Somogyi Néplap, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-05 / 54. szám
\ HŐ NAPON Piaci körkép Tavaszi (ár)föihajtás A tavaszias fuvallatok egyelőre még csak föihajtot- ták a kaposvári hetipiac árait. A kelkáposztából helyenként már csak torzsa maradt, mégis 30 forintra szökött az ára. Torzsalkodásra adott okot eladók és vásárlók közt a 18 forintra drágult' fejes káposzta is. A sárgarépáért 4 forinttal kértek többet mint egy hete; 14 kilója, a hozzá való zöldség 18-ért kapható. 10 forint szép ár egy alig fej salátáért. A zöldpaprika darabja sem olcsóbb. Spenótot kilónként 70-ért. láttunk. Nem mondható pórias csemegének a póréhagyma szálanként 2,50-ért. Fogytán az 50 forintos fokhagyma, még mindig válogathatunk viszont a lila édesből 16-ért. Néggyel olcsóbb a főző. Csicseri borsót, babot és lencsét 12, 32, illetve 52 fo- ' rintért vehettek. Petrezselymet csokronként 2,50 ért árultak, egy miniatűr zellergumót 4-ért. 8 forint a feketeretek és a cékla. Makulátlan burgonyát 6-ért öntöttek a szatyorba. Ennyit fizettek egy fásult karalábé- gumóért is. Vevőcsábító sampinyon gombát 80-ért mértek. A Papíripari Vállalat Fűzfői Papírgyára felvételt hirdet 18. évet betöltött férfiak részére jó kereseti lehetőséget biztosító 4 műszakos folyamatos munkarendben történő munka vállalására. Nagyértékű papírgyártó és kiszerelő gépeinken a kezdő kereset nem szakképzett munkaerő számára 4500—5000 Ft A gyár közelében lévő sportuszoda, sportpálya, kultúrált szórakozási lehetőséget biztosít. Útiköltség és albérleti hozzájárulást fizetünk, üzemi étkezdében napi egyszeri kedvezményes étkezést biztosítunk. Jelentkezni lehet szombat és vasárnap kivételével személyesen vagy írásban a gyár munkaügyi osztályán 0—14 óráig. (80207) 70 forintra mérséklődött a mandula, 100-ra a dióbél ára. A legszerényebb ínyencség változatlanul a gerezdenként 5 forintba kerülő sütőtök. Ősszel sem volt hasonló almaválaszték. 15-ért már ínycsiklandó golden deli- cseszt kaptunk. A 8 forintos jonathánon már nyomot hagyott az idő. A választékot próbálta színesíteni némi szárított gyümölcs, bögrénként 4-ért. Tojást 2 forintért is lehetett venni, de csak 2,50-ért volt érdemes. Föltűnést keltett néhány szokatlan fejdí- szű „búbos kakas” 120-ért. Ennyit kértek a pecsenyecsirke párjáért is. Egy elhízott tyúkért nem adtak meg 140-et. Konyhakész kacsát 250-ért tukmáltak. Az 50—56 forintos ponty most is kelendő volt. A virágpiac magát kellető újdonsága a 4 forintos ibolya volt. Kétszer ennyiért tukmálták az aranyesőt. 40 forint egy cserepes jácint, a tulipán szála tízért fogyott. Utóbbi olcsónak látszott a 24 forintos szegfű mellett. A hóvirágcsokrok már kettőért sem találtak vevőt. b. r. MÁRCIUS A naD Arakor kél. és 17.34 Arakor nyugszik; a hold — Arakor kél. és 3.28 Arakor nyugszik. SZOMBAT Adorján várható időjárás: Változóan felhős lesz az ég. viszont már nem valószín a csapadék. A többfelé élénk, helyenként erős északi szél mindenütt gyentöl. Hajnalban néhány helyen köd képződik- A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 4 és 5 fok között várható. Divatba jöttek a királynők Megvallom, férfiasán, sokáig azt hittem, csupán a sakkban kedvencünk a királynő. S egyszer csak jött a hír: éjnek idején egy férfiú felkereste az angol királynőt a lakosztályában. Hát nem „afféle” botrány, de botrány lett a dologból. Tegnap kaptuk az újabb hírt: ezúttal Beatrix királynőhöz a holland uralkodóhoz igyekezett bejutni egy férfi a Hiú ten Bosch palotába, ahol éppen vacsorát adtak a Hágai Nemzetközi Bíróság