Somogyi Néplap, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-30 / 75. szám
Tisztelt Szerkesztőség! A közelmúltban IS általános iskolás leánytanulómmal kézilabdatornán vettünk részt Marcaliban. A verseny jól sikerült, kis csapatom a döntőbe jutva megnyerte a tornát. Az eredményhirdetés után azonban szomorúan konstatáltuk: az utolsó autóbuszunk is elment. Hazautazásunk reménytelenné vált. Kétségbeesetten az utcán ,,leszólítottam” a Marcali Építőipari Szövetkezet munkásszállító autóbuszának sofőrjét, hogy segítsen: szállítson haza bennünket. Sudár Zoltán autóbuszvezető készségesen fölajánlotta segítségét. Koltay István gépkocsielőadó pedig munkahelyére sietett a szükséges menetlevél elintézése végett. Húsz perc sem telt el, s a Robur ott állt a megbeszélt helyen, mégpedig — mint később kiderült — szállítási díj helyeit mindössze egy köszönetért. Ezúton szeretném megköszönni tanítványaim nevében is önzetlen segítségnyújtásul<at. Tisztelettel: Góz Mihály testnevelő Buzsák, Lenin u. 18. Tisztelt 'Szerkesztőség! Már sokat olvastam arról, hogy az inzulintartalmú csi- csókából milyen jó, szénhidrátszegény ételeket és salátákat lehet készíteni, és a csicsóka a cukorbetegek részére milyen sokféleképpen helyettesítheti a nagy szénhidráttartalmú burgonyát és egyéb ételeket. Sajnos azonban csicsókát sem a Zöldért vállalat boltjaiban, sem a piacon nem lehet látni. Pedig jó volna ezt a terményt is forgalmazni! Mivel a csicsókát a városi emberek, de még a falusiak nagy része sem ismeri, javaslom, hogy az árusítók névtáblával ellátva hozzák forgalomba, esetleg receptet is ajánlva az érdeklődőknek. Tisztelettel: Vér Ferenc ©MeveTies vegVés&zmérnÖk, Kaposvár, Május 1. u. 12. Változik a menetrend XXXIX. évfolyam, 75. szám 1983. március 30., szerda Ötszögcsillag — vita A halhatatlanság szimbóluma Április elején Kaposváron több helyi autóbuszjárat menetrendje megváltozik, azaz életbe lép a korábban már kiadott nyári menetrend. A 14-es töröcskei buszok, — a kertbarát járatok —gyakrabban mennek április elsejétől: szabadnapokon négy, ünnepnapokon tíz járattal több közlekedik ezen a vonalon. Kisebb változások lesznek a keleti A- tavasz folyamán, több világhírű könnyűzenei előadó lépett föl már Magyar- országon, ezek jórészt nyugati országokból érkeztek hozizánk. Most az újságok ál. tál kelet legnevesebb énekesnőjének nevezett Alia Pugacsova látogat hazánkba, hogy országos turném ismét találkozzon a magyar közönséggel. A szovjet művésznő nálunk a múlt évben is nagy sikereket aratott. Mint minőiig, most is saját zenekarával lép színpadra, de a kísérő zenészek önálló számokkal is emelik a műsor színvonalát. Az énekesnőt nemrég láthattuk a hazánkban szintén bemutatott „Egy asszony, aki énekel'’ című filmben. Ez életét, hétköznapjait mutatta be. A film nézettsége bizonyította: nálunk is szívünkbe fogadták a jellegzetes hangú főszereplőt... Most az Országos Rendezőiroda szervezésében április 2-án és 3-án Debreceniben lép föl, 4-én pedig Búipartelepre menő buszok menetrendjében is, a 22-es és a 20~as vonalán a Pamutfonó mumkarendváilto- zása miatt szüikséges a mene trendmódosítás. A helyiközi forgalomban is lesz változás: ugyancsak a régebben meghirdetettek szerint Kaposvár és Kisasz- szond között mennek majd sűrűbben munkaszüneti napokon a „telkes buszok”. dapestem a Vigadóban találkozik az igényes könnyűzenét kedvelőkkel. Utána 5-én Pécsein láthatják, 7-én Pakson, a turné záróprogramja pedig Tatabányán lesz. Kiszöv-vezetők tanfolyama Az ipari szövetkezeteik Somogy megyei elnöksége továbbképzést szervezett Za- márőiroain, az Okisz üdülőjében, a Kiszöv-eimökök és reszortf elei ősök részére. Az egész héten tartó tanfolyamon időszerű politikai és kulturális előadások hang- zamaik