Somogyi Néplap, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-19 / 66. szám

K

lara Wesselnekhívnak, októberben leszek hetvenéves. Három gyereket szültem, ' mindegyiknek nyomdász volt az apja, illetve csak kettőé, bár Eriche, a legkisebbé csak segédnyomdász, ez állt a munkakönyvében, de a valóságban bármelyik szakképzettéin túltett. Hát ez már mind a múlté . .

Már hogyne lennék nyugdíjas, végtére is hetven leszek. A nyomdában dolgozom. Igen, a rotációban. Ötven éve. Mért hagynám abba? Elég jól tartom magam. Mesélhetnék arról, milyen voltam Lánykoromban, mindenem a helyén volt, méghozzá bőségesen. Bolondultak értem a nyomdászok, na mag is lett az eredménye: három gyereket neveltem egyedül, ráadásul abban az időben... Most meg úgy nézek Ikd, mint egy öregember, ez a munkakői'ülmények miatt is van, mindig nadrágban lenni, na meg az állandó kosz, por itt a rotációban, az apró kis papír- szöszimöszök, ezt csak a saját bőrén tapasztalja még az ember, kár is beszélni róla.

Néha tréfálkoznak velem az éjszakások, utánaimlkia- bá Inaik, amikor az újságfkö- tegeket a lerakóiból a rámpáihoz tolom: Klára, jöjjék már ide! Na persze a fiúk nem úgy gondolják. Az unokáim lehetnének...

Majdnem mindág éjszakás vagyak. Nagyon jó éjjel dolgozni, különösen nyáron, minden ablak nyitva, júniusban illatoznak a cseresznye- fák az udvaron, alattuk két padi, ott üldögélnek a gép- kocsi vezetők, várják, hogy elkészüljenek, az újságok, cigarettáznak, beszélgetnek, időnként egészen hátravetik a fejüket a nagy kacagásban.

Nem hallom a beszédüket, se a nevetésüket, a rotációs gépek olyan iszonyú zajt csapnak, hogy a műszak végi csönd szinte harsog a fülemben. Hogy ezt meg lehet-e szokni? Mér’ ne lehetne? Én úgy vagyok vele hogy félek a csöndtől. Amikor hajnali fél ötkor, kikapcsolják a gépeset, szinte megáll a szívverésem, lopva ä mellemhez nyúlok, hogy legalább tapintsam a dobogását.

Hogyne, egészséges, vagyok. Egyszer voltam kúfán. Négy hétig egészen tiszták voltak a kezeim, minduntalan rájukpillogtam, olyan idegennek tetszették. Tudhatni, aki a rotációban dolgozik, annak soha nem lehet elég tiszta a keze, az újság se csak fehér, ugye? A fekete is hozzátartozik. Hiába dörzsöljük állandóan a kezünket, először csak gépolaj-, jal, aztán farróvízzel, utána mosóporral, a nyomdafesték beeszi magát a pórusokba, hiába minden... Fekete itt mindenki, mint a nyomdászok . . . Mégis micsoda urak, J ó nekik, amikor a gép már begerjed; de ha szakadás van, hát akkor aztán van mit kapkodni Amikor nyomás köziben elszakad a papír és tekercsekben, hengerekben kuszálódik, beszorul, hát akkor aztán van miit csinálni.

No, most elviszem a papírkosaraikat a bunkerba kiüríteni. Akkorák ezek, mint a ruh áskosarak vagy még

nagyobbak is, és mindegyik gép mellett áll egy ilyen szörnyeteg; összesen kilenc. Ha tele van, nagyon nehéz, és bizony hamar megtelik, erről tesznek a nyomdászok. De azért bírók velük. Egy vastoapoccsal "húzom ki őket az udvarra, ott a bunker csapóajtaja. Ilyenkor mindig ikánnmaradok egy kicsit, odatefepszek a sofőrök mellé a padra, elszí vök egy cigarettát. Amikor a cseresznyefák virágoznák, ahogy mondtam is, az embert öt perc után belepik a virágszirmok. Alig megyek vissza a terembe, kiabálnak ám:

