Somogyi Néplap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-06 / 31. szám

SZEMBESJTÉS Lapszemle 1945 kora tavaszáról Kaposvári farsangi napok Elégett a kisze bábu „Most végre felröppenhet fekete magyar égre.” A demokratikus front na­pilapja, a Szabadság 1945. február 8-án, csütörtökön hirt ad arról, hogy új szín­folt tűnt fel a főváros utcáin: „Egyre több és több olyan formaruhás rendőrt látunk, akiknek az öltözéke nemcsak szimbólum, mert oldalfegy­vert és kardot is - viselnek. Ma reggel azonban érdekes látvány fogadja a pestieket. A Király utca és a Teréz körút sarkán orosz női for­galmi rendőr helyett magyar forgalmi rendőr irányította az autók és a gyalogosok át­kelési rendjét. Kissé szokat­lanul hatott a posztján, mert a régi jól bevált karmozdu­lattal való irányítás helyett, orosz szokás szerint piros és sárga zászlócskákat lengetett Látszott a rendőrön a bol­dogság, hogy újból gyakorol­hatja a régi tisztét, de az orosz autók sofőrjei is jóin­dulatúan mosolyogtak, ha a magyar rendőr néha elté­vesztette a színes zászlócskák használatát Tíz órakor jött érte a váltás. Rendőrünk to­pogott a sáros hóiéban és boldogan nézett szét a még rendezetlen körúton. — Fog ez menni! — mor­molta magában és kíváncsiak gyűrűje szeretettel simogatta szemével”. Február 11-én, vasárnap a Szabadság felhívja az olva­sók figyelmét, hogy Szálasi továbbra is kiszolgálja a né­meteket : „A nyilas-rádió közlemé­nye szerint Szálasi legutóbb meglátogatta Győr megye néhány községét. Körútja so­rán Győrszentmárfon község­ben az egybegyűltek előtt beszédet mondott Megma­gyarázta nekik a nemzetve­zető és a vezetettek viszo­nyát. Ez a viszony szerinte közvetlen és egyszerű: a q^mzetvezető vezet a veze­tetek engedelmeskednek. Kijelentette, hogy a hunga­rista kormány főcélja a ma­gyar—német sorsközösség a szabad szó piros rakétája a (Népszava, február IS.) teljessé tétele. A magyarok ezt a sors közösséget már elég teljesnek tartják. Kézzelfog­ható nyilvánuiása a vesztett háború, a Voronyezsnél, a Kárpátokban és a Tiszánál sírhatett százezrek, Nyíregy­háza, Budapest és más ma­gyar városok romjai, a négy éve tartó nyomor és szenve­dés.” Címében Petőfit idézi a tudósítás („Talpra magyar, hí a haza!”), amely a Ma­gyar Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek a Magyar Szín­házban tartott első toborzó nagygyűléséről számol be: „Hatalmas jelszavas táblák alatt, hosszú sorokban vonul­tak fel az ifjúság csoportjai a város különböző pontjairól. A műsort az újpesti ifiszö­vetség fúvószenekara kezdte meg, a régi népszerű, Szal­más- és Vándor-kórus in­dulókkal szerepelt. Gyarmati Anikó Ady-vepsei, Major Ta­más szavalata és Török Erzsi Kossuth-nótái adták a mű­sor kulturális részét A négy szónok világított rá a gyűlés tulajdonképpeni céljára. Kiss Sándor hosszabb beszédben mutatott rá a Szövetség ala­kulásának rendkívüli jelen­tőségére, célkitűzéseire, prog­ramjára. A reakció által ed­dig mindig lehetetlenné tett ifjúsági egység most végre megvalósulás előtt áll, tőlünk függ, milyen keményre, mi­lyen harcosra tudjuk ková­csolni. Kicsi Sándor a ma­gyar ifjúság különböző réte­geinek összefogásáról beszélt, Hollós Ervin a magyar nem­zeti hadseregről, amelybe az ifjúságnak kell a legjobb harcosokat adni. Hazai Jenő önkéntes jelentkezésre szó­lította fel az ifjúság töme­geit.” A „Debreczen” című újság február 13~i, keddi számában a nádudvari fiatalok szervez­kedését ismerteti, akik a Népkor nagytermében nagy sikerű gyűlést rendeztek: „Oláh István helybeli tit­kár megnyitójában az ifjúság