Somogyi Néplap, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-18 / 65. szám

/ Ka dadog, iia pisze... 7ise axáxaiók aúiyos eset A tanácskozás résztvevői a vürsi tájháznál Legyen egységes az irányítás! Múzeumok a Kis-Balaton térségében Az ifjú nőt szóropgás gyö­törte: úgy érezte, javíthatat­lan pöszesége miatt halálá­ig a vén lányok keserű ke­nyerét kell majd ennie, Tár- sasásba jármi nem mert. sőt messziről elkerült minden ismerkedési alkalmat. Sor­sát ■— jósorsát azonban nem (kerülhette el. Eáy fiatalem­ber épp a „sistergőkké” for- mátianodott „sziszegőham- gbkat” találta eüenállha- tat'ianinak, s beleszeretett. A görcs feloldódott, a neuro­tikus tünetek megszűntek, a frigyet mintaházasság- kent említi a tapasztalt gyógypedagógus. Ám rög­tön ellenkező példát is em­lít. A fiú évekig gúnyos megjegyzések céltáblája volt az iskoláiban* majd munkahelyén, csupán azért, mert dadogott. A segítség későn érkezett: a beszédhi­bát még meg lehetett vol­na szüntetni, az elhatalma­sodott aiacsonyabbrendű- ségi érzést azonban már netm. A fiatalember önkezé- vel vetett véget életének... Kivételes eset — mond­hatnánk. Az öngyilkossági kísérletek indítékainak lis­táján a gyógyíthatatlan be­szédhiba a sokadik helyen áll. Ám nem készült fölmé­rés arról, hány élet jutott zsákutcába a pöszeség, a dadogás okozta gátlások mi­att vagy a környezet előíté­letének következtében. Gya. nithatóam nagyon sok. Civilizációs ártalom? Egy 1980-ban készített statisztika szerint a világon minden harmadik gyermek beszédhibás valamiképpen. Muray Jenőné kaposvári lo­gopédus — tankönyvek, szakcikkek kitűnő szerzője, nemzetközi tanácskozások rendszeres résztvevője — a beszédművelés fáradhatat­lan misszionáriusa. Mikor a hazad és mindenekelőtt a somogyi helyzetről érdeklő­döm, szinte zúdítja rám az információkat. — A beszédfogyatéfkossá- gok zöme nem szervi erede­tű — állítja —az oikokat pedig elsősorban az élet­módban kell keresnünk. Ha a terhes anya dohányzik vagy rendszeresen fogyaszt szeszes italt, valósággal meg_ hatványozódik az esély ar­ra, hogy gyermeke sérült idegrendszerrel — tehát be­szédhibának a hajlamával — jöjjön világra. S ott van a bűnlajstromon az infanti­lis gügyögés, amellyel néme­lyik szülő vagy nagyszülő babusgatja csemetéjét, ott a hangos családi perpatvar (a . háttéi’ben gyakran boros- és pálinkasüvegekkel) és a munkahelyről hazacipelt fáradtság, idegesség is. Nem véletlen, hogy a logopédu­sok kis páciensei között nagy számiban szerepeinek pedagógus- és orvosgyere- kek. Fény derült az elsősor­ban írásos tevékenységre összpontosító iskolai okta­tás vitathatatlan felelőssé­gére is. A selypítő és dadogó ki­csinyek többsége azonban úgynevezett hátrányos hely­zetű családokban él;1, itt a „társalgás” legföljebb né­hány száz szóra és néhány ismétlődő gesztusra szorít­kozik ... — Gyenge kommunikáci­ós műveltségünk vegletes elfajulásai ezek a jelensé­gek — összegezi véleményét a logopédus —, és sajnos a felsőoktatási rendszer sem tart lépest a követelmények­kel. Az óvónő- és tanítókép­zőkben neun oktatnak rend­szeresen logopédiai ismere­teket; az évi egy-két elő­adás nem sokkal több a semminél. Fejlődési aránytalanságok A beszédhibás gyermekek aránya Somogybán is, mint hazánk csaknem valamennyi megyéjében, 30—35 százalék. A logopédiai kezelésre szo­ruló súlyos vagy közepesen súlyos esetekről nem készí­tettek statisztikát, így mi is csupán égi' megyei viszony­latban — .legalább társadal­mi rétegződés szerint — mo­dellnek tekinthető település és iskola adatai ra támasz- ko Jr.atunk: a balalonszár- scőica. A körzeti iskola 424 tanulója közül negyven, a kétszáz óvodás köziül tizesi- rvo.c jár beszéliejiesziéa. óráikra. Megy «szerte hason­ló — te” át kiilenc-tíz száza- lók — a logopédushoz Uta­sít v.