Martin Stephan

HsmÉarok

csöndben

meghalni

Klára megint szünetet tartott! Könnyen rájönnek, tele a hajam virágszirommal. Ugyan már, nem rosszból mondják. Nem irigylifc én- tőlem azt a szusszanásmyi kis időt. ők is fölhajtanak néha egy pohárral, pedig nem szabadna. Én mindig azt mondom, az a fontos, hogy az emberek reggel kéz- hezkapják az újságot.

Néha kisegítek a k ö t ege - löknél, egyhangú és fárasztó munka, mindig ugyanaz a mozdulat: megfogom a kötegel, megfordítom és a cso- magolóhoz tolom, aki összeköti .. . Megfogom a kőteget, megfordítom és .. „

A négyes gépnél szeretek • a legjobban dolgozni. Ügyszólván személyes élmények fűznek hozzá, valami olyan történt ott velem, ami nem maradt- következmények nélkül az életemben. Egy ..-.„ éjszakai műszakban történt, 1929-ben . . . Hogy már olyan réigfi ez a gép? Dehogyis." Üj ez. De éppen ott állt a régi, és- az is négyes volt.. Ahogy mondtam, éjszakai műszakiban történt 1929-ben, ha jól emlékszem, akkoriban a „Vossische Zeitung”-ot nyomtuk, az utolsó tízezer is Damn volt, a kinyomott ívek, a többiek mind kimenteik az öltözőbe, csak Buszaid-Ewald és én voltunk a négyesnél" ... Hát igen, ott esett meg a dolog. Rendes fiú volt... Mi ? Hogy mi történt? Hát gyereket csinált nékem az a feketeman- cs-ú nyomdász...! Még emlékszem rá, forró olaj- és papirszag terjengett, és a gép olyan meleg volt, mini

egy kemence... Bizony

__

M

intha nekem szólnának. Üj nyomólemezt kérnek a hetesnél. Ezen rajta van mindem ami holnap majd az

újságban áH, de most nem lehet elolvasni, tüifcö«-irás.

Hogy a másik két gyereket Is a rotációs teremben fogantam-e? Na, maga is megéri a pénzéit. Nem. A másodikat, őt táján igen. de a harmadikat nem, Erich- hel másként állt a dolog, ez egy táncmulatság után történt; Erich apja volt az a segédmy omdász, el is vett volna, de őt vették el tőlem, a „Vörös Zászló”-t nyomtatta, meg akkor is, amikor már betiltották.

A második gyerek apjáról nem akarok sokat meséim, műhelyfőnök volt a náciknál, istenem, micsoda tévedése SSL életemnek! Nagyon jóvágású férfi volt, és nem is a rotációs teremben történt, ahhoz túl gyáva volt. lecsalogatott a papírbumker- ba, na képzelje csak!

Tudja, ha az ember utá- nagondol, — nézze el nekem, hogy így beszélek, de hát én már öreg vagyok — hogy heti nem csinálnak gyereket a parki padokon, a lépcső- házban, mosdókban.. akkor én még jól is választottam, ott fogantam, ahová tartozom, a rotációban, ezért igazán nem kell szégyenkeznem- Hogy mi lett a gyerekből? Kettő nyomdász, az egyik Schwerinben, a másik Lipcsében, a legkisebb meghalt ...

Tudja mivel ugratnak engem a kollégáik? Klára, te még itt halsz meg nekünk a rotációban.