el, dr. Tóth Pál, az Okisz országos központjainak főosztályvezetője a XII. pártkongresszuson és az ipari szövetkezetek VIII. kongresszusán, kitűzött irányelveik végrehajtásáról tart előadást, de helyet top a programban a közművelődési tarvény végrehajtásával kapcsolatos előadás is. Mikor lesz húsvét? Elbben az évben húsvét április 3-áin és 4-ón lesz, ily módon az ünnep második napja egybeesik felszabadulásunk ünnepével. Ez azért lehetséges, mert a húsvét változó ünnep. Azt jelenti ez, hogy napja bizonyos időhatáron belül változik. Azt viszont kevesen tudják, hogy milyen törvény szerint A húsvét töibb egyház jelentős ünnepe. A szabály itt az, hogy mindig a március 21-én kezdődő tavasz legelső holdtöltéjét követő vasárnap és hétfőn van húsvét így tehát a vasárnap legkorábban. március 22-re eshet (legutóbb 1818-bam történt meg ez), legkésőbb pedig április 25-e lehet az ideje, mint például 1943-ban volt. Ha a két szélső érték közti napúkat nézzük: a lehetséges változatok száma harmincöt. Tehát tulajdonképpen ennyi naptárra van szükségünk ahhoz, hogy az összes variáció rendelkezésünkre áldjon. Virágcsodák a kaktuszházban Több mint kétezer egzóta pompázik Farkas János kaktuszgyűjtő növényházában. Ez az ország legnagyobb ilyen gyűjteménye. Származási elrendezésben, egymást váltva nyílnak a szúrós növények, s az enyhe tél után némelyik fajta 100—110 virágot is bont maroknyi törzsén. Köztük akad olyan különlegesség is, amelynek virágzása páratlan egész Európában. Újdonság, hogy egyes fajták magot hoznak az izsáki homokon, s ezekből életképes növényt nevel a gyűjtő. A kaktuszházat évente mintegy kétezer hazai és külföldi látogatja. Érdekes tudomány-történeti kérdés kutatásának legújabb eredményével a világ tudósainak régi vitáját élesztette föl Falus Róbert egyetemi tanár. Az ötszög- csillag korai ábrázolásának kérdéskörét vizsgálva idézte az időszámításunk előtti 70-es években élt Lucius Pa- pius római vállalkozó tevékenységét, aki — megrendelésre — dénárok sajtolásával foglalkozott. A műhelyéből kikerült egyik nevezetes érmén Isis arca látható, s mögötte egy ötszögcsillag, a másik oldalon szárnyas lovat, mellette deAz ideihez hasonló eset a fedszaJbadul'ás óta még nem fordult elő; legutoljára 1926- ban esett április 4-re húsvét hétfője. A mostanihoz hasonló naptárállás legközelebb öt év múlva, 1988-ban lesz. Az 1984-es szökőévben pedig húsvét vasárnapja április 22-én. réikszögű szintezőt ábrázolt Minderről háromféle vélemény alakult ki a tudósok körében. Az egyik szerint az Isis-kultusz párhuzamosan létezett s összekapcsolódott a pithagoreizmussal. Ez utóbbi ebben az értelemben nem a Püthagorasz munkásságán alapuló tudományt hanem a vitáig és a halhatatlanság misztikus tanát jelentette. E tan híved épp az ötszög- csillagot választották szimbólumnak. Más tudósok véleménye: a csillagot a mértani szerkesztés tudományosságának megjelenésével lehet magyarázni, s vé_ gül van, aki azt állítja: a csillag és a szintező azt jelzi, hogy az érmét építőmesterek rendelték meg. Falus Róbert véleménye szerint az ötszögcsillaig a mediterran .kultúrákban — az időszámításunk előtti IV. évezredtől — a halhatatlanság szimbóluma volt. Érdekes megállapítása, hogy a Papiust követő korban a hivatalos érmékről eltűnt a képe, különféle szekták szám. bólumaként azonban megmaradt. Tükörtojás! (Kis6 Ernő rajza) Tizenkilenc aknát és egy rozsdás golyószórót találtak erdő- irtáskor a dolgozók Felsőkakpuszta mellett, A II. világháborúból származó „lelet”-ről értesítették a hatóságokat. A tűzszerészek megérkezéséig a területet lezárták (Ambrus Tibor felvétele) Héfvégi betegláfogatók Régen látott ismerős üldögél az orvosi rendelő várótermében, a betegek között. Bizalmatlanul köszön. — Mi bajod? — kérdem tőle. — Tudod, az ízületeim. Megfáztam, s ilyenkor mindig nagy aha kínoz. Injekcióra kell járnom. Az orvosom kiirt két hétre. De ez még a kisebb baj...