í óvodások és kisisfeo'é- f'tu aránya. „Abszolút ér­tekben” a Sutám legalább ezé. re-ezerkétazázra rúg te­hát akikor is, ha csak az ot- hét é-’es korosztályt vesszük íügye-emibe. Az illetékesek idejében foli.-mertek a helyzet sú- lyo ••.ágát. Mint Sótonyi Sán­dortól, a megyei tanács mű- vtöőtíesügyi osztályának ve­zetőjétől és Dezső Erzsébet­től, az osztály munkatársé­tól megtudtuk, Somogy az elsők között igyekezett kö­vetni az 1968-ban meghirde­tett központi kezdeményezé­seket, s az eredmény nem lebecsülendő: néhány esz­tendő alatt kettőről tizenöt­re nőtt megyénkben a fő hivatású logopédusok száma. Igaz, huszonháromra volna szökrég. A tetüietá elosztás is aránytalan: Kaposváron és a Balaton partján szinte minden igényt ki tudnak elégíteni, a kaposvári, a nagyatádi és a marcali járás, valamint Barcs környéke azxsrsban jórészt „fehér folt”. Egyelőre olyan fontos — és beszédhibás gyermekekben népes — településekre sem lehetett szakképzett peda­gógus*;. találni, miint Csurgó, Nagybajom es Igái.. . Ál­láshelyek teremtésére ugyan tan. lehetőség, lakást sze­rezni azonban nehéz A viszonylagos szakem­berhiány másik aka: a so­mogyi közép iskolákból — talán a fogyatékos pályairá- nyitasd tevékenység cfoam, ta­lán az érettségiző diákok előítéletei miatt — csák ke­vesen jelentkeznek a Gyógy­pedagógiai Főiskolára, így táirsaniakni ösztöndíj oda­ítélésére is csak ritkán, ke­rül son. S kiváltképpen' ne­héz érdekeltséget teremteni, hogy a már végzett gyógy­pedagógusok. megyénk déli jairásacöan telepedjenek le — holott munkájukra ott különösen nagy szükség vo.ina, a cigánylakossag te- temes száma miatt. Ugyan­csak a fejődést akadályoz­za. egy — elsősoriban szin­tén a déli területre jellem­ző — körülmény: az óvo­daiba épp azok az apróságok morn kerülnek be — ezért a szít; ’óvizsgiála tokon sem ve­hetnek részit —v akiknek be- iilkolázához a logopédiai ke­zelés nélkülözhetetlen vol­na. Tervek már vannak A gondok megszüntetésé­re a tervek már készen áll­nak, s végrehajtásuk sem késük soká Tárgyalások folynak pedatgógiusöakások építéséről, két új logopédiai ákáishely létrehozásáról, a „szűrés” tökéletesítéséről, s egy megyei logopédiai köz­pont alapításáról. Az ügy taiaadaimasí tásánek szép péjdája az a jobb híján be- szédfejlesz tő jálszoháznak elkeresztelt rendezvényso- •rozai, amelynek szervezését az ősszel a kaposvári Béke- Füreái-iatkó telep szabadidő*- toiiuibjáinak munkatársai vál­lalták. Itt bábozással, versi- kekkel, sokféle — többnyire Muray Jenőné megyei szak­felügyelő által kieszelt és jórészt már külföldön is is­mertté vált logopédiai mód­szerrel — nevelik a hallást, a hangképző szerveket. A gond megoldásának szükségességét lassanként valamennyi pedagógus föl­ismeri. A megyeszekhely és többi városunk sem nélkü­lözi már az ilyen ismeretter­jesztést. Mindez talán nem tetszik többnek jelentékte­len apróságnál, ám tízezrek számára — hosszú távon — a gátlások feloldódását, a depressziós tünetek meg­szűnését jelentheti, vagyis lehetőséget a kibontakozás­hoz, a boldoguláshoz. Lengyel András Balatomszentgyörgy, Vörs, Hollád idegenforgalma az utóbbi években nagyon fel­lendült. Sok látogatót von­zanak azok a létesítmények, amelyekkel méltán büszkél­kedhet Somogy. Így a Csil­lagvár, az erdei autóspihe­nő, a vörsi kilátó és tájház, a tűzoltómúzeum. Fenntar­tásuk, fejlesztésük nagy anyagi ráfordítást igényel; a tanácsokon kívül hozzájá­rulnak országos szervek is. A Kis-Balaton környéké je­lentős