szerepét vázolta az új társa­dalomban és onszágépítésben, majd a debreceni diákság ne­vében Csatáry Dániel beszélt az ifjúság történelmi szere­péről, es ismertette a DISZ programját. A nagygyűlés szónoka Kiss József, a DISZ országos titkára volt, aki a több száz főnyi hallgatóság előtt a paraszt- és munkás­ifjúság helyzetéről szólott, majd rámutatott a negyed­százados reakciónak az ifjú­ság egységét megbontó szere­pére. A vidék parasztifjúsá­gának legfontosabb tenniva­lójaként az ipari munkásifjú­sággal való szórós együttmű­ködést jelölte meg. Ezután Kiss Lajos községi bíró a DISZ-hez való csatlakozásra szólította fel a falu. ifjúságát. A nagygyűlés megváltoztatta a helyi szervezet tisztikarát.” Ugyancsak a „Debreczen” hasábjain lát napvilágot, mi­szerint katolikus és protes­táns lelkészek másfél hóna­pos testvéri találkozóra gyűl­tek össze a hajdúsági város­ban, hogy megbeszéljék a közös állasfoglalás lehetősé­gét a legégetőbb kérdések­ben- Nyilatkozatukból: „A megoldásra váró sok magyar feladat közül jelen­leg a következőkre kívánunk az evangélium fényével rá­mutatni : a. ) A testi és a szellemi munka, valamint a munka­bér időszerű kérdésében út­mutatónk e két ige: »Ha va­laki nem akar dolgozni, ne is egyék« (II. Thess. 3:10) és »Méltó a munkás az ő béré­re-« (Mt. 10:10). Igazságtalan az, hogy valaki olyan jövede­lemben részesüljön, amely őt munkája értéke alapján nem illeti meg, de igazságtalan az is, hogy a munkást bárki is éhbérért dolgoztass*. b. ) Kívánjuk a földkérdés­nek és az egyéb nemzeti va­gyon kérdéseinek igazságos rendezését s ebben érvénye­süljön a nemzet közö6 érdeke és az egyének rátermettsége.” Nem kelhetett elég korán a dáma, Dorottya, hogy meg ne előzzék a Kossuth téren, a kaposi belvárosban a vásározók, ök már szom­batra virradó hajnalban el­foglalták sátraikkal a Má­jus 1. és a Noszlopy Gáspár utcát. Forró teával várták az első vendégeket a bazár­soron, kirakodtak az aján­dékkészítők, a népművészek, a pecsenyesütőik; a kínálat vetekedett a legnevezete­sebb búcsúk forgalmával. Dorottya és hercege, a da­liás ifjú sem restellette, hogy elvegyüljön a tömegben. Minden évben újraéled a somogyi megyeszékhelyen Csokonai költői álma. a ko­mikus eposz a dámák dia­daláról, melyet a víg poéta hagyott örökül a városra okulásul... A költő szobránál ezúttal is, akárcsak a korábbi far­sangi napokon, tisztelgő ko­szorút helyeztek eL Ezután népi együtteseik, amatőr színjátszók, műsorát láthat­tuk a két szabadtéri szín­padon — a Kossuth téren és a Május 1. utcában. El­vegyülve a vásárban meg­ismerkedhettünk Imre Ist­ván filmrendezővel, a nép­szerű Vuk-film stzövegírójá- vai, aki Fekete István regé­nyét vitte sikerre. Csörgó- sipkás Dorottya-bohóccal köszönt ránk a vásárfiát áruló báb- és játéktervező Kis Tamás Erzsébet, akinek a kínálata nemcsak lele­ményességről árulkodott, hanem igényes ízlésről Is. Nagy volt a keletje a tö- rdlkmeznek, a pecsenyének és a farsangi fánknak is. A bizsuk előtt tolongott a vá­ros apraja-nagyja. A legke­resettebb portékáknak Sán- dorné P. Erzsébet népi ipar­művész tűzzománcai számí­tottak a farsangi vásárban. Burucz András kaposvári fazekas sátra előtt is nagy volt a forgatag. Panaszkod­ni csak Juhasz Lajoe buda­pesti szűcsöt hallottam. — Nincs tél, fagy és hó kellene, hogy fogyjon a bundasapka, a szórmeáru. Hogyan is történt? Válaszol: Hollós Ervin Jól emlékszem a Magyar Színházba összehívott ifjúsá­gi nagygyűlésre. Már az rendkívül megkapó volt, ahogy a fiatalok jöttek, sok százan, énekelve. Negyvenöt