Ügy! — válaszolom nekik, hát akikor ki tologatja az újságokat a rámpához? Ki viszi a makulatúrát, meg a papírhulladékot a bunkerba? És ki tölti majd föl, kérem szépen, azokat az átkozott olajoskanná'kat, hiszen mindig üresek, annyi olajat pocsékoltok el a Kézmosásnál? Ki látja el műid a kilenc gépet lemezzel, ki hozza föl a -törlőruhákat a pincéből, aztán ki szedi ösz- sze majd a piszkosakat? Na, ki csinálja meg ezt majd helyettem, ti talán, fekete- masnesúak? Valami fiatal? A fiatal tojik rátok! Ezen aztán nevetnek, és újra rákezdik: Klára, te még utóbb itt halsz még a rotációban;

M

a és, felelem, miközben velük nevetek, miért nem. halhatnék mag éppen itt? Talán otthon haljak meg a négy fal között szép csendesen ?

Majd felravataloziunk,

mondta nemrég a kövér Wullsteim, aki a nyolcason dolgozik, ráteszünk a lemez- kocsira, letakarunk újságokkal, a fejed alá teszüník egy köteg hétvégi mellékletét, amiben mindig van valami humoros, meg rejtvény is . . És aztán lassan végigtolunk a rotációs termen, egészen lassan és ünnepélyesen leállítjuk az összes gépet — a tiszteletedre.. .

Nem, a gépek járjanak csak, hangosan, olyan veszett hangerővel, hogy remegjen bele a levegő, a sofőrök meg szánjanak be a kocsiba, és nyomják a dudát. .. Ezt kívánom. Nem akarok csöndben meghalni.

Juhász Edit fordítása

Schéner Mihály kiállításáról

A sokat emlegetett „Dorottyás kocsi” — a Műcsarnokban

Schéner Mihály festményeiből, fa- és fém- plasztikáiból, rajzaiból, játékterveiből nyílt kiállítás a Műcsarnokban.

Schéner a saját képére formálja a világot. Húsz éve, hogy kisebb-nagyobb kiállításain újabb stílusok, műfajok nyelvén szól a közönséghez. Á kritika nem mindig fogadta egyértelmű elismeréssel műveit, a „Schéner-je- ienség” azonban győzedelmeskedett. Alkotásai — absztrak expresszionista, konstruktív festményei, organikus és geometrikus formákból építkező fa- és fémplasztikái, a rajz kalligráfiáját szigorú mértani absztrakcióvá lényegítö grafikái, játékforma tervei — nemcsak látni: élni tanítanak. Schéner tevékenységközpontú művészete nehezen ragadható meg a kiállítás keretein belül, hiszen művei szabadon vándorolnak ide-oda a képző- és iparművészet illetve a színház hagyományost területének határain. De 'valamennyi művét a játék szerete- te, illetve a tág értelemben vett népművészei ihlető ereje hatja át.

Szöcske című műve

Szapudi András

AZ APASZOMORÍTÓ

„Kárra lettél, Károly legyél!” — idézi Szuh Laci bácsi az öreg Kisfaludy mondását, amely állítólag legkisebb fia keresztelőjén szaladt ki a száján. Bár azt hiszem, szegény Mihály úrnak akkor sokkal nehezebb volt a szive, semhogy ilyen elmés rigmusokkal szórakoztassa a paszitára gyülekező atyafiakat, hiszen a kisfiú érkezésével a halál is megnyitotta a téti Kisfaludy-kúria nehéz Veretes kapuját. Bizony, eljött a halál, és magával vitte a nagyasszonyt, a gyönyörű Sándorffy Annát (mert két költő édesanyja csak gyönyörű lehetett), így hát a keresztelő halotti torrá keseredett a felpéci rizlinggel, jóféle gyümölcspálinkával megrakott asztalok körül.