tájegysége hazánk-. nak, az itt levő települések fejlesztése pedig- össztársa­dalmi feladat. Az átalakult Kis-Balatonnal hatezer hek­Múzeum lesz a régi kastélyból tárra nő itt a védett terü­let. Ennék jelentős része megyerikhez tartozik. A kormányprogram kitér a természeti, kulturális érté- i kék megmentesere, fejleszté­sére. A déli parton megin­dult ez a folyamat. Az Or­szágos Környezet- és Ter­mészetvédelmi Hivatal, az Országos Vízügyi Hivatal, a MÉM, valamint a megyei és a helyi tanács összefogásá­val, a lakosság közreműkö­désével most természetvédel­mi múzeumközpont létreho­zását tervezik Vörs térsé­gében; erről, valamint a te­rülettel kapcsolatos legfon­tosabb tennivalókról tanács­koztak tegnap az érintett szervek képviselői. A leg­jobb megoldás, ha a létesít­mények gondozása egy kéz­be kerül, egységes irányítás­sal. Űj múzeum létrehozását is tervezik Vörsön; természet­rajzi és néprajzi múzeum­nak ad majd helyet a volt Festetich-kastély. A Kis-Ba­laton a nagyközönség szá­mára nem les? megközelít­hető, ezért a múzeum fel­adata e terület gazdag élő­világának bemutatása. To­vábbfejlesztik a vörsi tájház bemutatóját, a tűzoltómú­zeumban pedig májusra el­készül a végleges kiállítás. A vörsi erdészház eddig ki­használatlan szobáiban ugyancsak bemutatót ren­deznek" be. E létesítmények a terület sajátosságaival is­mertetik meg a látogatókat. A lakoság eddig is sokat tett a területért, a községek fejlesztéséért. A tanácskozás pedig a központi irányítás, a további fejlesztés érdeké­ben jelentett nagy előre­lépést. ■ A. A Növekszik a nemzetközi összefogással készülő alkotá­sok száma: 1983-ban nyolc új koprodukciós filmet for­gatnak hazánkban. Már be­fejeződött a magyar—oszt­rák koprodukcióban a Schallaburg üzenete című dokumentumfilm forgatása. Tavaly az ausztriai városáé­ban rendezték meg a ma­gyar reneszánszt bemutató kiállítást, s ezt a kultúrtör­téneti eseményt dolgozza föl a Mafilm Budapest stúdió­jának új vállalkozása. A film írója és rendezője Bo­kor László, operatőre Kiss L. István. A film6zalag olyan művészettörténeti rit­kaságokat is bemutat, ame­lyek eddig jóformán hozzá­férhetetlenek voltak. Magyar—amerikai kopro­dukcióban készül Zsombo­lyai János Libikóka című filmje, amelynek forgató- könyvét a rendező Kertész Ákossal és frank Cuccival közösen írta. Ugyancsak Ungvári Károly kaposvári festőművész kiállítására vár látogatókat a barcsi Dráva Múzeum. A hét végén más- tajta rendezvényekről is hírt kaptunk déli városunkból: a Móricz Zsigmond Művelődési es Ifjúsági Központban ma 17 órakor a P. Mohi! együt­tes ad koncertet, szombaton 19 órakor a Signal együttes felléptével ifjúsági táncestre szói a meghívás. A nagyatá­di Gábor Andor Művelődési Központba szombaton várják a fiatalokat, a FIN program­jaira. A járás amatőr képző­művészeinek kiállítását is reklámozza a ház műsorfü­zete. Innen csak egy macskaugrás a bodvicai vá­rosrész, ahol az Ady Endré­ről elnevezett ifjúsági klub­ban 18 órakor a diszkó ked­velői gyűlnek össze. Hangosan szól ma 17 és 19 órakor a tabi Zichy . Mihály Művelődési Házban az ének, ugyanis Soltész Rezső lép föl a Vastaps együttessel es más előadókkal. Holnap a Blokk együttes közreműködésével a Mezőgép KISZ-fiataljai tar­tanak ifjúsági bált az intéz­ményben. Csurgón a szak­munkásképző intézet fiataljai holnap kirándulnak a sza- badidópincéhez. Siófokon a Dél-balatoni Kulturális Köz­pontban szombaton 10 óra­kor jatszóházat rendeznek a gyerekeknek, 16 órától tánc­házra várjak a fürge lábúa- kat; 19 órakor kezdődik a vidám szombat este Monori Balázs szereplésével. Innen kaptuk a hírt: hétfőn bóra­kor