból történő kivándorlást szabályozó, tavaly . november 1,-én kiadott, új előírásai szolgainak. Castro Új-Delhibe utazott Fidei Castro kubai államfő, az el nem kötelezett országok mozgalmának soros elnöke pénteken elutazott Havannából Új-Delhibe, az el nem kötelezettek VII. csúcs- értekezletének színhelyére. A csúcsértekezleten résztvevő kubai küldöttség tagjai közt vannak: Juan Almeida Bosque és Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai Államta-. nács elnökhelyettesei, Jesus A SEGESDI ÜJ ÉLET MG. TSZ sző!ő-anyatelepet külön (egyéni) művelésre 1983. évre kiadja Érdeklődni lehet: március 25-ig a termelőszövetkezet központjában, Bojtor Zoltán szőlőágazat-vezetőnél. Telefon: Segesd 22. (222114) Szerencsés fogást csinált a belga rendőrség: több mint 4,5 tonna hasist foglaltak le Antwerpenben egy teherautóban. A kábítószer értélkét körülbelül 500 millió frankra becsülik A Somogy megyei Beruházási Vállalat fölvételre keres beruházások előkészítési, szervezési, lebonyolítási tevékenységének végzésére EGV MAGASÉPÍTŐ, EGY ÉPÜLETGÉPÉSZ felső fokú végzettséggel és legalább öt év gyakorlattal rendelkező SZAKEMBERT. Jelentkezés: a személyzeti előadónál, Kaposvár, Németh István fasor 2. (80353) Montané Oropesa, a Kubai Kommunista Párt KB nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője, Isidoro Mal- mierca Peoli külügyminiszter, aki már Új-Delhiben tartózkodik.' A kubai sajtó március 1-e, a szakértői tanácskozás kezdete óta rendkívül bő terjedelemben, és aprólékos részletességgel fog.alk.ozik az el nem kötelezettek VII. csúcs- konferenciájával. Eddig a legtöbbet Kambodzsa képviseletének kérdéséről írt a kubai sajtó, s különösen éle-, sen támadta Szingapúrt a kambodzsai kérdésben elfoglalt álláspontja miatt. A Zsclic Áruház * AŐAtAPí ajánlata: import Rexona spray, Cl) testápoló krém, hajbalzsam. Ajándék kosarak és ajándék csomagok kívánság szerinti összeállításban. (80377)