Hogy mégis milyen lehetett az a nap, azt csak a téti harangláb tudná elmesélni, mert abban még szép számmal vannak olyan téglák, amelyek emlékezhetnek a XVIII. századi telekre. Talán hófúvásos, kemény idő volt, és a sümegi rokonság szánjai úttalan utakon, nagy kerülővel vergődtek a téti portára, s a rókabundák, báránybőr takarók és a kisüstön főtt szíverösítok ellenére gémberedett tagokkal kászálódtak le az ülésről a Sándorffyak és a Kisfalu- dyak. •

Persze, mindez csak elképzelés; a valóság ez a kisalföldi nagyközség, Tét, ahonnét már régen eltűnt a Kisfaludy-kúria, de jelen van a göndör hajú, konok homlokú fiú, aki családjára gyászt, hazájára fényességet hozott. Valóság továbbá a helyi szövetkezetek közös klubja, amelynek belső termében a Kisfaludy Irodalmi Kör tanyázik olyan gazdag gyűjteménnyel körülvéve — legalább egy napra volna szükségem, hogy mindent megnézzek, s a könyveknek, folyóiratoknak csak a címét elolvassam. Ugyancsak valóság a több mint kétszáz tagot számláló irodalmi kör (fiatalok, idősek, helyiek, környékiek, más megyében élők, sőt külföldiek is), amelynek megszervezője és

vezetője Szuh László nyugdíjas tisztviselő.

I-aci bácsi most kényelmes karosszékben üldögél olyan rendíthetetlen nyugalommal, mintha nem őbenne lakoznék az a különös, nyughatatlan szív, amely az elnehezülő végtagokat újra és újra mozgásra serkenti, hogy növekedjék a tagság, sokasodjék a gyűjtemény, s lehetőleg minden fiatal tanulja meg a messzire vándorolt legkisebb fiú énekét: „Szülőföldem szép határa, meglátlak-e valahára..

Testes, őszes hajú, baju- szú férfi, azt hiszem, ilyen lehetett a szigorú atya, Kisfaludy Mihály. Ügy ül, egy kicsit magába roskadtan, de mégis keményen, mintha most hallaná a hírt, hogy Károly fia szégyenszemre megbukott a bencés gimnáziumban; vagy bíztatóan induló katonai karrierjét fölrúgta egy polgárlány szép szeméért. Bár Szuh Laci bácsi az említettek miatt egyáltalán nem haragszik a Károly fiúra, mégis az ő szavai nyomán békülök ki a zord atyával, Mihály úrral is. Kétségtelen: nem lehetett a meleg szavak embere, hiszen még Sándor fia is (aki pedig egyszer sem szegült szembe az atyai életfelfogással), arról panaszkodott, hogy sohasem volt része apai gyengédségben. De az sem lehet igaz, hogy keményszívű volt, hogy nem értette meg Károly fia írói elhivatottságát. Megértette (könyvei között Károly minden megjelent müve ott volt), de nem helyeselte... Aztán: Kgrolyt kitagadta ugyan az apai örökségből, de ezt az elhatározását később megmásította, s legkisebb fia is megkapta a 102 hold földet, talán éppen a téti határban.

— Laci bácsi — mondom —, azért szeretném tudni, miért kedveli ennyire ezt a Károly fiút.

Elmosolyodik.

— Nem tudom, hogy vám ez másnál — néz maga elé tűnődve —, de bennem a Kisfaludyak szeretete egyet jelent a szülőföld szeretetével. Megjegyzem: az én szű- kebb pátriám nem is Tét környéke, hanem Bér, Baltavár, Kám vidéke, szóval vasi tájakról kerültem ide. De a Kisfaludyak arrafelé is otthon voltak. Kami gyakornok koromban például sokai üldögéltem az úgynevezett Himfy-fa alatt, ahol egykor Sándor írogatta a Boldog szerelem strófáit fiatal hitveséhez, Szegedy Rózához. A Celldömölk környéki Vö- nöckön a nyolc Kisfaludy testvér egyike, a kedves Tré- zsi asszony élt, aki sokszor adott menedéket, jó kasztot legkisebb öecsének. Tulajdonképpen nemcsak Károlyt szerettem, hanem az egész Kisfaludy atyafiságot...

Az apaszomorító, göndör fürtű Károly mintha csibé- szesen elmosolyodna a szemközti képkeretben.

SOMOGYI

NÉPLAP