Cseh Tamás lép föl Frontátvonulás című műsorá­val. Miénk a suli! — hirdeti a kaposvári közgazdasági szak- középiskola diákközössége. S nemcsak a suli, hanem a La- tinca művelődési központ is; 9 órától itt rendezik a kul­turális programokat. A Ki.1­amerikai közreműködéssel formálódik a Boszorkány­szombat című mesefilm, Ró­zsa János rendezésében. A történet szerint a Grimm- mesékböl ismert figurák nagy ünnepségre készülnek, fölébred Csipkerózsika, s a jóságos szereplők úgy gon­dolják, hogy nem lesz szük­ségük csodálatos varázsló­tudományukra, mivel a go­nosz hatalmak leteszik fegy­vereiket. Ám ez cselnek bi­zonyul, s a mesék világá­ban hatalmas küzdelem kez­dődik, amit végül csak a gyerekek tudnak az igazság javára eldönteni... Nyugatnémet együttműkö­déssel valósul meg a Király- gyilkosság című, egész estét betöltő dokumentum film. amelyet Bokoi- László írt és rendezett, Sára Sándor fényképezett. E film az 1934. október 9-i marseille-i usz- tasamerényletről szól, Sán­dor jugoszláv király és Barthou francia külügymi­niszter meggyilkolásáról. lián György Ifjúsági és Út­törő-művelődési Központban ma 10-tői a Barokk együttes ad koncertet. Tizennégy órá­tól 17-ig él az orvosi tanács­adó szolgálat. A fiatal uta­zok 18 órakor találkoznak; 19 órakor kezdődik a Táncsics gimnázium bálja. A szombat sem marad táncvigalom nél­kül; 18 órakor kezdődik a közgazdasági szakközépisko­láé. A rock klub tagjai egy fél órával előbb összejönnek. A társastánc kedvelői pedig már 14 órakor randevúz­nak szombaton. Vasár­nap 9-kor a matematika klubosok, illetve a táncos lábúak gyűlnek össze. Ter­mészetesen a szabás-varrás tanfolyam hallgatóit is együtt találja a szombat-va­sárnap. Itt látható a Hun- gart ea;po kiállítás is. Napon­ta 10 és 18 óra között láto­gatható. A Somogy megyei Művelődési Központ szabad­időklubjában ma órakor az erkély- és szobanövények gondozásáról lesz szó, bizo­nyára’ sok hasznos tanács formájában. A cseri könyvtár program­jában is érdekes mai — 18 óiai — rendezvényre leltünk: a .CSAK, azaz a cseri alko­tók klubja nyílt estet tart, bárki jöhet, hogy munka-és műhelytitkaikkal ismerked­jen. A városi könyvtárban 15 órától napközis foglalkozás keretében a népi gyógymó­dokról lesz sző, de a kuruzs- lás sem marad ki e témakör­ből. A kaposvári mozik közül a Vörös Csillag színes, szinkro­nizált amerikai vígjátékra csábít, címe: Bomba nő. Aki játssza: az „isteni ’ Bo Derek. Derék! Egy hervadt zene­szerző ered a nyomába, akit otthon Julie Andrews vár ... A Szabad Ifjúság két filmet kínál. A Szexis hétvége cí­mű olasz—francia alkotást. Roger Moore is játszik a filmben. Az első nagy vonat­rablást szombaton 10-kor tű­zik műsorra. A Latinca mo­zi szombat-vasárnap Kovácsi János Cha-cha-cha című al­kotását ajánlja a fiatalok fi­gyelmébe. Egyik szereplője, Hollóst Frigyes a kritikusok díját kapta; ő alakítja a lánctanárt. A Mozimúzeum ma még A világ rendje és biztonsága című színes poli­tikai krimit játssza. A hét utolsó napján előjátszásban vetítik A vad fajzat című oiasz filmdrámát. A kaposvári Csiky Gergely Színházban ma 19 órától Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című népszín­műve kerül színre Kottái ftó- berttel és Csákányi Eszterrel a címszerepben. Szombaton Gogol A revizor című komé­diáját játsszák, 19-kor. Hlesz- takov: Máté Gábor. Húsz ólakor a stúdtóban is lesz előadás holnap: Platon Szókratész védőbeszéde című műve kerül színre Jordán Tamással. Képünkön A revi­zorból láthatják Hunyadkür- ti György, Máté Gábor jele­netét. Királygyilkosság, boszorkányszombat Magyar fűinek koprodukcióban HÉTVÉGI

Next

/
Oldalképek
Tartalom