tagjainak tiszteletére. A besurranó nem juthatott messzire, s természetesen rendőr-, pardon: palotaör-kézre került. ‘ Hiába, divatba jöttek a királynők! N. J. A tattá nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése gzerimta Nagybátonybam megtartott, 9. heti sorsoláson", a kővetkező nyerőszámokat húzták ki: 13, 18, 30, 54, 71 Kapoii Antal emlékére Kapoli Anitái Kossuth-dí- jas faragó, a népművészet mestere emlékére országos faragópál vázaiét hirdet a népi iparművészeti tanács a Somogy megyei Tanács művelődési osztályával, a Boglár latiéi Nagyközségi Közös Tanáccsal' és a művelődési házzal közösen. A pályázaton — amelveí a magyar r.é- pi farsgóművéseet hagyományainak felelevenítésére, továbbfejlesztésére. a magas művészi fokú népművészeti tárgyak, használati eszközök készítésének ösztönzésére hirdettek meg — részt vehet az országban tevékenykedő valamennyi fafaragó. Pályázni csak új alkotásokkal lehet, legfeljebb 5 darabbal vagy garnitúrával. Az 1983. évi Kapoii Antai-am- lékdíj elnyerőd 8 ezer, 8 ezer, 4 ezer és 3 ezer forintos pályadíjban részesülnek. A népi' iparművészeti tanács elővételi jogot tart fenn a beérkezett pályaművekre, amelyekből nyáron kiállítást is rendeznek. — Nem hiánycikk többé a rövid idő alatt közkedveltté váilí gyorsfagyasztott levelestészta, amelyből korábbi készítője, a Győri Hűtőház, kaipacitásihiáiny miatt nem tudta kielégíteni az igényekét. Gyártására két miskolci váltadat fogott össze. A tervek szerint az idén együttesen 150 tonna gyorsfagyasztott leveles-tésztát szállítanak Miskolciról a hazai üzletekbe. Eltűnnek a teherautók Franciaországban naponta 30 teherautót és szállító gépkocsit lopnak el — közölte a francia biztosítótársaságok tájékoztató és dokumentációs szolgálata. Mint a tájékoztatásból kiderül, kezdetben aákaLmi tolvaj lá- sokrói volt szó; ma azmban már profik garázdálkodj ak. A bűhcselekmények emelkedése közvetlenül összefügg az 1965 óta több mint kétszeresére emelkedett közúti teherforgalom növekedésével. — VIRÁGOK A BÉLYEGEKEN címmel kiállítás nyílik Marcaliban hétfőn az Űj Tükör szabadidő-központban. A bemutatót a nők napja alkalmából rendezik. Autó-sorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 103 Trabant H.yc. Combi {kip.) 82 Traoant Lun. (Bp.) 14 4io Trabant Lim. (Győr) 12 185 Trabant Lim. (Debr.) 9 83« Trabant Combi (Bp.) 6 666 Trabant Combi (Győr) 3 406 Wartburg Lim. (Bp.) 8 134 Wartburg Lim. (Győr) 5 002 Wartburg de Lux (Bp.) 11 224 Wartburg de Lux (Győr) 6 i7o Wartburg de Lux tt. (Bp.) 2 llö Wartburg Lim. tt. (Bp.) 1 3b2 Wartburg Tour. (Bp.) 4 171 Wartburg Tour. (Győr) 1 612 Skoda 105 S (Bp.) 6 697 Skoda 105 S (Győr) 5 742 Skoda 105 (Debr.) 5 239 Skoda 120 L (Bp.) 12 359 Skoda 120 L (Gyór) 9 0*20 Skoda 120 L (Debr.) 7 657 Skoda 120 GLS (Bp.) 304 Lada 1200 (Bp.) 20 799 Lada 1200 (Debr.) 13 172 Lada 1200 (Győr) 6 «73 Lada 1300 S (Bp.) 8 761 Lada 1500 (Debr.) 5 815 Lada 1300 S (Győr) 2 141 Lada 1500 (Bp.) 8 569 Lada 1500 (Debr.) 5 938 Lada 1500 (Győr) 2 436 Lada Combi (Bp.) 4 637 Lada Combi (Debr.) 2 425 Moszkvics (Bp.) 12 052 Polski Fiat 126 P (Bp.) 15 138 Polski Fiat 126 P (Győr) 4 432 Polski Fiat 1500 (Bp.) 3 532 Dácia (Bp.) 11 068 Dácia (Debr.) 5 39,7 Zasztava (Bp.) 11 80 Szerkosztőség! ügyelet este 8-ig Telefon: . 