februárjában, énekelve! Na­gyon rosszul öltözött, túlnyo­mó többségben kopott kabá­tos munkásfiatalok, diákok, akiknek szeméről, arcáról látni lehetett az éhezést és a nélkülözést. Ugyanakkor■ a lelkesedést és az odaadást is. A teremben mi, az elnök­ség meg a szónokok a szín­padon ültünk. Egyszer csak szétnyílt a függöny. Maga a hangulat, a jelszavak kiabá­lása, miközben zene szólt, az­tán a szavalatok között el­hangzó egy-egy beszéd fel­emelte az embert. Az egész műsor talán másfél órát tar­tott. Néztem s közönséget, és a szivem a torkomban dobo­gott, ée kiváltképp akkor, mikor fel kellett állnom be­szélni. Ahogy az újságcikkr ben is megjelent, négyen kaptunk szót, s ha nem téve­dek, én harmadikként kerül­tem sorra. Jóllehet, addigra már volt némi tapasztalatom, mert előzőleg a felszabadult Szegeden, sőt Budapesten is tartottunk gyűléseket, nem is beszélve a felszabadulás előtt még az Országos Ifjúsági Bi­zottság által szervezett meg­mozdulásokról, de azok a fel­lépések kisebb közösségek­ben, ötven-hatvan fiatal előtt, történtek. Itt azonban sok száz, talán ezer—ezerötszáz szempár szegeződött rám. Először a szó szerint leírt mondanivalómat olvastam, kérőbb valahogy letettem a papirt, és szabadon kezdtem beszélni. Azt mondtam el, amit éreztem, amit gondol­tam. Hogy nehéz helyzetben vagyunk, mert a hivatalos Magyarország vezetőinek jó­voltából részt vett a dicste­len háborúban, sok százezer munkás, paraszt, értelmiségi dolgozó, többségében fiatal elpusztult, hadifogoly lett, megsebesült. Az összeomlott, népellenes, fasiszta típusú rendszer maga alá temette az előző korszakot az eszméivel, illúzióival együtt, a fiatalok jelentős része majdnem min­denből kiábrándult. Igaz, ele­günk vott a háborúból, mi most mégis azt akarjuk, hogy minél több magyar fiatal csatlakozzon az új hadsereg­hez, hogy az utolsó pillanat­ban, de magyar katonák is harcoljanak a német fasisz­ták és magyar csatlósaik el­len. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség első sza­bad, engedélyezett, legális nagygyűlése nagy jelentőség­gel bírt. Toborzómunkánk ezzel nem merült ki, hanem folytatódott a 'kerületi ifjú­sági szervezetekben, az üze­mekben, az iskolákban. Ab­ból, hogy március végére Bu­dapesten kétezer, országosan pedig harmincezer fiatal je­lentkezett a demokratikus hadseregbe, a MADISZ orosz­lánszerepet vállalt. Való igaz, Dorottya a ta­vaszt idézte február 5-én, noha előző napon még ha­vat ígért... Délutánra a hőmérő hi- ganyszála alászálit, fázni kezdetit a város. A szőrme- árusnak aligha lett nyeresé­gesebb ettől a vásár, hiszen a Kossuth téren összegyűlt kaposvári polgárok elsősor­ban már csak a felvonulás­ra voltak kíváncsiak. Ara az ő szívüket is fagy ülte meg: fagyos volt a felvonulás műsora. A tizenkét huszár átlovaglása után szinte der­EGYEDÜL A házból csaknem teljes hosszában végigláthatott az utcán, amely a domb tövé­ben hirtelen megtorpant, hogy azután egy huroksze­rű kanyarral és jellegtelen, de rendezett porták sorával fokozatosan visszaereszked- jen a belső városnegyedbe. Az öregember fejét kissé félrebillentve, türelmesen álldogált az ablaknál. Kí­váncsisággal fürkészte a környéket. Amióta egyedül élt, s ennek jó ideje már, nemigen észlelt változást. Unalmában mégis gyakran ácsorgóit így szobája ablaka előtt. A fordulónál, az alacsony kőhíd betonpillérei mentén, három csökönyös kölyök dagasztotta a sarat. Odébb a buszmegállótól távolodó embercsoport kerülgette a hepehupás járdán össze­gyűlt esővizet. Az öregem­ber leült, és végigböngészte az újságot. , Átfutotta a