— és nagyot sóhajt, mint aki befejezte a panaszkodást. — Ne viccelj! Most már mondd el, mi van a hoppod ben — szólok rá erélyesebben. — Tudod, meglátogattak tegnap a barátaim. Jólesett, hogy gondoltak rám, a betegre ... Hárman voltak; nagyon kellemesen elbeszélgettünk. Egyikük ugyan alighogy odajött, kért tőlem ötszáz forintot, de ebben nem láttam semmi különöset.. Amikor azonban elmentek, megdöbbenve vettem észre, hogy eltűnt a pénztárcám ... Benne voltak az igazolványaim és kétezer forintom ... Nem vádolok senkit; tudod, hárman voltak — majd elkeseredetten legyint, s hozzáteszi: — Szép kis beteglátogatók! — Kocsival vagy? — kérdi később, — Elvihetnél a rendőrségre. — Sokáig töprengtem, de nem tehetek mást: szerdán már dolgozom, szükségem van az igazolványokra meg a pénzre .. . A másfél kilóin éteres autóút, s célnál vagyunk, elköszönünk. Hosz- szan nézek utána — mig csak be nem megy a főkapitányság kapuján ... Mezei István A magánóra. Szokványos szerelmi történetnek indul: Olivier Fermeud. a diák megismerkedik egy híres autóversenyző barátnőjével. Érdeklődése fölébred a nála idősebb, csinos nő iránt. Megpróbálja meghódítani... A 14 éven felülieknek ajánlott francia filmet ma este, 20 óra 55 perces kezdettel sugározza a Televízió Pugacsova vendégszereplései Színésznők Két színésznő ül a. mű-' vészpáholyban az egyik színdarab premierjén. — Nézd — mondja az egyik a színpadra libegő főszereplőre mutatva —, micsoda gyöngysor van a nyakán! Három sor valódi igazgyöngy. — Nem három sor az, csak egy — legyint a másik —, két sor a ránc. ítélet A bíróság kihirdeti az ítéletet: — Ötévi fogházra és az ország területéről való tízévi kitiltásra ítélem... Van valami megjegyezni valója? — Igen — feleli a vádlott. — Szeretném előbb kitölteni a tíz évi kitiltást. Csak ezt,.. Az étterem vezetője észreveszi, hogy egy vendég izgatott hangon tárgyal a íőpincérreb Mikor a vendég elment, megkérdezi a főpincértől: — Mit mondott magának az az ember? — Azt mondta, hogy dásznóság, micsoda árak vannak nálunk, és nem érti, hogy van képünk harminc forintot kérni egy adag kozmás babért. . r A vezető megkönnyebbül : — Csak ezt mondta?... Már azt hittem, hogy panaszkodott ! Szigorlat Orvosi szigorlaton kérdi a professzor: — A betegnek idegmég- rövidülése van, s azért sántít. Ön ebben az esetben mit csinálna, jelölt úr? — Én is sántítanék — feleli a jelölt. Olyan nagy... Kovács hazajön. A cipője egészen vizes. — Olyan nagy eső van? — kérdezi a felesége. — Nem. Olyan nagy- szél. .. Kiváncsi gyerek Kovácséknál kisgyerek született. A nagymami megkérdi Pistikét: — Szeretnéd látni a kistestvérkét, akit ma éjjel hozott a gólya? — Igen, nagymami — mondja Pistike. — De még inkább szeretném látni a gólyát. BUMS G $ NÉPLAP Az MSZMP Somost megy«) Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszertesztő*h.: dr. Kereza Imre Szerkesztőség: Kaposvár. Latinca Sándor u. Z. Postacím: Kaposvár Pt.í 31. <401. Telefon; 11-510. U-511. 11 * S12, Kiadta a Somogy megvet Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinca Sándor flu l Tel.: 11*516. Postacím: Kaposvár. Pf.: 31. 1461 Felelős kiadó: Balajcz* János. Ver laszti a Mag var Posta. Előfizethető a hirlankézbesitÓ postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetés! díj egy hónapra 34 Ft. negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre «00 Ft, Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat «.aposvári üzemében. Kaposvár. Május 1. u. 10L __ Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató. Kéziratokat nem őrzünic meg, és nem adunk vissz«.