11-510 — Kommunista műszakot tartanak ma a Danuvia 4. számú Nagyatádi Gyáregységében. Mintegy négyszáz doügozót váirnak, akik munkájuk ellenértékét a gyermekintézmények támogatására, illetve a munkásLakás- akció segítésére ajánlják föL — A Vándor Sándor énekkari szemle bemutatójára ma délután hároonucor kerül sor Kaposváron, a Munkácsy gimnázium aulájában. A rendezvényen somogyi és Tolna megyei kórusok lépnek pódiumra. — Hangversenyt adnak a kaposvári zeneiskola tanárai hétfőn este fél nyolckor a megyei könyvtár előadótermében. A koncert műsorán klasszikus, romantikus és kortárs kámaramű vea szerepeinek. — A Pécsi Nemzeti Színház vendegszerepel ina este Nagyatádon. Victor Hugo Kiirályasszony Lovagja című romantikus drámáját mutatják be. Mérgezett sirályok Mintegy négyezer olajmérgezésben elpusztult madarat vetett partra a tenger Normandiában. A tömeges pusztulást egy ismeretien tankhajó okozta, amelynek szállítmánya a La Manche csatorna vizébe került. Az olajjal átitatott, partra vetett madarak' közül, csak 600 sirályt és lummát talált életben a helyszínre érkező mentőcsoport, és csak kétszázat tudtak megmenteni. — Robbanás rázta meg csütörtökön az északi-tengeri Shetland-szigetektól 145 kilométerre északkeletre fekvő olajmező egyik fúrótornyát. A szer en csé tier, ségnek két halálos áldozata és négy sebesültje van. A robbanás nyomán túz keletkezett, amelyet azonban hamarosan eloltottak. A sebesülteket helikopterrel a közeli Shet- Land-szigetekre szállították. A tengeri fúrótornyon történt robbanás oka egyelőre ismeretlen. Az ügyben vizsgalat indult Dior nélkül ? Newark, New Jersey amerikai szövetségi állam legnagyobb városa haragszik a Christian Dior párizsi divatházra. A városi hatóságok felháborodását a következő szövegű hirdetés váltotta ki: „Mi lenne New York Dior nélkül? — Newark”. A város alkalmazottai erre bojkottal fenyegették Diort. A francia divattervezők engedtek, és reklámjukban most a „meztelen” szóval helyettesítik Ne- warkot. — Hétfőn tartja első ösz- szejövetelét a Camping Klpb Kaposváron, a Latinca művelődési központban, Bandi Béla, a Magyar Camping és Caravanning Klub Somogy megyei szervezetének eínöne tart a tagoknak tájékoztatót. — A járás amatőr képzőművészeinek munkáiból nyílik kiállítás kedden délután a nagyatádi Gábor Andor Művelődési Központban. A táríát a hónap végéig látható. A hallgatás gyógyít A hallgatás nemcsak arany ... Egy orvos kitűnő módszert talált ki a hipo- chomderek gyógyítására. Megígéri nekik, hogy türelmesen végighallgatja az osz- szes súlyos panaszukat, ha ők viszont megígérik, hogy két látogatás között . senkinek sem beszélnek a bajaikról. Hamarosan a vizit alkalmával is másról kezdenek beszélni, és egészségesebbnek érzik magukat. Tehát a haügatas gyógyszer is. — Ezer automatikus széntüzelésű kazánt gyárt idén a Komárom megyei Állami Építői pali Vállalat. Az energiatakarékosság j egyeben tavaly készültek el a vállalatnál az első, családi házakba szánt, Carborobot elnevezésű kazánok, és máris nagy irántuk az érdeklődés. Czóbeí-emlékbizottság Szeptember 4-én ünnepeljük Czóbel Béla születésének 100. évfordulóját. A centenárium eseményeiről tegnap tartott tájékoztatót a Czóbel- emlékbizotts'ág. Az évforduló alkalmából megnyíló kiállításiakon a művész csaknem valamennyi, hazánkban fellelhető alkotása közönség elé kerül. Szentendrén a hajóállomás melletti részen, egy szép sétányt neveznek el a művészről Szeptember 4-én, a művész születésnapján, Czóbel-emléküiést rendeznék a városban. 105 évvel ezeicit, 1878. március 5-én születeti, és 41 évesen, 1913 decembe rében halt mártírhalált. László Jenő ügyvéd, m munkásmozgalom kiemelkedu harcosa. Fiatal jogász volt, amikor belépett a szociáldemokrata pártba, 190S-ban ügyvédi vizsgát tett, s ezt követően a Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségének, valamint a fuvarosok szakszervezetének lett az ügyésze. Szűkös anyagi körülmények között lankadatlanul harcolt a munkások jogaiért. s egyik legkiválóbb védője.volt a bíróságok előtt a választó- jogi harcban letartóztatott és törvény elé állított szocialistáknak. Nagy visszhangot keltett a Népszavában 1907-ben megjelent cikksorozata. amelyben gzókimon- dóan támadta a vármegyék dzsentri közigazgatását. Ettől az időtől kezdve már az Alpári Gyula vezette baloldali csoporhoz csatlakozott. Az októberi polgári demokratikus forradalom után részt vett a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakításában; az első központi bizottság tagja, a párt ügyésze lett. A Tanácsköztársaság idején a forradalmi törvényszékek politikai biztosaként következetesen harcolt a proletárdiktatúra megszilárdításáért. A munkáshatalom vérbefojíása után . letartóztatták és heteken át kínozták; a gyorsított tanács végül halálra ítélte és kivégeztette. Megújhodó Göcsej Göcsejiben most már szembetűnő módon sokasodnak a boltíves, tomnáoos, cezlopos, kontyos tetős, fával díszített oromzata családi házaik. A tájegység népi építészetének: megújulását az építésziek -is elősegítik. Terveik a Göcsej- vidék sajátos építészetének nemcsak a formajegyeit használják fel, á-tmeniük a máiba a népi építészet egyéb, évszázadok alatt összegyűlt tapasztalatait is. A Nova községben, Zalatámokon és másutt épült göcseji házak egyrészt azt bizonyítják, hogy ma is jól alkalmazhatók a népi építésiét formái, az ezek felhasználásával épült otthonok szinte felüdülést jelentenek a szemnek a sátortetős családi hazak rengetegében. — MESÉK A TŰZRŐL címmel jelentette meg gyermekeknek szóló kiadványát a Somogy megyei Tűzoltóparancsnokság. A tűzvédelmi ismereteket, játékos rejtvényeket tartalmazó füzet megfejtéseit május 5-ig várják az úttörőktől. A nyertes pajtások ellátogathatnak a nemzetközi tűzoltóversenyre, amelyet az idén a Balaton mellett rendeznek meg. — Harmincöt festménnyel készül Sz. Bayer Erzsébet kaposvári festőművész NSZK-ibeli kiállítására, melyet a waibiungeni városházán rendeznek meg. — A víz és a nád országa címmel nyílt kiállítás tegnap a kaposvári Sütőipari Vállalatnál, Gyertyás Lá&zló f otói bóL — A nagy érdeklődésre való tekintettel a Kaposvári - Csiky Gergely Színház útra műsorára tűzi április 3-án du. 3 órakor és este 7 órakor Kacsóh—Bakonyi —Heltai: János Vitéz című daljátékét. Jegyek a Rendezvány- irodahan március 7-töl váltháíók. Kaposvár. Május 1. u. 8. Telefon: 11-103. (803514 — Zsebszámológéphez 1.5 V-os elem érkezett 30 forintos áron a Zselic Áruház. Kaposvár, Honvéd utca 13 sz. alatti Papír boltjába. (30,64) Összecsomagolták az Éttermet A New York-i Kennedy repülőtér közelében egy tárházban óriás piros-fehér-kék „csomag” hever. Tartalma: az Eif- fel-torony korábbi étterme XI 000 darabra szétszedve, és, egy acélkonténerbe összecsomagolva. Jövőjét új tulajdonosának kezébe helyezték: Morton Binn lótenyésztőébe. A New York Times jelentése szerint Binn-nek szét kell rombolnia a berendezést, ha 18 hónapon belül nem sikerül valakit találnia, aki újra felépíti az éttermet Tavaly ki kellett szerelni az éttermet, hogy az Eiffel-torony súlyát csökkentsék. Binn a maga számára biztosította annak a belsőépítésznek a szolgálatait, aki az éttermet berendezte, hogy a faborítású enteriőrt megint helyesen állítsák össze. Az étterem híres vendége úolt többek között Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök, Brigitte Bardot és Charles de Gaulle.