híreket, az­után magához vette poharát, és kortyolgatni kezdte teá­ját. A gőztől nehány pilla­natra bepárásodott a szem­üvege. Ekkor figyelt fel a hangra, amely tojáshéjro­pogásra hasonlított, holott nem volt más, csupán két- három óvatos és tétova lé­pés nesze a fedett pitvar kövén. Felkapta a tekinte­tét, és az ajtóhoz sietett, ahol egy cingár fiatalember állt. — Hogy jött be? — Nyitva volt a kapu. A fiatalember hangjában vidámság bujkált. — S az elég? — düny­nyögte az öreg, majd ki­faggatta a jövevényt megje­lenésének okáról. Kiderült, hogy az idegen képekkel kereskedik, s kocsija nem messze innen felmondta a szolgálatot. Minthogy több órás elkeseredett próbálko­zása ellenére a legcseké­lyebb hajlandóságot sem mutatja, hogy beinduljon, úgy gondolta, legfőbb ideje szakember után nézni. — Egye meg a fene azt a tragacsot — dühöngött —, mintha minden au tótulajdo­nos eleve szerencsétlennek születne. < medtté vált a tér, nem ho­norálhattuk tapssal, jókedv­vel a jelmezverseny részt­vevőit. A mesztegnyőiek hozták meg a tüzet a térre. A népi együttesek látványos műso­ra ugyan nem feledtethette az órányi várakozás csaló­dottságát, ám hogy nem ürült ki a tér idő előtt, ne­kik köszönhetjük. Föltámadt a farsangi karnevál, a tél­temetés hagyományát fel­elevenítő műsorra. A hosz- szúhetényiek, a zengővárko- nyiak — a baranyai együt­tesek — záróképének örül­hettek igazán a farsangra fölkészült nézők. A bálok kora este meg­Amikor lecsillapodott, azt kérdezte, találna-e a közel­ben autószerelőt. Az öreg bólintott: — Legyen nyugodt, bará­tom, a szomszéd utcában dolgozik egy iparos, aki tu­domásom szerint gépkocsik­kal is foglalkozik. A jövevény, mint akinek hirtelen eszébe jut valami, hirtelen megkérdezte az öreget: — Nem akar egy szép képet, papa? — Azt éppen nem. Egy­magámban élek, úgyhogy, ha valamit vennék egyálta­lán, akkor az egy kutya volna. Azám, egy hűséges házőrző. — Na jó, maga tudja — mondta a jövevény, aztán mosolyogva búcsút intett. Az öregember most esz­mélt rá, mi is történt való­jában. Arra gondolt, mi­csoda szörnyűség a magány. Képes megzavarni még a legjózanabb elmét is. Hi­szen nem járt itt senki, csak az érzékei űztek vele keserű tréfát. Az iménti fiatalembert is csupán a képzelete parancsolta ide. De azért egy kutya valóban jó volna... , K. L. kezdődtek Kaposvér-szerte. A Dorottyában a hagyomá­nyokhoz híven palotással nyitották meg a farsangi mulatságot, a Kapos étte­remben svábbáFra, a Park­ban délszláv bálba várták a vendégeket. Az ifjúsági házban pedig rongyosbál­ban szórakozott a fiatalság. Népszerű mesealakok a Varázsgömbben Népszerű mesealakok ele­venednek meg a tv kisdo­bosoknak szoló szórakoztató összeállítas-sorozatának, a Varázsgömbnek újabb epi­zódjaiban. A kis nézők meg­ismerkedhetnek Kormos István: A Pincérfrakk utcai cicák című lírai meséjének négyrészes zenés rajzfilm- változatával. A nemrég el­hunyt kiváló költő különle­ges, emberi, költői világot teremtett a néhány eszten­deje nagy sikert aratott mesekönyvében. Alakjai most Lehoczki István raj­zaiban. Oroszlán Gábor ze­nei aláfestésével elevened­nek meg a képernyőn. A tv 1-es stúdiójában a napokban rögzítik Hars László: Buci királyfi meg- próbáltatik című meséjének televíziós változatát. A já­ték nézői találkozhatnak a már ismert figurákkal, a hétfej ű sárkánnyal, az Oroszlán Boroszlánnal es Erdő Berdő anyókával. A főbb szerepeket Gálvölgyi János, Straub Dezső. Sze­rein vei Béla, Szolnoki Ti­bor és Kassai Ilona formál­ja meg SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom